Eger, 1881 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1881, FOLYAMARA SZERKESZTI NAGY MIKLÓS KIADJA A FRANKLIN-TÁRSULAT Az előfizetések a „Vasárnapi Újság“ és „Politikai Újdonságok“ kiadóhivatalába Budapesten, IV., egyetem-utcza 4. sz. küldendők. Egyes előfizetések legczélszerűbben postautalvány által eszközölhetők, a melyre bérmentesítésül csak egy darab ötkrajczáros bélyeg szükséges. — Uj előfizetőink szi jteskedjenek megrendelésüknél nevüket, lakhelyüket is valamint az utolsó f j f postát világosan és olvashatólag ki al*»írni. — Régi előfizetőink pedig legczélszerübben úgy járnak el, ha a czimszalagokból, melyek alatt lapjaikat kapják, egyet a postautalvány szélére fölragasztva, beküldenek a kiadóhivatalnak. Külföldi előfizetésekhez kérjük a postailag meghatározott viteldíjat is csatolni. Tíz előfizetett példány után egy tisztelet-példánnyal szolgálunk. egész évre 2 frt félévre —0 « évnegyedre 3 « egész évre 0 frt félévre II. « évnegyedre 2 « egész évre 0 frt félévre — 3 * évnegyedre <50 E politikai közlöny a hét eseményeit fontosságukhoz képest bővebben vagy rövidebben összefoglalva, kellő magyarázattal ellátott gondos, ha összeállításban tárja az olvasó elé, s ekként benne a közönség együtt találja mindazt, aiit józöfl meg, úgy hogy e lap, kivált vidéken, hol a hiányos postajárás a napi értesülést különben is megnehezíti, a napilapokat is lehetőleg pótolja. Mind a két lapnak kiegészítőjéül szolgál a Világkrónika czimű képes heti közlöny, mely hetenként egy ivén s számos képpel illusztrálva jelen meg. ___2___________ ....lAírt Legolcsóbb újság A Képes Néplap, mint eddig, jövőre is vegyesen közöl közhasznú elmélkedéseket, elbeszéléseket, mulatságos és tanulságos történeteket, érdekes leírásokat képekkel, s e mellett hétről-hétre figyelemmel kiséri az előforduló nevezetesebb eseményeket. POLITIKAI HÍRADÓ czimű rovatában a bel- és külföldi politikai eseményeket velős rövidséggel adja elő, pártatlan igazságszeretettel, s mindenkor teljesen független meggyőződéssel értelmezi. E képes hetilap 52 ívnyi terjedelmét, számos képpel ellátott csinos kiállítását, szellemi tartalmának minőségét tekintve, a legolcsóbb nemcsak hazánkban, de számba véve azt, hogy a külföldi hasonló lapokat százezernyi előfizető közönség tömeges részvéte támogatja, legolcsóbbnak mondható az egész világon. A Képes Néplap ezentúl is eddigi megnagyobbított alakjában fog megjelenni, s a lap rendes tartalmán kívül ez év végén is előfizetőinknek külön mellékletül egy szép nagy képpel szolgálunk, mely keretbe foglalva a szobák falát ékesítheti. A Képes Néplap a Világkrónikával együtt félévre 2 frt. Csupán a Képes Néplap félévre írt Előfizethetni postán, a Képes Néplap kiadó-hivatalába, Budapest, egyetem-utcza 4. sz. czimzett posta-utalvánnyal, mely 5 krért minden postahivatalnál készen kapható A t. ez. gyűjtőknek egyszerre beküldött 10 előfizető után egy ingyen-példánnyal szolgálunk. ményeket, az azokban kiválón szereplő személyiségeket népszerű nyelven irt magyarázatokkal kisért képekben mutatja be, közöl tájékoztató czikkeket, útirajzokat, nép- és tájismertetéseket, szemléltető jelentéseket a hazai és külföldi közérdekű mozzanatokról, találmányokról, fölfedezésekről, szóval mindazon nevezetesebb jelenségekről, melyek akár a politika, akár a mivelő,O’ déstörténet terén, Árukár az emberi társrdsadalom életének is más ágazataiban ep fölmerülnek, úgy- itt szintén mulattató Amp apróbb közremé í Ji a nyékét, köz- /ff/Jt’ hasznú tudni- A valókat, stb. Kattaro, a Fekete-hegy tövében, Az előfizetések a „Képes Néplap“ és kiadóhivatalába „Világkrónika“ Budapesten, IV. kerület, egyetem-utcza 4. sz. küldendők. Egyes előfizetések legczélszerűbben postautalvány által eszközölhetők, amelyre bérmentesítésül csak egy darab ötkrajczáros bélyeg szükséges. Új előfizetőink szíveskedjenek megrendelésüknél nevüket, lakhelyüket, valamint az utolsó postát világosan és olvashatólag kiírni. Régi előfizetőink pedig legczélszerűbben úgy járnak el, ha a czimszalagokból, melyek alatt lapjaikat kapják, egyet a postautalvány szélére fölragasztva, beküldenek a kiadóhivatalnak. Külföldi előfizetésekhez kérjük a postailag meghatározott viteldíjat is csatolni. Tíz előfizetett példány után egy tiszteletpéldánnyal szolgálunk. A kokhandi khán palotájának főkapuja. Plater Emilia: AZ 1830-KI LENGYEL SZABADSAGHARCZ HŐ SEI. Romanowski Tranquilin és Stempowski, gírv AZ ALKU. (Vásári jelenet.) — Biczó Géza eredeti rajza, Jasienski Hofman Klementina Potocka Klaudina Lukasinski Garnier franczia utazó halála a khinai tengeri rablók elleni küzdelemben.