Egészségügyi Dolgozó, 1976 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-06 / 1. szám
ÚJ TERVIDŐSZAK INDUL Dr. Zsögön Éva államtitkár tájékoztatója AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGA FELKÉRTE DR. ZSÖgöN ÉVA ÁLLAMTITKÁRT, HOGY TÁJÉKOZTASSA A LAP OLVASÓIT AZ EGÉSZSÉGÜGY V. ÖTÉVES TERVÉNEK INDULÁSÁRÓL ÉS 1976 FŐBB FELADATAIRÓL. — Az egészségügy V. ötéves tervének irányát és feladatait az MSZMP XI. kongresszusának határozatában foglaltak is szabják meg, alapját pedig az elért eredmények alkotják. Az új tervidőszak fejlesztési, szervezési és működési irányelveknek meghatározása átgondolt, számításokra alapozott munkálatokat követelt meg. Különösen a IV. ötéves terv teljesítésének és a szakmapolitikai programok helyzetének gondos és részletes elemzéséből kellett levonni hasznosítható következtetéseket. Általában jellemezve az idei évvel záruló tervidőszakot, elmondhatjuk, hogy a IV. ötéves terv befejezése lezárja a szocialista egészségügy kiépítésének egy jólmeghatározható szakaszát, melyben egészségpolitikánk alapja a szocialista egészségügy alapelveiben megfogalmazott célok fokozatos — a feltételek megteremtésével összefüggő — megvalósítása volt 1975. július 1-től hazánkban már mindenki állampolgári jogon részesül ingyenes egészségügyi ellátásban. Történelmi jelentőségű esemény ez, hiszen ezzel valósult meg az első nagyjelentőségű egészségpolitikai célunk: a mindenki számára hozzáférhető egészségügyi ellátás megteremtése. Hangsúlyozni kell azt is, hogy nemcsak a jogot deklaráltuk, nemi csak az egészségügyi törvényben megfogalmazott szabályozást érvényesítettük, hanem a létszám, az intézményhálózat és a szolgálatok fejlesztésével — a lehetséges módon — általában és alapvetően biztosítottuk a gyakorlati feltételeket is. Számottevő mértékben növekedett a kórházi, gyógyintézeti ágyak száma, bár a beruházások késedelmes megvalósulása miatt bizonyos mértékű áthúzódás van az V. ötéves tervidőszakra. A járóbeteg-szakellátásban számos új szakorvosi rendelőintézet épült. A gondozóintézeti hálózat tekintetében a szerényebb ütemű mennyiségi fejlesztés mellett elsősorban a hatékonyság növelése volt a cél. Javult az alapellátás az orvosi körzetek és a körzeti gyermekorvosi hálózat további kiépítésével. Jelentős eredményekről beszélhetünk a bölcsődei férőhelyek számának növelésében, valamint az időskorúakról történő gondoskodás különböző formáinak bővítése és fejlesztése tekintetében. Az elért eredmények lehetőséget adnak arra, hogy az V. ötéves tervvel kezdődő távlati fejlesztési programunkban új, még igényesebb egészségpolitikai célokat fogalmazzunk és valósítsunk meg. Ezek meghatározásához alapvetően irányt adnak a párt kongresszusi határozatai és programnyilatkozata, melyek a fejlett szocialista társadalom építésének közeli és , távolabbi céljait jelölik meg. A XI. kongresszus határozata célul tűzte ki, hogy „az egészségügyi intézmények felújításával, , bővítésével, felszerelésük korszerűsítésével, a meglevő hálózat szervezettebb irányításával, az orvostudomány új eredményeinek alkalmazásával tovább javuljon a betegségek megelőzése és a betegellátás. Számottevő ráfordítással növeljük a szociális otthonok férőhelyeit. Fejleszteni kell az üzemegészségügyi és iskolaorvosi ellátást.” A feladat meghatározása egyértelművé teszi terveink és intézkedéseink irányát. Elsőként a következő periódus alapvető egészségpolitikai céljának megvalósítása felé kell erőteljes lépéseket tenni: valamennyi lakos számára a tudomány mindenkori állásához mérten, állapotának megfelelő magas szintű ellátást kell nyújtani, és az ellátás színvonalában ma még — sajnos sokszor indokolatlanul — meglevő különbségeket fokozatosan ki kell egyenlíteni. Ebből következően az ágazat fejlesztési koncepciói kettős követelményt fogalmaznak meg az V. ötéves terv időszakára: — a társadalom növekvő egészségügyi szükségleteiből eredő ellátási feszültségek lehetséges feloldása; ez szorosan összefügg az ellátási színvonal kiegyenlítésére irányuló törekvésekkel ; — az egészségügyi szolgáltatások társadalmi és szakmai hatékonyságának növelése, amely szintén jelentősen hozzájárulhat a lakosság ellátásának mind magasabb színvonalon történő biztosításához. Feladataink teljesítése érdekében 1976—1980 között eszközeinket a következő területek fejlesztésére kell elsősorban összpontosítani: — a fekvőbetegellátás továbbfejlesztése és rekonstrukciójára, az egészségügyi intézmények technikai felszerelésének korszerűsítésére; — az alapellátás — különösen a falusi alapellátás — és az üzemegészségügyi ellátás megerősítésére, illetve korszerűsítésére; — a népesedéspolitikából következően az anya- és gyermekegészségügyi ellátás javítására; — a közegészségügyi és a szociális ellátás feltételeinek javítására. A korábbi időszakénál lényegesen differenciáltabb fejlesztési rangsorolás, a különböző ellátási formák szakmai-gazdasági hatékonyságának mérlegelése, a gazdálkodás szervezettségének emelése, a korszerű szervezési elvek gyakorlati alkalmazása, feltétlenül szükséges követelményként fogalmazódtak meg az V. ötéves terv időszakára, a hatékonyság növelésével, a gazdálkodás eredményességét növelő eszközök és módszerek alkalmazásával az ésszerű, célszerű takarékosság érvényesítésével együtt az ágazat valamennyi területére vonatkozóan. Lehetőségeink tervszerű és pontos felhasználása eredményeként a következő ötéves tervben 9500—10 500 gyógyintézeti ágyat létesítünk. A 10 000 lakosra jutó gyógyintézeti ágyak száma az 1975. évi 86-ról 1980-ra 90—92-re emelkedik. A fejlesztést döntően a meglévő kórházak bővített rekonstrukciójával valósítjuk meg, ezenkívül azonban három új, korszerű kórház is épül: Budapesten, Kistarcsán és Kecskeméten. A bölcsődei ellátottság növelése érdekében 17—18 ezer férőhely megvalósítása történik. A szociális otthoni férőhelyek száma mintegy 4000 férőhellyel bővül. Az V. ötéves terv indító éve 1976. fejlesztési feladatainak meghatározása és teljesítése a további évek terveinek megvalósítása érdekében kiemelkedő fontosságú. 1976. év folyamán mintegy 3600 új kórházi ágy létesítésével számolhatunk. Jelentősebb gyógyintézeti ágyszám növekedést eredményez a nagyatádi 500 ágyas kórház, a miskolci 386 ágyas gyermekosztály, a Róbert Károly körúti kórház 124 ágyas szülészeti pavilonjának megépítése, a nyíregyházi és a mátészalkai kórház 345 ágyas, a szolnoki kórház 268 ágyas fejlesztése, a gyöngyösvisontai 250 ágyas, a szekszárdi 144 ágyas, a váci és ceglédi 100—100 ágyas elmeosztály átadása. Befejeződik az Országos Kardiológiai Intézet építése. A napi szakorvosi órák száma várhatóan mintegy 500-zal lesz több, az általános körzeti orvosi hálózat 28 új körzet szervezésével, a gyermekkörzeti orvosi hálózat 30 gyermekszakorvos munkába állításával bővül. A bölcsődei férőhelyek száma 3600-zal, a szociális otthoni hálózat 540 férőhellyel, az öregek napközi otthonainak száma 47 újabb intézettel bővül. Jelentős előirányzat növeli az intézetek gép- és műszerellátottságát. A beszerzéseknél nagyobb gondot kell fordítani a hazai és a szocialista relációjú piacok előnyben részesítésére, a telepítéseknél pedig a kihasználtság megfelelő szintű biztosítására. Kiemelt gondot kell fordítani már 1976-ban a körzeti orvosi rendelők felszereltségének, műszerellátásainak kiegészítésére, az üzemegészségügy fejlesztésére. Megyei üzemi szakrendeléseket kell létesíteni, és gondoskodni, kell minden megyében a kijelölt belgyógyászati osztályoknak a foglalkozási betegségek gyógykezelésére történő célzott felkészítéséről. 1976-ban a fejlesztésekkel egyidejűleg — a betegellátás érdekeit, a munkaerő és a felszerelés jobb kihasználását, végső soron a szakmai és gazdasági hatékonyságot egyaránt előmozdító szervezeti és szervezési intézkedések is történnek az intézetek egyesítése, egységes működése érdekében. A szabályozást tartalmazó utasítások megjelentek, következetes végrehajtásuk az intézetek működési színvonalát, a betegellátás hatékonyságát növelik. Összefoglalásul megállapítható, hogy az egészségügyi ellátás tervszerű fejlesztéséhez szükséges anyagi eszközök rendelkezésre állnak. A feladatok maradéktalan megvalósítása azonban csak az anyagi és szellemi kapacitásoknak az eddigieknél nagyobb mértékű koncentrációjával, gazdaságosabb felhasználásával, a takarékosságra vonatkozó párt- és kormányhatározatok teljesítésével biztosítható. Az V. ötéves terv feladatainak teljesítésében, a szocialista egészségügy további építésében előttünk álló feladatok megvalósításában a szakszervezetnek igen nagy szerepe van. Az egészségügyi dolgozók VII. kongresszusa és a szakszervezetek XXIII. kongresszusa részletesen megjelölte a szakszervezeti mozgalom azon területeit, ahol a célok és határozatok megvalósításában sajátos lehetőségeikkel szilárd támaszt adhatnak. A következő időszakban különösen számítunk a szakszervezeti szervekre, a mozgalom erejére, támogatására, egyetértő együttműködésükre annak érdekében, hogy a terv célkitűzései átfogóan és részleteiben is pontosan megvalósuljanak, a rendelkezések az egészségügy valamennyi területén érvényre jussanak. Az Egészségügyi Minisztérium nevében valamennyi szervezett egészségügyi dolgozónak köszönetet mondok fáradhatatlan munkájáért és az új esztendő alkalmából sok sikert, eredményeket, boldog új évet kívánok. Szalay Lajos grafikája Anakronizmus A harmincas évek zsurnalisztikai követelményeit jól tükrözi a következő eset. Tűz volt a színházban, néhány sebesült a kórházba került. A riporter vitte a hírt a főszerkesztőnek: A tűzoltók bravúrosan eloltották a tüzet! — A téma nem érdekes — feleilte az, s egyúttal kioktatta: — Az lenne szenzáció, ha egy tűzoltó gyújtogatna! Ez jutott eszembe, amikor az Esti Hírlap december 28-i, vasárnapi számában a „Jucika” című tárcát olvastam. A színes írás egy gyógytornászról szólt, aki magánbetegét annak otthonában kezelte. A beteg panaszkodni sem tudott, úgy elárasztotta primitív szóáradatával. Meglepő, hogy pont ez a történet ragadta meg napjaink újságíróját! Holott a kórházakban, a rehabilitációs osztályokon, a gyógyintézetekben önállóan tevékenykedő gyógytornászokat a hozzáértés jellemzi, amivel nemcsak az izmokat, de a beteg pszichés panaszait — türelmesen és figyelmesen meghallgatva őket — gyógyítják, gondozzák. Ez az oka, hogy a rászorulók tudják, hogy a ma gyógytornásza annyira különbözik „Juciká”-tól, mint a tűzoltó a gyújtogatótól. „Jucika” anakronizmus, de nem mint gyógytornász, hanem mint egy típusa a letűnt idők szolgalelkű kisemberének. (székely) A tettek következnek Nemcsak a kongresszusi teremben ülők, hanem az egész ország tanúja volt a magyar szakszervezeti mozgalom legfelső vezető testülete tanácskozásának. A televízió, a rádió és a napilapok jóvoltából szinte a küldöttekkel együtt, minden érdeklődő áttekinthette az elmúlt évek alkotó munkáját, a dolgozók életkörülményeinek fejlődését. Hiába a jó szándék, egyetlen cikk keretében lehetetlen visszaadni a gondolatok gazdaságát, a szenvedélyes szókimondás és a humánum légkörét, a szocializmus iránti elkötelezettség ezernyi megnyilvánulását a 84 hazai küldött felszólalásában. „Azt hiszem, senki sem számolta meg, hogy a kongreszszuson hányan tették szóvá valamilyen formában az üzemi demokrácia kérdését” — mondotta záróbeszédében Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára. Nem is igen lehetett volna ilyen számadást végezni, így vagy úgy, szinte valamennyi felszólaló érintette. S ez nem volt véletlen, hiszen az előadói beszéd, valamint a dokumentumok nagy helyet szenteltek az üzemi demokrácia fejlesztésének, mindennapos érvényesülésének. Jelentőségét a kongresszus így foglalta össze: A munkahelyi demokrácia fejezi ki ezerszínűen a dolgozók aktivitását, hétköznapi részvételét a hatalomban. Ez segíti hozzá a dolgozókat, hogy magukénak érezzék a szocialista tulajdont. A munkahelyi demokrácia megértésében még nem sikerült döntő fordulatot elérni. Pedig a demokratizmus segíti a vezetőt, erejét megsokszorozza, csökkenti a tévedések és hibák lehetőségét munkájában. Most, amikor az egészségügy olyan fontos munka előtt áll, mint az integráció megvalósítása, valamennyi állami vezető és szakszervezeti tisztségviselő számára különösen megszívlelendő a kongresszusnak a munkahelyi demokráciáról szóló útmutatása. Nálunk is közös gondolkodásra, és cselekvésre van szükség, arra, hogy a vezetés elgondolásait a dolgozók tapasztalatai egészítsék ki, a demokratikusan létrejött elhatározásokat pedig fegyelmezetten végrehajtsák A végrehajtásból sem lehet száműzni a demokratikus elemeket. Ellenkezőleg! Ösztönözni, bátorítani kell a dolgozókat arra, hogy keressék, javasolják a végrehajtás legjobb módszereit, menet közben jelezzék a nehézségeket. A kongresszuson közvetlenül is szó volt az egészségügyről és dolgozóink problémáiról. Duschek Lajosné, a SZOT titkára korreferátumában szociálpolitikai és egészségügyi kérdésekről beszélt. Elismeréssel szólt az új egészségügyi törvényről. Kiemelte, hogy a népesedéspolitikai célokat szolgáló intézményes segítés eredményei már láthatók. A megnövekedett szülési arányszám, a kiterjesztett jogok azonban újabb feladatokat adnak: anyagi, szociális, egészségügyi segítségre van szükség. A döntő szerep ebben továbbra is az állam anyagi beruházásaié, de a központi erőforrások hatékonyabb felhasználásával, a társadalom széles körű összefogásával elősegíthető a gyorsabb haladás. Duschekné javasolta, hogy a szakszervezeti szervek legyenek mindenütt kezdeményezői a gyermekintézmények, mindenekelőtt a bölcsődék gyorsabb és olcsóbb építésének. Hangsúlyozta az üzemegészségügyi ellátás fejlesztésének jelentőségét, foglalkozott a csökkent munkaképességűek rehabilitációjával, rámutatva a szemléletbeli torzulások gátló szerepére. Dr. Szepesvári Elemér körzeti orvos, szakszervezetünk küldötte, az alapellátás néhány problémájára, s a körzeti orvosok tudományos munkájának lehetőségeire hívta fel a figyelmet. (Nem kell attól félni, hogy a munkában megedzett körzeti orvosokból félresikerült, botcsinálta tudósok lesznek — mondotta — majd így folytatta: „Immár három éve, nap, mint nap megújuló élmény, amikor a Szegedi Orvostudományi Egyetemen ötödéves orvostanhallgatókkal találkozom egyetemi előadások keretében. Nemcsak az ősi hivatás szépségét, óriási felelősségét, de modern korunk orvos-beteg viszonyát is igyekszem megláttatni velük, azt, hogy az orvos betegének szakértője, aki kívánalmait helyes irányba tereli, és ezt nem felülről teszi, hanem vele együtt élve, vele egy közösségben dolgozva. Ez lehet a kiindulópontja az etika társadalmi megvalósításának, amikor a kommunista embert nem tagsági igazolványa, de élete és tevékenysége igazolja.” A továbbiakban dr. Szepesvári kitért arra, hogy a gyógyszerhiány megnehezíti a gyakorló orvosok munkáját. A gyógyszerrendelés és a gyógyszerárak reformja, a gyártás és a raktározás gazdasági szabályozóinak rendezése vezethet eredményre. Hangoztatta, hogy az üzemegészségügyet meggondoltan kell fejleszteni, úgy, hogy a befektetett energia megtérüljön. Az üzemi ártalmak megelőzése, a rehabilitáció valósággá váljék. Égető feladat az üzemorvosok lakásgondjainak megoldása is. Javasolta a kongresszusnak a körzeti és üzemorvosok tudományos perspektívájának megteremtését, az alapellátásban dolgozók élet- és munkakörülményeinek sokoldalú javítását, a társadalmi tudat olyan formálását, amelyben az egészségügyi dolgozók munkája reálisan, torzításmentesen tükröződik. Czifra Anna ápolónő, Heves megye küldötte bevezetőjében hangsúlyozta, hogy minden olyan intézkedés, amely könnyít az egészségügyben dolgozó nők helyzetén, egyben az egész magyar egészségügy fejlődését szolgálja, hiszen az egészségügyieknek közel nyolcvan százaléka nő. Ezt követően az ápolónői pálya gondjairól tájékoztatta a kongresszust. Foglalkozott a munkaerőhiánnyal, de kiemelte, hogy a hiányzók helyett dolgozók, bár túlterheltek, mégis mindent megtesznek a betegekért, összehangolt, átfogó intézkedést kíván a hatásosabb munkaerőgazdálkodás. Beszélt az orvosok nagyfokú igénybevételéről, dicséretükre legyen, hogy a nagy betegforgalomhoz mérve, viszonylag kevés a panasz. Elítélte a helytelen általánosítást, de sürgette az etikai helyzet megjavításához szükséges együttes következetes fellépést. Hangoztatta, hogy a megoldáshoz bérintézkedések kellenek. Küldötteink közül felszólalt Huszár Gáborné, a körmendi gyógyszertár vezetője is. Megemlékezett a szocialista gyógyszerellátás 25 éves fejlődéséről, a világszínvonalra emelkedett gyógyszergyártásról, a gyógyszertári dolgozók javuló élet- és munkakörülményeiről. Vázolta a gyógyszerellátás nehézségeit, s a többi között kiemelte, hogy az országban működő 20 gyógyszertári központ körülményei, tárgyi, személyi feltételei rendkívül eltérőek. Nagymértékben különbözik egymástól az ország egyes megyéiben az egy gyógyszerészre jutó munka mennyisége. Például Csongrád megyében 2300, Vasban 3300, Szabolcsban 4200 lakos jut átlagban egy-egy gyógyszerészre. Az elmúlt öt évben a gyógyszerfogyasztás csaknem megkétszereződött. A rosszul ellátott megyékben csak túlmunkával elégíthető ki az igény. Ez azonban a bérezésben nem jut kifejezésre. Huszárné javasolta, hogy a SZOT vizsgálja meg, miképpen érvényesülhetne maradéktalanul a szocialista bérezés a gyógyszertári központokban is. A megoldás első lépéseként olyan reális munka- és létszámnorma kidolgozása szükséges, amely egységesen érvényes valamennyi központnál, továbbá a körzeti orvosokéhoz hasonló letelepedési segélyt, megfelelő lakást kérnek a vidéki gyógyszertári dolgozók is. A gyógyszerhiány enyhítésére Huszárné felvetette főiskolát végzett expediálók, gyógyszerkiadók és szakasszisztensek munkába állítását, illetve gyógyszertári asszisztensképző főiskolai kar létesítését. A kongresszus bebizonyította, hogy a küldöttek egy nyelven beszélnek a feladatokról, és vállalják a cselekvést is. Ezt összegezte Gáspár Sándor főtitkár, amikor vitazárójában hangsúlyozta: a szakszervezetek tennivalói világosak, most az az időszak következik, amikor cselekedni kell. Együtt kell vigyáznunk, hogy elhatározásainkat tettek kövessék, valamennyien felelősek vagyunk azért, hogy a kongresszusi számvetést dolgos hétköznapok váltsák fel