Eger, 1880 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1880-01-01 / 1. szám
z útközben való megállás egyértelmű volna a hátramaradással, nekünk pedig haladnunk kell, követni azon világító oszlopot, mely után a többi nemzet halad, nehogy utolérjen a pusztulás éjszakája. Mi nem tévelyeghettnk kitérőkön, hanem egyenes irányban kell haladnunk. Kivívott alkotmányunk elegendő s gazdag talajt biztosít számunkra ; őrizzük meg ezt és munkáljuk minden erőnkkel, akkor jövőnk biztosítva lesz. Az alkotmány ösvényén vezetőnk az egyetértés, s azon csillag, melynek világánál haladni fogunk, a honszeretet legyen; hisz a költő is azt mondja: „Szép csillag a honszeretet, gyönyörűségesen ragyog.“ A czél: államiságunk megszilárdítása, alkotmányunk továbbfejlesztése, a közművelődés előmozdítása, a hon java legyen, s ekkor bizonyára teljesülni fog ezen kivánatunk: Boldog új évet ! L. JSindter János Lukács egyházi festőművész százados emlékezete. Hinni lehet, hogy Eszterházy az általa épített lyceumnak nemcsak könyvtárát, hanem kápolnáját s főtermét is Kracker festményeivel kívánta feldiszitetni, ha ebben öt, a nagyot, Krackernek előhaladott kora s megtört testi ereje meg nem gátolják s máskép intézkedni nem kényszerítik. Ámde művészünk mindarra már csakugyan nem válalkozhatott. így kellett tehát történni, hogy a püspök a kápolna és főterem fresco-festéséhez, a mit külömben is a belső díszítés öszhangja, ama kor átalános műizlése s az épület műformája egyaránt követelt tőle, külföldről hívta be az ezen festési irányban legnagyobb hitre emelkedett művészeket: Sigristet és Maulpertschet, kik közül az elsőnek művével csakugyan a főteremben, az utóbbiéval pedig a kápolnában találkozunk. Meglehet, hogy a meghívott művészek közül előbb Mauspertsch érkezett Egerbe, és ez, meglátván Krackernek akkor talán már befejezett, vagy legalább a befejezéshez közel állott frescoját a könyvtárteremben, a mű szépségéről — mint a szóhagyomán beszélt — meglepetve felkiáltott: „Én ilyet nem tudok.“ És e néhány szó, e röpke nyilatkozat a külföldi hírneves művészről Maulpertschtől, azt hiszem a legjobb bírálat s legszebb dicséret volt akkor Kracker művére a kortársak előtt; nem tévedünk tehát, vélem, ha azt arra ma viszont mi is, a legszebb dicséret gyanánt alkalmazzuk. Hogy pedig Kracker művét illetőleg, a külföldi művész nem álszerénységből, sem hizelgésből, hanem való őszinteségből nyilatkozott ekkép, arról műveiknek összehasonlítása által bárki, még a kevésbbé műértő is máig meggyőződhetik. Igen szépen és találóan emlékezik meg különben e műkincsről Eger egyik jeles tollú ismertetője is midőn így ír: „Az egész kép eszméje, compositiója, kivitele nagyszerű , igazán művészeti becsű. Itt a művész jellemző ecsete minden alakban egy-egy sajátszerű egyéniséget állított elő, s az egész oly eleven, oly valódi mintha csak a régibb kor élő és mozgó tényei közt, a gyűlés színhelyén találnék magunkat. Alig hiszem, hogy ennél becsesebb fresco létezzék hazánkban1).“ így az ismertetés, melynek e valóban nálunk páratlan frescora mondott igaz szavait az utólsó betűig mi is aláírjuk ; mert e mű hatása igazán nagyszerű s ha csak egyszer is figyelmesen végig szemléltük, bámulattal állunk meg előtte s újra meg újra elmerülünk nézésében, és elvégre is azon meggyőződéssel válunk meg tőle, hogy a művész egész lelkét lehelte e művébe, miért is aztán méltán nevezzük azt összes müve gyöngyének s koronájának. Kracker ezen művét 1778-ban fejezte be s a munkában Zách József festész volt segítségére. Tanúskodik erről a felirat, melyet egy helyit, a kép alsó részében igy olvasunk: Joannes Lucas Kracker et Josephus Zach Pinx. anno 1778. — Zach tulajdonkép a képnek csak keretét, a terem alsó falait s a mennyezet csúcsíves ékítményeit festé, melyek a zsinat színhelyére, a trienti góth modoru székesegyházra emlékeztetik a szemlélőt. Ennyi az, a mit a műből, ugyancsak méltó elismeréssel Zachnak ítélhetünk oda, a többi azonban az utolsó vonásig mind Krackert illeti. Nincs kétség benne, hogy e mű megalkotása volt kiválóan a főczél, melyért Eszterházy Krackert Jászóról Egerbe hozta. S mint látjuk, az éles látású s müvelt szellemű püspök választása a legjobban ütött ki, mert a művész, a benne helyezett várakozásnak nemcsak hogy derekasan megfelelt, hanem még e téren, a vele mérkőzött külföldi versenytársakat is legyőzve, a művészet legmagasabb követelményeinek is eleget tett. Csak azt kell felettébb sajnálnunk, hogy Kracker testi ereje e mű befejezésével egészen megtörött s mindinkább hanyatlani kezdett, s hogy nem volt már képes az Eszterházy kezeiből reá várt többi munkát is teljesíteni s ecsetével hazai művészetünknek a külföldé felett több ilyen diadalt aratni. — E mű az utolsó tőle. Ez volt, hogy úgy mondjam, hattyúdala. Innentul ecsetével legalább tudtomra sehol sem találkozunk. De nem is találkozhatunk, mert alighogy e festményét 1778-ban befejezte, az erre következett 1779-dik évben már sírba dőlni látjuk őt. Halála évére és napjára vonatkozólag, tekintettel ama viszonyt, melyben Saubererhez állott volt, s melyet elbeszélésem folyamában is eléggé feltüntettem; úgyszintén tekintve Sauberer halála idejét, nem tehetem, hogy itt egy sajátos körülményt, egy az isteni gondviselés végzéséből eredt feltűnő találkozását a véletlennek szó nélkül hagyjam. Sauberer munkás és tetteiben dús életének is az 1779-ik év vetett végett. Halálát Danielik „A prémontreiek“ czimü már egyszer idézett nagybecsű munkájában a 363. lapon igy írja le: „Épen nevenapja volt , s üdvözletére a vidéki uraságok számosan gyűltek össze. Az ebéd vidám felköszöntések közt folyt le, melyben a vendégek magyar szokásos módra hosszú boldog életéért ittak az ünnepeltnek. Estére nehányan visszamaradván, Lauberer, ki aggkori elgyengülése miatt a lépcsőn le s fel már nem igen járhatott, zselyeszéken az étterembe vitette le magát, hogy pár figyelmes szót válthasson vendégeivel. Mint ez az öreg urakkal szokás, ártatlan pajkos tréfákkal mulattatták az öreget, midőn egyszerre az ablakok mintegy puskalövési robajjal rendülvén meg, a közönséget riadásba hozták. Némelyek felugrálván, okát nyomozták a zörejzajnak, Lauberer pedig vendégei felé fordulván: „Végső órámat jelenti ez nekem“ — úgymond, s a cselédeknek intett, hogy szobájába vinnék vissza. Ott András nevű inasának meghagyta, hogy az előszobában aludjék, magára zárta az ajtót, lefeküdt, s másnap reggel ágyában halva találtatott, alvó módjára, jobb kezét feje alatt, bal kezében pedig zsebkendőjét tartotta." És mig Jászon a halál ily véletlenül s megdöbbentőleg, de mégis békésen lép Lauberer ágyához, azalatt Egerben is egy munkás élet, mely egészen a vallásos szellemtől áthatott művészeté volt, mind egyre jobban közeledek végső pillanatához. A mélyen érző szív már csak halkan dobogott, az élesen látó szemek elhomályosodtak, az ajkakra a halál fagyasztó hidege ült, a művészi vonások alkotásában könnyű, kezek erőben megfogyatkozva lehanyatlottak, jött végre az utolsó pillanat s kiesték az ecsetet , és Kracker a mondott év deczember 1-én, tehát ugyanazon nap s talán ugyanazon órában, melyben Sauberer megszűnt élni. A kik a földön lélekben társulva egyek voltak, attól megválva a halálban is egymástól mesze nem maradhattak. Az egri plébánia halottainak anyakönyvében 1779. deczember 1-én e szavak állnak bejegyezve: Die 1a obiit in Urbe Joannes Luccas Kracker Amnor. 62. Marit. Margareth. Klausznerin. Innét értesülünk, hogy Krackernek neje is volt, kit özvegyül hagyott maga után ; de hogy gyermekei voltak-e, avagy maradtak-e, arról semmi biztos tudomásunk sincs. Egerben a Rózsa utcza szögletén mutatnak egy házat, mely Krackeré volt volna. Ezt mint értesülök, újabb időben a ház javítása alkalmával egy bádog gombon talált irat derítette fel. — Külömben feltételezhetjük, hogy Eszterházy, ki a lyceum építése körül dolgozott napszámosokat is oly dúsan fizette, mint azt nem egy máig köznyelven forgó adoma beszéli: az általa meghívott művészek iránt sem volt kevésbbé szűkmarkú, s juttatott nekik kincstárából bőven annyit, amennyi elég volt arra, hogy anyagi szükséget épen ne szenvedtek légyen. És mások is, kik Krackert munkával megkeresve ecsetét igénybe vették, úgy látjuk, hogy fáradalmait szépen jutalmazták. így Besztercze-Bánya város tanácsa, az általa festetett oltárképért 240 frt 40 kr. művészeti dijat biztosított részére. 3) Oly összeg, mely tekintve a múlt századi pénzviszonyokat, csekélynek épen nem mondható, úgy hiszem tehát, hogy Kracker Egerben csendes és jó napokat élt, s távolról sem 2) November 30, mert mint láttuk Sauberert keresztségről Andrásnak hívták. 3) Ipolyi „A beszterczebányai egyházi műemlékek története" 56 1. IV. ö. Magyar és Erdélyország képekben IV. k. 46—47 11.