Eger, 1880 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1880-04-22 / 17. szám

XIX. év­folyam. Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt—kr. Félévre. . . 2 „50. Negyed évre . 1 „301 Egy hónapra. — 45* Egyes szám — 121> 17. szám. EGER. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden csütörtökön, 1880. április 22-én. Hirdetésekért minden 3 hasábozott petit— sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit­­sorhelyért 15 kr fizetendő. Felelős szerkesztő: H­ r_ ^elsete Ferencz. Főmunkatárs: X-lőrin­cz ± 3r János. Előfizetéseket elfogad : a kiadó-hivatal (lyceum­i nyomda,) a szerkesztőség (sóház-utcza Mooser féle ház) és Szol­sdnyi Gy. könyvkereskedése (Alapítványi új ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő, egyszeri közzétételért 1 írt 30 kr. A magyar képzőművészet érdekében. Senki sem tagadhatja, hogy az a sok s valljuk be méltán hangoztatott panasz és gáncs, mely az anyagi érdekek terén való elmaradásunkat dedlarálta, nem maradt teljesen hatás nélkül! Bár­hogy elismerjük is, hogy az ország bizony-bizony alig bírja az adóterheket, hogy a földműves, iparos, kereskedő már-már roska­dozik az ezerféle czimen rá rótt adók súlya alatt, szóval hogy gaz­dasági életünk elemei és tényezőiben a múlhatatlanul szükséges egyensúly, a productio és consuntio arányos s organicus kifejlődése megzavarva van, mégis, a­ki számot akar tartani a páratlanul ítélő czimére, be kell látnia, hogy úgy a kormány, mint a törvény­­hozás, karonfogva magával a legnagyobb erővel, a társadalommal, itt is, ott is pótolni iparkodott a hiányt, helyrehozni igyekezett a mulasztást és elmaradást. Hazudik az, ki ellenkezőjét merné állítani annak, hogy a magyar társadalom megtette a maga kötelességét hazánk anyagi érdekeinek biztosításában. Nem egy-két egyesület, de egész cso­portja ezeknek hirdeti, hogy a magyar társadalom rég megszűnt csak azt teljesíteni, miről ellenei vádolták, s mit jeligéül Devons­hire herczeg Eustache üde hires szakácskönyvére íratott: „Csak együnk, emés­szünk és — aludjunk !“ Ma egy szebb, dicsőbb jeligeért lelkesedik e sokat gúnyolt társadalom! Ott tündöklik e jelige számos egyesületen, mely a ma­gyar ipar s iparos szakoktatás érdekeiért küzd. Ott vannak pél­dául a pozsonyi, az erdélyrészi, a tisza-völgyi, az erdővidéki, a szepsi-szentgyörgyi és a felvidéki egyesületek, melyek közül az első, a pozsonyi, iparműhelyeket teremtett Nagyszombatban, Zsol­nán, Körmöczbányán, Baánban Bitsén, Szakolczán, Érsekujvárott és Zay-Ugróczon, s az utóbbi, a felvidéki egyesület pedig Kassán köz- és szövészeti, Rimaszombatba mű­faragászati, Jolsván kőeszter­­gályozó és csiszoló, Sátoralja-Ujhelyen és Homonnán kosárfoná­­szati tanműhelyeket alkotott stb. stb. Vagy elmondjuk-e még, hogy gr. Széchenyi István fellépése óta soha sem fordítottak épen a társadalmi téren a közgazdasági érdekek iránt annyi figyelmet, mint jelenleg, midőn szerencsés tanúi lehetünk oly üdvös gyakorlati czélú mozgalmaknak, melyek az or­szág legkülönbözőbb részeiben a vidéki érdekű vasutak létesítése kö­rül indultak meg. így, a baja-szabadkai, a berettyómenti, a nagy­­várad-mihályfalvi, a nagykároly-zilahi, a reszege-margittai, a nyí­­regyháza-mátészalka, a nagykároly-mátészalkai, a miskolcz-debre­­czen-nagyváradi, a makó-szegedi, a szathmár-nagybánya-hátszegi, a garamvölgyi, az apahid-deési és legközelebb a pápa-keszthelyi vasút. *) A magyar társadalom megteszi az anyagi érdekek terén kö­telességét. Hanem hát a növény csak úgy élhet, ha a víz és nap­fény segítségével alkatrészeinek egy részét a földből, de másik részét a­­ légkörből veszi! A szellemi érdekek tere nem csekélyebb fontosságú az ál­lam-társadalmi életben az anyagi érdekek terénél! S e téren vajmi keveset tett még a magyar társadalom. Csak e napokban nyílt meg újra a magyar képzőművészet palotája hazánk fővá­rosában, hogy közszemlére tegye ki, mit tudnak produkálni a ha­zai művészet apostolai, és már­is félünk, nem kell-e bezárni a ka­put, melyet a kissé feléledt mű­ízlés, műélvezet és mű­pár­tolás hét évszázad szellemi hátramaradásunk pótlásául, s egyúttal a polgárosodás dicső missiójának teljesítéséül megnyitott?! Óriásilag nagy aestheticai fejlettségünk hátrama­radása hazánk vidékein. Innen és túl a Tiszán, Dunán csak­úgy mint Erdély bérez övezte vidékén teljesen közönyös a társadalom a magyar képzőművészet iránt. A megyék, a városok, a casinók, az ezerféle társulatok és egyletek édes­keveset törődtek minded­dig a magyar művészettel; pedig a nagy királyok és hős hadve­zérek mellett egyformán tündököl a közműveltség apostolainak di­csősége ! így szól a pápák dicsősége mellett Dante és Raphael di­csősége az olaszoknak; a Mediciek és Machiavelli mellett Benve­nuto Cellini, Doria mellett Guido Reni s a velenczei dógék oldalán Titián iskolája hirdeti nagyságát Italiának ! Oraniai Vilmos s III. Vilmos nem tevék nagyobbra Németalföldet, mint Hugo Grotius, Rembrandt és van Dyck, és a mint Ruyter és Tromp tudtak örök csatákat nyerni a tengeren, úgy Willem van der Velde és Bakkui­­sen meg tudták azokat örökíteni művész-ecsettel! Nos, a magyar nemzet is tudott és tud szülni teremtő gén­e­ket! Bécs, München, London, Páris egyformán kiállítják erről a fényes bizonyságot! Tőlünk, a magyar társadalomtól függ, hogy ha büszkék va­gyunk fiainkra, ne engedjük azokat idegen atyák által örökbe fo­gadtatni. Ne engedjük, hogy kis nemzetünk nagy fiai kényszerülve legyenek idegen népnek szolgálni zsámolyul a dicsőség piedestál­­jához ! Nemzeti érdek kivánja, hogy a nemzeti érték itt benn e hazában s e hazának kamatozzék! Gondolkozzunk erről és — tegyünk, mig nem késő! Dr. Fenyves­sy Ferencz. *) Sajnos, hogy e sorozatból az eger-nádasdi összekötő vasút hiányzik__ Szerk. A jövedelmi adó kivetéséhez. A rendes állam-költségvetés főkelléke, hogy annak rendes szük­ségletei a rendes bevételek által fedeztessenek. Ennek igazságától egykor annyira át volt hatva maga az országgűlés is, hogy midőn az 1873 évi költségvetés rendes kiadásainak fedezetlensége ki lön mutatva, nem habozott a már különben is magasra csigázott egyes adónemeknek felemeléséhez beleegyezését adni. Tette ezt egyrész­ről azért, hogy az ország hitelét a külfölddel szemben fentartsa, sőt emelje az­által, hogy hazánk a legnagyobb mérvű beruházások, ga­­ranciált s törlesztések évében is képes legyen ezen, néhány évig költségvetésünk állandó rovatát képező kiadásokat rendes jövedel­méből fedezni, másrészről azért, mert akképen volt meggyőződve, hogy a forgalmi eszközök szaporodása, a közlekedés gyorsasága s a külfölddel való összeköttetés által adóképesebbekké lettünk, s ezen nem nagy mérvű adófelemelést elbírjuk. Hogy az országgyűlés nem riadt vissza az adófelemeléstől, hogy a rendes szükséglet hiányait kölcsön útján ne kelljen fedezni, helyesen tette, s az ellen alig lehet valakinek kifogása; mert két­ségtelen, hogy az állam, mely elégtelen bevételeinek kiegészítésére a hitelt kénytelen igénybe venni, csakúgy, mint azon gazda, a­ki rendes évi kiadásait kölcsönökkel fedezgeti, néhány év alatt a bu­kás szélére jut. De valamint az állam megköveteli adózó polgáraitól, hogy a rájuk kirótt adót befizessék, épen úgy megkövetelik az adózók az államtól, hogy a kíméletlen zaklatásoktól, az igazságtalan, törvény­­ellenes megterheltetéstől megkímélje. Mindenki tudja, hogy a törvény rendelete szerint a helybeli

Next