Egészségügyi Dolgozó, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-02 / 1. szám
x. évfolyam, x. szám VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! mw? ihi íMííiiriTtfi n a yJ a JB IT ARA 70 FILLER 1967. JANUÁR 2. Az egészségügyről és az egészségügyi dolgozók munkájáról nyilatkozott Cseterki Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának titkára Az ország figyelmének középpontjában állott a közel 600 ezer kommunista képviseletében tanácskozó IX. pártkongresszus. S most röviddel a kongresszus befejezte után és az új esztendő küszöbén felkértük Cseterki Lajos elvtársat, az MSZMP Központi Bizottságának titkárát, nyilatkozzék az egészségügyi dolgozókat foglalkoztató néhány kérdésről. — Az egészségügyi dolgozókban is, mint valamennyi jószándékú, becsületes emberben, elégedettséget keltett a kongreszszus nyugodt, őszinte légköre, világos, előremutató, egyértelmű határozata. Csupán egyetlen dolgot tesznek szóvá — és engedje meg, hogy ezt tolmácsoljam: a kongresszus behatóan foglalkozott társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális életünk különböző területeivel, vajon miért nem esett szó átfogóan az egészségügyről? — A IX. kongresszus megerősítette pártunk több mint tíz éve követett, az élet által igazolt politikájának fő irányvonalát és ennek még következetesebb végrehajtását határozta el — kezdte szavait Cseterki elvtárs. Ez a kongresszus tulajdonképpen a szocializmus építésének kongresszusa volt, munkájával és határozataival kifejezi a munkásosztály, egész népünk és benne az egészségügyi dolgozók érdekeit is. Az egészségügyről közvetlenül valóban nem esett szó, de mindannak, amiről szó esett — a szocializmus teljes felépítését, a társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális előrehaladást szolgáló feladatok, középpontjában az ember áll, az a törekvés, hogy a dolgozók, népünk létbiztonságát, életszínvonalát tovább emeljük. Életszínvonal-politikánknak van egy sajátos vonása, az, hogy a végzett munkából származó pénzjövedelem mellett számottevőek a társadalmi juttatások, és közöttük az egészségügyi ellátás nagyon fontos helyet foglal el. Hazánk történelme világosan példázza, hogy a múltban a haladó gondolkodású nagy magyar orvosok — Markusovszky, a Korányiak, Jahn Ferenc és mások — küzdelme a nép egészségügyének megjavításáért szinte áttörhetetlen korlátokba ütközött. A félfeudális Magyarország pedig kudarcra ítélte erőfeszítéseiket. Amikor a kongreszszus a szocializmus teljes felépítését tűzte az ország elé, amikor jóváhagyta az új gazdasági mechanizmus bevezetését, egyben a népjólét emelésének, az egészségügy, az orvostudomány erőteljes fejlődésének adta meg további biztonságos társadalmi és gazdasági alapjait. A munkaidő csökkentésének programja, a gyermekgondozási segély bevezetése, a lakásépítés lehetőségeinek bővítése, az a tény, hogy a termelőszövetkezeti parasztság társadalombiztosítását és nyugdíjrendszerét fokozatosan a munkásokéval azonos színvonalra emeljük, jelentős hozzájárulás dolgozó népünk szebb, egészségesebb életéhez, szociális jólétéhez. új — Hogyan ítéli meg Cseterki elvtárs az egészségügy helyzetét? — 1959-ben, amikor a szocializmus alapjait leraktuk hazánkban, a párt Politikai Bizottsága átfogó, részletes határozatot hozott az egészségügyről. Ezt követően jelentős eredmények születtek, meggyorsult az egészségügy fejlesztésének üteme, számos új kórház, intézmény épült szerte az országban. A szocialista állam — s ez természetéből adódik — teljessé tette a társadalombiztosítást, az egészségügyi dolgozók szorgalmas, odaadó munkával biztosították, hogy egy olyan jelentős réteg, mint a parasztság is, ingyenes orvosi ellátásban részesül. Most jogosan merül fel: tovább kell lépnünk és a gazdálkodás új rendszerének megfelelően kell tovább haladnunk az egészségügy fejlesztésében, hogy az egészségügyi hálózat valóban képes legyen a megnövekedett feladatoknak eleget tenni. Az egészségügyi ellátás olyan rendszerét hoztuk létre, amely már ma is jelentősen megnövekedett feladatokat lát el. Ezt népünk elismeri és sokra becsüli. A magyar egészségügy, a múlttal ellentétben, ma nemzetközileg is elismert helyet foglal el. Úgy ítélem meg, hogy népünk egészségügyi ellátása, az egészségügyi dolgozók munkája nyomán szocialista építésünk szép eredményei közé tartozik. A harmadik ötéves népgazdasági tervben tovább fejlesztjük az egészségügy hálózatát, a tízezer lakosra jutó kórházi ágyak száma 1970-re 82-re emelkedik, és mintegy háromszáz általános, s közel annyi szakkörzettel bővítjük a hálózatot. A gazdasági mechanizmus reformjának elvei életünk minden területére ösztönzőleg, a fejlődést elősegítően fognak kihatni, így az egészségügyre is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az egészségügyi ellátásban egyenlőtlenség van. Egyes helyeken intézményhiánnyal, máshol az orvosi munka túlterheltségével találkozunk. Úgy gondolom, komolyan el kell kezdeni az egészségügyi munka tudományos megszervezését, figyelembe véve a gazdaságosság következményét és a korszerűbb módszereket. Vannak már saját gazdag tapasztalataink, ismerünk nemzetközi eredményeket, amelyekre építve erőfeszítéseket kell tenni az egészségügyi ellátás tervszerű, hatékony biztosítására. Tovább kell fejleszteni az egészségügyi intézmények vezetését, irányítását, ehhez új formákat, módszereket kell kidolgozni. Csak példának említem meg, hogy megértek a feltételei a területi egészségügyet irányító tanácsok, a kórházak és az egészségügyi intézmények hatáskörének bővítéséhez és egyben felelősségük növeléséhez. Fejlődésünknek ebben a szakaszában a megelőző-gyógyító munkát már szélesebben értelmezhetjük, figyelembe véve a munkafeltételek, az életfeltételek állandó fejlődését, a képzettség hatását a lakosság egészségére. Az orvostudomány eredményeinek felhasználásával, a munka korszerűbb megszervezésével a következő években megteremtődnek ennek szükséges feltételei, is. — Az egészségügyi dolgozók munkájáról sokféle véleménnyel találkozunk. Vannak közöttük jócskán egyoldalú, túlzott állásfoglalások — pozitív és negatív irányban egyaránt. Ne vegye szerénytelenségnek, ha megtudakoljuk: hogyan ítéli meg az orvosok, egészségügyi dolgozók munkájának általánosítható vonnásait? — Úgy látom, hogy általánosítható és jellemző a következő: az egészségügyi dolgozók, orvosok, gyógyszerészek túlnyomó többsége becsülettel helytáll a zsúfolt rendelőkben, kórházakban, az óriási forgalmat lebonyolító gyógyszertárakban, a falvakban és a városokban. Az orvostudósok tevékenysége jelentősen hozzájárul a gyógyító munka eredményeihez. Az egészségügyi dolgozók cselekvően részt vesznek társadalmunk építésében már azzal az egyszerű ténnyel is, hogy a maguk posztján lelkiismeretesen teljesítik hivatásukat. És sokan vannak, akik még többet adnak: kommunisták és pártonkívüliek odaadóan dolgoznak pártmunkásként és különböző szakszervezeti, társadalmi tisztségekben. Az egészségügyi dolgozók közéletünk cselekvő formálói. Ismert előttünk, hogy vannak az orvosok között anyagiasak is, olyanok, akik súlyosan vétenek az orvosi etika, az emberi tisztesség ellen. De azt kérdezte, mit tartok általánosnak? És meggyőződésem, ezt tények igazolják, hogy az egészségügyi dolgozók meghatározó többsége egyetért pártunk politikájával, mindennapos munkájukkal a szocializmus építését segítik elő. Az új esztendő alkalmából azt kívánom, érjenek el további sikereket mindennapos munkájukban, az orvostudomány fejlesztésében, hazánk felvirágoztatásában. — A nyilatkozatot és a jókívánságokat megköszönöm és engedje meg Cseterkis elvtárs, hogy az egészségügyi dolgozók nevében pártunk Központi Bizottságáéinak boldog új évet, jó egészséget, örömteli munkásságot kívánjak. Székely Sándorné Boldog új esztendőt kívánunk valamennyi olvasónknak .Huszonnégy óra Valaki már hajnalban bezörgetett az ablakon: — Siessen, doktor úr, Z.-né rosszul lett! Húzta még vissza az ágy a ködös, későn virradó novemberi hajnalon, hiszen maga sem gyerekember már, a korától akár nyugdíjba is mehetne, de azután az évtizedek alatt vérévé vált kötelességérzet egy másodperc alatt talpra állította. A ruháit — amelyek mindig készenlétben vannak — pillanatok alatt kapkodta magára begyakorolt mozdulatokkal és perceken belül kerékpáron ült. A kerékpár jó, hűséges segítőtársnak bizonyult a messzire vivő, hepehupás kálózi dűlőutakon, meg a féligmeddig kikövezett falusi utcákon is. Az orvos azonban ezen a hajnalon valami szokatlant vett észre rajta. Az első kerék furcsamód billegett és rázott. — Ha lesz rá időm, szétboncolom az öreg cimborát — gondolta. Már várták. Megnézte a beteget, szerencsére, nem történt semmi komoly baj, egy kis ájulás. De azért jó lesz figyelemmel kísérni. Ellátta gyógyszerrel, tanáccsal, és mire hazabiciklizett, felébredt a falu. Télen tovább alszanak, pihennek az emberek. Nyáron, bezzeg, még az orvosnak sem könnyű megelőzni őket. A rendelés fél nyolc, háromnegyed nyolckor kezdődik nap mint nap. A tágas vizsgálóban az ajtón át behallatszik a betegek tisztességtudóan halk, duruzsoló beszélgetése. Kovács doktor és hófehér hajú felesége — mire feltölti a fehér köpenyt — rendszerint már túl van a reggelin, a doktor a napilapokat is átfutja, kijelöli a szakfolyóiratból, hogy este, ha lesz rá ideje, ezt és ezt a cikket elolvassa. Olykor, persze, előfordul, hogy valami közbejön és este fáradtan, álmosan ejti ki kezéből az olvasnivalót. — Tessék — szólt ki az első betegért. Férfiak, asszonyok, idősebbek és fiatalabbak követték egymást a fehér ajtón keresztül. Hátfájásról, kisebb sérülésekről, hűlésről, gyulladt mandulákról, fájós derékról, rosszalkodó szívről panaszkodtak. Anyák hozták vastag flanell- és gyapjútakarókba bebugyolált, szépen felöltöztetett apróságaikat. A gyermekek szépen fejlődnek — kívülről úgy látszik, mintha minden rendben volna. De csak az orvos, aki nemcsak nevükről ismeri az embereket és szinte minden házban megfordul, tudja igazán, mennyi világosság kívánkozik még ide. A gyereket ugyan elhozzák, ha nyugtalanul alszik, de a biztonság okáért előzőleg sokan megköpködik „szemverés” ellen ... Arról is hallott, hogy a szomszéd faluban valami javasasszony vagy kuruzsló „konkurrál” vele. — Kérem a következőt! Több mint ötvenszer hangzott el ezen a délelőttön egy óráig a hívás, és a doktornő szorgalmasan jegyezte az adatokat. Egy óra felé csengett a telefon. A tanácselnök volt a vonal nak végén, és hívta a doktort, menjenek ki Belmajorba véradást szervezni. Felkapaszkodtak a legbiztonságosabb járműre, a bricskára, s kikocsiztak a sáros, marasztaló dűlőúton Belmajorba. Beszélgettek az emberekkel, segítséget kértek a szervezéshez. A kései ebéd után megint biciklire „pattant”, hogy betegeihez menjen. Nyolc házhoz kopogtatott be ezen a délután. Az alkonyat is ráborult már a falura, amikor fáradtan hazatért. Más ember ilyenkor már becsukja maga mögött a hivatal, az üzem kapuját, és otthon végzi ház körüli munkáját, vagy a jó meleg kályha mellett olvasgat, beszélget, terlevíziót néz. Az ám, a televízió! A falu orvosának még nincs televíziója. — Majd — mondogatja. — Majd ha nyugdíjba megyek. Addig nem kell. Hogy a legjobb adásnál ott kelljen hagynom? Hiszen így van ez, ha moziba megyett is ... Többnyire beteghez hívnak. Azon a délutánon is már sokan várták. A feleségével beszélgettek, amikor benyitott. — Doktor úr, nem merjük éjszakára így hagyni a beteget! — Mióta van panasza? — Hát, igen, már tegnap is érezte. — Jó, megyek... Újra magára vette a kabátját, kezébe vette a kopott táskát. Fáradtnak érezte magát, hiszen autóbusszal már megjárta a gyermekvárost, ■ megvizsgálta, kezelte a gyerekek jogait. .Arra gondolt, hogy alaposan elkényeztette az embereket. Sohasem volt szíve azt mondani, hogy már lejárt a bejelentési idő. Így aztán jöttek reggel, délben és este. Sokszor kétszer is járt egy nap ugyanabban az utcában. Pedig rendszert lehetne tartani. Kellene is. Ha nyugdíjba megy, a kollégának, aki utána idejön, nem lesz könnyű dolga. Most melyik Komáromi beteg? Hiszen négy van e faluban. A feleségénél meg csak azt az üzenetet hagyták, hogy menjen Komáromiakhoz. A könyv ott feküdt az asztalon. Belelapozott. Olvasott néhány oldalt, aztán elálmosodott. Arra riadt, hogy valaki erőteljesen megzörgette az ablakot. Olyan szokatlanul erősen, ahogy csak nagyon fontos, sürgős esetekben zörög be valaki a doktorék ablakán. — Mi az, ég a ház? — szólt ki tréfásan, és felkattintotta a villanyt. — Nem, csak a szomszédnak fáj a szíve. Jöjjön, hamar, doktor! Az órájára nézett. Fél kettő volt. Hajnali fél kettő. —ln-