Egészségügyi Dolgozó, 1950 (2. évfolyam, 1-18. szám)
1950-01-21 / 1-2. szám
//, évfolyam, A-f s20m „Gjj6gQrfS jobbár mozgalommal Elite az ötévesérvért! [AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET HIVATALOS LAPJA ~| Lenin a szakszervezetekről Huszonhat évvel ezelőtt, 1924 január 21-én, dobbant utolsót a nagy Lenin lángoló szíve. Vladimír Iljics Lenin volt a szocialista forradalom lángesze, a marxista tudomány világtekintélye, a leninizmus mindent legyőző tanításának megalkotója, a Bolsevik Párt és a Szovjet állam megalapítója. Lenin alapozta meg a szovjet szakszervezetek tevékenységét is. Lenin rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított a szakszervezeteknek. Rámutatott arra, hogy mikor a gazdasági uralom és a politikai hatalom a burzsoázia kezében van, a munkásosztály nem rendelkezik más fegyverrel a kapitalista kizsákmányolás ellen, létvédekei megvédéséért folyó harcában, mint a szakszervezetekkel. A munkások mindenekelőtt olyan tömegszervezetekbe tömörülnek, amilyenek a szakszervezetek. Lenin ezzel kapcsolatban azt tanította, hogy a munkásosztályt nem szabad elvonni az általános politikai harctól és a szakszervezetek tevékenységét nem szabad egyedül a munkaadókkal és a kormánnyal folytatott gazdasági harcra korlátozni. Ha ezt megtennék, akkor nem tudnák lerázni a tőke kizsákmányoló igáját. A munkások nemcsak azért harcolnak, hogy munkaerejüket a tőkéseknek mindig jobb feltételek mellett adhassák el, hanem azért is, hogy megsemmisítsék magát a kapitalista rendet. Knin és Sztálin, nádon létrehozták Oroszországban a munkásosztály harcképes szervezeteit, azt tanították, hogy a Párt a munkásosztály élcsapata, a munkásosztály olyan vezető ereje, amely egységbe fogja és irányítja a proletariátus osztályharcát. Ennélfogva a szakszervezeteknek is tevékenységüket, a Bolsevik Párt irányítása mellett kell folytatni. Lenin kíméletlenül leleplezte a II. Internacionálé vezetőinek és a nyugati reformista vezetőknek, a munkásosztály többi árulóinak politikáját. Ezeket a reformista munkásvezéreket, a burzsoázia munkásmozgalomban lévő ügynökeinek, vagy a tőkés osztály munkás kiszolgálóinak nevezte. Erre a Tájékoztató Iroda novemberi értekezletének határozata is világosan rámutat a következőkben: »A jobboldali szocialisták, mint Bevin, Attlee, Blum, Guy-Mollet, Spaak, Schumacher, Renner, Saragat stb., a reakciós szakszervezeti vezetők, mint Green, Carey és Dea- Kin, stb., a szakadár és npellenes politika megvalósítói , főellenségei a munkásosztály egységének, szekértolói a háborús gyujtogatóknak, kiszolgálói az imperializmusnak. Árulásukat álszocialista, kozmopolita frazeológiával leplezik. Az amerikai, angol és a többi nyugati munkásárulók most amerikai zsoldban segítik a háborús uszítókat az új világháború előkészítőit. Ezért szakították szét a Nemzetközi Szakszervezeti Világszövetséget. A kérlelhetetlen harc mindezen ** árulókkal és szakadárokkal, a munkásság harci egységének megerősítéséért, a Szakszervezeti Világszövetség zászlója alatt a békéért, halaszthatatlan feladata a világ haladó munkásmozgalmának. Lenin rámutatott arra, hogy a szocializmusban: »a szakszervezetek, midőn majdnem teljes számban megszerzik és bevonják soraikba az ipari munkásokat, a vezető, az uralkodó, a kormányzó osztályok szervezeteivé válnak... Ez azonban nem állami szervezet, nem a kényszer szervezete, hanem nevelő szervezet, a bevonás, az oktatás szervezete, iskola, az igazgatás, a gazdálkodás, a kommunizmus iskolája. A szovjet szakszervezetek, amelyek egész munkásságukat e bölcs utasításoknak megfelelően építik fel tekintélyes sikereket értek el. A szakszervezetek ereje mindenekelőtt abban áll, hogy a tömegek szervezetei,a kapcsolat a tömegekkel, — hangsúlyozta Lenin — vagyis a munkások (majd valamennyi dolgozó) túlnyomó többségével, a szakszervezeti munka sikerességének a legfontosabb, legalapvetőbb feltétele.« A szovjet szakszervezetek közel 30 millió tagot számláló óriási hadsereget képeznek, amely hadsereg magában foglalja a Szovjetünk» népgazdaságának valamennyi ágában foglalkoztatott munkások, mérnökök, technikusok és alkalmazottak hozzávetőleg 90 százalékát. A Nagy Októberi Szocialista Forrrradalom megdöntötte a tőkések és földesurak hatalmát. A Szakszervezetek tevékeny, alkotó életre buzdították az azelőtt politikával egyáltalán nem foglalkozó széles néptömegeket. Ezen az alapon bontakozott ki a Szovjetunióban az egész nép résztvételével a tömeges szocialista verseny, amelyben világosan kifejezésre jut a szovjet emberek páratlan arányú alkotó fellendülése. A szakszervezetek szervezik a csodálatraméltó hazafias mozgalmat, amelynek során a munkások, a technikusok, a mérnökök közül előtűnnek és kifejlődnek a tehetséges termelést újítók, a nagyszerű gazdasági vezetők. A népmozgalommá fejlődött munkaversenyek és a Szovjetunió szocialista tervgazdasága — amelyben a szakszervezetek aktív szerepet játszanak — lehetővé tették a munka termelékenységének szakadatlan emelkedését és biztosították a Szovjetúnió dolgozói jólétének állandó növekedését. Lenin és Sztálin arra tanít minden szakszervezeti és gazdasági vezetőt, hogy szakadatlanul és figyelmesen gondoskodjanak az emberekről. A szakszervezetek irányítják az állami szociális biztosítás ügyét, amelynek sokmilliárdos költségvetése biztosítja a munkásokat és alakalmazottakat, egészségének védelmét, a dolgozók üdülését a szanatóriumokban és a gyógyfürdőkben. Tenin megállapította, hogy a szakszervezetek fő feladata a tömegek kommunista szellemben való nevelése, erre a célra többek között az elsőrendű klubok, kultúrházak és kultúrpaloták, könyvtárak ezreivel, a vállalatokban és hivatalokban a vörös sarkok tízezreivel rendelkeznek. E munka előmozdítja a tömegek politikai aktivitásának és öntudatának, továbbá a munkásosztály kulturális-technikai színvonalának emelését. A Szovjetúnió dolgozói és tömegszervezetei — elsősorban a szakszervezetek . 1. — minden sikerüket Leninnek és Sztálinnak, a Szovjetúnió harcban, megedzettKommunista Pártja kipróbált, vezetésének köszönhetik. A lenini gazdag ideológiai és politikai örökség egyszersmind elméleti megalapozását adja a szovjet egészségvédelemnek. Az orvosok számára különösen jelentős Lenin zseniális műve: »Materializmus és empiriokriticizmus«, amelyben harcot hirdet az idealisztikus világszemlélet ellen. Az empiriokriticizmus ismeretelméleti skolaszticizmusa mögött nem nehéz felismerni a pártok harcát filozófiai síkon, azt a harcot, amely végső soron nyilvánvalóvá teszi az osztályellenség ideológiáját és céljait, mert az osztálytársadalomban nincs és nem is lehet pártonkívüüül tudomány, elmélet és filozófia. A társadalmi lét azonosítása a társadalmi tudattal dőre és egyben feltétlenül reakciós elmélet. Lenin mindig hangsúlyozta a történelmi materializmus alapvető tételét: a társadalmi lét elsődleges, a társadalmi tudat másodlagos jelenség. Ebből következik, hogy az egészségvédelem és az orvostudomány a társadalmi lét folyományai, mint ilyenek, másodlagos jelenségek, de vissza is hatnak a társadalmi létre. A szovjet egészségvédelem a szovjet államiság részjelensége, ez pedig döntően meghatározza a szovjet egészségvédelem -és orvostudomány politikai fejlődését és irányát. Lenin tudományosan megalapozta a szocialista társadalmi rend egészségvédelmének profilaktikus jellegét és irányát: ennek a legmeggyőzőbb bizonyítékát »A kapitalizmus fejlődése Oroszországban« című híres művében adta. Hangsúlyozza a gyárosok felelősségét a munkások elnyomorodásáért, követeli, hogy iskolákat állítsanak fel, orvosi segélynyújtást követel a dolgozók számára, nagy figyelmet fordít a munkások lakásviszonyaira, a munkanapok számára, a vérbaj munkások közötti elterjedésére. Az 1912-es »Prágai konferencián« a Párt Lenin javaslatára programjába veszi a munkások szociális biztosítását. 1913-ban az újatélelő malthusi tanok ellen hirdet harcot. »A munkásosztály — írja Lenin — nem fog megsemmisülni, hanem tovább fejlődik, erősödik, férfiasodik, összeforr a harcokban, felvilágosodik. « 1917-ben, májusi programjában pontosan meghatározza a társadalombiztosítás alapvető kérdéseit (munkaképtelenség, betegség, anyaság, özvegység, árvaság, munkanélküliség, stb.). r Az 1917-es Nagy Októberi Forradalom győzelme után kiemeli a szovjet egészségvédelem társadalompolitikai jellegét és rendeletet bocsát ki a munkások és parasztok bekapcsolására az egészségvédelmi munkára. 1918 januárjában rendeletet ad ki az »Orvosi Kollégiumok Tanácsának« megalakítására. Ha Marx és Engels a »Kommunista Kiáltvány«-ban meghatározták az eljövendő szocialista társadalom egészségvédelmének profilaktikus jellegét, úgy Lenin ezt gyakorlatba ültette át a nyolcórás munkanap bevezetésével. 1918 július 10-én elrendeli az »Egészségvédelmi Népbiztosság« felállítását. 1919-ben rendeletet bocsát ki a kiütéses tífusz elleni küzdelemről, a kötelező himlőoltásról. Az anya- és csecsemővédelem ugyancsak a szívén fekszik. Rendeletben írja elő a társadalom-egészségügyi kérdések széleskörű népszerűsítését, az egyéni és társadalmi profilaxis kérdéseinek megismertetését a munkásokkal. A szovjet nép elvárja az egészségügyi dolgozóktól a gyakorlat- egészségvédelem és az orvostudomány elméleti kérdéseinek összekapcsolását. A LENIN és a szovjet egészségvédelem SZTÁLIN útján RÁKOSI MÁTYÁS vezetésével ELŐRE AZ ÖTÉVES TERV SIKERÉÉRT