Egészségügyi Dolgozó, 1949. (3. évfolyam 1-2. szám - 1. évfolyam, 1-13. szám)
1949-01-01 / 1-2. szám
2 Dolgozók az életszínvonalért A szakszervezet központi kiküldöttje adatokat, számokat olvas fel. A szakszervezeti nap hallgatói érdekődéssel figyelik. Van, aki kezében tartott papírlapról ellenőrzi az előadó adatait, másik suttogva vitatkoznak, próbálnak visszaemlékezni a 10 év előtti életkörülményekre. Az eredmény azonos: az adatok helyesek, hajszálpontosan fedik a tényeket. A központi kiküldött befejezi ismertetését. Nehezen indulnak meg a hozzászólások. A szaktársak nehezen szánják rámagukat, senki sem akar elsőnek beszélni. Végre feláll egy elvtárs. Zavartan, akadozva kezdi a hozzászólást, de gyorsan belejön a beszédbe s már határozottan cseng a hangja, amikor kritikát gyakorol önmaga felett. — Több ízben szóltam már hozzá az életszínvonal kérdéséhez. Tagadtam azt, hogy életszínvonalunk elérte már az 1938-ast. Meg kell állítanom, hogy elfogultan, helytelenül néztem a tényeket. Figyelmen kívül hagytam sok olyan tényezőt, amelyekne igen nagy szerepe van az élet, színvonal kialakításában. Nemcsak a lakbérről és számos más dologról beszélek, amelyeknek forintösszege messze elmarad a régi pengőösszeg 4 és félszeresétől, de figyelmn kívül hagytam azokat a szociális juttatásokat, azokat a lehetőségeket, amelyeket a központi kiküldött elvtárs most sorra ismertetett. Sokan ellenőriztük papírral, ceruzával az előadó elvtársat és leszögezhetjük, hogy adatai megfelenek a valóságnak: életszínvonalunk magasabb, mint 1938-ban Polt. * Az MTI baleseti kórházában Bertalan Mária ápolónővel beszélgetünk az életszínvonal kérdéséről. — 68 éves vagyok. Sokat tapasztaltam — mondja. — Úgy gondolom, hogy helytelen lenni, ha csak a fizetéseket hasonítanánk össze. Van itt még sok más kérdés is. Nem mindegy az például, hogy mennyit kell dolgoznunk a fizetésért. — Mennyi volt az előírt munkaidő 1938-ban? — Hogy az előírt munkaidő mennyi volt, az nem tudom, neveti el magát Bertalan Mária — azt azonban tudom, hogy reggel 7-től legkevesebb este 8-ig, de gyakran éjjel 11 óráig is kellett dolgoznom. Naponta 13—14 órát, robotoltam, méghozzá nagyon nehéz körülmények között: ugyanaznap az MTI két egymástól messze fekvő intézetében. Rep- Dd Visegrádi utcába kellett bemennem, délben rohanhatta ki a Központi Rendelőintézetbe, az orr-, fül-, gégerendelésre, 5 órakor pedig már a sebészed rendelése kellett lennem. Mindezért 85 pengőt fizetek havonta. A különórákkal együtt egfeljebb 120 pengőre ment fel.— Természetbeni járandóság nem volt! — Dehogy volt. Nem is tudom, hogyan tengődtem volna el, ha nem a nővéremnél lakom ingyen, ő pótolta ki a kosztomat és ruházkodásomon is. — És ma! — 560 forint a törzsfizetésem. A melék járandóságokkal együtt felmegy 670—700- ra. A munkaidőm 8 óra naponta. Ugyanazt a munkát, amit azelőtt kettesben végeztünk, ma négyen végezzük. — Fizetett szabadság! — 25 nap. 1938 ban 8 nap volt. * — 1925 óta állok a kórházak halmozásában — mondja Zámbó József, a Korányi közkórház udvari munkása. — 75 pengő volt 1938-ban a havi összfizetésem. Ehhez járult még az élelmezés és a munkaruha. Most 382 forint a fizetésem és megkarom ugyanazokat a természetbeni juttatásokat is. De hát ezt is máshogyan adják, mint akkor. 1938-ban háromféle élelmezés volt. Az orvosok és a gondnok az első osztályú■ étkezést kapták, a tisztviselők a másodosztályút, a munkásságnak a harmadosztálya jutott. Nagy különbségek voltak az osztályok között, véletlenül sem fordult elő, hogy a munkás és a tisztviselői étlap egyezett volna, nem is beszélve az első osztályról. Ma együtt eszünk, ugyanazt esszük. — Hogyan állunk a lakáskérdéssel ? — Ha nagy protekciója vot valakinek, megkapta a bentlakást és bekötöztették valamelyik pinceodúba. Akkor viszont szabadsága nem, volt azletőnek. Este 9-re bent kellett lennie. Ha ki akart maradni, az igazgatóságtól keleti hű ön engedélyt kérni. Az engedély megadása pusztán a nagyságos gondnok úr jó vagy rossz kedvén mulott. A rosszkedve persze gyakori volt. A kintlakók pedig egy fihér lakbértérítést sem kaptak. Most a kintlakok megkapják a lakbérpótlékot, a bentiek pedig emberhez méltó szobában és nem pinceodúban laknak. Munkaidőm után akkor jövök-megyek, amikor akarok. * Vannak persze akik tagadják, hogy életszínvonaluk elérte volna a háború előttit. Az egyik fővárosi intézményben fordult elő, hogy a szakszervezeti napon felkelt egy altiszt és szemére vetett© a szakszervezetnek, hogy amíg neki 1938 ban 227 pengő volt a fizetése, ma csak 300 Ft. Rosszabbul él tehát, mint 1938-ban.. Ellenőriztük az adatokat, hozzávetőleg egyeztek. Az illető jövedelme 1938-ban valóban megközelítette a havi 200 pengőt. Arról azonban nem beszélt a jó szaktárs, hogy bányán voltak 1938 sem olyan helyzeetb°n, mint ő kinevezett, véglegesített fővárosi altsztek. Az utjainkon meg tudnánk számolni, hogy hány kórházi altiszt volt fővárosi státusba kinevezve. Az altisztek 95 EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ