Eger, 1878 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1878-01-01 / 1. szám

2 ratislaus és a comrauuismus őrületéhez vezet. Az osztálykülönbség, a kasztrendszer, népek és nemzetek közt soha, de soha meg nem szűnik, míg a társadalomban a tehetségek különböző fokozatai, a munkásság és tétlenség, a szorgalom és henyeség, az ügyesség és bárgyúság állanak egymással szemben. „Hiszen maga az államok tökélye, a mennyország sem demokratikus állam, — mondá az egyszeri aristocrata táblabiró. Ott is vannak arkangyalok, angya­lok, c­erubok, seraphok, nagy és apró szentek stb. Mindmegannyi különböző rangfokozatai a mennyei birodalom lakóinak!“ Mit tettünk mi eddig a 30­ év óta diadalra juttatott, fennen­hangoztatott, s folyvást dédelgetett demokratia érdekében ? Fölnyi­tottuk a­­ paraszt szemét a­nélkül, hogy világosságot derítettünk volna fejébe. Elhitettük vele, hogy ő is olyan ember, mint a többi, s midőn tapasztalta, hogy „biz ő még sem olyan,“ — föltámadt keblében a szenvedélyek két legveszedelmesebbje: az irigység és gyülölség; s kihalt belőle a két legnemesebb erény: a türelem és alázat. De hát nem elég az, hogy felhasználjuk, mint hatalmas, mert massiv, eszközt, önző céljaink keresztülvitelére? Követválasztáskor, tisztújításkor, népgyülések, tüntetések alkalmával ugyancsak jó hasznát ves­szük. Ilyenkor eget földet (s különösen: földet!) ígérünk neki; töltjük beléje a spiritust (bort és pálinkát); társpo­harat iszunk, testvéri, baráti csókot váltunk vele (igaz, hogy ki­mosakodunk utána), s — amit tán legszivesebben teszünk — még asszonyaikat is megölelgetjük ! Csakhogy a cél el legyen érve! S aztán, ha nincs rájuk szükségünk, nem ismerjük többé őket. — Szervusz polgártárs ! — mondja a szűrös atyafi a kétezer holdas földbirtokosnak. Nem ismersz ? — Hohó! atyafi! Nem őriztünk együtt disznót — volt a vá­lasz. — Nincs most — követvál­asztás. Az európai államok közepette sajátszerű helyzetünk­, nemzeti jellegünk- s hajlamainknál fogva kétségtelen, hogy hazánkban a lehetőleg szabadelvű, de azért bizonyos culturális tekintetek által kellőkép körvonalazott democratia alapjára fektetett alkotmányos Parlamentarismus, minden egyebek közt a legüdvösebb kormány­forma. De hogy valóban ez legyen, oda kell törekednünk, nehogy a democratia továbbá is frásis maradjon nagyszavú demagógok szájában a könnyenbivőség elámitására; hanem hogy a nép, a misera plebs kellőleg fölvilágosittatván helyzete, társadalmi s poli­tikai állása, jogai és kötelességei iránt, kifejtett józan értelme e viszonyai között mindig helyes ítéletet tudjon hozni, és saját józan meggyőződését követni, melytől aztán semmiféle csábszavak és üres ígéretek által el ne tántoríttathassék. Bizonyos, hogy e rendkívüli fontosságú cél elérését eszkö­zölni a népiskolák feladata. Nem célunk ez­úttal népiskolai intézményeink tüzetes boncol­gatásába bocsátkozni. Csupán annyit jegyzünk meg, hogy a népok­tatás céljából hazánkban egy roppant, és sok fölösleges cafrang­­gal bíró apparátust tartunk föl, s évenkint milliókat költünk; mégis ma, csaknem két évtized után, alig vagyunk tovább a kez­detnél. Pedig nem mondhatjuk, hogy népünknél az okulási hajlam hiányoznék. Tanúbizonysága ennek a statist. kimutatások szerint a népiskolák tényleges, (bár a tankötelezettek számához aránylag még mindig csekély) tanonclétszámának évről-évre szaporodása, s időnkint újabb és újabb népiskolák fölállításának szüksége. Bizo­nyos tehát, hogy, ha a cél még sincs elérve, ha a nép, helyzeté­hez képest, még mindig fejletlen, és sötét tudatlanságban botorkál, — ennek oka az intézmény hiányaiban, helytelenségében rejlik, s a népoktatási törvény revisióját s gyökeres átalakítását teszi szük­ségessé. Vannak azonban, kik a baj okát más körülményben keresik, s vélik feltalálhatni. Azt állítják ugyanis, hogy népünknél a ser­dülő nemzedék értelmiség tekintetében, korához képest annyira fejletlen és tökéletlen, hogy már a népoktatás elemeinek elsajátí­tására sem bír elegendő fogékonysággal. És sajnosan kell beváltanunk, hogy ebben igazuk van. A gyermek, ki szülői házában, környezetében egész nap alig hall egyebet durva beszédnél, trágár, otromba kifejezéseknél, értelmileg bizony nem fejlődhetik, Vajon kötelessége segíteni.A népoktatásnak tehát mindenekelőtt . De hogyan? Jövőre tüzetesen el fogjuk mondani. A T­Á­R­G­A. Aranka emlékének. I. Eljött a tél, — a puszta fákat Madár helyett dér lepte meg. Süvölt a szél — s a száraz ágon Csak egy kis árva lomb remeg. Eljött a tél — a jó anyának Forró szivét dermesztve meg. Süvölt a szél — s a sirhalomnál Csak egy kis árva sir, remeg. . . . II. Ki sem­ pihensz immár a sir ölében, Hol nincs számodra többé viradat, Oh, el ne hagyd az éj rémes felében Halálvezette hideg ágyadat ! Maradj ! — A többi szellem fent kisértvén Vigasztalón elmondja majd neked, Hogy kényező, gyászos nagyanyja térdén Kacagva játszik árva gyermeked. III. Ha felmosolyg megint A kikelet, S a száraz ágra hint Bús levelet: Kis, árva gyermeked Meglátogat, S a rétről hord neked Virágokat. Ha zúg a fák között Az esti szél, — Véli, elköltözött Anyja beszél. S a lomb feje felett Ha megremeg. — Véli: bús szellemed Könyezte meg. Erdélyi Béa. Tárca-levél. (Választási özön, s az 1877-ki restantia. Hajdan és most. Pactumok és conventiók. Adott szavak, üres ígéretek. A diplomatia, mint modern kortesfogás, és a barbár­­korszak utáni csengés. Prés politika és Corka-votum. Egy nagy reformterv, és a clitrurgusok szerepe. Gratulatio.­ Választások! És még mi mindenféle választások 11 Fölülmúlják még a régi divatban volt újévi üdvözletek számát is. Szinte zúg az ember feje bele, kivált ha egy kis harcos is járul hozzá, mitől három napig szénsavgázt párolog ki az ember feje. Van központi, állandó, egy, három és hatévenként változandó, — igazolási, bizottmányi, bizottsági, képviseleti, közigazgatási ta­gok választása; megyei, városi és falusi tisztviselők választása, és végre országgyűlési képviselői választások, s alig esünk egyiken túl, alig rebegjük el a nagy fohás­szal terhes „hála isten­t“, már nyomban következik a másik, és így megy ez vég nélkül a folyó esztendő nyolcadik hónapjáig, egész a csömörletig , s mind­azon választási restantiákat, melyeket a múlt 1877-ik évből által­­venni, általkönyvezni kényszeríttettünk, voltunk, vagyunk és leszünk kénytelenek lemorzsolni a folyó 1878-ik esztendőben. Hanem hát dacára ennek a borzasztó alkotmányos kényszer­gyakorlatnak, mégis boldogság ez a mostani választási mozgalom a régiebbekhez képest. Nem agyarkodunk most fogcsikorgatva ellenfeleinkre; nem mondjuk el a velünk ellenkező pártbelit hazaárulónak ; nem szidjuk politikai ellenfeleinket; nem gazemberezzük, huncutozzuk őket; nem

Next