Egészségügyi Dolgozó, 1950 (2. évfolyam, 1-18. szám)

1950-01-21 / 1-2. szám

//, évfolyam, A-f s20m „Gjj6gQrfS jobbár mozgalommal Elite az ötéves­­érvért! [AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET HIVATALOS LAPJA ~| Lenin a szakszervezetekről H­uszonhat évvel ezelőtt, 1924 január 21-én, dobbant utolsót a nagy Lenin lángoló szíve. Vladi­mír Iljics Lenin volt a szocialista forradalom lángesze, a marxista tu­domány világtekintélye, a leniniz­­mus mindent legyőző tanításának megalkotója, a Bolsevik Párt és a Szovjet állam megalapítója. Lenin alapozta meg a szovjet szakszer­vezetek tevékenységét is. Lenin rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított a szakszervezeteknek. Rámutatott arra, hogy mikor a gaz­dasági uralom és a politikai hata­lom a burzsoázia kezében van, a munkásosztály nem rendelkezik más fegyverrel a kapitalista kizsák­mányolás ellen, létvédekei megvé­déséért folyó harcában, mint a szak­­szervezetekkel. A munkások min­denekelőtt olyan tömegszerveze­tekbe tömörülnek, amilyenek a szak­­szervezetek. Lenin ezzel kapcsolat­ban azt tanította, hogy a munkás­­osztályt nem szabad elvonni az ál­talános politikai harctól és a szak­­szervezetek tevékenységét nem sza­bad egyedül a munkaadókkal és a kormánnyal folytatott gazdasági harcra korlátozni. Ha ezt megten­nék, akkor nem tudnák lerázni a tőke kizsákmányoló igáját. A mun­kások nemcsak azért harcolnak, hogy munkaerejüket a tőkéseknek mindig jobb feltételek mellett ad­hassák el, hanem azért is, hogy megsemmisítsék magát a kapitalista rendet. Knin és Sztálin, nádon létre­hozták Oroszországban a mun­kásosztály harcképes szervezeteit, azt tanították, hogy a Párt a mun­kásosztály élcsapata, a munkás­­osztály olyan vezető ereje, amely egységbe fogja és irányítja a pro­letariátus osztályharcát. Ennélfogva a szakszervezeteknek is tevékeny­ségüket, a Bolsevik Párt irányítása mellett kell folytatni. Lenin kíméletlenül leleplezte a II. Internacionálé vezetőinek és a nyu­gati reformista vezetőknek, a mun­kásosztály többi árulóinak politiká­ját. Ezeket a reformista munkás­­vezéreket, a burzsoázia munkás­­mozgalomban lévő ügynökeinek, vagy a tőkés osztály munkás ki­szolgálóinak nevezte. Erre a Tájé­koztató Iroda novemberi értekezle­tének határozata is világosan rá­mutat a következőkben: »A jobboldali szocialisták, mint Bevin, Attlee, Blum, Guy-Mollet, Spaak, Schumacher, Renner, Sara­­gat stb., a reakciós szakszervezeti vezetők, mint Green, Carey és Dea- Kin, stb., a szakadár és n­­pellenes politika megvalósítói , főellensé­gei a munkásosztály egységének, szekértolói a háborús gyujtogatók­­nak, kiszolgálói az imperializmusnak. Árulásukat álszocialista, kozmo­polita frazeológiával leplezik.­ Az amerikai, angol és a többi nyugati munkásárulók most ame­rikai zsoldban segítik a háborús uszítókat az új világháború elő­készítőit. Ezért szakították szét a Nemzetközi Szakszervezeti Világ­szövetséget. A kérlelhetetlen harc mindezen ** árulókkal és szakadárokkal, a munkásság harci egységének meg­erősítéséért, a Szakszervezeti Világ­­szövetség zászlója alatt a békéért,­­ halaszthatatlan feladata a világ ha­ladó munkásmozgalmának. Lenin rámutatott arra, hogy a szocializmusban: »a szakszervezetek, midőn majdnem teljes számban megszerzik és bevonják soraikba az ipari munkásokat, a vezető, az ural­kodó, a kormányzó osztályok szer­vezeteivé válnak... Ez azonban nem állami szervezet, nem a kény­szer szervezete, hanem nevelő szer­vezet, a bevonás, az oktatás szer­ve­zete, iskola, az igazgatás, a gazdál­kodás, a kommunizmus iskolája.­ A szovjet szakszervezetek, amelyek egész munkásságukat e bölcs uta­sításoknak megfelelően építik fel tekintélyes sikereket értek el. A szakszervezetek ereje minde­nekelőtt abban áll, hogy a tömegek szervezetei,­­a kapcsolat a töme­gekkel, — hangsúlyozta Lenin — vagyis a munkások (majd vala­mennyi dolgozó) túlnyomó többsé­gével, a szakszervezeti munka si­kerességének a legfontosabb, leg­alapvetőbb feltétele.« A szovjet szakszervezetek közel 30 millió tagot számláló óriási had­sereget képeznek, amely hadsereg magában foglalja a Szovjetünk» nép­gazdaságának valamennyi ágában foglalkoztatott munkások, mérnö­kök, technikusok és alkalmazottak hozzávetőleg 90 százalékát. A Nagy Októberi Szocialista For­­r­r­radalom megdöntötte a tőkések és földesurak hatalmát. A Szak­­szervezetek tevékeny, alkotó életre buzdították az azelőtt politikával egyáltalán nem foglalkozó széles néptömegeket. Ezen az alapon bon­takozott ki a Szovjetunióban az egész nép résztvételével a tömeges szocialista verseny, amelyben vilá­gosan kifejezésre jut a szovjet em­berek páratlan arányú alkotó fel­­lendülése. A­­ szakszervezetek szer­vezik a csodálatraméltó hazafias mozgalmat,­ amelynek során a munkások, a technikusok, a mérnö­kök közül előtűnnek és kifejlődnek a tehetséges termelést újítók, a nagyszerű gazdasági vezetők. A népmozgalommá fejlődött munkaversenyek és a Szovjetunió szocialista tervgazdasága — amely­ben a szakszervezetek aktív szere­pet játszanak — lehetővé tették a munka termelékenységének szaka­datlan emelkedését és biztosították a Szovjetúnió dolgozói jólétének állandó növekedését. Lenin é­s Sztálin arra tanít min­den szakszervezeti és gazdasági vezetőt, hogy szakadatlanul és fi­gyelmesen gondoskodjanak az em­berekről. A szakszervezetek irá­nyítják az állami szociális biztosí­tás ügyét, amelynek sokmilliárdos költségvetése biztosítja a munkáso­kat és alakalmazottakat, egészsé­gének védelmét, a dolgozók üdülé­sét a szanatóriumokban és a gyógy­fürdőkben. T­enin megállapította, hogy a szakszervezetek fő feladata a tömegek kommunista szellemben való nevelése, erre a célra többek között az elsőrendű klubok, kultúr­­házak és kultúrpaloták, könyvtárak ezreivel, a vállalatokban­ és hivata­lokban a vörös sarkok tízezreivel rendelkeznek. E munka előmozdít­ja a tömegek politikai aktivitásának és öntudatának, továbbá a munkás­osztály kulturális-technikai színvo­nalának emelését. A Szovjetúnió dolgozói és tömeg­­szervezetei — elsősorban a szak­­szervezetek . 1. —­ minden sikerüket Leninnek és Sztálinnak,­ a Szovjet­­únió harcban, megedzett­­Kommu­nista Pártja kipróbált, vezetésének köszönhetik. A lenini gazdag ideológiai és politikai örökség egyszersmind elméleti megalapozását adja a szovjet egészségvédelemnek. Az orvosok számára különösen je­lentős Lenin zseniális műve: »Materializmus és empiriokriti­­cizmus«, amelyben harcot hirdet az idealisztikus világszemlélet ellen. Az empiriokriticizmus is­meretelméleti skolaszticizmusa mögött nem nehéz felismerni a pártok harcát filozófiai síkon, azt a harcot, amely végső soron nyilvánvalóvá teszi az osztály­ellenség ideológiáját és céljait, mert az­ osztálytársadalomban nincs és nem is lehet párton­­kívüüül tudomány, elmélet és filo­zófia. A társadalmi lét azonosí­tása a társadalmi tudattal dőre és egyben feltétlenül reakciós elmélet. Lenin mindig hangsúlyozta a történelmi materializmus alap­vető tételét: a társadalmi lét el­sődleges, a társadalmi tudat másodlagos jelenség. Ebből kö­vetkezik, hogy az egészségvéde­lem és az orvostudomány a tár­sadalmi lét folyományai, mint ilyenek,­­ másodlagos jelenségek, de vissza is hatnak a társa­dalmi létre. A szovjet egészségvédelem a szovjet államiság részjelensége,­ ez pedig döntően meghatározza a szovjet­­ egészségvédelem -és orvostudomány politikai fejlődé­sét és irányát. Lenin tudományosan megala­pozta a szocialista társadalmi rend egészségvédelmének profi­­laktikus jellegét és irányát: en­nek a legmeggyőzőbb bizonyíté­kát »A kapitalizmus fejlődése Oroszországban« című híres mű­vében adta. Hangsúlyozza a gyárosok felelősségét a munká­sok elnyomorodásáért, követeli, hogy iskolákat állítsanak fel, orvosi segélynyújtást követel a dolgozók számára, nagy figyel­met fordít a munkások lakás­­viszonyaira, a munkanapok szá­mára, a vérbaj munkások kö­zötti elterjedésére. Az 1912-es »Prágai konferencián« a Párt Lenin javaslatára programjába veszi a munkások szociális biz­tosítását. 1913-ban az újatélelő malthusi tanok ellen hirdet har­cot. »A munkásosztály — írja Lenin — nem fog megsemmi­sülni, hanem tovább fejlődik, erősödik, férfiasodik, összeforr a harcokban, felvilágosodik. « 1917-ben, májusi programjá­ban pontosan meghatározza a társadalombiztosítás alapvető kérdéseit (munkaképtelenség, be­tegség, anyaság, özvegység, ár­vaság, munkanélküliség, stb­.). r Az 1917-es Nagy Októberi Forradalom győzelme után ki­emeli a szovjet egészségvéde­lem társadalompolitikai jellegét és rendeletet bocsát ki a mun­kások és parasztok bekapcsolá­sára az egészségvédelmi mun­kára. 1918 januárjában rende­letet ad ki az »Orvosi Kollé­giumok Tanácsának« megalakí­tására. Ha Marx és Engels a »Kom­munista Kiáltvány«-ban meg­határozták az eljövendő szocia­lista társadalom egészségvédel­mének profilaktikus jellegét, úgy Lenin ezt gyakorlatba ültette át a nyolcórás munkanap bevezeté­sével. 1918 július 10-én elren­deli az »Egészségvédelmi Nép­biztosság« felállítását. 1919-ben rendeletet bocsát ki a kiütéses tífusz elleni küzdelemről, a kö­telező himlőoltásról. Az anya- és csecsemővédelem ugyancsak a szívén fekszik. Rendeletben írja elő a társadalom-egészség­ügyi kérdések széleskörű nép­szerűsítését, az egyéni és társa­dalmi profilaxis kérdéseinek megismertetését a munkásokkal. A szovjet nép elvárja az egészségügyi dolgozóktól a gya­­­­korlat- egészségvédelem és­ az orvostudomány elméleti kérdé­seinek összekapcsolását. A LENIN és a szovjet egészségvédelem SZTÁLIN útján RÁKOSI MÁTYÁS vezetésével ELŐRE AZ ÖTÉVES TERV SIKERÉÉRT

Next