Egészségügyi Dolgozó, 1981 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-04 / 1. szám
Ne csak papíron és szólamokkal... Kisírt szemű fiatalasszony sorolja az előzményeket: négy és fél évre otthon maradt gyermekgondozási segélyen, s közben nem a két gyermeke, hanem az alkohol játszotta életében a főszerepet. Visszament a munkahelyére, ahol betegsége miatt új területre került. Kevesebb bérért nem akart dolgozni — felmondott. Ezután ínhüvelygyulladás, majd egy baleset miatt került táppénzes állományba. Ekkor is az alkohol határozta meg az életét. Háromszori öngyilkossági kísérletét is ezzel magyarázza. Elvonókúrán volt, most munkát keres ... Jelentkezett a szombathelyi rendelőintézet rehabilitációs tanácsadásán. A sebész és a belgyógyász, a megyei ideggondozó főorvosa, a tanács munkaügyi főelőadója és az SZMT képviselője alkotta bizottság kéthetente négy-öt csökkent munkaképességű személyt fogad ... — A közismert fogalmat helyesbítenünk kell, hiszen a hozzánk kerülők többsége nem csökkent, hanem megváltozott munkaképességű. Fő feladatunk, hogy megtaláljuk azt a munkahelyet, ahol őket teljes értékű munkaerőként alkalmaznák. Szinte közhelynek számít, ha egy hegedűművész elveszíti két ujját, attól még kiváló karmester lehet belőle. Ez jelenti a megváltozott munkaképességet — mondja dr. Mangliár Károly sebész főorvos, az Országos Rehabilitációs Tanács szakmai kollégiumának tagja. A rehabilitációs tanácsadás szervezője, az orvosi rehabilitáció egyik hazai úttörője jól ismeri a néhány évvel ezelőtti kezdeményezést, s az azóta szerzett tapasztalatokat: — Tanulmányúton jártam az NDK-ban, s kedvező tapasztalatokat szereztem. A megváltozott munkaképességűek ott külön munkahelyi csoportokat alkotnak, elsősorban kézimunkát végeznek, háztartási cikkeket készítenek. Lengyelországban működik egy rokkantakat foglalkoztató szövetkezet, amely védőkesztyűket készít. Nálunk, sajnos, ma még kevesebb gondot fordítanak a foglalkoztatásukra. Tizenhárom esztendővel ezelőtt a vállalatoknál alakultak ugyan rehabilitációs bizottságok, de többségük formálisan működött. Egyetlen gyakorlati megoldást követtek: alacsonyabb munkakörbe helyezték a rehabilitáltakat. A rehabilitáció tartalmi követelményei háttérbe szorultak, s a felajánlott munkakörök között csak portás, telefonkezelő és liftes szerepelt. 1976-ban csupán Szombathelyen 1505 hasonló munkahelyet tartottak nyilván csökkent munkaképességűek részére, melyből több mint nyolcszázat betöltöttek. A városi tanács vb foglalkozott a rehabilitációs tanácsadás létrehozásának gondolatával, és határozatot hozott megvalósítására. Négy éve működik a rendelőintézetben a tanácsadás, mely még ma is egyedülálló az országban. A tanácsadás és a megoldás hatékonysága abban áll, hogy a megfelelő munkahelyet keresők az orvosi véleményezésen kívül a munkaerőirányító és a szakszervezeti megbízott tanácsát, segítségét is megkapják. A FELNŐTT-IDEGGONDOZÓBAN kezelt rokkantnyugdíjas bedolgozó munkát szeretne. Szakképzettsége nincs, varrni, kézimunkázni nem tud, az aprólékos munka kimeríti. Bár jobb lenne, ha közösségbe kerülne, inkább otthon marad, s majd a fia is segít neki. Megoldás? Elhangzik néhány javaslat, véleményt mond az ideggondozó főorvosnője is. Ehler Károlyné, a tanács munkaügyi főelőadója: — Nem könnyű a dolgunk, és sajnos, már fogytán a lehetőség. Nagyon sokan kerültek a Vegyesipari Vállalathoz, ahol zömmel papíripari munkát végeznek. A vállalat szívesen látta a megváltozott munkaképességűeket, a közösség befogadta, segítette őket. A Fémipari Szövetkezet is megértő társnak bizonyult. Tavaly közel 1550 munkahelyet tartottunk nyilván a csokiként vagy megváltozott munkaképességűek számára, ebből 330 még betöltetlen. Sajnos, azonban a jegyzékek nagyobb része — az előbbieken kívül — éjjeliőr, öltözőőr és irodatakarító munkahelyeket tüntet fel. Ha a nagyobb vállalatok üzemorvosai értek is el eredményeket, még sok a tennivaló. A rehabilitációs tanácsadáson 1977-ben 101, két éve 78, tavaly 86 beteg ügyével foglalkoztunk. Többségük más munkakörbe vagy munkahelyre került, néhányan eredeti munkakörükben helyezkedtek el, két-két személyt segélyezésre, illetve rokkantsági nyugdíjra javasoltunk. Tavaly a Szombathelyen kiközvetítettek 2,5 százaléka csökkent munkaképességű volt. EGY HÚSZ ÉV KÖRÜLI LÁNY édesanyja társaságában jelentkezik. Tízszer változtatott munkahelyet, járt a munkaterápiás intézetben is. Szellemi fogyatékos, képtelen beilleszkedni a közösségbe, veszekszik, vitatkozik, megtagadja a munkát. Takarítani nem akar, az aprólékos munkát nem szereti. "Két hete nem dolgozik, édesanyja tartja el... A tanácsadók nem tudnak megfelelő munkahelyet javasolni a lánynak. A tanácsadó is tanácstalan. Talán két hét múlva ... Dr. Faludi Jenőné, a megyei ideggondozó főorvosa tipikus esetnek találja: — Nagyon sok szellemi fogyatékos jön hozzánk hasonló panasszal, elképzeléseik legtöbbször irreálisak. ők azok, akiket nem tarthatunk bent az ideggondozóban, de képtelenek alkalmazkodni a munkahelyi közösséghez. A megoldás egyelőre még távoli ... Jó lenne valamennyiüket egy helyen foglalkoztatni, s talán lennének szülők vagy nevelők, akik ismerik a természetüket, s vállalnák a felügyeletet. Persze ehhez sok feltétel kellene, de megvalósítható elképzelés. — Talán könnyebb a dolgunk azokkal, akik szellemileg érettek, de gyönge fizikumúak. Sajnos, azonban sokan vannak a szellemi fogyatékosok, s nekünk velük is törődni kell — egészíti ki az elmondottakat dr. Virág Lajosné belgyógyász. Kezdeményezés, próbálkozás, siker, elképzelések ... Az eredményeket igazolja, hogy a Vas megyei rehabilitációs tanácsadásra felfigyeltek másutt is. A tapasztalatok alapján Celldömölkön, Körmenden, Sárvárott hamarosan megalakítják a rehabilitációs tanácsadó bizottságot. A legfőbb érték az ember. A munkaügy és az egészségügy közös feladata, hogy a megváltozott munkaképességűek ne csak hallják, hanem érezzék is ezt. Burkon László Kiss Sándor: Logopédia című képe az OKDSZ XV. fotókiállításról 4 rehabilitáció szervezett segítség, melyet a társadalom kíván nyújtani a maradandóan károsodott, önellátásukban korlátozott emberek számára. Célja: a fogyatékost újratanítani az élet akarására, vállalására. A rokkantság sok kompromisszumot jelent. A kudarcok elviselése, feldolgozása, az egzisztenciális problémák újraértékelése mind új feladat elé állítja a fogyatékost. A XIX. században a fogyatékosok részére szeretetházakat, hadirokkantotthonokat hoztak létre. Az első, de különösen a második világháború után ugrásszerűen megnőtt a fogyatékosok száma. 1919-ben a Dollinger Gyula által alapított mesterséges testrészeket előállító műhely a mozgásszervi rehabilitáció kezdetének tekinthető. Fontos szerepet töltött be a rehabilitációban a Nyomorék Gyerekek Otthona és a Mozgássérülteket Nevelő és Képző Intézet. Századunk közepén indult fejlődésnek a magyar gyógypedagógia. Virágzása Bérczi Gusztáv nevéhez fűződik. Az orvosi és foglalkozási rehabilitációval csak a tbc-s és elmebeteg-gyógyintézetek kezdtek el foglalkozni. Az 1950-es években lezajlott Heine-Medin járvány indította meg a mozgásszervi rehabilitáció fejlődését Magyarországon. Az Egészségügyi Minisztérium mozgásszervi utókezelőket létesített (Budapesten az ORFI-ban és Miskolcon), melyek a hatvanas évek végén mozgásszervi rehabilitációs osztállyá alakultak át. Az Állami Fodor József Szanatórium 1976 óta mint Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet irányítja a teendőket. Hány testi és szellemi fogyatékos van Magyarországon, hány ember szorul rehabilitációra? Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a világon az emberek 6—10 százaléka, magyar adatok szerint hazánkban a fogyatékosok száma 700—800 ezer (6—8 százalék). Ha úgy számítjuk, hogy minden fogyatékosnak van egy-két családtagja, akkor a lakosság negyedét érinti a kérdés. A mozgássérültek közt évről évre több a fiatal: jelenleg 300 ezren várják tétlenségre kárhoztatva a rokkantsági nyugdíjat. Számuk növekedését magyarázza részben az urbanizáció és annak következményei (a gépesítés fejlődése, a balesetek egyre növekvő száma, a civilizációs betegségek), de paradox módon oka ennek az orvostudomány fejlődése is, amely képes arra, hogy egyre több súlyos beteget életben tartson a korábbinál. Társadalmunk kiemelten foglalkozik a problémával. A XII. kongresszuson állásfoglalás született a rehabilitáció fejlesztéséről. „Nagyobb figyelmet kell fordítani az alapellátásra, a betegségek megelőzésére, a munkahelyi, környezeti ártalmak kivédésére, a rehabilitációra ...” A rehabilitációnak négy szakaszát különböztetjük meg: az orvosi, a pedagógiai, a foglalkozási és a társadalmi rehabilitációt. Rehabilitáció Miben áll az orvosi rehabilitáció? Ez a hagyományos orvosi területeken végzett tevékenység, melynek célja elsődlegesen nem a gyógyítás, hanem az, hogy a fogyatékosok képességeik fejlesztésével részben vagy egészben visszanyerjék önállóságukat, beleilleszkedjenek a társadalomba. Különleges módszereivel (fizioterápia, pszichoterápia, gyógyfoglalkoztatás, beszédnevelés, segédeszközellátás) igyekszik csökkenteni a balesetek, a betegségek, a veleszületett rendellenességek hatását. Az orvosi rehabilitáció interdiszciplináris feladattá vált, melyet valamennyi szakágnak művelnie kell, összehangoltan kell a célért dolgozniuk orvosoknak, nővéreknek, gyógytornászoknak, munkaterapeutáknak, pszichológusoknak, logopédusoknak, szociális munkatársaknak, foglalkozási rehabilitációs szakembereknek, ortopédműszerészeknek. E munkát országosan 1976 óta az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet irányítja. Azóta az intézet vezetői végigjárták a megyéket, feltérképezték a helyzetet, elkészítették a terveket. Az utóbbi időben hét megyében, nyolc városban alakult meg mozgássérültek rehabilitációját végző kórházi osztály: az országban elsőként a 90 ágyas miskolci. Ezt követte Nagykanizsán 35 ágy, Zalaegerszegen 20, Harkányban 42, Kaposvárott20, Salgótarjánban 20, Szentgotthárdon 120, Csongrád megyében, Kakasszéken 50, Fejér megyében Csákváron 3 ágy, Budapesten az OORI-ban 544 rehabilitációs ágy van jelenleg, országosan 944 ágy. Budapesten az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet foglalkozik sportrehabilitációval; megalakult az Országos Gyermekrehabilitációs Intézet is. Az agykárosodott gyermekek rehabilitációjában a döntő rész a Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézetére hárul, amely a Művelődési Minisztérium felügyelete alatt működik. A kardiológiai rehabilitáció teljes kiépítése a VI. ötéves terv feladata lesz. Jelenleg Balatonfüreden, Sopronban, Budapesten, Mosdóson, Pécsett működik ilyen rehabilitáció. Az elmebetegek rehabilitációja az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet vezetése alatt álló elmegyógyászati hálózatban folyik. Intézményes lehetőségei az ún. munkaterápiás intézetek és a megyei elmeosztályokon szervezett idült osztályok, betegfoglalkoztatók (16 intézet kétezer ággyal). Az orvosi rehabilitáció intézményhálózata tehát kiépülőben van. Nagy probléma a gyógyászati segédeszközzel való ellátás: hónapokig kell várni, míg egy művégtag, járógép, ortopédcipő elkészül. Nincs megoldva a pedagógiai rehabilitáció, amelynek feladata a fogyatékosok iskolai nevelése, képzése elsősorban fiatal korban. Különleges módszerekkel el kellene érni, hogy a fogyatékosok minél nagyobb számban általános iskolában tanulhassanak. De az iskolaépületek tele vannak lépcsőkkel, felvonó nincs, így a mozgásszervi fogyatékos nem tudja igénybe venni a normál iskolát. A munka döntő része a gyógypedagógiai iskolákra hárul. A súlyos mozgásfogyatékosok nevelésében szerepe van a Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézetének, ahol 200 fekvő férőhely van. Módszerük a konduktív pedagógia. A foglalkozási rehabilitációnak ki kell terjednie az először munkát vállalni szándékozó fiatal fogyatékosokra és a korábban munkába állt, valamilyen képzettséggel rendelkező felnőtt, csökkent munkaképességű fogyatékosokra. Jól szervezett az érzékszervi fogyatékosok szakmunkásképzése. Két intézetben van múltja a foglalkozási rehabilitációnak. 1951 óta van a Fodor József Gyógyintézetben (ma az OORI) műszerészképzés, Csákvárott rádió- és tv-szerelő műszerészképzés. De foglalkozásra kiképezni még nem elég. Melyek tehát azok az intézkedések, amelyek a szociális rehabilitáció körébe tartoznak? Az anyagi fedezet biztosítása, az önellátásnak rehabilitációs eszközökkel való megalapozása; építkezési, közlekedési akadályok elhárítása; a szabad idő jó felhasználása; az érdekvédelem és annak egyesülései; a fogyatékosok elhelyezésére szolgáló szociális intézmények; végül a közvélemény formálása. Magyarországon elsőként Szombathelyen, majd Budapesten 1977-ben alakult meg a Mozgássérültek Egyesülete. Ez érdekvédelmi szervezet, amely figyelemmel kíséri az egészségügyi, munkaügyi és társadalmi rehabilitációt. Hazánkban a rehabilitáció vezető állami intézménye az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet. Feladata kettős: egyrészt irányítania kell az ország rehabilitációs hálózatát, másrészt saját intézetén belül végzi a súlyos mozgássérültek rehabilitációját. Az intézet a következő betegcsoportokat rehabilitálja: poszttraumások, ortopédiai műtét utáni betegek, organikus idegbetegek, hátgerincferdüléses gyermekek. Az intézetben 4077 beteg fordult meg, az átlagos ápolási idő 42,3 nap volt. Az egész országból csak korlátozott számban tudnak felvenni betegeket A felvétel helyi konzíliummal vagy ambulanciánkon történt vizsgálattal kezdődik. Minden beteget megnéznek, hogy alkalmas-e rehabilitációra vagy sem. Felvesznek nyugdíjasokat is, de elsősorban a munkaképes korúak rehabilitációjára törekszenek. Dr. Fehér Miklós—Sólyom Gyuláné EGY ESET A SOK KÖZÜL Z. I. HEGESZTŐNEK SZEGŐDÖTT EL 1959 SZEPTEMBERÉBEN az Óbudai hajógyárba, ott maszkoDOTT, OTT SZABADULT. A LEGJOBBAK KÖZÖTT TARTJÁK SZÁMON A SOLYÁN, MESTERVIZSGÁT TETT A SZAKMÁJÁBÓL. 1977-BEN MÁR 20 FORINT VOLT AZ ÓRABÉRE, A KÖVETKEZŐ ÉVBEN 22, AZUTÁN 23,80, S TAVALY JANUÁRTÓL 28,10. TISZTES PÉNZ, DE MEG IS KELLETT DOLGOZNI ÉRTE. A HAJÓFENÉKEN NEM RITKÁN KÉTRÉT GÖRNYEDVE, CELLÁNYI HELYEN EGY IDŐBEN SIKOLT A CSISZOLÓ, DÖNGETI a HALLÓJÁRATOKAT AZ EGYENGETŐ KALAPÁCS, S RÓJA A VARRATOKAT A HEGESZTŐGÉP. Jó otthon lázmérőt is csomagol magának, s úgy megy be nap mint nap a munkahelyére, ahol ráadásul még nem is azt csinálja, ami a szakmája. Belefér a csoportelszámolásba, mondhatják, de hát mégsem mehet így a végtelenségig. Z. I.-nak öt év alatt negyedével csökkent az életereje. Azelőtt sportolt, tíz kilométert is lefutott, most meg pár lépcső is pihenésre készteti. Éjjel felkel, mert fullad, kinyitja az ablakot. Az utóbbi időben már fél egyedül Lenni munka közben, hátha rosszul lesz. Jókora késéssel, de kimondatott: nem hegeszthet. Pontosabban: nem tesz jót neki, ha hegeszt. Az üzemorvos „barátilag” azt tanácsolta, legjobb, ha kilép. Nem lépett ki. Az üzemorvos ekkor ezt írta: „A fenti dolgozó tüdőállapotára tekintettel füstös, poros levegőjű helyen nem dolgozhat”. Azok után, hogy dr. S. O. 1973-ban jelezte, hogy Z. I.-nak sziderózisa — vasporbelégzési ártalma — van, Z. I. 1973-ban nyolc hónapot töltött az Országos Korányi TBC- és Pulmonológiai Intézetben. Mikor kiderült, hogy se tbc, se rák, se más betegsége nincs, akkor mondták, hogy ez sziderózis. Azóta többször volt huzamosabban betegállományban. A gondozóban, ha meglátják, már írják a táppénzes papírját. Tavaly április 14-én munkába menet különösen rosszul érezte magát: gondozó, beutaló, János kórház, aztán megint a Korányi. Két és fél hónapot húzott le ott, s utána azzal a tudattal vette fel a munkát, hogy végre talán rehabilitálják. A jövedelme és a táppénze közötti különbözetet kisebb huzavona után megkapta. Ez azonban csupán az első lépés — amely után többnyire nem következik a második. A vállalatok többsége legfeljebb annyit vállal a rehabilitációból, hogy a dolgozót ne érje anyagi kár. Z. I.-nak többféle munkát kínáltak a hajóépítő műhelyben. Mehetett volna adagolónak háromezer-valahányszáz forintért, csakhogy Z. I.-t minden emléke ideköti. Mégis ez a látszatra erőteljes fizikumú, jókedélyű, 38 esztendős férfi hoszszú idő óta valósággal búskomor. Mikor a csoport vityillójában rábukkantam, éppen túl volt a rendcsináláson, a mosogatáson és a lázát mérte. Furcsa, ugye? Már önmagában az, hogy egy hegesztő a tízórai menneki a csoportvezetői pótlékkal, egyebekkel eddig a hat és fél ezret is meghaladta a havi jövedelme. Azután azt mondták, menjen a lemezdomborítókhoz vagy a műhelybe darukezelőnek. Az előbbi fizikailag rendkívül megterhelő, az utóbbi füstös, poros, mint a hegesztés. Ott voltam a rehabilitációs bizottság tanácskozásán. Hivatása magaslatán állt ez a nem túl sok lehetőséggel bíró testület. A hajógyár ugyanis eddig nemigen törekedett rehabilitációs munkahelyek kialakítására, pedig a különféle foglalkozási ártalmak következtében több száz dolgozót megilletne már a könnyebb munka. Gazdaságos persze az lenne, ha minél értékesebb munkát találnának a rehabilitálandóknak, így — jövedelemkiegészítés címén — kevesebb pénzt kellene kifizetnie a vállalatnak. Z. I. elfogadta a negyedik ajánlatot: tizenhét forint órabérért átszegődik a raktárba koracélokat fűrészelni. A veszteségének 80 százalékát megkapja addig, amíg az Országos Munkaegészségügyi Intézet ki nem mondja a végső szót. Ha pedig foglalkozási betegséget állapítanak meg nála, akkor 100 százalékot kap. Más kérdés, hogy a sziderózis mind a mai napig nincs a foglalkozási betegségek listáján. Dr. S. O. erről ezt mondta: „Állandó vitában vagyunk az OMI-val. Szerintünk a sziderózis foglalkozási megbetegedés”. A Magyar Hajó- és Darugyár üzemi főorvosának is ez a véleménye. Ennek ellenére gyakran előfordul, hogy sziderózissal nem vesznek dolgozót betegállományba. Pedig a tüdőbe bekerült finom vaspor nem jön ki onnan soha! S ha ma nincs még mód megakadályozására, legalább vállalni illene minden esetben a teljes rehabilitációt. Z. I. tehát fűrészel, s öszszefacsarodiik a szíve, ha hallja, hogy a túlsó parton megint vízre ment egy hajó. Mestervizsgát tett hegesztésből, kiváló dolgozó volt, s tagja egy többszörös aranykoszorrús közösségnek. De nagy veszteség éri a gyáregységet is, ha a nyugdíjig hátralevő 21 évben, csak vasat vág. Gondolt erre a rehabilitációs bizottság is amikor megígérték, megvizsgálják, nem taníthatná-e Z. I. a jövendő hegesztőit. Sok mindent megmagyarázhatna a fiataloknak még akkor is, ha nincs meg az előírt képzettsége, mert nem bejegyzett oktató, művezető, normál vagy akár technológus. KertészPéter