Egészségügyi Dolgozó, 1957 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1957-07-01 / 1. szám
fi* BEKÖSZÖNTŐ Irta: Dr. Szabó Zoltán, az Orvos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke *z egészségügyi dolgozók — kórházakban és gyógyszertárrakban, falun és városban egyaránt — több év óta kérték és javasolták: adjon ki olyan lapot a szakszervezet, amely példányszámban és terjedelmében alkalmas arra, hogy valóban tág fórumává váljék életüknek, szakmai és emberi problémáiknak, fekete betűsorok finom fonalával fűzzön egymáshoz intézményeket, embereket és szervezeteket. Most, hogy ez a javaslat valóság lett, a központi vezetőség és az elnökség nevében köszöntünk minden egyes szakszervezeti tagot, lapunk minden egyes olvasóját, régieket és újakat egyaránt. Az új ,Egészségügyi Dolgozók terjedelmével és példányszámával, széleskörű és jelentős lehetőséget ad, hogy sokakhoz szólhassunk és sokak szólhassanak egymáshoz és hozzánk. Ez a lehetőség azonban jelentős feladatot és felelősséget is hord magában. Úgy kell dolgoznunk, az „Egészségügyi Dolgozót’-t úgy kell szerkesztenünk, hogy ez valóban méltón töltse be célját, hivatását. Nem is egyszer és nem is kevesen tették fel az elmúlt évek során — nyíltan vagy önmagukban — azt a kérdést: van-e célja és értelme annak, hogy szakszervezeti tagok? Tesz-e és mit tesz értük, érdekükben, munkájukért, életkörülményeikért a szakszervezet? Vajon ismerik-e problémáikat a vezetők, vagy vezető szervek, mit tesznek azért, hogy azok rendeződjenek, megoldódjanak? A kételyeket, a bizonytalanságot az ellenforradalomnak, a szakszervezeti mozgalom ellen is indított ideológiai támadása még csak mélyítette. Munkánk nagyobb vagy kisebb hibáit, eredményeink korlátait, azt hogy erőfeszítéseink gyakran ismeretlenek maradtak — az ellenforradalmi erők indokként használták fel a szakszervezet egysége ellen indított támadásukhoz. Éppen ezért lapunk egyik fontos feladata az lesz, hogy nyilvánosságot adjon a szakszervezeti életnek és munkának. Hogy megmutassa országos, megyei, alapszervi szinten egyaránt, mivel foglalkoznak a vezető szervek, mit tesznek az egészségügyi dolgozók, vagy a szocialista betegellátás érdekében, mik a problémák, feladatok megoldásának reális lehetőségei. Alan azonban nemcsak a szakszervezeti szerveknek lesz a fóruma. Fóruma lesz az egészségügyi dolgozóknak. Ahol elmondhatják: mik munkájuk és életüik legégetőbb problémái, választott szakszervezeti képviselőik valóban látják-e ezeket, mik azok a feladatok, amik megoldására kell összpontosítani erőiket Azt akarjuk: bátor és őszinte lap legyen az ,,Egészségügyi Dolgozó". De nemcsak a szakszervezeti munka gyengeségeivel, vagy hibáival szemben akarunk fellépni őszintén és bátran. Harcolni akarunk, a marxizmus,leninizmus, a proletárdiktatúra, a szocialista társadalom építésének szilárd elvi-gyakorlati talaján állva minden olyan nézet ellen, minden olyan gyakorlat ellen, ami gyengíti a népi demokratikus államrendünket, gátolja a szocializmus, a szocialista egészségügy építését. Az „Egészségügyi Dolgozó” a szakszervezet lapja, a szakszervezet pedig érdekvédelmi szerv. A tagság érdekeit azonban sem a sakszervezet, sem a lapja nem szolgálhatja térből és időből kiszakította. Az egészségügyi dolgozók életük és feladataik, így szakszervezeti mozgalmunk is, kiszakíthatatlan részei szocializmust építő népünk életének, feladatainak. Szocializmust, szocialista egészségügyet akarunk építeni, szocialista embereket akarunk formálni, nevelni. Ezt csak úgy tehetjük, ha részeseivé válunk a munkásosztály és a munkásosztályt vezető párt célkitűzéseinek, segítjük megvalósítani azokat. Nem akarunk függetlenek lenni ezektől a célkitűzésektől. Azt akarjuk, hogy munkánk és ennek részeként a lap munkája is, nem függetlenül, ugyanakkor azonban bátran és önállóan, az egészségügyi dolgozók, népünk jobb egészségügyi ellátása érdekében szolgálja ezeket a célkitűzéseket. -fi-'voldalú lenne azonban az „Egészségügyi Dolgozó" céll- Iti 'kitűzése — feladatát és az olvasók várakozását részben teljesítené csak —■ ha oldalait a szorosan vett szakszervezeti problémák töltenék meg csupán. Helytkell kapniok a lap hasábjain az általános egészségpolitikai kérdéseknek is. Kapjanak benne tájékoztatást róluk az egészségügyi dolgozók, legyen segítségükre újságunk, hogy kialakításukban maguk is részt vehessenek. Legyenek így az egészségügyi dolgozók a nagy és sokszor nehéz feladatok megoldói, de kialakítói és meghatározói is. Sokrétű és változatos az egészségügyi dolgozók élete, munkája, munkakörülményei. Az „Egészségügyi Dolgozó“ mindenütt s mindenben mellettük akar állni. A falun dolgozóknak hírt akar adni az intézményekből és a városokból, az egyes dolgozó rétegeknek egymás életéről, írni akar kis, mindennapi problémákról és a mi életünket is átszövő nagy, világméretű kérdésekről. Helyt ad majd kulturális problémáknak, összegyűjti és közkézre adja a jó tapasztalatokat, arra törekszik, hogy egymást ismerő családdá forrassza eggyé az egészségügy dolgozóit, védje, öregbítse megbecsülésüket, jó hírüket. A magyar dolgozó nép, a magyar munkásosztály és az MSZMP vezetésével mind több és jelentősebb eredménnyel lesz úrrá az ellenforradalom okozta súlyos gazdasági és politikai romboláson. Abban a kemény munkában, amely a proletárdiktatúra további megszilárdításáért, a szocializmus építésének további sikereiért folyik, jelentős szerepük van a szakszervezeteknek, a szakszervezeti mozgalomnak is. Részese akar lenni ennek a munkának az „Egészségügyi Dolgozó" is. Szilárdan hisszük, hogy szakszervezetünk tagsága segítségével feladatában eredményesen helyt tud majd állni erejéhez és lehetőségeihez mérten segítséget ad az egészségügyi dolgozók munkájához, hathatósabb érdekvédelméhez, a szocialista egészségügy további sikeres építéséhez. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ORVOS EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE LAPJA L ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. ARA 50 FILLÉR 1957. JÚLIUS EGÉSZSÉGÜGYÜNK LEGFONTOSABB IDŐSZERŰ FELADATAI ÍRTA: DR. DOLESCHALL FRIGYES EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER Amikor az 1957. esztendő második felébe lépünk és országunk, benne egészségügyünk konszolidálása kezd befejeződni (aminek pl. egyik jele az „Egészségügyi Dolgozó" újbóli megjelenése), helyénvalónak látszik az egészségügyi dolgozók széles rétegei előtt feltárni azokat a problémákat, melyek aktualitásuknál érdekében. Az elmúlt hónapokban ugyanis támadások érték, sőt érik ma is az egészségügy szervezeti egységét. A szocialista egészségügy megvalósítása felé vezető úton egyik nagy eredményünk volt az egészségügy egységesítése és államosítása. Új, önálló biztosító intézetek létrehozását és az egységes állami egészségügy megbontását hangoztatták egyre erőteljesebben egyes szakmai ágak vezetői, szakszervezeti megbízottai. Nehezen látják be, hogy az egységes egészségügy specializált országos vezető intézeteivel magasabb szakmai követelményeknek tud megfelelni, mint a szervezetileg megosztott, sokkal kisebb mértékben specializálható önálló biztosító intézetekhez tartozó egészségügyi intézmények, még ha azok a múltban jobb anyagi lehetőségekkel kórházi ápolásra szoruló betegeik kis hányadának magasabb ellátást tudtak is biztosítani. Nehezen látják be, hogy az egészségügy csak területi — és nem különféle biztosító intézetek szerinti — szervezéssel tud a szocialista egészségügy követelményeinek megfelelni, amelynek különösen a megelőzés elvének érvényesítése egyik fő követelménye. Nem térhetünk tehát erre a joggal revizionistának mondható útra, nem adhatunk fel a szocialista egészségügy eddigi eredményeiből semmit. Minden törekvésünket viszont arra kell irányítsuk, hogy minél magasabb színvonalú gyógyító-megelőző ellátást nyújtsunk elsősorban a biztosítottak számára és ha ebben az érdekelt szakmai ágak vezetői és szakszervezetei hatékonyan támogatnak, kevesebb lesz a panasz, nagyobbak lesznek az egészségügy eredményei. Meg kellett ezt a kérdést említeni, mivel újabban a passzív rezisztencia jelei is mintha mutatkoznának: egyes trösztök, vállalatok, kiknek kötelessége volna pl. orvoslakások építése, ezt a múltban sem túlteljesített feladatukat most végképp le akarják állítani azzal, ha majd lesz külön betegpénztárunk, majd gondoskodunk orvoslakásról is. Egy másik kérdés, mely az egészségügyi dolgozók összességének, sőt az egész lakosság közreműködése nélkül megközelíthetőleg sem oldható meg és amely az elmúlt fél év alatt mintha kissé feledésbe merült volna, az ország, szűkebben véve mindenki környezetének úgynevezett közegészségügyi viszonyai, az emberek egészségügyi kultúrája, ahogyan él környezetében. Kell ezzel a kérdéssel is foglalkoznunk, mert ha az egészségügy költségvetésében a közegészségügy, járványügy a költségvetés előirányzatához viszonyítva alacsony összeggel is szerepel, de munkájának nagy jelentősége miatt költfogva ez időpontban a legfomsábbaknak látszanak és amelyek megoldása csakis minden egészségügyi dolgozó együttes erőfeszítésével, közös munkájával oldható meg sikeresen. Első helyen szeretném megemlíteni azt a részünkről inkább defenzív jellegű, de eddig eredménnyel folytatott harcetségvetése az előző évekhez képest a legnagyobb arányban emelkedett: 19%-kal. A munkahely egészségügyi viszonyai megjavításának előfeltétele viszont az, hogy üzemeink, vállalataink a munkavédelem, a munkahigiéné javítására előirányzott pénzt erre és ne más célra használják. Ki más feladata volna ilyen jelenségek észrevevése és őket észrevéve a figyelmet rájuk felhívni, követelni a hibák kijavítását, mint a hivatásuknál fogva erre képes és legjobban érdekelt egészségügyi dolgozóknak? A viszonylag elhanyagolt közegészségügyi állapotokon csak akkor tudunk javítani, ha az elkövetkezendő hosszú időn keresztül a népgazdaság minden területére kiterjedő erőfeszítéseket teszünk. Az 1957. évi és az ezután következő évek terv- és költségvetésében az eddiginél jóval nagyobb gondot kell ezekre fordítani, nem lehetnek ezek tovább a tervek harmad-, vagy tizedrendű feladatai. Az egészségügy minden területén elérhető eredményekaz anyagi feltételektől túlmenően erősen attól függnek, hogy miként sikerül az egészségügyet közüggyé, társadalmi üggyé tenni, miként kapcsolódnak be a tömegek Saját egészségvédelmük megszervezésébe. Jó egészségügyi viszonyokat teremteni csak az egészségügyi dolgozókkal — bármennyien legyenek is és bármilyen jól dolgozzanak is — egymagában nem lehet. Ehhez nélkülözhetetlenül szükséges az általános életkörülmények állandó javulása, dolgozó népünk törődése az egészségüggyel, annak segítése akár tömegszervezeteinken, akár állami gazdasági vezetőn keresztül, akár az egyes dolgozók közvetlen megnyilvánulásain, öntevékenységén keresztül. Ezeket a tömegkapcsolatokat, amint a múltban, úgy, vagy még jobban a jövőben is minden egészségügyi szervnek és dolgozónak ápolni, fejleszteni kell. Az elmúlt évekhez viszonyítva egészségügyünk, az egészségügy dolgozói lényegesen nagyobb megbecsülésben részesülnek. Megmutatkozik ez nemcsak anyagi vonalon, aminek illusztrálására elég utalnom az 1957. évi költségvetésre, melyben a szociális és egészségügyi ágazat kiadásai 12%-os emelkedést mutatnak akkor, amikor a többi költségvetési szerv kiadásai 2%-kal csökkennek 1956-hoz viszonyítva. És ebben még nem foglaltatik benne a június 1-i hatállyal életbelépő rendezése az alacsony fizetésű egészségügyi dolgozók bérének, ami további havi 11,5 millió kiadást jelent népgazdaságunknak. Mire e sorok az olvasó elé kerülnek, biztosan folyik már az egészségügyi dolgozóknak az új bértételeknek megfelelő be-sorolása. Mivel, ha nem is helyeselhető, de azért érthető módon minden új besorolásnak nagyobb számú egyéni sértődöttség, elégedetlenség a velejárója, különösképpen szükség van a dolgozók összességének, elsősorban a tömegszervezetek legaktívabb közreműködésére avégett, hogy elégedetlenségre objektív ok lehetőleg ne adódjon. Vonatkozik ez az egyének besorolására is, de még inkább az egész korántsem teljes bérrendezésre. Ez a rendelkezésünkre bocsátható összeg (11,5 millió) aránylag csekély volta miatt csak a legégetőbb, legtöbb igazságtalanságot tartalmazó bérproblémákat tudta úgy ahogy orvosolni, másokat pedig megoldatlanul hagyott. Megnőtt azonban az egészségügy és dolgozóinak erkölcsi megbecsülése is. Vonatkozik ez elsősorban a magasabb párt- és államvezetésre. A magam részéről ezt előlegezett arra vonatkozóan legjobb lesz a közelmúltban megjelent mindannyiunk számára mérvadó két cikkből néhány idézetet közölni: „A legszigorúbban azokkal szemben kell eljárni, akik meggyőződésből és tevőlegesen segítették az ellenforradalmat azzal, hogy kiszolgáltattak az ellenforradalomnak kommunistákat és más haladó embereket, soviniszta, szovjetellenes, antiszemita agitációt folytattak, szervezték a különböző pártokat, akadályozták az MSZMP szervezését, kezdeményezték a kommunisták eltávolítását vagy mint vezetők eltűrték azt; továbbá, akik a különböző bizottságokban az ellenforradalom hangadói voltak. Az ilyen emberek méltatlanok kulcspozíciók betöltésére, le kell őket váltani és alsófokú munkába kell őket helyezni.” (Földes László, Népszabadság, 1957. június 9.) „Meg kell különböztetnünk a bűnöket a hibáktól, a megtévedt embereket az ellenforradalmároktól.” (Földes László, Népszabadság, 1957. június 9.) „Egy mérnök, orvos, tanácselnök sorsát ne az Itt-ott elejtett kijelentése, feleségének rokonsága döntse el, hanem elsősorban végzett munkája, bizalomnak tekintem, melynek jogosultságát mindannyiunknak még a jövőben, méghozzá a közeljövőben ki kell érdemelnünk. Hogy mivel? Elsősorban munkánk minőségével, mely munkát az egészségügyi hivatás mély humánumán kívül át kell hassa a szocialista etika mindenkor és mindenütt való alkalmazása orvos és középkáderek részéről egyaránt A mindennapi életben az egészségügyi és a „közönség” közötti viszonyban az erkölcsi megbecsülést bizony sok helyütt még ki kell harcoljuk. Következetesség, türelem, mindennemű kivételezés elkerülése a legbiztosabb út erre, a már fentebb említett szocialista munkaerkölcs mindenkori, minden cselekedetünket átható jelenléte mellett. Erkölcsi megbecsülésünk nem utolsó előfeltétele, hogy mi módon visszük keresztül területünkön hozzáértése, politikai magatartása.” (Földes László, Népszabadság, 1957. június 9.) „Októberben és az ellenforradalmat követő hónapokban sok hozzáértő embert elbocsátottak az üzemekből a szakértelem hiányának ürügyén, valójában azért, mert kommunisták voltak. Most, hogy ezek az elvtársak visszakerültek 32 üzembe és érzik, hogy munkájukra, szakértelmükre szükség van, egyesek azt mondják: „Ti kidobtatok engem, vagy legalábbis eltűrtétek, most én doblak ki titeket.” Ezen nem lehet csodálkozni, emberileg meg lehet érteni, de nem szabad vele egyetérteni.” (Fock Jenő, Népszabadság, 1957. június 16.) Azt hiszem, hogy nem vagyok túlságosan derűlátó, ha azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy a párt, a szakszervezet, az államapparátus támogatásával sikerülni fog az ellenforradalom közvetlen hagyatékainak felszámolása az egészségügy területén. Ezzel majd hatalmasan megnő erkölcsi megbecsülésünk, majd bázist teremtünk feljebb vázolt feladatainknak megvalósítására, majd ennek megtörténte után az előttünk álló, távolabbi, fontosságban a most tárgyaltakkal egyenrangú munkák elvégzésére, az egészségügy egységének megvédése milyenek legyenek a vezérelvek, az októberi ellenforradalom hagyatékainak felszámolását. A veszély, illetve a hibák, melyek az egészségügyi dolgozók ellenforradalom szempontjából való felülvizsgálaténál fenyegetnek, három módon jelentkezhetnek: 1. túlliberális, mindent megbocsátani akaró megalkuvás. 2. Ennek ellenkezője: a tömegpszichózis hatása alatt történt minden „elszólás” legszigorúbb megbüntetése és 3. az egyenlőtlen elbírálás, akár azonos helyen „protekciósok”, illetve ezzel nem rendelkezők esetén akár az ország különböző helyein azokat egymással összehasonlítva. Hogy a lehetséges hibák minél kisebb számban következzenek be, az egészségügyi dolgozók nagy nyilvánossága előtt ismertetem a felülvizsgálat fő szempontjait. Felelősségre kell vonni azon dolgozókat, akik ellenforradalmi szervezkedésben, vagy ellenforradalmi cselekmények végrehajtásában közreműködtek, vagy akik az ellenforradalom idején hangadó szerepet vittek , az utána következő hónapokban is káros politikai tevékenységet fejtettek ki. Felül kell vizsgálni az ellenforradalmi és az azt követő időkben végrehajtott kinevezéseket, behelyettesítéseket, előléptetéseket, hogy nem kerültek-e érdemtelenek előnyös helyzetbe. Felül kell vizsgálni az ellenforradalom által véghez vitt elbocsátásokat, hogy az illetők a kormányrendelet szerint visszakerültek-e eredeti helyükre, illetve megfelelő beosztásban vannak-e. Ennyit arról, hogy kiket kell felülvizsgálni. Hogy