Eger, 1893 (32. évfolyam, 1-39. szám)
1893-01-03 / 1. szám
ijesztő pusztítást, melyet a múlt évben, a szalai vitt végbe jeleseinknek úgyis mindegyre gyérülő közt; — mind oly elcsüggesztő, mély fájdalomkeltő képek, nítuyek szomorún mustrálják az imént lefolyt 1892-ik év történetét. Mit hoz a jövendő? Teljesülnek-e ama vágyak és remények, melyeket hazánk s nemzetünk sorsának, s ezzel együtt saját jövőnk jobbra fordultára nézve az imént beköszöntött 1893-ik évhez fűztünk; vagy ez is csak folytatása lesz az egyre válságosabb állapotoknak, melyek életünkre nehezülnek; igazolva a német példaszót: „Selten kommt was besseres nach!“? Sorsunk a Gondviselés kezében van. Az isteni bölcseségbe, határtalan kegyelembe, s egy szebb, jobb jövő reményébe vetett bizalommal kezdjük meg tehát az uj évet, fölfrisült lankadatlan erővel s kitartással munkálkodva, s fáradozva hivatásunk, feladatunk szigorú betöltésén, haladva az erény, a becsületesség ösvényén, mert meg vagyon írva, hogy a haza jó sorsa a becsületes, hazafias polgárok munkásságán épül. „Hass, alkoss, gyarapíts — mondja a klasszikus költő — s a haza fényre derül!“ „Aide toi, et Dieu t’ aidera,“ — mondja a franczia példaszó. „Segíts magadon, s akkor Isten is megsegít!“ Boldog uj évet! Hevesmegye népoktatásügye az 1891—92-ik iskolai évben. Halász Ferencz, kir. tanácsos, Hevesmegye kir. tanfelügyelője, nagy részletességgel kidolgozott, terjedelmes jelentést mutatott be nemrég a közigazgatási bizottságnak Heves vármegye népoktatásügyi állapotairól az imént lefolyt 1891—92-iki iskolai évben. Megnyugvással, sőt örömmel vesszük tudomásul a jelentésből, hogy megyénk területén a népoktatásügy, kivált néhány év óta, azóta t. i. mióta megyei népoktatásügyünk élén a fentisztelt kir. tanfelügyelő áll, — részben az állam, részben nemeslelkű Mecénások s tanügybarátok hozzájárulása, legnagyobbrészt azonban az egyes községek s hitfelekezeteknek minden elismerésre méltó áldozatkészsége folytán uj iskolák létesítése, vagy a már meglévőknek újabb osztályokkal való kibővítése s illetve kiegészítése, valamint számos újabb tanítói állomások szervezése s dotácziója által, évről-évre valóban meglepő extensiv gyarapodást tüntet föl. Köztudomású, hogy a lelkes, de fárasztó munkában, mely e valóban szép sükert eredményezte, az oroszlánrész Halász Ferencz kir. tanácsos, megyénk kir. tanfelügyelőjét illeti meg, s méltó elismeréssel sietünk konstatálni, hogy e nemes czél kivitelében nem annyira a törvény szigorának s hatalmi fegyvereinek bár jogos, de erőszakolt igénybevételével küzdött s munkálkodott, hanem legfőképen lankadatlan buzgósága, lelkes ügyszeretete, szívós akaratereje, s egyéb kiváló személyes tulajdonai közt különösen megnyerő, szeretetreméltó modora, s mindenkit lebilincselő rábeszélő képessége voltak úgyszólván kizárólag ama nemesebb eszközök, amelyekkel a maga elé tűzött népoktatási feladatot csaknem mindig sikerült keresztülvernie. Annál sajnosabb, hogy megyénk népoktatás ügyében az intensív eredmény nem áll arányban a külterjes előhaladással. S valóban megdöbbentő a tanfelügyelői jelentés amaz elszomorító adata, mely leplezetlenül tárja elénk, hogy Heves megye területén a lakosság 51%-ka, tehát több mint fele, nem tud írni, olvasni, hogy e részben, Heves megye, hazánk e nagy fontosságú megyéjének népe az ország átlagos színvonalán alul áll; s hogy e tekintetben népoktatási állapotaink alig tüntetnek föl valamennyire vigasztalóbb előhaladást, amennyiben az 1880-iki népszámlálás adatai szerint akkor Heves megyében az írni olvasni nem tudók 67%-ához képest a javulás az azóta lefolyt tíz év alatt csupán csekély 16%-ot tüntet fel. — Nagy tévedésben leledzik azonban a kir. tanfelügyelői jelentés, midőn e baj forrását a hitfelekezeti iskolák belülete kellő fejlesztésének elhanyagolásában keresi, világos czélzással a rom. kath. hitfelekezeti népiskolákra, mert főképen ezek azok, melyek „Heves vármegyében eddigelé a népoktatás ügyét túlnyomó részben ellátják.“ E tévedés pedig annál sajnosabb, mert éles ellenmondás is van benne, amennyiben volt idő, midőn csak nem rég az ugyanazon forrásból eredt tanfelügyelői jelentés nagy elismeréssel s magasztalással szól a hevesmegyebeli rom. kath. hitfelekezeti jellegű népiskolákban tapasztalt oktatási sikerről s eredményekről. Ami magát a terjedelmes és tanulságos jelentést illeti, itt közöljük belőle ama fontosabb adatokat, melyek t. olvasóinkat közelebbről érdeklik, mellőzve azokat, melyek a jelentésben a polgári iskolákról, az ismétlő iskolák s az iparos-tanoncz-iskolák ujjászervezésére vonatkozó javaslatokról szólanak, s melyeket lapunk már előbb terjedelmesen ismertetett. * * * I. Tankötelesek és iskolába járók. Tankötelesek összes száma 43.304, kik közül 6—12 éves fiú 15.759, leány 15.344, összesen 31.103; — 13—15 éves fiú 6.498, leány 5.703, összesen 12.201. A tankötelesek közül vallás szerint volt: rom. kath. 38.291, gör. kath. 5, helv. hitv. 2.726, ágost. hitv. 71, izraelita 2.211. — Nyelvre nézve mindannyian magyarok. — A Az „EGER“ tárczája. Vihar után. Még most is gyakran visszanézek A veled eltöltött napokra. Mint a vihar-vert tengerészek Nagy vész után az elcsitult habokra. A viz már csöndes, a mélység szelíd. A hajó kincse mégis ott veszett el! . . . Rád gondolok, s a lelkem eltelik Sötét haraggal, gyilkos gyűlölettel . . Csillagh Mór: Nem is volt még . . . (Reviczky Gyula kiadatlan költeménye 20 éves korából.) Nem is volt még valami régen, Három-négy éve sem lehet. Veled sétáltam kint a réten, Te rólad irtam verseket. Sok jámbor szerkesztő lefőzötte szidá hitvány dorombomat, S ez a doromb hiába győzött: Én akkor voltam boldogabb. Hogy vártam, hívtam azt a perczet, Mikor, ha majd nagyok leszünk, Téged az oltárhoz vezettek S a pap előtt megesküszünk. Elváltunk s röpke év után már Szebbnek találtuk a jelent. Ám gúny a múltat még se érje; Az ifjúság emléke szent. Megnyugszom ime, bárha sirva: A múlandóság hű barát. Magunkkal visszük, le a sirba Az első szerelem dalát! Az arany. Irta: Villiers de l’Isle Adam. Avignontól egy kilométerre, a Rhone folyamhoz közel, 1860. táján egy rozzant vityilló állott. Régtől fogva egy Mózes nevű öreg izraelita lakott benne. Ez a zsidó nem volt rossz ember, bár ragadozó-madárra emlékeztető képéről nem sok jó litt le. Még eléggé bírta magát, de azért sohasem ment ki házacskájából, és éjszakára mindig eltorlaszolta ajtaját. Szolgálatra mindig kész volt, főleg hitsorsosaival szemben; néha alamizsnát is adott a szegényeknek; csak a gazdagokat üldözte, kölcsönzött nekik, busás kamat mellett. Ez a praktikus és istenfélő ember, kinek lángoló hitét nem csökkentette e század szkepticizmusa, egy-egy nagy uzsorás művelet elkövetése után épp oly nyugodt lélekkel tudott imádkozni, mintha alamizsnát adott volna az imént. Elvégre is pontos ember volt, és valamint megkövetelte, hogy az ő szolgálatait megfizessék, úgy ő sem kívánt senkitől semmit ingyen.