Egészségügyi Dolgozó, 1957 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1957-07-01 / 1. szám

fi* BEKÖSZÖNTŐ Irta: Dr. Szabó Zoltán, az Orvos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke *­z egészségügyi dolgozók — kórházakban és gyógyszertá­­­r­­rakban, falun és városban egyaránt — több év óta kér­ték és javasolták: adjon ki olyan lapot a szakszervezet, amely példányszámban és terjedelmében alkalmas arra, hogy valóban tág fórumává váljék életüknek, szakmai és emberi problé­máiknak, fekete betűsorok finom fonalával fűzzön egymáshoz intézményeket, embereket és szervezeteket. Most, hogy ez a javaslat valóság lett, a központi vezetőség és az elnökség nevében köszöntünk minden egyes szakszerve­zeti tagot, lapunk minden egyes olvasóját, régieket és újakat egyaránt. Az új ,­Egészségügyi Dolgozók­ terjedelmével és példány­­számával, széleskörű és jelentős lehetőséget ad, hogy sokakhoz szólhassunk és sokak szólhassanak egymáshoz és hozzánk. Ez a lehetőség azonban jelentős feladatot és felelősséget is hord magában. Úgy kell dolgoznunk, az „Egészségügyi Dolgozót’-t úgy kell szerkesztenünk, hogy ez valóban méltón töltse be cél­ját, hivatását. Nem is egyszer és nem is kevesen tették fel az elmúlt évek során — nyíltan vagy önmagukban — azt a kér­dést: van-e célja és értelme annak, hogy szakszervezeti tagok? Tesz-e és mit tesz értük, érdekükben, munkájukért, életkörül­ményeikért a szakszervezet? Vajon ismerik-e problémáikat a vezetők, vagy vezető szervek, mit tesznek azért, hogy azok rendeződjenek, megoldódjanak? A kételyeket, a bizonytalansá­got az ellenforradalomnak, a szakszervezeti mozgalom ellen is indított ideológiai támadása még csak mélyítette. Munkánk nagyobb vagy kisebb hibáit, eredményeink korlátait, azt hogy erőfeszítéseink gyakran ismeretlenek maradtak — az ellenfor­radalmi erők indokként használták fel a szakszervezet egysége ellen indított támadásukhoz. Éppen ezért lapunk egyik fontos feladata az lesz, hogy nyilvánosságot adjon a szakszervezeti életnek és munkának. Hogy megmutassa országos, megyei, alapszervi szinten egy­aránt, mivel foglalkoznak a vezető szervek, mit tesznek az egészségügyi dolgozók, vagy a szocialista betegellátás érdeké­ben, mik a problémák, feladatok megoldásának reális lehető­sé­gei. A­lan azonban nemcsak a szakszervezeti szerveknek lesz a fóruma. Fóruma lesz az egészségügyi dolgozóknak­­. Ahol elmondhatják: mik munkájuk és életüik legégetőbb problémái, választott szakszervezeti képviselőik valóban látják-e ezeket, mik azok a feladatok, amik megoldására kell összpontosítani erőiket Azt akarjuk: bátor és őszinte lap legyen az ,,Egészségügyi Dolgozó". De nemcsak a szakszervezeti munka gyengeségeivel, vagy hibáival szemben akarunk fellépni őszintén és bátran. Harcolni akarunk, a marxizmus,leninizmus, a proletárdikta­túra, a szocialista társadalom építésének szilárd elvi-gyakor­lati talaján állva minden olyan nézet ellen, minden olyan gya­korlat ellen, ami gyengíti a népi demokratikus államrendün­­ket, gátolja a szocializmus, a szocialista egészségügy építését. Az „Egészségügyi Dolgozó” a szakszervezet lapja, a szak­­szervezet pedig érdekvédelmi szerv. A tagság érdekeit azonban sem a sakszervezet, sem a lapja nem szolgálhatja térből és időből kiszakította. Az egészségügyi dolgozók életük és fel­adataik, így szakszervezeti mozgalmunk is, kiszakíthatatlan részei szocializmust építő népünk életének, feladatainak. Szo­cializmust, szocialista egészségügyet akarunk építeni, szocialista embereket akarunk formálni, nevelni. Ezt csak úgy tehetjük, ha részeseivé válunk a munkásosztály és a munkásosztályt ve­zető párt célkitűzéseinek, segítjük megvalósítani azokat. Nem akarunk függetlenek lenni ezektől a célkitűzésektől. Azt akar­juk, hogy munkánk és ennek részeként a lap munkája is, nem függetlenül­­, ugyanakkor azonban bátran és önállóan, az egészségügyi dolgozók, népünk jobb egészségügyi ellátása ér­dekében szolgálja ezeket a célkitűzéseket. -f­i-'voldalú lenne azonban az „Egészségügyi Dolgozó" céll- Iti 'kitűzése — feladatát és az olvasók várakozását részben teljesítené csak —■ ha oldalait a szorosan vett szakszervezeti problémák töltenék meg csupán. Helyt­­kell kapniok a lap ha­sábjain az általános egészségpolitikai kérdéseknek is. Kapja­­nak benne tájékoztatást róluk az egészségügyi dolgozók, le­gyen segítségükre újságunk, hogy kialakításukban maguk is részt vehessenek. Legyenek így az egészségügyi dolgozók a nagy és sokszor nehéz feladatok megoldói, de kialakítói és meghatározói is. Sokrétű és változatos az egészségügyi dolgozók élete, mun­kája, munkakörülményei. Az „Egészségügyi Dolgozó“ minde­nütt s mindenben mellettük akar állni. A falun dolgozóknak hírt akar adni az intézményekből és a városokból, az egyes dolgozó rétegeknek egymás életéről, írni akar kis, mindennapi problémákról és a mi életünket is átszövő nagy, világméretű kérdésekről. Helyt ad majd kulturális problémáknak, össze­gyűjti és közkézre adja a jó tapasztalatokat, arra törekszik, hogy egymást ismerő családdá forrassza eggyé az egészségügy dolgozóit, védje, öregbítse megbecsülésüket, jó hírüket. A magyar dolgozó nép, a magyar munkásosztály és az MSZMP vezetésével mind több és jelentősebb ered­ménnyel lesz úrrá az ellenforradalom okozta súlyos gazdasági és politikai romboláson. Abban a kemény munkában, amely a proletárdiktatúra további megszilárdításáért, a szocializmus építésének további sikereiért folyik, jelentős szerepük van a szakszervezeteknek, a szakszervezeti mozgalomnak is. Részese akar lenni ennek a munkának az „Egészségügyi Dolgozó" is. Szilárdan hisszük, hogy szakszervezetünk tagsága segítségével feladatában eredményesen helyt tud majd állni erejéhez és lehetőségeihez mérten segítséget ad az egészségügyi dolgozók munkájához, hathatósabb érdekvédelméhez, a szocialista egész­ségügy további sikeres építéséhez. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ORVOS EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE LAPJA L ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. ARA 50 FILLÉR 1957. JÚLIUS EGÉSZSÉGÜGYÜNK LEGFONTOSABB IDŐSZERŰ FELADATAI ÍRTA: DR. DOLESCHALL FRIGYES EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER Amikor az 1957. esztendő második felébe lépünk és or­szágunk, benne egészség­ügyünk konszolidálása kezd befejeződni (aminek pl. egyik jele az „Egészségügyi Dolgo­zó" újbóli megjelenése), he­lyénvalónak látszik az egész­ségügyi dolgozók széles rétegei előtt feltárni azokat a problé­mákat, melyek aktualitásuknál érdekében. Az elmúlt hóna­pokban ugyanis támadások ér­ték, sőt érik ma is az egészség­ügy szervezeti egységét. A szo­cialista egészségügy megvaló­sítása felé vezető úton egyik nagy eredményünk volt az egészségügy egységesítése és államosítása. Új, önálló bizto­sító intézetek létrehozását és az egységes állami egészség­ügy megbontását hangoztatták egyre erőteljesebben egyes szakmai ágak vezetői, szak­­szervezeti megbízottai. Nehe­zen látják be, hogy az egysé­ges egészségügy specializált országos vezető intézeteivel magasabb szakmai követelmé­nyeknek tud megfelelni, mint a szervezetileg megosztott, sokkal kisebb mértékben spe­cializálható önálló biztosító in­tézetekhez tartozó egészség­­ügyi intézmények, még ha azok a múltban jobb anyagi lehetőségekkel kórházi ápo­lásra szoruló betegeik kis há­nyadának magasabb ellátást tudtak is biztosítani. Nehezen látják be, hogy az egészségügy csak területi — és nem külön­féle biztosító intézetek szerinti — szervezéssel tud a szocia­lista egészségügy követelmé­nyeinek megfelelni, amelynek különösen a megelőzés elvé­nek érvényesítése egyik fő kö­vetelménye. Nem térhetünk te­hát erre a joggal revizionistá­nak mondható útra, nem ad­hatunk fel a szocialista egész­ségügy eddigi eredményeiből semmit. Minden törekvésün­ket viszont arra kell irányít­suk, hogy minél magasabb színvonalú gyógyító-megelőző ellátást nyújtsunk elsősorban a biztosítottak számára és ha ebben az érdekelt szakmai ágak vezetői és szakszervezetei hatékonyan támogatnak, keve­sebb lesz a panasz, nagyobbak lesznek az egészségügy ered­ményei. Meg kellett ezt a kér­dést említeni, mivel újabban a passzív rezisztencia jelei is mintha mutatkoznának: egyes trösztök, vállalatok, kiknek kötelessége volna pl. orvos­lakások építése, ezt a múltban sem túlteljesített feladatukat most végképp le akarják állí­tani azzal, ha majd lesz külön betegpénztárunk, majd gon­doskodunk orvoslakásról is. Egy másik kérdés, mely az egészségügyi dolgozók összes­ségének, sőt az egész lakosság közreműködése nélkül megkö­­zelíthetőleg sem oldható meg és amely az elmúlt fél év alatt mintha kissé feledésbe merült volna, az ország, szűkebben véve mindenki környezetének úgynevezett közegészségügyi viszonyai, az emberek egészségügyi kultúrája, ahogyan él környezetében. Kell ezzel a kérdéssel is fog­lalkoznunk, mert ha az egész­ségügy költségvetésében a köz­­egészségügy, járványügy a költségvetés előirányzatához viszonyítva alacsony összeggel is szerepel, de munkájának nagy jelentősége miatt költ­fogva ez időpontban a legfom­­sábbaknak látszanak és ame­lyek megoldása csakis minden egészségügyi dolgozó együttes erőfeszítésével, közös munká­jával oldható meg sikeresen. Első helyen szeretném meg­említeni azt a részünkről in­kább defenzív jellegű, de ed­dig eredménnyel folytatott harcet­ségvetése az előző évekhez ké­pest a legnagyobb arányban emelkedett: 19%-kal. A mun­kahely egészségügyi viszonyai megjavításának előfeltétele vi­szont az, hogy üzemeink, vál­lalataink a munkavédelem, a munka­higiéné javítására elő­irányzott pénzt erre és ne más­­ célra használják. Ki más fel­adata volna ilyen jelenségek észrevevése és őket észrevéve a figyelmet rájuk felhívni, kö­vetelni a hibák kijavítását, mint a hivatásuknál fogva erre képes és legjobban érdekelt egészségügyi dolgozóknak? A viszonylag elhanyagolt köz­egészségügyi állapotokon csak akkor tudunk javítani, ha az elkövetkezendő hosszú időn ke­resztül a népgazdaság minden területére kiterjedő erőfeszíté­seket teszünk. Az 1957. évi és az ezután következő évek terv- és költségvetésében az eddigi­nél jóval nagyobb gondot kell ezekre fordítani, nem lehetnek ezek tovább a tervek harmad-, vagy tizedrendű feladatai. Az egészségügy minden területén elérhető eredmények­­az anyagi feltételektől túlmenően erősen attól függnek, hogy miként sikerül az egészségügyet köz­üggyé, társadalmi üggyé tenni, miként kapcsolódnak be a tö­megek Saját egészségvédelmük megszervezésébe. Jó egészség­­ügyi viszonyokat teremteni csak az egészségügyi dolgo­zókkal — bármennyien legye­nek is és bármilyen jól dolgoz­zanak is — egymagában nem lehet. Ehhez nélkülözhetetlenül szükséges az általános életkö­rülmények állandó javulása, dolgozó népünk törődése az egészségüggyel, annak segítése akár tömegszervezeteinken, akár állami gazdasági vezetőn keresztül, akár az egyes dol­gozók közvetlen megnyilvánu­lásain, öntevékenységén ke­resztül. Ezeket a tömegkap­csolatokat, amint a múltban, úgy, vagy még jobban a jövő­ben is minden egészségügyi szervnek és dolgozónak ápolni, fejleszteni kell. Az elmúlt évekhez viszo­nyítva egészségügyünk, az egészségügy dolgozói lényegesen nagyobb megbecsülésben részesülnek. Megmutatkozik ez nemcsak anyagi vonalon, ami­nek illusztrálására elég utal­nom az 1957. évi költségvetés­re, melyben a szociális és egészségügyi ágazat kiadásai 12%-os emelkedést mutatnak akkor, amikor a többi költség­­vetési szerv kiadásai 2%-kal csökkennek 1956-hoz viszo­nyítva. És ebben még nem fog­laltatik benne a június 1-i ha­tállyal életbelépő rendezése az alacsony fizetésű egészségügyi dolgozók bérének, ami to­vábbi havi 11,5 millió kiadást jelent népgazdaságunknak. Mire e sorok az olvasó elé ke­rülnek, biztosan folyik már az egészségügyi dolgozóknak az új bértételeknek megfelelő be-­­sorolása. Mivel, ha nem is he­lyeselhető, de azért érthető módon minden új besorolás­nak nagyobb számú egyéni sér­tődöttség, elégedetlenség a ve­lejárója, különösképpen szük­ség van a dolgozók összessé­gének, elsősorban a tömegszer­vezetek legaktívabb közremű­ködésére avégett, hogy elége­detlenségre objektív ok lehető­leg ne adódjon. Vonatkozik ez az egyének besorolására is, de még inkább az egész koránt­sem teljes bérrendezésre. Ez a rendelkezésünkre bocsátható összeg (11,5 millió) aránylag csekély volta miatt csak a leg­égetőbb, legtöbb igazságtalan­ságot tartalmazó bérproblémá­kat tudta úgy ahogy orvosolni, másokat pedig megoldatlanul hagyott. Megnőtt azonban az egész­ségügy és dolgozóinak erkölcsi megbecsülése is. Vonatkozik ez elsősorban a magasabb párt- és államvezetésre. A magam részéről ezt előlegezett arra vonatkozóan legjobb lesz a közelmúltban megjelent mindannyiunk számára mérv­adó két cikkből néhány idéze­tet közölni: „A legszigorúbban azokkal szemben kell eljárni, akik meg­győződésből és tevőlegesen se­gítették az ellenforradalmat azzal, hogy kiszolgáltattak az ellenforradalomnak kommunis­tákat és más haladó embere­ket, soviniszta, szovjetellenes, antiszemita agitációt folytattak, szervezték a különböző párto­kat, akadályozták az MSZMP szervezését, kezdeményezték a kommunisták eltávolítását vagy mint vezetők eltűrték azt; to­vábbá, akik a különböző bi­zottságokban az ellenforrada­lom hangadói voltak. Az ilyen emberek méltatlanok kulcspo­zíciók betöltésére, le kell őket váltani és alsófokú munkába kell őket helyezni.” (Földes László, Népszabad­ság, 1957. június 9.) „Meg kell különböztetnünk a bűnöket a hibáktól, a megté­vedt embereket az ellenforra­dalmároktól.” (Földes László, Népszabad­ság, 1957. június 9.) „Egy mérnök, orvos, tanács­elnök sorsát ne az Itt-ott el­ejtett kijelentése, feleségének rokonsága döntse el, hanem elsősorban végzett munkája, bizalomnak tekintem, melynek jogosultságát mindannyiunk­­nak még a jövőben, méghozzá a közeljövőben ki kell érde­melnünk. Hogy mivel? Első­sorban munkánk minőségével, mely munkát az egészségügyi hivatás mély humánumán kí­vül át kell hassa a szocialista etika mindenkor és mindenütt való alkalmazása orvos és kö­zépkáderek részéről egyaránt A mindennapi életben az egészségügyi és a „közönség” közötti viszonyban az erkölcsi megbecsülést bizony sok he­lyütt még ki kell harcoljuk. Következetesség, türelem, min­dennemű kivételezés elkerü­lése a legbiztosabb út erre, a már fentebb említett szocia­lista munkaerkölcs minden­kori, minden cselekedetünket átható jelenléte mellett. Erkölcsi megbecsülésünk nem utolsó előfeltétele, hogy mi módon visszük keresztül területünkön hozzáértése, politikai magatar­tása.” (Földes László, Népszabad­ság, 1957. június 9.) „Októberben és az ellenfor­radalmat követő hónapokban sok hozzáértő embert elbocsá­tottak az üzemekből a szakér­telem hiányának ürügyén, való­jában azért, mert kommunis­ták voltak. Most, hogy ezek az elvtársak visszakerültek 32 üzembe és érzik, hogy munká­jukra, szakértelmükre szükség van, egyesek azt mondják: „Ti kidobtatok engem, vagy leg­alábbis eltűrtétek, most én dob­lak ki titeket.” Ezen nem le­het csodálkozni, emberileg meg lehet érteni, de nem szabad vele egyetérteni.” (Fock Jenő, Népszabadság, 1957. június 16.) Azt hiszem, hogy nem va­gyok túlságosan derűlátó, ha azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy a párt, a szak­­szervezet, az államapparátus támogatásával sikerülni fog az ellenforradalom közvetlen ha­gyatékainak felszámolása az egészségügy területén. Ezzel majd hatalmasan megnő er­kölcsi megbecsülésünk, majd bázist teremtünk feljebb vá­zolt feladatainknak megvaló­sítására, majd ennek megtör­ténte után az előttünk álló, tá­volabbi, fontosságban a most tárgyaltakkal egyenrangú munkák elvégzésére, az egészségügy egységének megvédése milyenek legyenek a vezérelvek, az októberi ellenforradalom hagyatékainak felszámolását. A veszély, illetve a hibák, me­lyek az egészségügyi dolgozók ellenforradalom szempontjából való felülvizsgálaténál fenye­getnek, három módon jelent­kezhetnek: 1. túlliberális, mindent meg­bocsátani akaró megalku­vás. 2. Ennek ellenkezője: a tömeg­­pszichózis hatása alatt történt minden „elszólás” legszigo­rúbb megbüntetése és 3. az egyenlőtlen elbírálás, akár azonos helyen „protekciósok”, illetve ezzel nem rendelkezők esetén akár az ország külön­böző helyein azokat egymással összehasonlítva. Hogy a lehet­séges hibák minél kisebb számban következzenek be, az egészségügyi dolgozók nagy nyilvánossága előtt ismertetem a felülvizsgálat fő szempont­jait. Felelősségre kell vonni azon dolgozókat, akik ellen­­forradalmi szervezkedésben, vagy ellenforradalmi cselek­mények végrehajtásában köz­reműködtek, vagy akik az ellenforradalom idején hang­adó szerepet vittek , az utána következő hónapokban is ká­ros politikai tevékenységet fej­tettek ki. Felül kell vizsgálni az ellenforradalmi és az azt követő időkben végrehajtott kinevezéseket, behelyettesíté­seket, előléptetéseket, hogy nem kerültek-e érdemtelenek előnyös helyzetbe. Felül kell vizsgálni az ellenforradalom által véghez vitt elbocsátáso­kat, hogy az illetők a kor­mányrendelet szerint vissza­kerültek-e eredeti helyükre, illetve megfelelő beosztásban vannak-e. Ennyit arról, hogy kiket kell felülvizsgálni. Hogy

Next