Az Egészség, 1974 (68 [88]. évfolyam, 1-6. szám)

1974-02-01 / 1. szám

A változó idegrendszer DR. SZENDE­ ÁDÁM Már a régi görögök megfogalmazták a „panta rhei” (minden folyik, vagyis minden változik) elvet, de ki gondolta volna, hogy ez az elv szó szerint érvényes az idegsejtre és a belőle kiin­duló hosszú (axon) és rövid (dendrit) nyúlvá­nyokra is? A közelmúlt vizsgálatai bizonyítják, hogy az idegsejt saját állományának négyszeresét termeli naponta, és az újonnan képződött anya­gok mint­egy mozgólépcsőn folyton-folyvást vándorolnak a sejtből az idegnyúlványokon azok végződései felé. Állandóság helyett változékonyság A neuron, az idegrendszer legkisebb egysége, az idegsejtből és a belőle leágazó hosszú axonból és a rövidebb dendritekből, tehát a nyúlványok­ból áll. Az agy és az agyon kívüli idegsejtek és nyúlványaik felelősek szellemi képességeinkért és belső szerveink összehangolt működéséért, moz­gásunkért egyaránt. Ezt a képességét a neuron és a belőle szőtt idegrendszer annak köszönheti, hogy — mint az elektronikus számítógépek — információk felvételére, tárolására, feldolgozá­sára és közlésére képes. Régóta ismeretes, hogy az embrionális fejlő­dés egy bizonyos szakasza után az idegsejtek száma már nem szaporodik, az első életévek után pedig a nyúlványok száma sem. Az idegsejt és a hozzátartozó nyúlványok tehát egyszeriek — és ellentétben szervezetünk többi sejtjeivel — nem osztódnak, hogy az újonnan képződött sejtek friss, pihent stafétaként ellásák az osztódás után elhalt régi sejt feladatát. Az emberi agy 10—15 milliárdnyi sejtje tehát éppen egyszeri volta miatt állandónak, stabilnak tűnt. Miután viszont az életnek alapvető kritériuma az anyagcsere, sokáig azt feltételezték, hogy az idegsejt és a belőle ember esetén egy, zsiráf esetén akár négy méter hosszú nyúlványok (axonok) a környező szövetnedvekből nyernék az anyagcseréhez szük­séges építő­elemeket. Soká uralkodott a szigetelt telefonkábel modellje is, amelynek alapján a testben szerteszét elágazó idegnyúlványok közép­ső részét a vezető kábelnek képzelték el, hüve­lyüket pedig szigetelésnek, amely az ideg belse­jében terjedő elektromos ingerület irányát szabná meg és hibás terjedését gátolná. Az idegsebészek gyakorlata már évtizedekkel ezelőtt kételyeket támaszon az idegek telefon­­kábel modelljével szemben. A sebészek rájöttek arra, hogyha baleseti sérüléskor átvágtak egy ideget, akkor annak az idegsejttől távol eső része elpusztult, degenerálódott, majd meghatározott idő után a sérült ideg újra kinőtt, és ellátta régi feladatát! A telefondrót sosem javítja meg ön­magát. A stabilnak, állandónak hitt idegnyúl­­vány viszont képes erre. A stabilitás és a tele­fondrót-elmélet körül tehát kételyek támadtak. 1948-ban két kutató, Weiss és Hiscoe egy peri­fériás idegnyúlványt egyszerűen csak leszorítot­tak, mire a leszorításnak az idegsejt felé eső végén körkörös duzzanat keletkezett, jeléül annak, mint­ha abban valami áramlanék, ami az akadálynál kibuggyan. A másik oldalon semmiféle duzzanat nem volt. Ez a kísérletsor alapozta meg tulajdon­képpen az ún. axonális transzport, tehát az ideg­nyúlvány szállítószalag- vagy mozgólépcső-elmé­letét. Eszerint feltételezték, hogy az idegsejtből az idegroston át, annak végelágazásáig az ún. szin­apszisokig építő elemek, enzimek, üzemanyag és ingerátvivő anyagok egyaránt transzportálód­­nak. Az akkori mérések a szállítás sebességét napi 1 — 3 mm-nek találták. Nem volt tehát már 1948-ban sem kétség afelől, hogy az idegsejt és az idegnyúlvány stabil szerkezeti elemein nem­csak elektromos aktivitás zajlik, hanem az ideg­sejtből az idegnyúlványon át állandó szállítás is történik. Hal és izotóptechnika Az idegnyúlvány agyon kívüli, ún. perifériás szakaszain az anyagtranszportot (anyagszállítást) kétséget kizáróan igazolták. Nem volt azonban Az agyban az idegsejtek és nyúlványaik szétbogozha­­tatlan szövevényt alkotnak

Next