Egészségügyi Dolgozó, 1986 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1986-01-01 / 1. szám

2 TANÁCSKOZOTT SZAKSZERVEZETÜNK IX. KONGRESSZUSA 1986. JANUÁR Szakszervezeti élet (Folytatás az 1. oldalról) Áttérve mozgalmi munkánk tapasztalatainak összegzésére, dr. Füzi István emlékeztetett rá: szakszervezetünk VIII. kongresszusa után kiemelt feladatnak tekintettük a vezetői, irányítói munka továbbfejlesztését, mert egyre nagyobb részt kellett vállalnunk önálló véleményünk megfogalmazásával és tolmácsolásával az egészségpolitikai feladatok kialakításában és megvalósításában. A VIII. kongresszust követően a vezetői, irányítói munka továbbfejlesztése csakis az új, a bizalmiakra épülő szervezeti forma megszilárdítása, a bizalmi testületek és a tisztségviselők hatékonyabb munkára való felkészítése révén valósulhatott meg. Mozgalmi munkánk középpontjába tehát az alapszervezetek kerültek. A dolgozókat érintő kérdések többsége ma már az intézményekben, a munkahelyeken dől el — állapította meg az előadó, nem titkolván, hogy ez viszont megkövetelte a munka továbbfejlesztését, azt, hogy a tisztségviselők legyenek birtokában a funkciójuk ellátásához szükséges politikai, elméleti és gyakorlati ismereteknek. Az EDSZ az elmúlt években arra törekedett, hogy — az irányítás hatékonyságának fokozásán túlmenően, az intézményi önállóság növekedésével párhuzamosan — segítse és támogassa az alapszervezeti munkát. Ez a feladat a vezető testületektől más magatartást követelt, a különböző érdekek feltárását, azok ütköztetését és képviseletét tette és teszi szükségessé. Egyre nő a rétegpolitikai munka jelentősége. Ennek érdekében még intenzívebben kell felszínre hozni a tagság sajátos érdekeit, intézményeinkkel karöltve, velük együttműködve. Közös munkával fogalmazandók meg a tennivalók, mert csak így javíthatók orvosaink, szakdolgozóink, gazdasági, műszaki és fizikai dolgozóink, valamint a nők, a fiatalok és a nyugdíjasok élet- és munkakörülményei, szociális helyzetük. Az ifjúságról szólva az EDSZ főtitkára még hozzátette: " A szakszervezeti ifjúsági tagozatok és ifjúsági tanácsok, amelyek megalakulásáról a SZOT a közelmúltban hozott határozatot, kedvező feltételeket teremtenek a hatékonyabb és markánsabb szakszervezeti ifjúsági munkához, ahhoz, hogy a fiatalok még inkább közreműködjenek az őket érintő döntések meghozatalában. Következetesebben és differenciáltan kell képviselni szakszervezeti szerveinknek tagságunk érdekeit. Ám a differenciált rétegmunka megkívánja azt is, hogy több figyelmet fordítsunk a csoport- és az egyéni érdekek egyeztetésére, összhangjuk kialakítására — mondotta a szónok, majd rátért a nemrégiben befejeződött szakszervezeti választások tapasztalatainak taglalására. Kifejtette: a választási taggyűlések alkalmával a bizalmiak, szakszervezeti és megyei bizottságaink felelősséggel adtak számot a végzett munkáról, a tagság pedig kritikusan véleményezte a bizalmi, a csoport, több helyen a szakszervezeti bizottság és a felsőbb szervek munkáját is. A tagság tehát élt az új, demokratikusabb választási rendszer nyújtotta lehetőségekkel. A bizalmiaknál a titkos és a nyílt szavazás, valamint a kettős vagy többes jelölés aránya megyénként és alapszervezetenként változott, 30—50 százalék között ingadozott. Megyénként és alapszervezetenként változott a bizalmiak és testületi tagok cserélődésének aránya is, 20—30 százalék között mozog, de egyes megyékben elérte a 40—50 százalékot is. Nőtt az orvosok és egyéb diplomások száma a bizalmiak között, de továbbra is az egészségügyi szakdolgozók aránya a legmagasabb. Az alapszervezeti választásokon és a csoporttaggyűléseken az eredmények összegezésén túl megfogalmazódtak az egészségügyi dolgozók jelenlegi gondjai is, így különösen élesen vetődött fel, hogy az egészségügyi dolgozók bérének elmaradása tovább nőtt más ágazatok dolgozóihoz viszonyítva, és nem áll arányban munkájuk valós értékével, társadalmi hasznosságával. Az ügyeleti díjak még mindig alacsonyak, de további, differenciált emelésük csak központi bértámogatással oldható meg. Gondot okoz, leginkább az alapellátásban, az orvosok helyettesítése, a szabadnapok kiadása. Az orvosi hiányszakmák létszámgondjai a jövőben a betegellátás biztonságát is veszélyeztethetik, különösen az intenzív anaesthesiológia és pathológia területén. A szakdolgozók fizikai megterhelésének csökkentése érdekében szorgalmazni kell az ápolást könnyítő segédeszközök beszerzését és elterjesztését. A bölcsődei dolgozók bizonytalannak érzik a helyzetüket és alacsonynak a jövedelmüket. A gyógyszerhiány, amely rajtunk kívül álló okokból következett be, érinti a gyógyszerellátásban dolgozókat is, és rontotta a lakosság közhangulatát, így közvetve növelte az egészségüggyel szembeni elégedetlenséget. A kiemelt idegenforgalmi területeken — a Balaton-parti három megyében és a budapesti üdülőkörzetekben — az egészségügyi dolgozók szezonális megterhelése fokozott, elviseléséhez jobb anyagi és szakmai feltételek megteremtését kérik. A tagság problémáinak felsorolását az EDSZ főtitkára ekként folytatta: " Igényként vetették fel azt is, hogy a szocialista munkamozgalomban részt vevők anyagi elismerése a költségvetésben tervezhető legyen. Ehhez viszont a pénzügyi fedezet biztosítása is indokolt volt. Többen a veszélyességi pótlék címén folyósított bérkiegészítés alapbéresítését szorgalmazták, ez 1986. január elsejétől meg is oldódik. Az egészségügyi dolgozók helyettesítését szabályozó 10/1980. (VIII. 15.) EüM. számú rendelet módosítását is széles körben kéri tagságunk. E felsorolás korántsem teljes, még számos gond és probléma ismeretes előttünk. Ezeket a kongresszus anyagában is szerepeltetjük — húzta alá nyomatékosan dr. Füzi István, majd részletesen foglalkozott a középszervi küldöttértekezleteken elhangzottakkal, kijelentve, hogy e fórumokat a felelősségteljes, nyílt, konstruktív, néhol szenvedélyes vita jellemezte. Többen szóltak például az egészségpolitikai célok megvalósulásának megyei alakulásáról, a képzés és továbbképzés, a bér- és munkaerő-gazdálkodás, az érdekeltség hiányának kérdéseiről. Felvetődtek a pályakezdő fiatalok, nyugdíjasok gondjai is. Kérték az önállóbb arculatú szakszervezeti munkát és tevékenységünk nyilvánosságának fokozását. Szinte minden megyében napirendre került az intézményi élet demokratizmusának fejlesztése. Annál is inkább, mert az 1977-es és az 1979-es politikai bizottsági határozat egyértelműen a szakszervezeti szerveket jelölte meg a munkahelyi demokrácia fő képviseleti szerveként. Ebből fakadóan a munkahelyi demokrácia érvényesítése és folyamatos fejlesztése a szakszervezeti mozgalom jelentős feladata, alapszervezeteinek — a pártszervezetek elvi irányítása és ellenőrzése mellett — meghatározó szerepük van a munkahelyi demokrácia gyakorlásában — mutatott rá, kifejtve azt is, hogy jelenünk társadalmi, gazdasági viszonyai ágazatunknál is megkövetelik a demokratikus vonások erősödését. A demokratikus fórumok munkája folyamatosan fejlődött, elsősorban szakszervezeti szerveink növekvő aktivitásának és a pártszervezetek folyamatos segítő munkájának köszönhetően. Nagyon összetett feladat a munkahelyi demokratikus fórumok megfelelő tartalommal történő működtetése a véleményezési jogkör gyakorlásakor, a szakmai tervek és a költségvetés elkészítésekor, az állami vezetők munkaviszonyának és munkájának minősítésekor. Egyetértést kell gyakorolni továbbá a kollektív szerződés, a munkaügyi és a törzsgárdaszabályzat elfogadása alkalmával, a munkavédelmi és a szociális tervek kialakításakor, önálló döntési jogkört kell érvényesíteni a szociális juttatások felosztásakor, a segélyezésnél, illetve a szocialista munkaverseny értékelésénél. Ezek mind-mind külön is nagy — és sok esetben új — feladatokat adnak a területek szakszervezeti szerveinek, és ez megköveteli a megfelelő előkészítést — hangsúlyozta, hozzátéve, hogy egy újabb keletű jogosítvány értelmében mód nyílott az intézményi vezetők éves tevékenységének szakszervezeti véleményezésére, valamint arra, hogy Dr. Füzi István ezután egészségpolitikai céljaink megvalósítását, s az ennek során felhalmozódott tapasztalatokat összegezte. Emlékeztetett arra, hogy az MSZMP KB 1979. évi határozata, amely az egészségügyi ellátás helyzetét vizsgálta, megállapította: a betegellátás színvonala a lakosság életkörülményeit, hangulatát jelentősen befolyásoló tényező. Az MSZMP XIII. kongreszusa megfogalmazta az elkövetkező évek feladatait, köztük az egészségügyét is. Eszerint: „Az egészségügyi ellátás színvonalának emelése, az intézményhálózat és az irányítás fejlesztése továbbra is fontos feladat. Javítani kell az alapellátást, a járóbetegek ellátását és a közegészségügyi tevékenységet. A szükséges korszerűsítéssel, az ellátás jobb megszervezésével, a meglévő eszközök, berendezések ésszerű kihasználásával növeljük az egészségügyi intézmények munkájának eredményességét, mérsékeljük az ellátás indokolatlan területi különbségeit. Fejleszteni szükséges a szociális otthonok hálózatát és bővíteni kell a házi beteggondozás intézményes formáit. Nagy figyelmet kell fordítani a betegségek megelőzésére. ” Az EDSZ VIII. kongresszusa határozataiban rögzítette: „Szakszervezetünk kiemelt feladata, hogy aktívan közreműködjék az egészségügyi ágazat fejlesztésének előkészítésében, a tervezésben és a kitűzött célok megvalósításában”. Szakszervezetünk — hagyományaiból adódóan — mindig is részese volt a politika, szűkebb értelemben az egészségpolitika alakításának. Az elmúlt időszakban — különösen az 1972-es egészségügyi törvény megjelenése óta — ez a tevékenysége egyre inkább fejlődött. Számtalan kezdeményezés indult el szakszervezetünktől a korábbi időben is, és jóleső érzéssel vesszük tudomásul, még ha némelyikük korábban meg nem értéssel is találkozott, ma már ezek zömmel kiemelt célprogramok vagy tervfeladatok lettek. Gondolunk itt az alapellátás kiemelt fejlesztésére, a szűrővizsgálatok bevezetésére, a progresszív ellátás fejlesztésére, vagy a korszerű intézmények működtetéséhez szükséges szabályozások (szociális tervezés, munkaügyi szabályzatok, szocialista munkaversenymozgalom stb.) bevezetésére — sorolta fel a kézenfekvő példákat, s annak a nézetének adott hangot, hogy az EDSZ hathatós közreműködésével történt meg a többi között a központi ügyeleti, készenléti szolgáltatások megszervezése az alapellátásban, a sürgősségi, betegfelvételi osztályok kialakítása, a betegbeutalási rendszer, a progresszív betegellátás alapelveinek, az egyes lépcsőfokok feladatainak megfogalmazása, a regionális központok működési feltételeinek javítása, a komplex munkaerő-tervezés meghonosítása és végül, de nem utolsósorban az, hogy úgy vezettük be az ötnapos munkahetet, hogy nem voltak különösebb fennakadások a betegellátásban. Jogos igény maradt viszont az alapellátás működési szabályzatának kimunkálása, de ugyanúgy igénylik a progresszív ellátás jelenlegi helyzethez igazodó egységes követelményeinek a megfogalmazását is. Ennek kapcsán a főtitkár utalt rá, hogy ágazatuk a VI. ötéves tervciklusban kiemelt ágazat volt, annak ellenére, hogy a népgazdaságnak már a tervidőszak elején is komoly anyagi nehézségekkel kellett megküzdenie. A különböző gazdasági hatások eredőjeként ez a kiemeltség csak relatív módon érvényesült. Ez azt jelenti, hogy a tervekben meghatározott összegeket nagyjából változatlanul megkapta az egészségügy, de a reálértékük csökkent. Bizonyos mértékben az importkorlátozás is sújtotta ágazatunkat, és elsősorban a műszerek — közülük is a nagyobb értékű műszerek — beszerzésében, cseréjében okozott nehézségeket. Ugyanakkor ebben az ötéves tervben is jelentősen fejlődött intézményi rendszerünk. A tervidőszak végére a kórházi ágyak száma várhatóan meghaladja a 102 ezret. Vagyis a minden 10 ezer lakosra jutó kórházi ágyak száma 97,1 lesz. Jelentős eredményeink között könyvelhetjük el — a nehezebb gazdasági helyzet ellenére is — több intézményünk megújulását, rekonstrukcióját is. Példaként említhető a Győr-Sopron megyei kórház 588 ágyas bővítése, az Országos Traumatológiai Intézet rekonstrukciója, a SOTE Ér- és Szívsebészeti Klinika műtőblokkjának közeljövőbeni befejezése. A Fejér megyei kórház 200 ággyal, központi mosodával és konyhával, a Zala megyei kórház diagnosztikai épülettel, a Dél-pesti kórház 450 ággyal gyarapodott. Felépült az Országos Mentőszolgálat központja és a Pest megyei Tanács Kerepestarcsai Kórháza 342 ággyal, a békéscsabai kórház 310 ággyal, a Heves megyei kórház 438 ágggyal, a Hajdú-Bihar megyei kórház 304 ággyal, a Fővárosi Margit kórház 313 ággyal, a Dunaújvárosi Kórház 330 ággyal, a Szolnok megyei kórház 400 ággyal, a Veszprém megyei kórház 300 ággyal gazdagodott. A Szabolcs-Szatmár megyei kórház 445 ággyal és központi műtőblokkal, diagnosztikai részleggel, a Komárom megyei kórház 252 ággyal és központi műtőblokkal, a POTE ideg-, elmeklinikai műtőblokkal, az Orvostovábbképző Intézet Sebészeti Klinikája műtővel bővült, hogy csak a jelentősebbeket említsük. Külön ki kell emelni, folytatta, hogy ebben az ötéves tervben Budapest egészségügyi hálózata fokozottabban fejlődhetett, mérsékelve a több évtizedes rekonstrukciós és fejlesztési lemaradást. A fejlődés ellenére sem lehetünk elégedettek a kórházi ágyak strukturális összetételével. Az aktív ágyak száma 20 év alatt kereken 50 százalékkal (47 ezerről 71 ezerre nőtt, ebben a tervciklusban 70 200-ról 71 000-re), a krónikusoké 20 év alatt 40 százalékkal nőtt (23 ezerről 31 ezerre), ebben a tervciklusban 26 800-ról 31 000-re. Véleményünk szerint az aktív és a krónikus ágyak aránya még ma sem megfelelő. Szemléleti okok, érdekütközések gátolják az arányon javító szervezeti intézkedések megtételét — szögezte le dr. Füzi István, majd kijelentette: még súlyosabb a helyzet a szociális intézmények fejlesztése területén. A tervidőszak végén várhatóan 38 ezer szociális otthoni férőhely lesz. A tervezett szociális otthoni férőhelyek fejlesztése — hasonlóan a korábbiakhoz — ebben a tervidőszakban sem valósul meg. Várhatóan csak mintegy 65-70 százalék lesz a teljesítés. Az otthon jellegű intézményhálózat fejlesztésében van a legnagyobb lemaradás. Nem kielégítő az intézményhálózat rekonstrukcióinak üteme sem. Az életkorra és az egészségi állapotra adaptált újszerű gondozási formák kialakítása is lassan halad, annak ellenére, hogy időközben az új, szakosított ellátási formák is megjelentek. Véleményünk szerint ebben a vonatkozásban egyes megyei tervek előkészítésének, átgondoltságának a mélysége, megalapozottsága is megkérdőjelezhető. Hasonló a helyzet a most készülő tervek esetében is. Néhol a szűkebb anyagi lehetőségek szorították háttérbe a szociális intézményhálózat fejlesztését, ezért a tervek megvalósítását a későbbiekben fokozottabban kell ellenőrizni — mondotta, majd arról szólt, hogy nem mindenütt megfelelő kórházaink infrastruktúrája, intézményeink komfortja. Márpedig ez a betegellátás színvonalát, de egyben a dolgozók élet- és munkakörülményeit is befolyásolja. A helyenként már elavult intézményi infrastruktúra veszélyezteti a „kórházüzem” működését. Az egészségügy üzemelteti az ország legnagyobb, legösszetettebb, de messze nem a legkorszerűbb élelmezési és mosodai rendszerét, amely jelentős mennyiségű energia- és anyagfelhasználást, illetve korszerű karbantartó és javítószolgálatot igényel. Sajnos a legújabb, valamint a közelmúltban rekonstruált intézmények kivételével, éppen az alaptevékenységhez szükséges infrastruktúra létesítésének hiánya okozza a legtöbb gondot. Az elmúlt időszakban a gyógyszerellátás gondjai is komoly feszültséget keltettek. Ma már sokak ismerik a hiánycikkek listáját, amelyet az orvosok havonta kapnak kézhez. A hiány csak akkor szüntethető meg, ha a gyógyszergyárak elsősorban a hazai szükségletet elégítik ki. Nagy az orvosok felelőssége is, mert olykor engednek a szakmailag indokolatlan csábításnak, amely szerint a drága, a külföldi gyógyszer jobban gyógyít. A gyógyszertárak dolgozói elismerést érdemelnek azokért az erőfeszítésekért, amelyekkel a gyári készítmények pótlását igyekeztek megoldani. A műszerellátottságról szólva dr. Füzi István elmondotta: a kiadott felszerelési jegyzékhez képest színvonala közepes. Egyes megyék intézményei, ezen belül is egyes egységek, osztályok a progresszív betegellátásban elfoglalt helyüekét meghaladó fokon, míg mások ahhoz mérten hiányosan vannak ellátva. Jelentős előrelépést hozott az egyszerhasználatos fecskendők és tűk hazai gyártása, noha a típusváltás számottevő nehézséggel járt. Az egyszer használatos eszközök folyamatos külföldi beszerzése, illetve alkalmazása nem megoldott. Gondok jelentkeztek a kéziműszer-ellátásban is. Az intézmények gép- és műszerparkjának fejlesztéséhez az eredetileg előirányzott pénzügyi fedezet sem volt teljesen biztosítva. Ez mind a fekvő-, mind a járóbeteg-ellátásban problémát okozott. A műszerezettség szintje legalacsonyab az alapellátásban, bár itt is vannak ellentétes példák. Vas megyében például az összes körzeti orvost ellátták EKG- készülékkel, de azokat nem mindenütt használják. Indokolt lenne azon okokat is elemezni, hogy miért nem használják ki megfelelőképpen a modern diagnosztikai eszközök jelentős részét. A beszerzés gondjai között szerepelnek a folyamatos áremelkedések, az importbeszerzések hosszú átfutási ideje és az ebből eredő költségnövekedés, valamint a hazai gyártás nem kielégítő mennyiségi és minőségi volta. A konkurencia hiánya gátja a fejlődésnek. Reméljük, hogy a jövőben több ipari vállalat ismeri fel az egészségügyi műszerek és eszközök gyártásában rejlő hosszú távú hazai és nemzetközi piaci lehetőségeket — állapította meg az EDSZ főtitkára, s ehhez a témakörhöz kapcsolódva részletesen elemezte a szervizszolgáltatások helyzetét. Kijelentette: A műszerjavításban, a szervizelésben és az alkatrészek utánpótlásában nincs kellő előrehaladás. Ennek egyik oka az orvosi műszerek tipizálásának hiánya. Az egészségügy területén különösen nagy az igény a devizát követelő mű (Folytatás a 3. oldalon) Egészségpolitika, egészségvédelem Bessenyei Ferenc szavalatával köszönti a kongresszust Dr. Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese és dr. Medve László egészségügyi miniszter a vezetők munkaviszonyával kapcsolatos egyes kérdésekben az illetékes szakszervezeti szervezetek előzetesen véleményt nyilváníthassanak. A vezetők tevékenységének véleményezésében a reális helyzet az, hogy ezt a kötelezettséget egyik oldalról sem fogadták lelkesen. Szinte mindenütt tapasztaltunk bizonytalanságot, nem kellő értelmezést. Jelentős eredménynek értékeljük mégis azt, hogy az intézmények mintegy kétharmadában 1984-ben az első számú vezetők és helyetteseik éves tevékenységének szakszervezeti véleményezése megtörtént. E munkánkról a SZOT titkárságának 1984 novemberében beszámoltunk, ahol elismerőleg nyugtázták tevékenységünket. Magyarán: elértük, hogy a vezetők véleményezése ágazatunkban lényegében gyakorlattá vált — szögezte le a főtitkár, hozzátéve kiegészítésképp az imént mondottakhoz, hogy az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete, bár időben felismerte a munkahelyi demokrácia fejlesztésének szükségességét, mégis az évtizedes hagyományok, a rangtisztelet, az autokratikus vezetési módszerek miatt, és tegyük hozzá: amiatt, mert a felsőbb szintű vezetők egy jelentékeny része nem segítette kellően ennek az ellenállásnak a feloldását, csak lassúbb ütemű előrehaladást érhetett el. Feladatunk, hogy további szemléletformálással elősegítsük a túlzott tekintélytisztelet enyhülését, s elérjük, hogy a vezetők munkájának, magatartásának megítélése mindinkább a valóságos helyzetet tükrözze — jelölte ki a továbblépés útját az előadó, noha egyértelmű sikernek ítélte meg, hogy sok az olyan munkahely, ahol a vezetők már nélkülözhetetlen segítségnek fogják fel dolgozóik részvételét a vezetésben, az egészségpolitikai célkitűzések kimunkálásában, az élet- és munkakörülmények alakításában. A siker titka az, hogy a vezetők olyan kérdéseket és főleg úgy feldolgozva, olyan formában vittek a képviseleti fórumok elé, amelyekhez érdemi módon lehetett kapcsolódni, amelyekkel a dolgozók azonosulni tudtak. Lehetőség nyílt továbbá a kolletkíva ismereteinek, aktivitásának kamatoztatására is. A bizalmiak pedig a szakszervezeti csoportokban előzetesen kialakított véleményt tudták tolmácsolni, és a döntésekről tájékoztatták a bizalmi csoportokat. Ezért is alapvető teendőnk, hogy az intézményekben és vállalatoknál olyan irányítási rendszert alakítsunk ki, amelyek lehetővé teszik, hogy a döntések megfelelő helyre kerüljenek, minden területen csökkentve a túlzott centralizáltságot. A munkahelyi demokrácia kiteljesítésében nekünk, szakszervezeti tisztségviselőknek is van még tennivalónk. Már csak azért is, mert még sok helyen tapasztalható szervezeteinkben bizonytalanság, bátortalanság — állapította meg, nem rejtve véka alá, hogy ennek viszont az az előfeltétele, hogy a szakszervezeti tisztségviselők észleljék a tagságot foglalkoztató gondokat, és velük együtt keressék a megoldásokat. Mert dolgozóink aktív támogatását, cselekvő közreműködését nem nélkülözhetjük. Ennek érvényesítése objektív szükségszerűség, szocialista rendszerünk hitelességének fontos eleme, s ezt minden egészségügyi intézményben fel kell ismerni — hangoztatta.