Egészség, 1985 (97. évfolyam, 1-6. szám)
1985-02-01 / 1. szám
Egy emberöltő a gyógyítás szolgálatában A császármetszés jelentősége és a méhrák megelőzése ISTe A történelmi feljegyzések arról tanúskodnak, hogy a szülésnél való segítségnyújtás feltehetően már az őskorban az emberek nemzetségekbe történő szerveződésével kezdődött. A szülésen átesett nők segítséget nyújtottak az arra rászorulóknak, és így egyesek bizonyos gyakorlatra tettek szert: megjelentek a bábák. Tulajdonképpen évezredeken át ezeknek a kezében volt a szüléssel kapcsolatos tevékenykedés, és működésükben nagy szerep jut a babonának, a miszticizmusnak, a vallásos szertartásoknak. Ez a magyarázata annak, hogy az orvostudomány egyes ágai között a szülészet indult legkésőbb fejlődésnek. Az i. e. több mint 2000 évvel írott Kahun-papirusz a legrégebbi dokumentum a terhesség felismeréséről, a fogamzásgátlásról és a méh vándorlásáról. A Bibliában pedig már magzatmozgásokról, a szülési fájások és a fájásgyengeség leírásáról, vetélésről, a köldökzsinór átvágásáról, ikerszülés lefolyásáról olvashatunk. A szülészet fejlődésének első megnyilvánulása tulajdonképpen a bábarendszabályok bevezetése volt a XVXI. században. Ezek megszabták, hogy kik folytathatnak szülészeti tevékenységet. A XVI. században az anatómiai kutatások eredményei alapján elsősorban a sebészet indult jelentős fejlődésnek, ami magával hozta a gyakorlati szülészet felvirágzását is. A későbbiekben már szülészeti osztályokat és bábaiskolákat is létrehoznak Európában: Párizsban 1630-ban, Londonban 1736-ban, Moszkvában 1757- ben és Péterváron 1771-ben. A századforduló körül működő híres szülészek: Ahlfeld, Hegar, Sellheim, De Lee, Tauffer, Stoeckel, Browne, Sznyegirev, Gorvic, Szkrobanszkij, Tolocsinov közreműködésével, továbbá a bakteriológia, az aszepszis, az antiszepszis és az érzéstelenítés eredményeinek felhasználásával bontakozott ki a modern szülészet. Természetesen az érzéstelenítés további tökéletesedésével, a műtéti technika fejlődésével, a korszerű, hatásos gyógyszerek bevezetésével újabb távlatok nyíltak meg az orvosok előtt. Magyarországon a szülészet és nőgyógyászat tudománya viszonylag későn indult fejlődésnek: 1812-ig Frankenburg Jakab egyetemi tanári kinevezéséig még az egyetemen is csak a sebészet keretében adták elő, mint melléktárgyat. A változás 1855 után, Semmelweis Ignác Fülöp pesti egyetemi tanári kinevezésével következett be, aki felismerte a korábban pusztító betegség, a gyermekágyi láz lényegét, és rámutatott e sok problémát okozó betegség megelőzésének a lehetőségére, módjára. Felfedezése új korszakot nyitott meg az orvostudomány történetében, és számottevően elősegítette a szülészet rohamos fejlődését. Az utókor joggal ruházta fel Semmelweis Ignácot az „Anyák megmentője” névvel. Tanítása napjaink orvostudományának alapeszméje lett. Új fejezet kezdődött a hazai szülészet fejlődésében 1881-ben, Tauffer Vilmos kinevezésével, aki a számára létesített budapesti II. sz. szülészeti és nőgyógyászati tanszék professzora lett. Ekkor vált Magyarországon először kötelezővé a szülészeti és nőgyógyászati előadások hallgatása az egyetemen. Az ő nevéhez fűződik hazánkban a modern szülészet és nőgyógyászat kifejlődése. Ő végzett először méhkaparást, gát- és sipolyműtéteket, valamint első ízben császármetszést, sőt epehólyag-operációt és vesekiirtást is. Az elsők között volt a világon, aki az átmetszett urétert összevarta. Tanítványai: Kubinyi Pál, Frigyesi Józzsef, Tóth István eredményes munkái