Egészségügyi Dolgozó, 1987 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

1987. JANUÁR EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ Nem orvosok, de diplomások Zalka Ferenc a Tétényi úti Kórház és Rendelőintézet gazda­sági főigazgató-helyettese. Az in­tézményben dolgozó nem­ orvos diplomásokról kérdeztük őt. — Kilencen vannak, ha most figyelmen kívül hagyjuk a gyógy­szerészeket — kezdi a beszélge­tést, és én nem akarok hinni a fü­lemnek. Egy kórháznak termé­szetesen az a fő dolga, hogy ellás­sa, meggyógyítsa a betegeket, de ennek a feladatának csak akkor tud sikerrel eleget tenni, ha meg­felelő az infrastruktúrája, ha olyan képzettségű és végzettségű emberek segítik a munkát, akik műszaki, közgazdasági, vagy egyéb jellegű főiskolán,vagy egyetemen szereztek oklevelet. Arányok és gyökerek Ehhez képest — enyhén szólva — meglepő, hogy egy ekkora in­tézményben, ahol 2500-an dolgoz­nak, — írd és mondd — kilenc diplomás gyűlt össze. Mielőtt bár­ki arra gyanakodna, hogy itt vala­kit mulasztás terhel, a vezetők nem tettek lépéseket annak érde­kében, hogy ne ilyen elszomorító legyen az arány, megnyugtathat­juk: erről szó sincs, egészen más­hol rejtőznek a bajok gyökerei. — Mit mondhatnék ágazatunk anyagi lehetőségeiről? — kapcso­lódik a beszélgetésbe dr. Somlyai Lajos, a másik főigazgató-helyet­tes. Pusztán a rend kedvéért any­­nyit jegyeznék meg: dolgozóink keresete átlagosan 20-30 száza­lékkal alacsonyabb, mint egyéb, népgazdasági ágazatokéban dol­gozóké. Amivel nem azt akarjuk sugallni, hogy ők irigylésre méltó helyzetben vannak. Ám mi mégis csak egészségügyiek vagyunk; tetszik, nem tetszik — muszáj vi­szonyítanunk, mert ha nem tesz­­szük, más helyettünk ezt a felada­tot nem fogja átvállalni. — Gondolja, hogy nekünk nem kellene diplomás ember? Hirtelenjében meg sem tudnám mondani, hova, mely területre nem kellene, de annak sem volna sok értelme, ha felsorolnám a le­hetőséget, hogy aztán egy köny­­nyen kiszámítható fordulattal le­zárjam az ügyet azzal: nincs pén­zünk, hogy eséllyel induljunk ér­tük csatába; egyszerűen nem va­gyunk abban a helyzetben, hogy a megnyerni szándékozott szak­emberekkel egyenlő feltételekkel üljünk a tárgyalóasztalhoz — rög­zíti a tényeket a gazdasági főigaz­gató-helyettes. Korábban még voltak, adódtak kísérleteik, ám mindahány elvetélt. Manapság az igazán jól képzett diplomásokat két dologgal mozdíthatják ki megszokott környezetükből: több pénzzel, vagy vezetői beosztás­sal. És a Tétényi kórház egyik eszközzel sem rendelkezik. Búcsú a katedrának Csak abban reménykedhetünk, hogy valakit felénk kormányoz­nak a vonzalmai, akad valaki a családjában, aki miatt mégis ben­nünket választ — bólint Zalka Ferenc, bár látni rajta, hogy eb­ben a lehetőségben ő sem igen bí­zik. Még akkor sem, ha — mint kiderül — néha bekövetkeznek csodák. Jelesül dr. Juhász Ágnes esetében, aki épp tíz éve végzett az ELTE természettudományi ka­rán és szerzett kémia-biológia szakos tanári diplomát. Öt évet tanított is, de egyre határozottab­ban az a benyomása támadt, hogy nem becsülik meg eléggé, mégiscsak igazak azok a véleke­dések, hogy nálunk nincs igazán rangja annak, ha valaki katedrára áll és élethivatásának választja a felnövekvő nemzedékek oktatá­sát. — Nagyon szerettem tanítani és addig nem is érdekelt, meny­nyit keresek, amíg meg nem szü­lettek a gyermekeim. Aztán döb­bentem rá, hogy hiába szép a ta­nítás, ha egyszer nem lehet belőle megélni — emlékezik vissza a pár évvel ezelőtti eseményekre, és rögtön hozzáfűzi: ekkor érte a kö­vetkező ráeszmélés: az, hogy ki­derült, egy olyan végzettségű em­ber mint ő is, nemigen dúskálhat az állásajánlatokban. Igaz, akkor még nem jelentették ki széles nyilvánosság előtt, hogy „egyes, speciális értelmiségi pályákon rendkívülien megnehezült az el­helyezkedés”, ettől függetlenül, aki úgy döntött, vált és vándorbo­tot vesz a kezébe, szembetalál­kozhat a rideg valósággal. — Jobb híján jött a kórházba? — kérdezek rá. — Nézze, én dolgozni akartam és itt állást kaptam. Mit tehetnék még ehhez hozzá? — fordítja viszi szájára a kérdést, s ha mélyebben belegondolunk, tökéletesen igaza van. Annál is inkább, mert az ak­kori 3250 forintos fizetése mostan­ra 6300 forintra nőtt, ami 20-30 százalékkal kevesebb, mint a vele egyidős és ugyanott, a központi laboratóriumban dolgozó orvoso­ké, de ezért a helyzetért, amit akár fonáknak is minősíthetnénk, nem az utóbbiak tehetnek. Ha­nem a belső szabályzatok, ame­lyek elveikben ugyan hitet tesz­nek „az egyenlő munkáért­ egyen­­lő bért” követelés igazsága mel­lett, ám ennek a gyakorlatnak né­ha nehéz érvényt szerezni. Egy kalap alatt ? *— Mi nem kapunk pótlékot és ha ügyelünk, más kulcsszám sze­rint díjaznak minket — mondja dr. Juhász Ágnes, és szavaiban nincs szemrehányás, inkább csak amolyan belenyugvásféle. Meg aztán, és ez is rokonszenvessé te­szi magatartását, azt is elismeri, hogy indokolt a 20-30 százaléknyi bérbeli különbség, ami közte és az orvosok között van. Egy kór­házban ugyanis nélkülözhetetlen az orvosi szemlélet, ez pedig alig­ha várható el egy egészen más szakmai környezetben tanult em­bertől.­­ Mégis, ha nem sikerül ren­det teremteni ezen a téren, a nem-orvos diplomásaim elmen­nek — emeli meg a hangját a köz­ponti labor vezetője, dr. Német- Csóka Mihály, akiről az a hír jár­ja, hogy roppant szigorú, olyan követelményeket támaszt beosz­tottjaival szemben, amelyek vagy azonnali távozásra ösztökélik az új belépőket, vagy több évtizedes­maradásra.­­ A fő gondot az okozza, hogy az orvosok és a vegyészek, meg a többiek tényleg nem vehetők egy kalap alá. Pontosan amiatt, mert egészen más fogalmakat használ­nak, éreznek természetesnek, lé­nyegesen különböznek szemléle­tükben, a problémák megközelí­tési módjában. Napi és egyéb fel­adataink viszont — az esetek zö­mében — nem tűrik, nem viselik el ezt a szemléleti sokszínűséget. Éppen azért nem, mert végül is egészségügyi intézményben dol­gozunk. — Teljességgel kizárt, hogy ezt a sokszínűséget, amit most hátrányként emlegetett, megfor­dítsa és előnyére változtassa meg? — Nyitott kapukat dönget! Már ami a személyemet illeti — jelenti ki határozottan Német- Csóka Mihály és elárulja, hogy van, lenne megoldás. Annak a gyakorlatnak a meghonosítása, amely a nálunk fejlettebb orszá­gokban már fényesen bevált. Megoldások és patthelyzetek A megoldás csakugyan kézen­fekvőnek hat: az orvosokat és az egyéb diplomásokat újra beülte­tik az iskolapadba és posztgradu­ális oktatás keretében valameny­­nyiüket klinikai kémikussá képe­zik. Mi sem természetesebb, kíno­san ügyelve arra, hogy a tan­anyag lejelölésekor és átadásakor szem előtt tartsák az eltérő alap­végzettséget. Magyarán, arra tö­rekednek, hogy az egyéb diplo­mások megismerkedjenek az or­vosi szempontokkal, az ennek megfelelő közelítési módozatok­kal és eszköztárral,míg az orvo­soknál ugyanez a folyamat ellen­kező előjellel megy végbe. — Gyanítom, most az követ­kezik, hogy nálunk valahol el­akadt az ügy... — Sajnos, nem téved. A patt­helyzet oka mi más is lehetne, mint az, hogy a kórházat az egészségügyi tárca felügyeli, az oktatás meg a művelődésügy ha­táskörébe tartozik!? Az szb már akarja A magunk szerény eszközeivel persze igyekszünk segíteni a la­borban dolgozó nem-orvos diplo­másainknak és természetesen a többieknek is — fordít egyet az optikán dr. Záray Gyuláné, a szakszervezeti bizottság titkára, és példaként említi, hogy erőfe­szítéseik nyomán a jutalmazásra fordítható összeg 25 százalékát az anyagi különbségek mérséklésé­re, a jó munkát végző, nem-orvos diplomásoknak szánják, ily mó­don is tudatosítva bennük, ugyanolyan megbecsült dolgozói az intézménynek, mint az orvose­gyetemen, vagy más, de egész­ségügyi vonalon oklevelet szer­zettek. Szó van arról, hogy rájuk is kiterjesztik a pótlékról szóló rendelkezés érvényét. Az intézke­dés bevezetésének időpontja ko­rántsem elvi megfontolások tár­gya; minden azon múlik, mikorra sikerül előteremteni a szükséges összeget. Bármibe lefogadom, igen rövid idő alatt meglesz a pénz. Különben még kilenc sem lesz az a kilenc... (Seregi) Dr. Juhász Ágnes biokémikus és Tasnádi György vegyészmérnök Védelmet a vádaskodások ellen! Izgalmas kérdéseket tárgyalt az októberi, kihelyezett ülésén a Csongrád Megyei Orvosetikai Bi­zottság dr. Csaja Klára OEB el­nök vezetésével. A tanácskozás házigazdája ezúttal a hódmezővá­sárhelyi Városi Tanács Kórháza volt. Első napirendi pontként dr. Viski Sándor főorvos, az Intézeti Etikai Tanács elnöke számolt be a hódmezővásárhelyi Kórház- Rendelőintézet etikai helyzetéről. Az Etikai Tanács tevékenységé­nek fő iránya az eltelt időszakban az etikai vétségek megelőzésére szolgált. A testület 1276 írásos fel­mérést végzett a kórház, a rende­lőintézet és a körzetek területén. A kérdőívek vizsgálták a betegek és az egészségügyi dolgozók egy­más közötti viszonyát, végül a munkahelyi demokrácia helyzetét és problémáit. Ez a kezdeménye­zés, valamint a NEB felméréseibe történő bekapcsolódás sok hasz­nos tapasztalatot adott a fenti kér­dések viszonylagos objektív meg­ítélésében. A felmérés elemzése, értékelése — természetesen — nemcsak etikai szempontból adott jelzéseket. Az intézet állami, párt és szakszervezeti vezetése is bőségesen profitálhatott belőle munkájához. A napirend előadója kiemelten foglalkozott az etikai magatartás kérdéseivel, az állami vezetés döntéseinek előkészítésével, a kórház és járóbeteg-ellátás együttműködésének feladataival, a hálapénz kérdéseivel. Az utóbbi 3 évben egyetlen etikai ügy sem vetődött fel a hálapénzzel kap­csolatban. Ennek ellenére az „Etikai Tanács úgy véli, hogy ez több esetben fordul elő, de nem olyan számban, ahogy ezt a köz­vélemény képzeli. Tudunk ugyanakkor névtelen megjegyzé­sekről, panaszokról, de ezek csak általánosak”. „Az Intézeti Etikai Tanács véleménye szerint a fel­sőbb szerveknek segítséget kelle­ne nyújtani a névtelen vádasko­dások ellen, mert ez jelentősen rontja az egészségügyi dolgozók közérzetét”. A beszámolót dr. Kassai Mik­lós kórházigazgató egészítette ki, majd kérdésekre került sor. Mennyire objektív a felmérés? Elégedettek-e a betegek? Milyen az egészségügyi dolgozók egy­máshoz való viszonya? Egymás munkájának megítélése? Mi tar­tozik az „etikátlan” megítélés kö­rébe? Arányban vannak-e az el­várások a rendelkezésekre álló eszközrendszerrel (jutalmazás, bérezés, kitüntetések)? A hozzá­szólások során szóba kerültek még tudományetikai kérdések, az orvos-beteg kapcsolat napi fe­szültségei, a megfelelő hangnem fontossága, a körzetek, kórházak dolgozóinak hajszoltsága, és a he­lyes életmódra nevelés gondjai, feladatai. Javasolja az Intézeti Etikai Ta­nács, hogy az állami és pártveze­tés valamilyen módszer alkalma­zásával védje meg azokat az egészségügyi dolgozókat — le­gyenek azok vezetők vagy beosz­tottak —, akiket névtelenül vagy megnevezve igazságtalanul vá­dolnak, s az igazságtalanság be­bizonyosodik. Sokszor egy-egy ügy kapcsán különböző hivata­lokhoz többrendbeli bejelentés érkezik, s ha annak vizsgálata be­bizonyítja, hogy a megvádolt dol­gozó vétlen, akkor számára az egyetlen vigasz, hogy valótlan té­nyeket nem tudtak rábizonyítani. A feljelentők pedig elégedetten veszik tudomásul, hogy egy egész apparátust „megmozgattak”. Amint dr. Csaja Klára OEB-el­­nök megállapította: a vásárhelyi Etikai Tanács az egyik legaktí­vabb, működése példaszerű. A színes, sokrétű, gazdag vitát jól egészítette ki a tanácskozás többi napirendi pontja, melyben a magángyakorlat országos helyze­téről és az orvosvédelemről esett szó, ez utóbbi dr. Martonyi Er­zsébet OEB-titkár tolmácsolásá­ban. Talán szerencsésebb lett vol­na kevesebb téma napirendre tű­zése, hogy a valóban fontos, gon­dot okozó etikai problémák mé­lyebb, emberközpontúbb elem­zésre kerülhessenek. Ez azért is sürgető, mert napjaink felgyor­sult társadalmi változásai újabb és újabb, megoldásra váró gondo­kat adnak az etikai tanácsoknak. Dr. Függ Zsuzsa AZ INFORMÁCIÓK NYOMÁBAN CEGLÉDEN Munkaruhákról, védőeszközökről Aligha tévedek, ha úgy hiszem, az információs jelentéseket amo­lyan „hámozott luftballonnak” tartja a szakszervezeti tagság egy része. Ha mégis annak nyomán történik valami, természetesen megnő az ázsiója, s kezdik komo­lyan venni. Márpedig a jelzések, a közvélemény hangja, a dolgo­zók hangulata nem hagyhatja kö­zömbösen sem az állami, sem a mozgalmi vezetést... S ha létezik fórum, amely teret kínál a hangu­latjelentésben foglalt gondolatok­nak, akkor lapunk leginkább ezek közé kíván tartozni. Ezúttal egy albertirsai vélemény nyomán indultunk útnak; idézünk belőle: „... igen alacsony a szabályzat­ban munkaruha-térítésként meg­határozott összeg, egy táska ki­hordási ideje három év, fizethető érte öt-hatszáz forint (jelenlegi ára körülbelül 900 forint). A kór­házi nagylabor dolgozói egy idő­szakra hat köpenyt kapnak, míg a minilaborban — noha az igénybevétel semmivel sem ki­sebb, mint amott — ugyanezen időszakra csak négy jár ...” Ergonómiai szerep — Korántsem panasznapot szeretnénk tartani az albertirsai­­ak nevében ... — kezdem a be­szélgetést dr. Megyeri Lászlóval, az EDSZ Pest megyei szervezeté­nek munkavédelmi bizottsága ve­zetőjével, aki egyben a Ceglédi Kórház sebészeti osztályvezető főorvosa is és Kiszel Istvánnéval, a kórház szb-titkárával. — Tudunk az említett észrevé­telről — mondják beszélgetőpart­nereim —, de mi is helyesebbnek tartjuk, ha a hozzánk tartozó alapszervezet helyi gondjai mel­lett a kórház általános képét is megrajzoljuk. A munkaruha, a védőeszközök, a különböző fel­adatkörök színvonalas ellátásá­hoz szükséges felszerelések hasz­nálatát jogszabályok, kollektív szerződés, munkaügyi szabályzat és megannyi más intézkedés rész­letesen körvonalazza. Betartásuk kötelező érvényű, ám annyiban rugalmas, hogy például szabad kezet ad ahhoz, hogy — a dolgo­zók személyes igényének, ízlésé­nek is, ugyanakkor az anyagi fe­dezetet nyújtó intézmény büdzsé­jének is megfelelő minőségű — köpeny, cipő, táska stb. kerüljön a dolgozókhoz. Talán kissé tudo­mányosan hangzik, de az említett eszközöknek ergonómiai szere­pük is van, hiszen magyarán ar­ról van szó: a munkahelyi közér­zetre kedvezően hat a dolgozó kedvére való öltözék, s anyagilag sem érdektelen, hogy a fizetésből, saját pénztárcából kell-e pótolni­ a kötelezően járó holmikat, vagy sem. „Rendkívüli igény” — Miként teljesítik a rendkí­vüli kéréseket Pest megyében, il­letve Cegléden? — Arra törekszünk, hogy mi­nél kevesebb legyen az úgyneve­zett „rendkívüli igény”, hiszen azt pénzügyi és jogi oldalról is ne­héz hirtelenében teljesíteni — mondja a megyei munkavédelmi bizottság vezetője, és az szb-titkár egyetért vele. — Az évente egy alkalommal megrendezett to­vábbképzésen rendszeresen napi­rendre tűzzük a munkaruha- és­­eszközellátást. Területi társadal­mi munkatársaink tájékoztatást kapnak a rendeleti változásokról, s kiváló alkalom e konzultáció ar­ra is, hogy praktikus érvrendszert alakítsanak ki aktivistáink a hely­ben, szűkebb pátriájukban olykor nélkülözhetetlen „csatározásaik­hoz”. Sok múlik a vezetőkön — Ha jól értem, sok múlik a helyi vezetőkön, s a velük kap­csolatban álló szakszervezeti bi­zalmikon, érdekvédelmi felelősö­kön . . . — Pontosan erről van szó. Más-más taktikát kell követni egy kis alapszervezetben, s megint mást a nagy apparátusokban. Na­gyon sok függ a tanácsi vezetők­től is, minthogy a pénzeszközök mozgatása többnyire az állam­­igazgatás kezében összpontosul. Talán könnyebb a helyzet ott, ahol egy vezető és egy „szakszer­vezet is” ütközteti véleményét, s nem testületnek egy másik testü­letet kell meggyőznie a maga iga­záról, majd a megállapodást ad­minisztratív formába önteni. Ahol csupán egy-két egészségügyi dol­gozó munkaruhájának, -cipőjé­nek, -köpenyének anyagi fedeze­tét kell előteremteni, vagy a ráfor­dítható összeget növelni, ott ki­sebb a gond, hamarább megtalál­hatják a módját a költségátcso­portosításnak. Ahol azonban egy intézkedés tömegeket érint, ott nyilván jobban meggondolják a módosítást még akkor is, ha az ésszerűnek látszik, mert kétséges, vajon bírja-e majd a kassza. — Mi hát a megoldás kulcsa? „Önhatalmú” piackutatás — Sémát adni szinte lehetet­len. Változatlanul fenntartjuk, hogy a megalapozott kérésekkel érdemes a helybéli gazdasági és tanácsi vezetéshez fordulni. No persze indokolni is sokoldalúan kell az igényeket Albertirsán is, másutt is ... Naplószerűen nyo­mon követhető a kijárások száma. A körzeti ápolónők, védőnők, szo­ciális gondozók munkaruha- és védőeszköztárának elhasználódá­sa összehasonlítható adatok alap­ján is értékelhető és az így alátá­masztott indoklás bizonyára meg­hallgatásra lel az intézkedésre jo­gosultaknál. A munkaügyi és munkavédelmi szabályzat újrafo­galmazása, módosítása a követke­ző lépés lehet. Más: maguk a szakszervezeti aktívák is végez­hetnek „önhatalmú” piackuta­tást. Hiszen esőköpenyből, mű­bőrtáskából,­­cipőből is kapható sokfajta. A célszerű, ha a Munka­­ruházati Kereskedelmi Vállalat üzleteinek készletét rendre figye­lemmel kísérjük, hiszen a tartó­­sabb, s esztétikusabb felszerelés megvásárlása többnyire — főleg a kis alapszervezeteknél — ma­gukra a dolgozókra hárul. S végül egy visszatérő gondolat: a gazda­sági vezetők és a szakszervezet képviselőinek együttműködése mind a munkavédelem, az ellátás, mind más, egyéb területen a jó munkahelyi közérzet, s így a job­ban végzett munka forrása. (gy. kárpáti) Az SOS gyermekfaluért Brigádok a kalocsai kórházban A kalocsai ének- és zeneiskola gyermekkórusa részt vett a Batto­­nyán nemrégiben épült SOS gyermekfalu megnyitó ünnepsé­gén. A gyerekeket a szülők is el­kísérték, közülük többen a kalo­csai kórház dolgozói, szocialista brigádtagok. Nagyon tetszett ne­kik a megvalósult nemes gondo­lat. Hazatérve elhatározták, meg­szervezik az anyagi hozzájárulást a gyermekfalu további bővítésé­hez. Elsőnek a Balassa János szo­cialista brigád tagjai döntöttek úgy, egy napi munkabérüknek megfelelő összeget ajánlanak fel a nemes célra. Felhívást intéztek a kórház szocialista brigádjaihoz, csatlakozzanak vállalásukhoz. A szeptemberben elhangzott fel­híváshoz már 5 brigád jelentette be csatlakozását. Több mint 100 ezer forintot fizettek be az emlí­tett célra. Papp Istvánné brigádvezető el­mondta: " A 16 tagú közössé­günk főként altatónővérekből és műtősnőkből áll. Komolyan vesz­­szük a vállalások teljesítését, an­nál is inkább, hiszen mi kezde­ményeztük a gyermekfalu bőví­téséért indított mozgalmat. A kórház szakszervezetének tit­kára dr. Babarczy István sebész. — Tizenöt szocialista­­ brigá­dunk van a kórházban összesen 360 taggal — mondja. — Vállalá­saikat rendszeresen értékelik. Egyrészt a brigád ad le egy önér­tékelést, másrészt egy másik szo­cialista közösség minősíti a tevé­kenységüket. Gyakran élénk vitá­ban döntik el, hogy egy adott bri­gád mennyire teljesítette vállalá­sát. Ritkaság, hogy egészségügyi intézménynél ilyen mértékben bontakozzon ki a versenymozga­lom. Laikusnak nehéz is elképzel­ni, hogy milyen vállalásokat tesz­nek itt a szocialista közösségek. Erről Istella Istvánné, a szak­­szervezeti biztottság szervezőtit­kára ad felvilágosítást: " A kórház vonzáskörébe tar­toznak a környező községekben lévő egészségügyi intézmények. A betegellátást hatékonyabbá le­het tenni egy-egy új műszer be­szerzésével, alkalmazásával, újí­tásokkal. Erre tesznek vállaláso­kat a brigádok. Konkrét példaként említi meg, hogy ily módon sikerült például a tüdőbelgyógyászatnál felére csök­kenteni a pontos diagnózisnak megállapítási idejét és a kezelést is. K. S. Istella Istvánné 5

Next