Eger, 1868 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1868-06-11 / 24. szám

202 többször kitört nevezése közt előszámlálta a kérelmező közsé­gek neveit, a kérvényeket a kérvényi bizottsághoz kéri utasít­­tatni, fentartván véleménye nyilvánítását akkorra, a­midőn a kér­vényi bizottság jelentését be fogja adni. Csanády Sándor a vallás- és közoktatásügyi miniszter­hez interpellafiót intézett, melynek lényege ez: tekintetbe véve, hogy az 1848. XX. t. ez. a vallásegyenlőséget kimondta, en­nek daczára az uralkodó vallás még mindig fönnáll, kérdi: szán­dékozik-e a vallás- és közoktatásügyi miniszter még a jelen ülés­szakban a vallásegyenlőség keresztülvitelére czélzó törvényjavas­latot előterjeszteni? B. Eötvös miniszter egyik legközelebbi ülésben ígért választ adni. Bork­a Zs. a keresk. minisztert interpellálta a levéltitok ügyében. Ő úgymond, többször kapott már levelet, melyen a magánpecsét föl volt törve, s helyette a hivatalos pecsét rányom­va, sőt volt eset, hogy egészen pecsét nélkül érkezett. Másoktól is hallott hasonló panaszt, sőt olyasmit is hallott, hogy a posta­közegek utasítva volnának erre; kérdi tehát: van-e a minisz­ternek tudomása arról, hogy a postatisztek magánleveleket föltörnek, vagy utasítás folytán más, talán policziális közegnek e végett átadnak; szándékozik-e a levéltitok megsértésének meg­szüntetése iránt intézkedni ? Gorove miniszter kinyilatkoztatja, hogy levelek ily föltöréséről tudomása nincs, ilyesmire magyar felelős kormány utasítást adni sohasem fog. Egyébiránt a jelen esetben szigorú vizsgálatot fog elrendelni az interpelláló közbejöttével. Manojlovics interpellálta az igazságügyminisztert: fog-e törvényjavaslatot előterjeszteni a tőkeforgalmat akadályozó uzso­ratörvény megszüntetése iránt? Mire Horváth B. miniszter kijelen­ti, hogy az erre vonatkozó törvényjavaslat már készen van, s tán még e hó folytán a ház elé fog terjesztetni. Végül az elnök jelenti, hogy a perrendtartási javaslat, továbbá a honosítási törvényjavaslat ki lévén nyomtatva, szét fognak oszlatni. Ezután az ülés eloszlott. Szintén jan. 4-én a felsőház is tartott ülést, melyben a kép­­viselőháznak a zákány-zágrábi, hatvan-miskolczi és magyar északkeleti vasút tárgyában megállapított javaslata minden változtatás nélkü­l elfogadtatott. Eger helyzeti, terményi, ipar-, kereskedelmi s for­galmi kimutatása 1868-ik évből. Eger város, ha a vasút által érintetnék, földrajzi fekvésénél fogva is kitűnő helyet foglalhatna hazai kereskedelmi városaink közt. Ugyanis: Egertől keletnek Miskolczig a Bükk hegység, Egertől nyugatra Pásztóig a Mátra terjedvén, ezen két nevezetes hegység középpontján fekszik Eger. A Bükk hegység Miskolczig egy szakadatlan magas hegygerinczet képezvén, közlekedésre alkalmas völgygyel keresztülszakitva sehol sincsen; a Mátra Verpeléttől Pásztóig szintén áthatlan hegycsoportot képezvén, a Parádi völgyből Verpelét irányában nyúló Tárna völgyénél át­­kelhetési pontot egyedütt sehol nem nyújt; a Mátra és Bükk hegy­ség hátánál elterülő több mint 16­0 mérföld terület tehát, az alföldi rónasággal egyedül csak Egeren keresztül a szarvaskői völgyön ezelőtt mintegy 20 évvel megnyitott s azóta folytonos építés alatt álló uton közlekedik, és ha Eger vasút által érintetni fog , ezen 16­0 mérföld területnek összes forgalma Egerben öszpontosulván, Egert a felföld kulcsának méltán nevezhetjük. A most említett szarvaskői uton túl Eger minden irányban elágazó kész kőutai folytán, vidékének központjául méltán mond­ható, Egertől északnyugatnak a pétervásári, egészen nyugatnak a gyöngyösi, délnek Egert a Tiszával összekötő besenyői, porosz­lói, keletnek a miskolczi kőutak ágazván ki. De Eger és közvetlen vidéke maga is képes a vasúti forgal­mat nevezetes személy- és teherszállítással ellátni, ugyanis a leg­utóbbi összeírás szerint van Egernek 20,398 lakosa, kik közül egy­házi személy 227, tisztes osztályhoz tartozik 823, bejegyzett kereskedő 122, iparosok, mesteremberek 1800-an, földművelők 15,000-en, — a vidéki és egri mindkét nembeli tanuló növendékek száma 1,000. Ezenfölül Eger székhelye egy 830,000 lelket magában fog­laló érseki egyházmegyének, széke Heves és Külső-Szolnok t. e. vármegyének ; bir 8 osztályú nagy-gymnasiummal s 3 osztályú jog s 4 theologiai tanszékkel, angol kisasszonyok által vezetett leánynöveldével, néptanitó-képezde, normal-isko­la, s több intézettel, tartalék- és hadfogadó-helyül szolgál egy gyalogezrednek. — A közlekekedést Eger-Miskolcz, Eger-Hat­van és Pest között jelenleg a kir. postaszekerek és mindennap induló gyorskocsik tartják fenn. — Ezen népesség után­ a jelenle­gi személyforgalom főleg Eger és Pest között a) a kir. posta­szekér és gyorskocsik által évenkint 5,000, b) a kir. katonaság évenkinti személyforgalma 3200, c) az egyéb alkalmatosságokon utazókat Eger s vidékéről, Egerből mint központból véve fel, 10,000. A most létező személyforgalom tehát 18—20 ezerre tehető, mely ha a vasút közvetlenül érintendő, 30 ezerre bátran fölvehető. A vasúti építkezést nevezetesen előmozdítja azon kedvező földalakulás, melynél fogva Eger közvetlen vidékének majd min­den hegye építéshez és kőfaragó-munkához a legjobb köveket nyújtja, 3 nagyobbszerü téglaház főminőségü téglát éget, az Eger vize építéshez legjobb vízi sankot szolgáltat, a közel erdők kemény fát, a Tisza fenyüfát, hegyeink legjobb palakövet, az épen ■ most kiépült s Egertől alig 4 mérföldre eső nádasdi vashámor elegendő vasat szolgáltathatnak. Termények és ár­u­c­z­i­k­k­e­k­b­e­n : 1. Eger és vidékén 12,000 holdon termeltetik évenkint 150,000 akó bor,melyből a belfogyasztásra 25,000 akót leszámítva, a forga­lomba bocsátható 120,000 akó, minden akó 1 mázsa 20 font teher­nek véve — 150,000 mázsa. 2. Az egri érseki, káptalani, szatmári püspökségi uradalmak által termelt, úgy az egri kereskedők által e vidéken összeszedett gyapjú évenkint tesz 1500 m. 3. A 2-ik pontban említett uradalmak és magánkeresdők ál­tal bevásárolt s Egerből elszállittatni szokott gabonamennyiség tesz 34,000 kilót, minden kilót 70 fontra számítva, ad 23,800 m. 4. Az érseki, káptalani, szatmári püspökségi, az egri papnö­velde apátfalvi, — úgy Eger környékét képező egyéb erdőségek szolgáltatnak évenkint 12,000 öl fát, ebből a belfogyasztásra szükséges mintegy 7000 ölet levonva, marad vidékre elszállítható 5000 öl, minden ölet 30 mázsára számítva, szolgáltat terhet 150,000 m. Ezen famennyiség, ha a fogyasztás úgy kívánná, éven­kint nagyobb mennyiségben előállítható. A nevezett erdőkben évenkint vágatik mintegy 3000 db. 5 öl hosszú, 18" vastagságú épületfa, ugyancsak erdőségeink szolgáltatnak szerszám- s aszta­losmunkákhoz használható mindennemű kemény fákat, — a ter­jedelmes szőlőhegyek pedig dió-, körtve- és cseresnyefákat. 5. Erdei egyéb haszonvételek s tárgyak : a) Az Eger környé­kén levő felnevezett erdőségekben terem évenkint 3000 mázsa gubacs, ebből Pestre s tovább elszállittatik 2000 m. b.) Cserhes, ha kívántatik, forgalomba jöhet évenkint szintén 2000 m. c.) Szö­­möriczét (rhus coniW­, ha kerestetik, a vidék előállíthat 2500 m. d. ) Mész égettetik a környék erdeiben 150,000 kila, melyből ha 20 ezer kilát bel-vagy helyi fogyasztásul levonunk, marad elszál­lításra lWTz­erkilaj aknájáril^ mázsára véve, tesz 195 ezer m e. ) Faszén égettetTIT 26'Czer inTaprndyBoT egy nevezetes rész szintén kereskedelembe jöhetvén, tehetjük 5000 mázsára, f.) Ha muzsit termeltetik s elszállittatik 200 m. 6. A vidék gazdag kőszéntelepekben, művelés alatt állanak l’A óra járás távolságban Szarvaskőben, Bátorban, Baktán és Monosbélben. 7. Palakö legjobb minőségű találtatik Felső-Tárkányban, Zsérczen, Visnyón ; a tárkányi és visnyói művelés alatt lévén, Egerbe szállítanak 14,000 mázsát; e bányák kimerithetlenek lé­vén, ha a szállítás vasút által könnyítve leend, messze vidékeket elláthat a legjobb s legtartósabb fedőanyaggal. — A felső-tárká­­nyi erdőségben igen szép kék márványbánya, mely a múlt század végén még művelés alatt lévén, igen díszes készítményekkel lát­ta el a vidéket, jelenleg műveletlenül hever. 8. A cs. kir. katonaság ruha- és fegyverszállitmánya éven­kint 400 m. 9. Az érseki nyomda és az egri­­ könyv- és papirkereske­­dő évi szállítmánya 3000 m. 10. Rongy és, avult toll szállittatik 1334 m. 11. Sómennyiség, mely Egerben elfogy, mely ha a vasút léte­sülni fog, Tokajból fogna szállíttatni, tesz évenkint 12,000 m. 12. Bútorszállítás Egerbe Pestről évenkint 2000 m. 13. A bejegyzett kereskedőknek évi forgalma főleg Pest­ről 46,000 m. 14. Szatócsok s egyéb üzérkedők évi forgalma 10,000 m. 15. Sör, eczet és szesz Egerbe szállittatik, részben Egerből

Next