Eger, 1892 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1892-01-05 / 1. szám

2 •ségét annak, hogy Excellenciád közelébe, színe elé jusson és hazafiúi mély tisztelettel üdvözölje. Ez az óhajtás, ezen kivánalom az utolsó napokban elementáris erővel tört ki és a város képviselőtestülete — együtt érezve a lakossággal — mint egy ember , egyhangúlag elhatározta, hogy a hálaadás nagy napjának estéjén, mely egyszersmind a néhány óra múlva beköszöntő újév előestéje is, a tiszteletnek senkire rá nem erőszakolt, mindannyiunk által önkényt nyújtott adóját Nagyméltóságod előtt lerójja. Erre nekünk olyan alapos okaink vannak, ebben nekünk Deák Ferenczéhez hasonló oly igazságunk van, mely általánosan elismertetvén, azt valamely érvvel, vagy éppen érvekkel támogatni valóban egészen fölösleges volna. Ezúttal csak annyit vagyok bátor felemlíteni, hogy főpásztorrá , püspökké szenteltetnének huszadik évfordulóján nem lehetvén szerencsések Kegyelmességedet körünkben üdvözölhetni: ezt az alkalmat ragadtuk meg arra, hogy érzelmeinknek ünnepies alakban ez okból is kifejezést adjunk. A jelzett alkalomból Excellenciád megtévén monumentális nagy alapítványát, eme fejedelmi tény utolsó akkordjaként hallatta azt a magasztos szózatot, mely követett és követendő irányelveit oly fényes világításba helyezi. A hangoztatott, és országszerte visszhangzott emez elvek ideális harmóniába hozzák az egyház és haza iránt mélyen érzett kötelességet, az elvek szilárdságát és az alkalmazás konciliáns voltát. Ezek előtt az elvek előtt mi is a férfiú öntudatos hódolatával hajlunk meg. Nekünk a hizelkedés nem kenyerünk, de jól tudjuk, hogy ezt tőlünk nem is kívánja senki, és így csakis való és őszinte érzelmeinket tolmácsoljuk akkor, midőn hangosan hirdetjük, hogy városunk büszke az egri nevet oly jól kiérdemelt fennkölt szellemű Főpásztorára, a hazáját igazán szerető hazafira és a jóindulatot tanúsító díszpolgárára.városunk iránt mindenkor Midőn a múltban tanúsított ezen jóindulatért köszönetünket jelentjük ki, s azt a jövőre is kikérjük: fogadja Nagyméltóságod hazafiúi legmélyebb tiszteletünk férfias hódolatát és szerencsekivánatunkat a küszöbön álló új év alkalmából. Ily őszinte érzelmekkel üdvözölve Excellenciádat, a jóságos Gondviselés előtt könyörgünk , hogy magasztos pályáján az egyház, a haza, úgy városunk javára és diszére sokáig éltesse! Az üdvözlő szónoklatot követő, s a beszéd folyamán is gyakran kitört, lelkes éljenzések teljes lecsöndesültével, dr. Samassa József egri érsek ö exja szólalt meg az erkélyen, s messzeható, az igaz, mély bensőség nemes hevétől áthatott, lelkesült, s lelkesítő hangon ezeket monda: Midőn Önök, Uraim, életutamnak azon mértföldjelzőjénél, mellre püspöki tevékenységem húsz éve vésve van, éltem ezen időszakára visszapillantva, a polgári ünnepség kivételes nyilvánulása mellett, fenkölt és lekötelező szavakban engem üdvözölni kegyesek, eme kitüntető figyelmük, rokonszenvük rám nézve sokszorosan vigasztaló rítás javallása ez eddigi eljárásomnak és egyúttal bátrannak folytatására, ama felém hangzó buzdító intelemmel , hogy a jövő csak azokhoz hű és állandó tiszteletében, kik saját érzelmeiket el nem árulták s a komoly meggyőződéssel követett ösvényről le nem tértek soha. Ingatlanul megmaradok az után, melyen eddig haladtam, s hű maradok fogadásomhoz, mely első nap óta kijelölő eljárásomat, amelyben két elv, két eszme összpontosul, mondhatnám két szenvedély, melyek egész éltemet betöltők , s ezek: a vallás, és hazám szabadsága. E két eszme egyesülésében láttam én mindig és látom ma is hazám hosszantartó jövőjét, biztonságát, méltóságát, tekintélyét, súlyát kifelé, s bent a polgárok szellemi és anyagi gyarapodását, jólétét. A vallást említem, mert a forrongó szellemek lecsendesítése és kibékiltésére, a közrend megszilárdítására, a törvény tekintélye és a haderő nem elég. Sem a büntetésnek, sem a fegyvernek egymagában államfentartó ereje nincs. A törvény tekintélye csak ott hatályos, ahol az Úr félelme, vagyis a vallás hatja át a lelkeket. A másik elv, mely nekem iránytű gyanánt szolgál: a szabadság eszméje. Az emberek az élet gondjai és küzdelmei közt szünetlen a szabadság után törekszenek. Helyesen, mert a táratlan ,,Requiem“-ét, amint azt néhány zenészbarátja, egy rozzant „klavir“ kísérete mellett, próbakép elénekelte. Az énekesek ajkain, mesterük utolsó perczét, megdöbbenve közeledni látván, elhal az ének; — míg a haldokló nejű fájdalom teli arczczal, könnyező szemekkel lesi imádott férje utolsó sóhaját ! . . Most, midőn Mozart emlékét, halálának évszázados fordulója alkalmából az egész művelt zenevilág azzal ünnepli, hogy műveiből nagyobb szabású hangversenyeket rendez a közönség gyönyörködtetésére ; most, midőn Mozart emlékének az egri zenekedvelők derék társulata is azzal áldozott, hogy a múlt szerdán, 1891-ik évi decz. 30-án a főgymnásiumban tartott II. felolvasó s kamarazene-estébyen Mozart egyik legszebb vonósnégyesének szabatos és hatásos előadásával kívánta zenekedvelő műveit közönségünket Mozart szerzeményeinek klasszikus szépségeivel behatóbban is megismertetni: talán nem lesz fölösleges, ha ezúttal alkalmat nyújtunk. olvasóinknak Mozart érdekes,és változatos, életébe is bepillanthatni. Korán sem szándékunk ez alkalommal Mozartról egy nagyobb szabású biográfiát írni, vagy műveinek tüzetesebb zenekritikai méltatásába bocsátkozni. Ezt másokra bízzuk. Mi csupán egyes életjelenetekben, epizódokban, a nagy zeneszerzőről hagyománykép feljegyzett adomák- és jellemvonásokban óhajtjuk e helyütt Mozartot t. olvasóinknak bemutatni, azon meggyőződésben, hogy ez egyes vonásokból alkalmasint tisztább képet fog t. olvasónk a halhatatlan maestro jelleméről nyerni, mint egy tudományos apparátussal készült biográfiából. Mozartnak édesatyja is muzsikus volt. Másodkarmester a salzburgi érseki székesegyházban. A kis Amadeus már három éves korában csudálatos jelét adta zeneművészi rendkívüli talentumának. Mikor senki észre se vette, oda lopózkodott nővére „klavii jához,“ Az „EGER“ tárczája. Mozart. Az imént letűnt 1891-ik év deczember havának 5-én múlt száz éve, hogy a világ egyik legnagyobb zeneszerzője, Mozart János, Krizosztom, Farkas, Amadeusz, a német klasszikus zenetriász (Haydn-Mozart-Beethoven) egyik előkelő tagja, 35 éves korában, Bécsben, örök álomra hunyta le szemeit, Mozart is osztozott ama nagy férfiak sorsában, kiket életükben a világ föl sem vesz, s csak haláluk után ismeri be nagyságukat, élvezi szellemi alkotásaik magasztosságát, s dicsőíti, megörökíti nagy emléküket. Mozart életében csaknem éhhalállal küzdött, s a folytonos fárasztó munka s az örökös anyagi, családi gondok ásták meg kora sírját is. De halála után nagy számi művei számos kiadást éltek ; operáinak busás jövedelmeiből szépen zsebeltek a színházak; szülővárosa, Salzburg, egyik terén pompás szobrot emelt emlékének. Munkácsy, világhírű festőművész hazánkfia pedig, halhatatlan ecsetével örökítette halála utolsó perczeit. E kép egyike a nagynevű magyar festőművész három legnagyobb szabású s legremekebb alkotásainak („Krisztus Pilátus előtt.“ —• „Golgota“, — „Mozart halála“), melyen nem tudjuk: a művészi kompozícziót, a csudás mesteri kivitelt, vagy a tárgy és eszme fönségét bámuljuk-e inkább ? Akik e képet látták, azt a hatást, mit rajuk gyakorolt, soha sem fogják feledni. Ott ül a haldokló zeneszerző, szerény szobácskája közepén, egy ócska zsölyében, puha vánkosok közt. Aláhanyatló kezeiből kihull a partitúra, melyből dirigálta halha 1