Egészség, 1980 (92. évfolyam, 1-6. szám)

1980-02-01 / 1. szám

Dr. Szakolyi András életrendje érdekében is szükség volna sok olyan tájékoztatásra, mely az élőbe­széd tempójának csökkentésére hív­ja fel a figyelmet. Ezt az igényt nemcsak az udvariasság, hanem a kötelező humánum is támogatja. A legtöbb idős emberrel is beszélget­hetünk és tárgyalhatunk anélkül, hogy kiabálnánk, csupán a beszéd tempóját kell valamelyest lassíta­nunk. Az életkor növekedésével olyan biológiai változásokkal kell számol­nunk, amelyek az idősödő­ ember élettevékenységét meghatározzák. Nemcsak az orvosi ellátás szempont­jából fontosak ezek a változások, hanem az élet minden területén szá­molnunk kell velük. A természet bőkezű gondoskodása révén csaknem­­minden szervünk annyi tartalék energiával rendelke­zik, amennyivel az átlagos igénybe­vétel sokszorosát is teljesíteni képes. A szív pl. a tízszeresét, a máj, a ve­se és a tüdő is a sokszorosát tudja teljesíteni a mindennapos, átlagos igénybevételnek. A szervek mérete­zése, gazdag érellátása és a gyors al­kalmazkodóképessége teszi alkalmas­sá az embert a sportteljesítmények elérésére és tartós, megerőltető fi­zikai és szellemi munka elvégzésé­re. Kivételt képeznek a látó- és hal­lószerveink, melyeknek érellátása „csak” a szükséges igénybevételre méretezettek és csak kevés tartalék­kal rendelkeznek. Látás és hallás Nem véletlen tehát, hogy az öre­gedés jelei a halló- és a látószerve­ken jelentkeznek legkorábban. Ezért kell gondozásukat életünk nagyobbik felében biztosítanunk. A látásromlás bizonytalanná teszi a tájékozódást és a munkavégzést egyaránt. Az idő­ben rendelt jó szemüveggel kor­rigálható a látásromlás, de azoknak, akik bifokális szemüveget viselnek, gondolniuk kell a fokozott baleset­­veszélyre — főként lépcsőnjárás ese­tén —, mert a lépcsőfokok érzékelé­se az egy üvegben elhelyezett két különböző fókusztávolságú lencsén keresztül nehezebb. A megszokás ideje alatt ajánlatos a lépcsők kar­fáját fogva biztosítani a közlekedést. A járásbiztonság fokozása érdekében ajánlatos lenne a séta­bot divatját visszahozni. Az öregkori szédülés, látásromlás és halláscsökkenés mi­att gyakran esik el az öreg ember, és minden esésnél kísért a comb­nyaktörés veszélye. Régi tapasztalat, hogy a bottal közlekedő ember já­rásbiztonsága lényegesen jobb. Le­gyen sétabotja minden öregnek, és használja is. A hallásromlás nemcsak az emberi érintkezést korlátozza, hanem az in­formációk szerzését és a kulturális igények kielégítését is csökkenti. A nagyothalló ember kerüli a társal­gást, nem jár se moziba, se színház­ba, kikapcsolja a rádiót és a TV-t is. A hallásromlás okozója lehet az elszigetelődésnek, az elmagányoso­dásnak, s ez az állapot bizonytalan­ná és depresszióssá teheti az embert. Külön jelentősége van annak az ál­lapotnak, amikor az idős ember már nem kapcsolja be a rádiót sem, mert nem érti a közleményeket. A nagy­számú egyedül élő idős ember szá­mára a rádió jelenti a legfontosabb élő kapcsolatot a külvilággal, mert ha történetesen látásromlása vagy szembetegsége is van, akkor minden információs forrástól elszigetelve éli életét. A hallásromlás gyakran megalapo­zatlan diagnózis, mert elfogadják az idős ember azon panaszát, hogy „nem hallom”. Ha ilyenkor hallás­próbát végzünk, kiderül, hogy a halk beszédet is meghallják és meg is ér­tik, de csak akkor, ha a beszéd tem­pója az átlagosnál lassúbb. Ilyenkor nem hallásromlással, hanem idős­kori agyi érelmeszesedéssel állunk szemben. A felgyorsult életritmus és a lelassult időskori biológiai te­vékenység okozza ilyenkor a hallás­­romlásnak tűnő állapotot. Ebből a jelenségből két fontos következtetést vonhatnak le a kommunikációs csa­tornák vezetői és az egyének is. A kommunikációs szervek vezetőinek számolniuk kell azzal a ténnyel, hogy az idős emberek száma egyre gyarapszik és ezzel együtt nő azok­nak a tábora, akiket a felgyorsult közlések és adások igénybevételéből kizártak. Külön jelentősége van an­nak a negatív gyakorlatnak, hogy az öregek szántára sugárzott műsorok ugyanolyan gyorsan peregnek, mint a többi műsorszámok. A magánérintkezés megkönnyítése Az idős emberek ruházatára jel­lemző volt a hosszú, vatelinnal bé­lelt posztókabát (4—8 kg súlyú), a hócipő és a kalocsni. A téli öltözék összsúlya a 10 kg-ot is elérte. Az öregek fokozott melegigényének a terheit hordták évtizedeken át, és még ebben is fáztak, mert e nehéz ruhadarabok sem pótolták a réteges öltözet előnyeit. A lényegesen köny­­nyebb kötöttáruk, a műszőrmével bélelt kabátok — még ballonhuzattal is — jobban védik a szervezetet a lehűlés ellen, mint a nehéz kabá­tok. A meleg sál, a kesztyű és a zokni jobban vé­di a testet a hideg­től és a széltől, mint a vazelinos posztókabátok, mert a hideghatásnak legjobban kitett testrészeket, a nya­kat, a kezet és a lábat tartják me­legen. A korszerű öltözet nemcsak melegebb, hanem lényegesen köny­­nyebb is. A lakás A jó közérzet kialakításában sze­repe van a lakás berendezésének is. Az öreg bútordarabok nagy része kényelmetlen, és mozgatásuk meg­haladja az idős emberek erejét. A nehéz ülőbútorok és asztalok moz­gatása elkerülhetetlen, és a takarí­tásuk is csak segítséggel végezhető Öltözködés Az öregkori szédülés, látásromlás és halláscsökkenés miatt a bot biztonságot nyújt

Next