Eger, 1882 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1882-05-04 / 18. szám
XXI. évfolyam. Előfizetési díj: Egész évre . 5 frt — Félévre. . . 2 „ 50 Negyed évre . 1 „ 30 Egy hónapra.. . 45 flgyes szám . 12 18. szám. EGER. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden csütörtökön, 1882. május 4-én. Hirdetésekért minden 3 hasábozott pettt sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petitsorhelyért nő ki fizetendő. Előfizetéseket elfogad: a kiadóhivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (specziális utcza, Hanák-ház) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése (alapítványi ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Az „Eger“ szerkesztősége által az 1882. évre hirdetett pályázat végeredménye. A mint már lapunk folyó évi 16-ik számában jelentve volt: összesen hat pályamunka küldetett be s ezek közül három lett pályanyertes. Mindegyiknek 5—5 db arany ítéltetett oda. Ápril 30-án Eger városa egyik intézetének tanári testülete jelenlétében bontattak fel a pályanyertes szerzők neveit rejtő lepecsételt levélkék. Ekkor kitűnt, hogy a városunk és vidéke szellemi s anyagi érdekeit fejtegető két pályanyertes mű szerzői: dr. Szolcsányi Hugó egri jogtanár és Szabó Ignácz egri gymn. tanár. Ez utóbbi nyerte el a beszélyre kitűzött pályadijt is. A pályadijak e napokban lettek kiosztva. A többi három pályamű közül a „Farsangi Komédia“ cziműt szerzője rendelkezésünkre bocsátotta. Mihelyt terünk engedi, a pályaművek közlését megkezdjük. A szerkesztőség. A bécsi magyar önképző és segély egylet részére egyszermindenkorra 20 frt segély megszavaztatott. Dr. Danilovits Pál városi főorvos előterjesztése, a vágóhidaknál, temetőknél, s az utczai csatornázásnál észlelt hiányok, — s az egészségügybe vágó visszaélésekről, — az egészségügyi s szépészeti bizottságnak együttes tárgyalás és 15 nap alatt adandó véleményes jelentéstétel végett kiadatott azzal, a)hogy a menynyiben ez időszerint a város nem volna képes egy közvágóhidat felállítani, milyen szerkezeti vágóhid készíttetésére lennének az egyes mészárosok kötelezendők; b) a temetők illetőleg a temetkezések körül mily eljárás lenne alkalmazandó, végül az utczai tisztátalanságok megszüntetése miként lenne legczélszerűbben eszközölhető. Addig is azonban, míg a beérkezendő vélemény folytán a kellő intézkedések megtétetni fognak, a főorvosi jelentés másolatban a rendőrfőkapitánynak, figyelembe vétel, s a szükséghez képesti intézkedés lehető megtétele végett kiadatik. Városi ügyek: Eger városa részéről 1882. ápril. 30-án tartott képviselő ülésben következő ügyek tárgyaltattak: Kubik Endre szépészeti bizottsági elnöknek, ezen állásróli lemondása elfogadtatott, s elnökül Fülöp József, tagokul pedig: Babics István, Fekete Károly, Danilovits Pál, Gyubek Lajos, Horváth József, Kudlik Ignácz, Kubik Endre, Luga László, Schönberger Soma, Steimelvőger Rezső képviselők, és Wind István vármérnök választattak meg. Elnöki előterjesztés folytán, tekintettel azon körülményre, hogy a város két malmára vonatkozó bérleti szerződés folyó év végével lejár; az utóbbi bérletre vonatkozó feltételek megállapítása, úgy annak megvizsgálásával, vajjon a jelenlegi bérlő által a bérleti szerződésnek elég van-e téve ? a polgármester elnöklete alatt egy szűkebb körű bizottság bízatott meg. Krecsányi Ignácz színigazgató kérelme folytán megengedtetett, hogy nevezett színigazgató által, a városi tanács részéről kimutatandó helyen, felállítandó színkör hat évig a kijelölt helyen háborítatlanul állhasson, s abban folyamodó igazgató társulata tarthassa az előadásokat, úgy azonban, hogy ha társulatával meg nem jelenne, a város jogosított más társulatnak is átengedni, az ez által fizetendő bérösszeg azonban a szinkör tulajdonosát illetendő; végül az esetre, ha idő közben a város által tervbe vett állandó színház felépittetnék, az engedélyezett hat évből hátra levő időszak, figyelmen kívül fog hagyatni. Klein Miksa, mint a Generalis kaszárnyánál levő „Cantin“ bérlője, azon kérelmével hogy évi 425 frt bérfizetése 200 frtra szállittassék le, — elutasittatott, azon indokból, mert hirdetett bérletet nyilvános árverésen, mint legtöbbet ígérő vette ki, és mert bérleti szerződéseken kikötve van, hogy bérleengedésre nem számíthat, sőt arról le is mond. Fekete Lajos által az utczai járdára alkalmazott lépcsőfok eltávolítására vonatkozó tanácsi határozat, a szépészeti szabályok 28-ik §-a értelmében, helyben hagyatott. Egyleti élet. Az „egri általános ipartársulat“ f. évi ápril hs 23-án tartott választmányi illésében a többi között Gyubek Lajos elnök egy oly választmányi tag által, ki a „vasuti bizottság“-nak nem tagja, interpelláltatván a vasuti bizottság eddigi munkássága tárgyában, elnök előadja, hogy a vasúti bizottság ez ideig négy ülést tartott, melyeken behatóan tárgyalta a vasútügyet, ez érdemben az ózdi, nádasdi gyár igazgatóságához egy bizottságot küldött, s különösen az érdekelt községeknek népességi, területi és adómennyiségi statisztikáját készíti. Interpelláló azon kérdésére, váljon a felmérésre szükséglendő pénzösszeg beszerzése czéljából tett-e már valamit a bizottság? elnök nemmel válaszolván; interpelláló és a választmány sajnálatukat fejezték ki a fölött, hogy a vasúti bizottság először is oly dolgok keresztülvitelére használja idejét, melyre a felmérés után is elég idő lett volna; s a fődologgal, amely első és legfőbb teendője vala, a felmérésre szükséges összeg gyűjtése czéljából kibocsájtandó aláírási ívek ügyével nem foglalkozott. A választmány azon reményben, hogy ezen, eddig mulasztottak helyrehozására nézve a bizottság intézkedni fog, — a választ tudomásul vette. P. J. Heves megye felirata a felsőház rendezése tárgyában. A belügyminssztérium vezetésével megbízott Nagy méltóságú magyar királyi Miniszterelnök ur! Az országgyűlés felsőházának rendezését a kir. trónbeszéd a jelen országgyűlés egyik feladatául tűzte ki. Ugyanezt ismételte Nagyméltóságod is a főrendek házának egyik ülésében, s kilátásba helyezte, hogy e rendezés tárgyában való tanácskozás végett rövid idő múlva értekezletet fog összehívni. E rég húzódó nagy fontosságú kérdés tehát végre megoldásához közeleg. De e kérdésnek mily módon való megoldása a törvényhatóságokat is közelebbről érdekli; mert ha az a czél — s mi nem képzelhetünk mást, — hogy az 1848-i törvények s a közelebbi országgyűlések által érintetlenül hagyott főrendi tábla az ugyanazon törvények s az azóta tartott országgyűlések által democrai irányban átalakított egyéb intézményeink szellemében rendezhessék , úgy véleményünk szerint, azoknak, kik a megyerendszernek