Egészségügyi Dolgozó, 1971 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1971-05-04 / 5. szám

2 íVjában, reálisan A választások tapasztalatai azt bizonyítják, hogy szakszervezetünk társadalmi súlya a szakszervezeti tagság körében és az egész közvéleményben megnőtt. A vezető testületek munkáját, fejlődését, sokirányú erőfeszítéseit látja és értékeli a tagság. De bírálnak azért, mert a lehetőségeket még nem mindenben használtuk ki, különösen a jogok érvényesí­tésében, a dolgozókat védő törvények, rendel­kezések, a helyi szakmai vezetéssel közösen hozott megállapodások betartásában, a jogos és megoldható igények teljesítésében. Választásaink sorozatát a X. kongresszus keltette nyílt, őszinte légkörben kezdhettük meg, a bizalmiak megválasztásával. A felelős­ségteljes előkészítés eredményeként már a szakszervezeti csoportértekezleteken is színes, tartalmas, konkrét beszámolót hallhattak a szakszervezeti csoportok tagjai. A bizalmiak megválasztását követő taggyű­lések, küldöttértekezletek alaphangját a kol­lektív munkával gondosan, felelősségteljesen elkészített beszámolók határozták meg. A be­számolók nyíltak, őszinték, reálisak voltak. Szóltak az eredményekről, de nem hallgatták el az egészségügy súlyos gondjait sem. Meg­értéssel beszéltek a dolgozók nehézségeiről, gondjairól. Visszatértek a bizalmi választások tapasztalataira, a legtöbb helyen részletesen és elemzően számoltak be a munkáról, milyen kérdésekben döntöttek, értettek egyet, java­soltak vagy tiltakoztak. Munkájukat a meg­növekedett hatáskör, az intézmény, a vállalat önálló gazdálkodásának tükrében elemezték. Az egészségügyi dolgozók hangulatát bizo­nyos kettősség jellemezte. Azokon a taggyű­léseken, amelyek résztvevőinek nagyobb ré­szét érintette az utóbbi évek bérintézkedése vagy a munkaidőcsökkentés, egyetemeken, kórházakban; azokban az intézményekben, amelyek a III. ötéves tervben felépült új, kor­szerű kórházakba, rendelőkbe költöztek, vagy a IV. ötéves terv ígér közeli javulást, a han­gulat kiegyensúlyozott, bizakodó volt. Ott vi­szont, ahol a gondok sűrűsödtek, a járóbeteg­ellátásban, a bölcsődékben, a taggyűlés részt­vevői nemegyszer hallgatásba burkolóztak, vagy keserű hangú észrevételeket tettek. A megyei és a fővárosi egészségügyi dolgo­zók küldöttértekezletei — szerénytelenség nélkül mondhatjuk — társadalmi eseménnyé nőttek. Magas színvonalú tanácskozásoknak lehettek tanúi a résztvevők. Ezek az értekez­letek hűségesen tükrözték a választások addi­gi tanulságait. Fejlődött, finomodott az elem­ző munka, határozottabban érvényesült a mondanivaló politikai jellege. Egészséges poli­tikai légkör, kiegyensúlyozott, tárgyilagos hangulat uralkodott. EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ Egyenlő beruházási feltételeket A szakszervezetünk V. kongresszusa óta el­telt négy év alatt hazánk eredményesen ha­ladt tovább a szocializmus teljes felépítésének útján. Tovább szilárdult a munkásosztály ha­talma, következetesen érvényesült a párt ve­zető szerepe, erősödött a marxista-leninista elmélet hatása a társadalomra, erősödött a szocialista közgondolkodás. Gazdagodott az ország, emelkedett az életszínvonal, teljesí­tettük a III. ötéves tervet. A gazdaságirányí­tás reformja jó eszköznek bizonyult a szo­cializmus építése új feladatainak megoldásá­ra. Tovább fejlődött az egészségügyi ellátás, javult a színvonala, fokozottan előtérbe került a megelőzés és gondozás. Az ellátást nehezítő akadályokat azonban csak részben lehetett felszámolni vagy enyhíteni.. . A reform elsősorban a termelés szféráját érintette, de már az előkészítés során,és még­­inkább a gyakorlatban világossá vált, hogy hatása az egészségügyben is nagy jelentőségű. Az új Munka Törvénykönyve, az egészség­­ügyi miniszter ágazati felelősségének minisz­tertanácsi szabályozása, a tanácsok megnöve­kedett önállósága, a kettős alárendeltség meg­szűnése, a tervezés és gazdálkodás új rendje, a költségvetésből gazdálkodó intézmények na­gyobb önállósága — ezzel együtt számos ko­rábbi bürokratikus megkötöttségnek az egészségügyi dolgozók javára hasznosítható feloldása — mindez együttesen azt jelentette, hogy az egészségügyet is új módon kell irá­nyítani. Időbe telt, és nagy erőfeszítéseket követelt a változások megismertetése, gyakorlatba való átültetése. Szakszervezetünk e feladatból nagy részt vállalt. Nem volt könnyű és akadályta­lan a reform megértetése. Kedvezőtlenül be­folyásolták a változások megítélését az átme­neti nehézségek és egyes negatív jelenségek. Hosszabb időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a reform pozitív hatása kibontakozhasson. Ma már elmondhatjuk, hogy az egészség­­ügyi dolgozók a reformot kedvezőnek látják még akkor is, ha számításba vesszük a kiala­kult súlyos gondokat is. Az egészségügyi ellá­tásban, az egészségügy fejlesztésében különö­sen két területen jelentkeztek nehéz problé­mák: a beruházásoknál és a munkaerő ellá­tásban. A népgazdaság tartós beruházásainak egyensúlyhiánya súlyosan érinti az egészség­ügyet Itt általában nagyobb a lemaradás, mint a népgazdaság egyéb területein. Az utol­só három évben romlott a helyzet. A beruhá­zások késedelme, sőt elmaradása korlátozta a IV. ötéves terv sikeres teljesítését, és veszé­lyezteti a IV. ötéves terv céljainak maradék­talan megvalósítását. Írásos jelentésünk rész­letesen szól e téren kifejtett erőfeszítéseink­ről. Itt most csak a következőket szögeznénk le a jövőt illetően. Helyre kell állítani a beruházási piac egyensúlyát. Ez az egész népgazdaság számá­ra adott,­ nehéz feladat. Biztosítani kell, hogy az egészségügy egyenlő, nem pedig hátrányos feltételek között versenyezhessen a tervben foglalt beruházások realizálásáért. Ennek ér­dekében a beruházóknak tovább kell javíta­­niuk a tervezés, a beruházás-előkészítés mun­kálatait, kutatva a legkedvezőbb, a hatéko­nyabb és korszerűbb építési formákat. Ez az Egészségügyi Minisztérium és a beruházók feladata.­ Eh­hez szakszervezetünk tervbizott­­ságai adhatnak — mint ahogy eddig is ad­tuk — segítséget a tapasztalatok összegezésé­vel. Végül, de nem utolsósorban szükség van az egészségügyi beruházások jelentőségét he­lyesen tükröző szemlélet kialakítására, a párt-, a tanácsi, a társadalmi szervek haté­kony, összehangolt együttműködésére. Ennek jelentőségét jól mutatta a váci és a ceglédi kórházak határidő előtti gyors felépítése. Ez az a terület, ahol szakszervezetünk a legtöb­bet teheti a beruházások időben történő meg­valósítása érdekében, támaszkodva a szak­­szervezeti mozgalom egészének, a SZOT-nak, az SZBT-nek és az SZMT-knek, a segítségére egy-egy beruházásnak időben történő meg­valósításában. Részletesebben kívánok szólni az elmúlt évek másik nagy gondjáról, az egészségügy munkaerőhelyzetének alakulásáról. Annál is inkább, mert ez nagymértékben hat érdekvé­delmi tevékenységünkre, sőt meghatározza azt. A problémák megoldása pedig egész mozgalmi munkánk gondosan összehangolt, hatékony tevékenységét követeli meg. Az egészségügyi dolgozók száma a költség­­vetésben gazdálkodó szerveknél 1966 végén 126 ezer, 1970 végén 153 ezer volt. Négy év alatt tehát a mennyiségi és minőségi létszám­­fejlesztéssel 27 ezerrel nőtt az álláshelyek száma. A harmadik ötéves terv időszakára a kormány által jóváhagyott 10 ezer fős minő­ségi létszámfejlesztésből a Pénzügyminiszté­rium 8 ezer fős létszámfejlesztést biztosított. Ebből 3100 a bevezetett munkaidőcsökkentés fedezetéül szolgált. A negyedik ötéves terv minőségi létszám­­fejlesztési programja még nincs lezárva. Az egészségügyben végrehajtandó munkaidő­csökkentéshez szükséges létszám pénzügyi fe­dezete — tudomásunk szerint — szerepel az ötéves költségvetésben. A KÜLDÖTTEK A REFERÁTUMOT HALLGATJÁK 1971. MÁJUS 4. A KÖZPONTI VEZETŐSÉG BESZÁMOLÓJA d­r. M­arabás Pál főtitkár: Június elsején s­­úrtulánus béremelés az egészségüg­yben Tisztelt Kongresszus, kedves Elvtársak! egy esztendővel ezelőtt, 1967 júniusának utolsó napjaiban tanácskozott szakszer­vezetünk legfelsőbb vezető szerve az V. kong­resszus... Mit tettünk azóta, mi változott az egészségügyben, mozgalmunkban, hogyan­­gyarapodtunk számban, tudásban, emberség­ben, ezt mérlegeli a ma és holnap ülésező VI. kongresszus, összefoglalja az eredménye­ket és hiányokat, elemzi az elmaradottság okait, és meghatározza a mozgalom további teendőit újabb négy esztendőre. Hazánkban olyan a párt teremtette légkör, hogy mindenki, aki felelősséget érez a szocia­lizmus építése, az egészségügyi ellátás előre­haladása iránt, megalapozott javaslatokkal gazdagíthatja a jövő programját, bátran emel­het szót a fejlődést lassító, olykor gátló fogya­tékosságok ellen. Hangot adhat a szakma sze­­retetének, annak az őszinte törekvésnek, hogy az egészségügyi ellátás nagyobb ütemben fej­lődjék, enyhüljenek a sokéves gondok, javul­jon az egészségügyi dolgozók helyzete, ki­egyensúlyozottabb legyen a betegek gyógyítá­sa és a betegségek megelőzése; még többet tehessünk a dolgozók, a nép egészsége érde­kében. A társadalmi fejlődés fő irányát a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa egy­értelműen meghatározta. Tudományos meg­alapozottsággal, felelősségteljesen és nyíltan összegezte társadalmunk valamennyi lényeges vonását, megjelölte a továbbhaladás útját. A pártkongresszus megerősítette az eddig kö­vetett politikát és gazdaságpolitikát, és foly­tatása mellett foglalt állást. Ugyanakkor a ha­tározatok végrehajtásában, az intézkedések­ben nagyobb következetességet, határozottabb elgondolásokat és főként hatékonyabb tette­ket igényelt. A X. kongresszus külön kiemelte a szak­­szervezetek szerepét, egyre fokozódó jelentő­ségét a demokratizmus kiszélesítésében, a dol­gozók szocialista tudatának alakításában és érdekeik védelmében. Ezzel megerősítette hi­tünket munkánk fontosságában, és új felada­tok megoldására ösztönzött. A szakszervezetek munkájáról, felelősség­­teljes szerepéről a Központi Bizottság beszá­molója hangoztatta: „A szakszervezeteknek fontos szerepük van a párt tömegkapcsolataiban, az ország életé­ben, a szocializmus építésében... Alapvető feladatukká vált — s ennek eleget is tesz­nek — a munkásosztály politikai hatalmának, a nép közös érdekeinek védelme, a szocialista társadalom építésének támogatása. Ez rend­szerünk egyik ereje. A szakszervezetek tevé­kenysége azonban ebben nem merülhet és nem is merül ki. A szocialista állam szava­tolja, törvények, kollektív szerződések bizto­sítják ugyan a dolgozók jogait, de pártunk tapasztalatai azt mutatják, ez önmagában nem elegendő. A törvényeket, a dolgozók munka- és életkörülményeit meghatározó rendelkezéseket és megállapodásokat is em­berek hajtják végre, s ezért esetenként jog­sérelmek, érdekütközések is lehetségesek. A szocialista társadalmi viszonyok között is szükség van rá, hogy a szakszervezetek véd­jék a dolgozó kollektívák és az egyes emberek jogait, képviseljék napi érdekeiket...” A Központi Bizottság beszámolója megálla­pította: „A szakszervezetek betöltik érdekvé­delmi szerepüket, ugyanakkor állásfoglalásaik megfelelnek társadalmi fejlődésünk jelenlegi követelményeinek és az ország érdekeinek.” Kádár János elvtárs külön is felhívta a fi­­gyelmet arra,­­ hogy tovább kell fejleszteni a munkát, hogy­ a szakszervezetek számára biz­tosított jogok minél teljesebben érvényesülje­nek a szocializmus építésének általános érde­kei és a dolgozók személyes érdekei javára. A kongresszus nyomán a párt szervezetei­ben és a szakszervezeti mozgalomban is álta­lánossá vált az a felismerés, hogy a szakszer­vezetek munkája jelentős alkotó eleme a szo­cialista demokráciának, hatékonyabb munká­juk a párt politikájának eredményesebb meg­valósítását szolgálja. Ez arra ösztönöz, hogy a szakszervezeti mozgalomnak kedvezőbb fel­tételeket, a szükségleteket még inkább tükrö­ző tartalmat és célravezető módszereket, a dolgozókat vonzó munkastílust kell biztosíta­nunk. Ezzel a magas mércével kell mérnünk, ez­zel az igénnyel kell szembenéznünk, amikor összegezzük a mintegy hatszáz alapszervezet és húsz középszerű választásainak tanulságait, amikor utat mutatunk szakszervezetünk közel 28 ezer megválasztott tisztségviselőjének. hat segítő jó rendeletekről, intézkedésekről. Élesen bírálták az egészségügyi beruházások elhúzódását, elmaradását, az egészségügyi el­látást nehezítő, már-már akadályozó zsúfolt­ságot, a munkaerőhiányt. Felmérték az után­pótlás gondjait, szorgalmazták a lakáskérdés gyorsabb megoldását, a törzsgárda nagyobb megbecsülését, a jó munkahelyi légkör meg­teremtését. Elismeréssel szóltak az elmúlt évek bérintézkedéseinek eredményeiről, de nem hallgatták el a megmaradt vagy újonnan keletkezett feszültségeket sem. Sürgették az ál­talános bérrendezést. Egyöntetűen igényelték a munkaidő csökkentését. Felelősségteljesen foglalkoztak a szakszervezet nevelő munkájá­val. Hangot kaptak a morális problémák, és ha még nem is kielégítően, de sok helyütt mérlegre tették a szakszervezeti munka egé­szét, a vezetés és irányítás színvonalát. A tanácstörvénnyel összefüggésben vetődött fel a községi tanácsok hatáskörébe kerülő egészségügyi dolgozók helyzete, a járási szak­­szervezeti szervek további munkája. Sürget­ték, hogy a szakszervezet mielőbb dolgozza ki átfogóan a megváltozott körülményekhez alkalmazkodó szervezeti, tartalmi, munka­­módszerbeli intézkedéseit. Mindjárt hozzáten­ném — úgy látjuk —, ez évben mozgalmunk egyik legfontosabb feladata lesz a falun élő egészségügyi dolgozók helyzetének, helyzetük változásának figyelemmel kísérése, a tapasz­talatok összegezése és elemzése, hogy a ta­nácstörvény v­égrehajtásának tapasztalataiból kellő következtetéseket levonva tudjunk ha­tározatokat hozni tennivalóinkra. A küldöttértekezleteken értékelték a taná­csi vezetéssel való együttműködést is. Számos kedvező tapasztalatról hallhattunk, de el­hangzottak bíráló észrevételek is. Sürgették a hatékony munkát akadályozó szemlélet meg­változtatását. A küldöttértekezleteken megje­lent megyei pártvezetők ezt az igényt támo­gatták. Maguk az érintett állami vezetők is elfogadták a hibák bírálatát, ígéretet tettek a jobb együttműködésre, és kifejtették, hogy támaszkodni kívánnak a szakszervezeti szer­vek véleményére, javaslataira. .Feladataik megoldásában igénybe kívánják venni a szak­­szervezet segítségét. Mindent egybevetve a választásokat úgy ítélhetjük meg, hogy a szakszervezeti válasz­tott testületek minden szinten választ keres­nek arra: mennyiben tettek eleget feladataik­nak, mennyire nőttek fel, a szakszervezetek megnövekedett feladataihoz és hatásköréhez, az ezzel együtt járó felelősséghez. A tagság véleményét­ talán úgy összegezhetjük, hogy a szakszervezeti mozgalom jó úton halad afelé, hogy mind következetesebben betölthesse fel­adatát, társadalmi funkcióját. De ezen a téren további fejlődésre, felelősségteljes és fegyel­mezett munkára s különösen a hozott határo­zatok következetes megvalósítására, a mun­ka hatékonyabb ellenőrzésére van szükség. DR. DARABOS PÁL FŐTITKÁR BESZÁMOL A KONGRESSZUSNAK A tanácstörvény és az egészség­ügy­­ek­ A küldöttértekezletek írásos és szóbeli re­ferátumai a szakszervezeti munka egészéről adtak számot. Bemutatták területük egészség­ügyének fejlődését és nehézségeit. Szóltak a harmadik ötéves terv eredményeiről és az el­maradásokról. Főbb vonásaiban ismertették az egészségügy negyedik ötéves tervét. Ele­mezték, hogyan éltek a szakszervezet nagyobb lehetőségeivel. Bátran bírálták ennek fogya­tékosságait, és ahol szükség volt rá, az álla­mi, a tanácsi szervekkel, a szakmai, a gazda­sági vezetéssel való együttműködés hibáit. Elismeréssel szóltak fejlődésünkről, az eredményekről, a nagyobb szakmai és gazda­sági önállóságról, a négy év alatt kiadott, az egészségügyi ellátást, az egészségügyi dolgozó­

Next