Egészség, 1986 (98. évfolyam, 1-6. szám)

1986-02-01 / 1. szám

Fejezetek az orvostudomány történetéből (2.) Gyógyvizek és gyógyfürdők Az ember már az ősidőkben is felis­merte a meleg fürdők fáradtságot űző, kellemes, nyugtató, pihentető hatását. Talán ez a felismerés vezette az ókori görögöket, rómaikat ahhoz, hogy a nyil­vános fürdők valami olyasfajta szerepet is betöltöttek, mint Európában a század­­forduló előtti és utáni időkben a kávéhá­zak. Mai tudásunk szerint az első gyógy­fürdőt, amelyet többé-kevésbé a mai szauna ősének tekinthetünk, mert sok­kal inkább volt gőzölő, semmint gyógy­fürdő, a guatemalai indiánok készítet­ték. Ennek, de általában a bármiféle me­leg alkalmazásával történő kezelésnek egyetlen célja volt: a beteg izzasztása. A varázslók, akik legtöbbször a törzs papjai is voltak, azt tartották, hogy az iz­­zadás során a betegséget okozó rossz lény vagy szellem is eltávozik. Ez azután egyes törzseknél már nem, helyeseb­ben szólva nemcsak a gyógyítást szol­gálta, hanem rituális, tehát vallási szer­tartás rangjára emelkedett, mert az izza­­dást a megtisztulás egyik módjának te­kintették. Ugorjunk át néhány évszázadot. Az i.e. 7. században vagyunk; a görög kul­túra már virágzik. A gyógyítás már nem Apolló feladata, hanem ez átszállt Apol­ló fiára, Aszklepioszra (latin neve: Aes­culapius, talán ismertebb). A gyógyítás helyei Aszklepiosz templomai lettek, ezek a templomok mindig egy-egy hűs kerek ölén, lehetőleg forrás, méghozzá „gyógyító erejű”, tehát melegforrás mellett voltak. A gyógyítást Aszklepiosz papjai végezték, akik a századok folya­mán lassan egyre inkább orvosok már, s mind kevésbé papok. Az orvosok mellett­­ még mindig az ókori Görögországban vagyunk, az olimpiai játékok őshazájában­­ kialakul­tak az orvosok mellett a gümnaszták rendje. Ők eleinte csak sportra oktatták az ifjú­ságot, de eközben felismerték a fürdőz­­tetés és a masszázs jelentőségét, s mi­vel ezt az orvosok nem vállalták, kezel­ték, tomnásztatták a sérült sportolókat is, így a mai értelemben vett gyógytorna megalapítójának egy Herodikosz nevű gümnasztát tekinthetünk, aki Hippokra­­tész kortársa volt. Néhány száz évvel később, a hanyatló görög államok mellett új világbirodalom alakul ki: a római. Egykori leírásokból kitűnik, hogy a fürdőkultúrát valósággal életszükségletnek tekintették. A meleg fürdők jelentőségét ismerték, de nem orvosi meggondolások, hanem tapasz­talatok alapján. Ennek oka egyszerűen az volt, hogy magával az orvoslással, az orvosokkal szemben közömbösek vol­tak, így az egyik híres római természet­­tudós, Plinius, büszkén írja, hogy fenn­állásának első 600 évében Rómában nem volt orvos. Betegség persze volt. Először ők is Apollót ruházták fel gyó­gyító tulajdonságokkal, majd ez mindig kisebb rendű istenek dolga lett, végül majd minden betegségnek külön isten­nője is volt. Ezeknek áldoztak, s cseré­be elvárták, hogy az isten meggyógyítja őket. Ahogyan azután a hódító háborúik so­rán mind több hadifogoly, rabszolga ke­rült Rómába, ott is kialakultak az orvosi iskolák. Ezek az orvosok már tudatosan használták a gyógyfürdetést, a masszázst, sőt állítólag egy római orvos találta fel a zuhanyt is.

Next