Eger, 1892 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1892-02-23 / 8. szám

59 Istenben boldogult Derszib Rudolf, egri községi és ipariskolai igazgató-tanító, a koronás arany-érdemkereszt tulajdonosa nem egy, nem is két évtizedet, de egy félszázadot töltött e pályán, fáradhatatlanul dolgozva, s a kötelességérzet által soha szemrehányással nem illetve. Ez nem kis érdem; ez már kiemeli őt az általánosságból. De van még két nevezetes körülmény, melyek egyike pályája legeslegelején, másika a végén szemlélhető, s melyek szellemi egyéniségének egy igen becses, egész működése alatt ébrenlevő lelki motívumára vallanak: a hivatásos pályaszeretetre. E körülmények egyike, hogy a minden tekintetben hasonlithatlanul sokkal hálasabb ügyvédi hivatást kora ifjuságában azonnal otthagyta, s e több tövist mint rózsát, termő pácára lépett; a másika, hogy midőn már a törvények rendelkezése s az emberek méltányló ítélete szerint, annyi fáradságos munka után, megcsappant testi s kimerült szellemi erővel nyugalomba vonulhatott volna, nem tette azt, hanem dolgozott tovább, míg a halál angyala meg nem állította abban. Im ezen érdemeket elismerés nélkül hagyni, annak a városnak, ahol —, amelynek szellemi és erkölcsi javaiért munkálkodott —, s az elismerésnek és tiszteletnek kifejezést nem adni a nyilvánosság orgánumain : ez bizonyára az igazságnak és méltányosságnak flagráns megsértése volna. Ily felfogással és meggyőződéssel tartjuk a veszteséget és a gyászolás érzelmeit általánosnak, s vesszük ki azért részünket azokból. Hálával gondolunk vissza munkás életére, s emlékét a közügynek többi elhunyt munkáséival együtt kegyelettel őrizzük. K. L. : Különfélék. Az „Eger“ kiadóhivatala a nagyérdemű közönség kényelme tekintetéből, az „Eger“ lap részére Bauer H. egri kereskedő üzletében (Széchenyi-utcza városház-épület) előfizetés és hirdetés-felvételi irodát nyitott. A nevezett czég I. 1892 ik évi márczius hólső napjától fogva fel van hatalmazva az „Eger“ lap részére előfizetések és mindennemű hirdetések fölvételére. Ugyanott egyszersmind különféle nyomtatványok is megrendelhetők. — Kozma-alap. Az egri jogakadémia segélyegylete javára Dr. Kozma Károly lyc. igazgató ő nsga száz forintot adományozott. Ezen nemesszivű adományért a segélyegylet hálás köszönetet mondott, és elhatározta ezen egylet választmánya, hogy Dr. Kozma Károly lyc. igazgató alapítványát „Kozma-alap“ néven kívánja kezeltetni. Az erről szóló jegyzőkönyvet a múlt szombaton adták át a nemesszívű igazgatónak. Egy sorsjegy ára két dollár. A húzás határideje stb. stb. Mondanom sem kell, hogy kitűnő férj leszek, s boldoggá fogom tenni nőmet.“ Mit? bezzeg tömve volt a sétahely hölgyekkel, kik mind James látogatására jöttek, akik aztán megismerték, sorsjegyet is vásároltak rögtön, aki szerét tehette, minél többet. Vesta Ryce asszony (koros hölgy létére) száz darabot tartott meg. S midőn e pazarlásért némelyek megrótták, azt felelte, hogy neki joga van James úrhoz, több mint másnak, mert évek óta szállásadója, bár nem látott tőle egy árva fillért, így legalább lekvitték vele az adósságot, noha reméli, hogy Fortuna istenasszony is kedvezni fog neki e játékban . . . Azt nem szükséges elmondani, mit szenvedett a kis Addye, míg a húzás napja elérkezett. James meg se látogathatta, nem volt rája ideje. Addye pedig nem bírta magát rávenni, hogy csak egyszer is elmenjen a „Central Park”-ba; nem akart tanúja lenni annak, hány epedő szem kíséri útjában az 5 reménybeli vőlegényét. Végre is a húzás napja felderült: a sorsjegyek elkeltek az utolsó darabig. James zsebrevágott vagy 10.000 dollárt. Szerencsére meg volt alapítva ... A hotel nagyterme, hol a húzás volt eszközlendő, már a reggeli órákban nyüzsgött a missek, ladyk, matrónák tarka csoportjától. A rendőrök izzadtak, iszonyú munkába került nekik a rend fentartása. Pont tizenkét órakor megnyílt a mellékterem ajtaja és néhány biztos kíséretében egy fehér ruhába öltözött nyolcz-tiz éves lányka által vezetve, kilépett James Brown, teljes vőlegényi — Az egri egyházmegyei növendék papság magyar egyházirodalmi társulata, f. febr. hó 14-én tartott rendes közgyűlésén ft. Luga László, egri évs.lyc. nyomdaigazgatót, a nevezett társulat emelkedése érdekében kifejtett érdemeiért a társulat tiszteletbeli tagjává választotta s az erről szóló, okmányszerű dísszel kiállított jegyzőkönyvi kivonatot, hétfőn, f. febr. hó 22-én a társulat kebeléből küldöttség nyújtotta át a kitüntetettnek, mely alkalommal a küldöttség szónoka hálás szavakban emlékezett meg dr. Luga László igazgatónak, mint a társulat egykori elnökének az egylet kifejlődése körül szerzett érdemeiről. Luga László meghatva mondott köszönetet a derék növendékpapok e kitüntető figyelméért, kivárva nekik, hogy egykor ők is hozzájuk hasonló hálás szivü utódokra találjanak. A diszes okmány következőleg szól: „Jegyzőkönyvi kivonat, az egri növendékpapság magyar egyházirodalmi társulatának 1892. febr. 14-én tartott rendes gyűléséből. Huttkay Lipót elnök, a társulat történetének avult lapjairól kedves emléket idéz föl a feszült várakozásban eltelt hallgatóság lelkében. Társulatunk első megalakulásánál gyújtja meg az emlékezet fáklyáját, s végig világít vele annak egész élettörténetén. És vele együtt mi is mindnyájan visszaszálltunk a múltba, melynek emlékezetes eseményei, mint ködfátyolképek jelennek lelki szemeink előtt. Látjuk, mint veti el az intézet lelkes, tudomány-szomjas ifjúsága 1835-ben a kicsiny mustármagot, mint fejlődik lassan az elvetett meg terebélyes fává, mint bénítja meg, mint sodorja ki tövéből a szabadságharcz dúló vihara; mint éled újra, mint hajt friss, zöld ágat a villámsujtott fa, midőn a hosszú szunnyadás után 1861—62-ben irodalmi iskolánk újra megalakul. Hogy ez emlékezetes esztendőnek harminczadik fordulóját üljük, már magában is lélekemelő; de mennyivel növeli még örömünket az, hogy az a lelkes ifjú, ki társulatunkat 30 év előtt föltámasztotta, ki fölemelte a haldokló harczos által elejtett zászlót, s alma materünknek a nemes és szép eszmékért hevülő ifjúságát újra egyesítette e zászló alatt, — szent, örökül hagyván utódainak mindig fennen lobogtatni azt: az a lelkes ifjú — ma már érdemekben gazdag férfin — nem más, mint társulatunk nagylelkű pártfogója, főtiszt. Luga László úr, ki nem feledve el búcsúszavait, melyeket 30 év előtt e társulat tagjaihoz intézett: „Ha megszűnünk is valódi tagjai lenni e társulatnak, ne szűnjünk meg pártolói maradni,“ — 30 év óta már oly sok fényes tanújelét adta meleg érdeklődésének és nagylelkű pártfogásának, akinek nevét már annyiszor jegyezték föl társulatunk jegyzőkönyvei a kegyelet és hála kifejezései közt. Tekintve azt, hogy jelen alkalommal társulatunk általa eszközölt feltámadásának 30-ik évfordulóját üljük, elnök indítványozza, hogy főt, Luga László urat, társulatunknak 30 év díszben, fehér nyakkendősen, fehér keztyűvel. Pompás alak volt, tagadhatatlan. Ruganyos léptekkel közelgett az emelvény felé, melyen állást foglalt. Egy biztos néhány szót intézett a nyugtalankodó nősereghez, kijelentvén, hogy a húzás azonnal meg fog ejtetni. Néma csend állott be ... A fehérruhás leányka belenyúlt a számokat tartalmazó öblös urnába s pár másodpercz múlva kihirdették az eredményt: — „942!“ ürömsikoltás hangzott fel a nagy terem egyik oszlopa mellől, egy kicsi kéz lobogtatta a győzelmes sorsjegyet a levegőben. — Én nyertem! James eléje ment a boldog menyasszonynak, mosolyogva vezette föl az emelvényre, hogy bemutassa a jelenlevőknek. Mindenki sietett a szép párnak szerencsét kívánni. Csak Ryce asszony nem . . . A kis Addyenek a menyegző után jutott eszébe, hogy megkérdezze férjétől: — De édes James, mikép történhetett az, hogy énnekem csak ez az egyetlen egy sorsjegyem volt, mégis én lettem a nyertes ? — Oh te kis bohó! hisz a dolog nagyon egyszerű. Az urnában volt papirszeletekre egytől-egyig cakis a te sorsjegyed száma volt felírva . . . Melyik szám is az? — 942.