Egészségügyi Dolgozó, 1972 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-05 / 1. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! Az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének ja­u­íl 1­2. JANUÁR 5. 1. SZÁM IUJIJÍK XVI. ÉVF. ÁRA: 1 FT DR. DARABOS PÁL: Számvetés idején Megint vége egy esztendőnek, eljött a számvetés ideje. Szakszervezetünk is mérlegre teszi, mit tett az elmúlt évben az egészségügyi ellátás és az egészség­­ügyi dolgozók érdekében, miben ért el eredményeket, hol járt kudarccal. Az elmúlt hónapok során az egész­ségügyi dolgozók gyakran a társadalom érdeklődé­sének reflektorfényében állottak. Kongresszusunk, majd a júniusi általános béremelés, az új bérutasítás megjelentetése, az egészségügyi törvény előkészítése és legutóbb az influenzajárvány alatti helytállás a szokottnál is gyakrabban napirenden tartotta a köz­véleményben munkánkat, életünket, hibáinkat és eredményeinket. A legnagyobb erőt, körültekintést, gondosságot és mérlegelést a bérrendezés végrehajtása kívánta meg. Valaki azt mondta — s ez jellemző is —, hogy a bér­rendezés elsődlegesen a fiataloknak kedvez. Valóban, a friss diplomások az egészségügyben sincsenek ma már hátrányosabb helyzetben, mint a hasonló vég­zettségűek a népgazdaság más területein. Ugyancsak eredmény, hogy a fővárosban ez évben valamennyi hiányszakmát reprezentáló állást sikerült betölteni. Vonzóbb lett az eddig méltatlanul háttérbe szorított higiénikus, közegészségügyi, patológus, laboratóriumi és röntgenes munkakör. Ha kisebb arányban is, de érzékelhették a gondoskodást a védőnők, a bölcsődei, csecsemőotthoni gondozónők is, végső soron több mint százhatvanezer egészségügyi dolgozó. E néhány vázlatos megjegyzés nem elegendő a nagy munka értékelésére, tanulságainak levonására. A fő feladat most a bérrendezés hatásának sokoldalú elemzése, a munkaerőhelyzet stabilizálódásának figyelemmel kí­sérése, elősegítése. De nemcsak az elemzés van napi­renden, hanem az újonnan támadt feszültségek és a még meglevő bérelmaradottságok feltárása és megol­dásuk szorgalmazása is. Mert jogos az az aggodalom, hogy a béremelésből kimaradtak — így például a szakigazgatásban dolgozó megyei és járási főorvosok, vagy a tudományos kutatóorvosok — helyzete hosz­­szabb ideig nem tartható fenn. Emellett okosan kell élni az éves bérfejlesztés lehetőségeivel is. Ezekben a napokban fejeződött be a KISZ VIII. kongresszusa, amely azonban nemcsak a fiataloké volt. Az elmúlt években az egészségügy is megfia­talodott, a szakmánkban dolgozóknak több mint a fe­le 30 éven aluli. A felnőtteknek, az idős szakembe­reknek eddig sem volt közömbös, hogyan illeszked­nek be a pályakezdők az intézetek életébe, van-e la­kásuk, nem csökken-e a tanulás befejeztével szakmai érdeklődésük, táplálják-e bennük az ambíciót, nem törik-e le fiatalos lendületüket. A KISZ-kongresszus után ez a felelősség még nagyobb. Érvényesítése nem általános igazságok ismétlését, hanem a szakma és az intézet életének, problémáinak őszinte ismeretét igényli. Nemcsak anyagi megbecsülést, de emberit, erkölcsit is várnak tőlünk. Nem szavaikat, hanem ké­pességeiknek, felkészültségüknek megfelelő felada­tokat. Az élet természetes szakasza a nyugalomba vonu­lás. Az idősekkel való törődés az elmúlt évben is szakszervezetünk egyik sok emberséget kívánó köte­lessége volt. Megszülettek a törzsgárda-szabályzatok, melyeknek értelmében nemcsak a kitüntető jelvényt adhatták át az érdemeseknek, hanem különféle lehe­tőségeket teremthettek az anyagi és erkölcsi hono­rálásra. Bővült a nyugdíjasok foglalkoztatásának le­hetősége is. Mint az országgyűlésen elhangzott, az állam 1972-ben 12 százalékkal fordít többet nyugel­látásra. Határozat született a tovább munkában ma­radók nyugdíj­feltételeinek javítására, a nyugdíjasok foglalkoztatási és kereseti lehetőségeinek bővítésére. Mindez az egészségügyi nyugdíjasok számára is elő­nyökhöz vezet. A jövőben is küzdünk azért, hogy a nyugdíjba menők ne csak az őket megillető anyagia­kat, de minden humánus segítséget megkapjanak a nem könnyű átállásra, az állami vezetőktől, munka­társaiktól, munkahelyüktől. Az elmúlt hónapokban a szakszervezet elnöksége is többször megvitatta az orvosi rendtartással kapcsola­tos újabb nézeteket, állásfoglalásokat. Egyetértünk a minisztériumnak azzal a koncepciójával, hogy az in­tézeti vezetők lényegesen nagyobb felelősséget és jogkört kapnak az etikai helyzet megjavításában, a morális vétségek, botlások megítélésében. Mindany­­nyiunk érdeke, hogy önmagunk és az egész közvéle­mény reálisan ítélje meg az egészségügyi dolgozókat. Hogy ne fordulhasson elő az, hogy három-négy gyöngyösi orvos tette nagyobb feltűnést keltsen, mint több ezer körzeti orvos és sok tízezer egészségügyi dolgozó hétköznapi helytállása. A reális megítélés feltétele, hogy önmagunk irányában nagyobb igénye­ket támasszunk, s a lakosságot ne csak az egészség­ügy nehézségeiről, de elért eredményeinkről is tájé­koztassuk. Ha több lesz az egészségügyi dolgozók szabad ide­je, szívélyesebbé, gördülékenyebbé, megértőbbé vá­lik a betegek ellátása. Egyebek mellett ezért is ké­szülünk felelősséggel a csökkentett munkaidő beve­zetésére az egészségügy egész területén. A negyedik ötéves tervben kerül erre sor. Megvalósulása előtt sok még a teendő. Már régebben felismertük a mo­dern munkaszervezés fontosságát, társadalmi bizott­ságunk foglalkozik is vele, de nem olyan tervszerűen és hatásosan, mint amit jelentősége megkíván. El kell terjesztenünk a jó tapasztalatokat, szervezési kezde­ményezéseket, és nem utolsósorban az Egészségügyi Minisztériummal együttesen érvényt szerezni annak a felfogásnak, hogy az egészségügyben megfelelő mennyiségű új állást igényel a rövidített munkaidő bevezetése. Mindez biztosítja, hogy amikor az egész­ségügy is megvalósítja a 42—44 órás munkahetet, nem csökken, hanem emelkedik az ellátás színvonala. Szakszervezetünk VI. kongresszusa áprilisban meg­határozta az új esztendő feladatait. Ennek jegyében vitatja meg rövidesen a központi vezetőség a falusi egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeit, a szakszervezeti szervek új munkamódszerét. Nem véletlenül kerül erre sor, mert a tanácstörvény bizo­nyos értelemben átmeneti megrázkódtatást jelölt az egészségügy életében. Most alakulnak ki azok a for­mák és eszközök, azok a nézetek, melyeknek segítsé­gével a tanács hozzáértő és jó gazdájává válhat a falu egészségügyi ellátásának is. A jó példák sokasága bizonyítja, hogy a tanácsokban megvan a jó szándék, a felelősség, a találékonyság, hogy nem egy helyütt szinte erejükön felül fejleszteni kívánják az egész­ségügyet. A rossz példák, az itt-ott értetlen megnyil­vánulások nem általánosíthatók, és nem is talán min­dig az ő számlájukra írhatók. Nekünk, egészség­­ügyieknek kell kialakítanunk azt a kapcsolatot, munkamódszert, amely kölcsönös megbecsüléshez és eredményekhez vezet. Károlyi andrás grafikája BENEDEK ISTVÁN: Egyszerű megoldás DR. MAGYAR IMRE Újévi meditáció DR. VÉGH ANTAL: 100 éves az 1 Magyar Gyógyszerkönyv Az 1972. évi költségvetés CSERBA LÁSZLÓ:

Next