Egészségügyi Dolgozó, 1972 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-05 / 1. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! Az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének jauíl 12. JANUÁR 5. 1. SZÁM IUJIJÍK XVI. ÉVF. ÁRA: 1 FT DR. DARABOS PÁL: Számvetés idején Megint vége egy esztendőnek, eljött a számvetés ideje. Szakszervezetünk is mérlegre teszi, mit tett az elmúlt évben az egészségügyi ellátás és az egészségügyi dolgozók érdekében, miben ért el eredményeket, hol járt kudarccal. Az elmúlt hónapok során az egészségügyi dolgozók gyakran a társadalom érdeklődésének reflektorfényében állottak. Kongresszusunk, majd a júniusi általános béremelés, az új bérutasítás megjelentetése, az egészségügyi törvény előkészítése és legutóbb az influenzajárvány alatti helytállás a szokottnál is gyakrabban napirenden tartotta a közvéleményben munkánkat, életünket, hibáinkat és eredményeinket. A legnagyobb erőt, körültekintést, gondosságot és mérlegelést a bérrendezés végrehajtása kívánta meg. Valaki azt mondta — s ez jellemző is —, hogy a bérrendezés elsődlegesen a fiataloknak kedvez. Valóban, a friss diplomások az egészségügyben sincsenek ma már hátrányosabb helyzetben, mint a hasonló végzettségűek a népgazdaság más területein. Ugyancsak eredmény, hogy a fővárosban ez évben valamennyi hiányszakmát reprezentáló állást sikerült betölteni. Vonzóbb lett az eddig méltatlanul háttérbe szorított higiénikus, közegészségügyi, patológus, laboratóriumi és röntgenes munkakör. Ha kisebb arányban is, de érzékelhették a gondoskodást a védőnők, a bölcsődei, csecsemőotthoni gondozónők is, végső soron több mint százhatvanezer egészségügyi dolgozó. E néhány vázlatos megjegyzés nem elegendő a nagy munka értékelésére, tanulságainak levonására. A fő feladat most a bérrendezés hatásának sokoldalú elemzése, a munkaerőhelyzet stabilizálódásának figyelemmel kísérése, elősegítése. De nemcsak az elemzés van napirenden, hanem az újonnan támadt feszültségek és a még meglevő bérelmaradottságok feltárása és megoldásuk szorgalmazása is. Mert jogos az az aggodalom, hogy a béremelésből kimaradtak — így például a szakigazgatásban dolgozó megyei és járási főorvosok, vagy a tudományos kutatóorvosok — helyzete hoszszabb ideig nem tartható fenn. Emellett okosan kell élni az éves bérfejlesztés lehetőségeivel is. Ezekben a napokban fejeződött be a KISZ VIII. kongresszusa, amely azonban nemcsak a fiataloké volt. Az elmúlt években az egészségügy is megfiatalodott, a szakmánkban dolgozóknak több mint a fele 30 éven aluli. A felnőtteknek, az idős szakembereknek eddig sem volt közömbös, hogyan illeszkednek be a pályakezdők az intézetek életébe, van-e lakásuk, nem csökken-e a tanulás befejeztével szakmai érdeklődésük, táplálják-e bennük az ambíciót, nem törik-e le fiatalos lendületüket. A KISZ-kongresszus után ez a felelősség még nagyobb. Érvényesítése nem általános igazságok ismétlését, hanem a szakma és az intézet életének, problémáinak őszinte ismeretét igényli. Nemcsak anyagi megbecsülést, de emberit, erkölcsit is várnak tőlünk. Nem szavaikat, hanem képességeiknek, felkészültségüknek megfelelő feladatokat. Az élet természetes szakasza a nyugalomba vonulás. Az idősekkel való törődés az elmúlt évben is szakszervezetünk egyik sok emberséget kívánó kötelessége volt. Megszülettek a törzsgárda-szabályzatok, melyeknek értelmében nemcsak a kitüntető jelvényt adhatták át az érdemeseknek, hanem különféle lehetőségeket teremthettek az anyagi és erkölcsi honorálásra. Bővült a nyugdíjasok foglalkoztatásának lehetősége is. Mint az országgyűlésen elhangzott, az állam 1972-ben 12 százalékkal fordít többet nyugellátásra. Határozat született a tovább munkában maradók nyugdíjfeltételeinek javítására, a nyugdíjasok foglalkoztatási és kereseti lehetőségeinek bővítésére. Mindez az egészségügyi nyugdíjasok számára is előnyökhöz vezet. A jövőben is küzdünk azért, hogy a nyugdíjba menők ne csak az őket megillető anyagiakat, de minden humánus segítséget megkapjanak a nem könnyű átállásra, az állami vezetőktől, munkatársaiktól, munkahelyüktől. Az elmúlt hónapokban a szakszervezet elnöksége is többször megvitatta az orvosi rendtartással kapcsolatos újabb nézeteket, állásfoglalásokat. Egyetértünk a minisztériumnak azzal a koncepciójával, hogy az intézeti vezetők lényegesen nagyobb felelősséget és jogkört kapnak az etikai helyzet megjavításában, a morális vétségek, botlások megítélésében. Mindanynyiunk érdeke, hogy önmagunk és az egész közvélemény reálisan ítélje meg az egészségügyi dolgozókat. Hogy ne fordulhasson elő az, hogy három-négy gyöngyösi orvos tette nagyobb feltűnést keltsen, mint több ezer körzeti orvos és sok tízezer egészségügyi dolgozó hétköznapi helytállása. A reális megítélés feltétele, hogy önmagunk irányában nagyobb igényeket támasszunk, s a lakosságot ne csak az egészségügy nehézségeiről, de elért eredményeinkről is tájékoztassuk. Ha több lesz az egészségügyi dolgozók szabad ideje, szívélyesebbé, gördülékenyebbé, megértőbbé válik a betegek ellátása. Egyebek mellett ezért is készülünk felelősséggel a csökkentett munkaidő bevezetésére az egészségügy egész területén. A negyedik ötéves tervben kerül erre sor. Megvalósulása előtt sok még a teendő. Már régebben felismertük a modern munkaszervezés fontosságát, társadalmi bizottságunk foglalkozik is vele, de nem olyan tervszerűen és hatásosan, mint amit jelentősége megkíván. El kell terjesztenünk a jó tapasztalatokat, szervezési kezdeményezéseket, és nem utolsósorban az Egészségügyi Minisztériummal együttesen érvényt szerezni annak a felfogásnak, hogy az egészségügyben megfelelő mennyiségű új állást igényel a rövidített munkaidő bevezetése. Mindez biztosítja, hogy amikor az egészségügy is megvalósítja a 42—44 órás munkahetet, nem csökken, hanem emelkedik az ellátás színvonala. Szakszervezetünk VI. kongresszusa áprilisban meghatározta az új esztendő feladatait. Ennek jegyében vitatja meg rövidesen a központi vezetőség a falusi egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeit, a szakszervezeti szervek új munkamódszerét. Nem véletlenül kerül erre sor, mert a tanácstörvény bizonyos értelemben átmeneti megrázkódtatást jelölt az egészségügy életében. Most alakulnak ki azok a formák és eszközök, azok a nézetek, melyeknek segítségével a tanács hozzáértő és jó gazdájává válhat a falu egészségügyi ellátásának is. A jó példák sokasága bizonyítja, hogy a tanácsokban megvan a jó szándék, a felelősség, a találékonyság, hogy nem egy helyütt szinte erejükön felül fejleszteni kívánják az egészségügyet. A rossz példák, az itt-ott értetlen megnyilvánulások nem általánosíthatók, és nem is talán mindig az ő számlájukra írhatók. Nekünk, egészségügyieknek kell kialakítanunk azt a kapcsolatot, munkamódszert, amely kölcsönös megbecsüléshez és eredményekhez vezet. Károlyi andrás grafikája BENEDEK ISTVÁN: Egyszerű megoldás DR. MAGYAR IMRE Újévi meditáció DR. VÉGH ANTAL: 100 éves az 1 Magyar Gyógyszerkönyv Az 1972. évi költségvetés CSERBA LÁSZLÓ: