Egészségügyi Dolgozó, 1987 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
1987. JANUÁR EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ Nem orvosok, de diplomások Zalka Ferenc a Tétényi úti Kórház és Rendelőintézet gazdasági főigazgató-helyettese. Az intézményben dolgozó nem orvos diplomásokról kérdeztük őt. — Kilencen vannak, ha most figyelmen kívül hagyjuk a gyógyszerészeket — kezdi a beszélgetést, és én nem akarok hinni a fülemnek. Egy kórháznak természetesen az a fő dolga, hogy ellássa, meggyógyítsa a betegeket, de ennek a feladatának csak akkor tud sikerrel eleget tenni, ha megfelelő az infrastruktúrája, ha olyan képzettségű és végzettségű emberek segítik a munkát, akik műszaki, közgazdasági, vagy egyéb jellegű főiskolán,vagy egyetemen szereztek oklevelet. Arányok és gyökerek Ehhez képest — enyhén szólva — meglepő, hogy egy ekkora intézményben, ahol 2500-an dolgoznak, — írd és mondd — kilenc diplomás gyűlt össze. Mielőtt bárki arra gyanakodna, hogy itt valakit mulasztás terhel, a vezetők nem tettek lépéseket annak érdekében, hogy ne ilyen elszomorító legyen az arány, megnyugtathatjuk: erről szó sincs, egészen máshol rejtőznek a bajok gyökerei. — Mit mondhatnék ágazatunk anyagi lehetőségeiről? — kapcsolódik a beszélgetésbe dr. Somlyai Lajos, a másik főigazgató-helyettes. Pusztán a rend kedvéért anynyit jegyeznék meg: dolgozóink keresete átlagosan 20-30 százalékkal alacsonyabb, mint egyéb, népgazdasági ágazatokéban dolgozóké. Amivel nem azt akarjuk sugallni, hogy ők irigylésre méltó helyzetben vannak. Ám mi mégis csak egészségügyiek vagyunk; tetszik, nem tetszik — muszáj viszonyítanunk, mert ha nem teszszük, más helyettünk ezt a feladatot nem fogja átvállalni. — Gondolja, hogy nekünk nem kellene diplomás ember? Hirtelenjében meg sem tudnám mondani, hova, mely területre nem kellene, de annak sem volna sok értelme, ha felsorolnám a lehetőséget, hogy aztán egy könynyen kiszámítható fordulattal lezárjam az ügyet azzal: nincs pénzünk, hogy eséllyel induljunk értük csatába; egyszerűen nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a megnyerni szándékozott szakemberekkel egyenlő feltételekkel üljünk a tárgyalóasztalhoz — rögzíti a tényeket a gazdasági főigazgató-helyettes. Korábban még voltak, adódtak kísérleteik, ám mindahány elvetélt. Manapság az igazán jól képzett diplomásokat két dologgal mozdíthatják ki megszokott környezetükből: több pénzzel, vagy vezetői beosztással. És a Tétényi kórház egyik eszközzel sem rendelkezik. Búcsú a katedrának Csak abban reménykedhetünk, hogy valakit felénk kormányoznak a vonzalmai, akad valaki a családjában, aki miatt mégis bennünket választ — bólint Zalka Ferenc, bár látni rajta, hogy ebben a lehetőségben ő sem igen bízik. Még akkor sem, ha — mint kiderül — néha bekövetkeznek csodák. Jelesül dr. Juhász Ágnes esetében, aki épp tíz éve végzett az ELTE természettudományi karán és szerzett kémia-biológia szakos tanári diplomát. Öt évet tanított is, de egyre határozottabban az a benyomása támadt, hogy nem becsülik meg eléggé, mégiscsak igazak azok a vélekedések, hogy nálunk nincs igazán rangja annak, ha valaki katedrára áll és élethivatásának választja a felnövekvő nemzedékek oktatását. — Nagyon szerettem tanítani és addig nem is érdekelt, menynyit keresek, amíg meg nem születtek a gyermekeim. Aztán döbbentem rá, hogy hiába szép a tanítás, ha egyszer nem lehet belőle megélni — emlékezik vissza a pár évvel ezelőtti eseményekre, és rögtön hozzáfűzi: ekkor érte a következő ráeszmélés: az, hogy kiderült, egy olyan végzettségű ember mint ő is, nemigen dúskálhat az állásajánlatokban. Igaz, akkor még nem jelentették ki széles nyilvánosság előtt, hogy „egyes, speciális értelmiségi pályákon rendkívülien megnehezült az elhelyezkedés”, ettől függetlenül, aki úgy döntött, vált és vándorbotot vesz a kezébe, szembetalálkozhat a rideg valósággal. — Jobb híján jött a kórházba? — kérdezek rá. — Nézze, én dolgozni akartam és itt állást kaptam. Mit tehetnék még ehhez hozzá? — fordítja viszi szájára a kérdést, s ha mélyebben belegondolunk, tökéletesen igaza van. Annál is inkább, mert az akkori 3250 forintos fizetése mostanra 6300 forintra nőtt, ami 20-30 százalékkal kevesebb, mint a vele egyidős és ugyanott, a központi laboratóriumban dolgozó orvosoké, de ezért a helyzetért, amit akár fonáknak is minősíthetnénk, nem az utóbbiak tehetnek. Hanem a belső szabályzatok, amelyek elveikben ugyan hitet tesznek „az egyenlő munkáért egyenlő bért” követelés igazsága mellett, ám ennek a gyakorlatnak néha nehéz érvényt szerezni. Egy kalap alatt ? *— Mi nem kapunk pótlékot és ha ügyelünk, más kulcsszám szerint díjaznak minket — mondja dr. Juhász Ágnes, és szavaiban nincs szemrehányás, inkább csak amolyan belenyugvásféle. Meg aztán, és ez is rokonszenvessé teszi magatartását, azt is elismeri, hogy indokolt a 20-30 százaléknyi bérbeli különbség, ami közte és az orvosok között van. Egy kórházban ugyanis nélkülözhetetlen az orvosi szemlélet, ez pedig aligha várható el egy egészen más szakmai környezetben tanult embertől. Mégis, ha nem sikerül rendet teremteni ezen a téren, a nem-orvos diplomásaim elmennek — emeli meg a hangját a központi labor vezetője, dr. Német- Csóka Mihály, akiről az a hír járja, hogy roppant szigorú, olyan követelményeket támaszt beosztottjaival szemben, amelyek vagy azonnali távozásra ösztökélik az új belépőket, vagy több évtizedesmaradásra. A fő gondot az okozza, hogy az orvosok és a vegyészek, meg a többiek tényleg nem vehetők egy kalap alá. Pontosan amiatt, mert egészen más fogalmakat használnak, éreznek természetesnek, lényegesen különböznek szemléletükben, a problémák megközelítési módjában. Napi és egyéb feladataink viszont — az esetek zömében — nem tűrik, nem viselik el ezt a szemléleti sokszínűséget. Éppen azért nem, mert végül is egészségügyi intézményben dolgozunk. — Teljességgel kizárt, hogy ezt a sokszínűséget, amit most hátrányként emlegetett, megfordítsa és előnyére változtassa meg? — Nyitott kapukat dönget! Már ami a személyemet illeti — jelenti ki határozottan Német- Csóka Mihály és elárulja, hogy van, lenne megoldás. Annak a gyakorlatnak a meghonosítása, amely a nálunk fejlettebb országokban már fényesen bevált. Megoldások és patthelyzetek A megoldás csakugyan kézenfekvőnek hat: az orvosokat és az egyéb diplomásokat újra beültetik az iskolapadba és posztgraduális oktatás keretében valamenynyiüket klinikai kémikussá képezik. Mi sem természetesebb, kínosan ügyelve arra, hogy a tananyag lejelölésekor és átadásakor szem előtt tartsák az eltérő alapvégzettséget. Magyarán, arra törekednek, hogy az egyéb diplomások megismerkedjenek az orvosi szempontokkal, az ennek megfelelő közelítési módozatokkal és eszköztárral,míg az orvosoknál ugyanez a folyamat ellenkező előjellel megy végbe. — Gyanítom, most az következik, hogy nálunk valahol elakadt az ügy... — Sajnos, nem téved. A patthelyzet oka mi más is lehetne, mint az, hogy a kórházat az egészségügyi tárca felügyeli, az oktatás meg a művelődésügy hatáskörébe tartozik!? Az szb már akarja A magunk szerény eszközeivel persze igyekszünk segíteni a laborban dolgozó nem-orvos diplomásainknak és természetesen a többieknek is — fordít egyet az optikán dr. Záray Gyuláné, a szakszervezeti bizottság titkára, és példaként említi, hogy erőfeszítéseik nyomán a jutalmazásra fordítható összeg 25 százalékát az anyagi különbségek mérséklésére, a jó munkát végző, nem-orvos diplomásoknak szánják, ily módon is tudatosítva bennük, ugyanolyan megbecsült dolgozói az intézménynek, mint az orvosegyetemen, vagy más, de egészségügyi vonalon oklevelet szerzettek. Szó van arról, hogy rájuk is kiterjesztik a pótlékról szóló rendelkezés érvényét. Az intézkedés bevezetésének időpontja korántsem elvi megfontolások tárgya; minden azon múlik, mikorra sikerül előteremteni a szükséges összeget. Bármibe lefogadom, igen rövid idő alatt meglesz a pénz. Különben még kilenc sem lesz az a kilenc... (Seregi) Dr. Juhász Ágnes biokémikus és Tasnádi György vegyészmérnök Védelmet a vádaskodások ellen! Izgalmas kérdéseket tárgyalt az októberi, kihelyezett ülésén a Csongrád Megyei Orvosetikai Bizottság dr. Csaja Klára OEB elnök vezetésével. A tanácskozás házigazdája ezúttal a hódmezővásárhelyi Városi Tanács Kórháza volt. Első napirendi pontként dr. Viski Sándor főorvos, az Intézeti Etikai Tanács elnöke számolt be a hódmezővásárhelyi Kórház- Rendelőintézet etikai helyzetéről. Az Etikai Tanács tevékenységének fő iránya az eltelt időszakban az etikai vétségek megelőzésére szolgált. A testület 1276 írásos felmérést végzett a kórház, a rendelőintézet és a körzetek területén. A kérdőívek vizsgálták a betegek és az egészségügyi dolgozók egymás közötti viszonyát, végül a munkahelyi demokrácia helyzetét és problémáit. Ez a kezdeményezés, valamint a NEB felméréseibe történő bekapcsolódás sok hasznos tapasztalatot adott a fenti kérdések viszonylagos objektív megítélésében. A felmérés elemzése, értékelése — természetesen — nemcsak etikai szempontból adott jelzéseket. Az intézet állami, párt és szakszervezeti vezetése is bőségesen profitálhatott belőle munkájához. A napirend előadója kiemelten foglalkozott az etikai magatartás kérdéseivel, az állami vezetés döntéseinek előkészítésével, a kórház és járóbeteg-ellátás együttműködésének feladataival, a hálapénz kérdéseivel. Az utóbbi 3 évben egyetlen etikai ügy sem vetődött fel a hálapénzzel kapcsolatban. Ennek ellenére az „Etikai Tanács úgy véli, hogy ez több esetben fordul elő, de nem olyan számban, ahogy ezt a közvélemény képzeli. Tudunk ugyanakkor névtelen megjegyzésekről, panaszokról, de ezek csak általánosak”. „Az Intézeti Etikai Tanács véleménye szerint a felsőbb szerveknek segítséget kellene nyújtani a névtelen vádaskodások ellen, mert ez jelentősen rontja az egészségügyi dolgozók közérzetét”. A beszámolót dr. Kassai Miklós kórházigazgató egészítette ki, majd kérdésekre került sor. Mennyire objektív a felmérés? Elégedettek-e a betegek? Milyen az egészségügyi dolgozók egymáshoz való viszonya? Egymás munkájának megítélése? Mi tartozik az „etikátlan” megítélés körébe? Arányban vannak-e az elvárások a rendelkezésekre álló eszközrendszerrel (jutalmazás, bérezés, kitüntetések)? A hozzászólások során szóba kerültek még tudományetikai kérdések, az orvos-beteg kapcsolat napi feszültségei, a megfelelő hangnem fontossága, a körzetek, kórházak dolgozóinak hajszoltsága, és a helyes életmódra nevelés gondjai, feladatai. Javasolja az Intézeti Etikai Tanács, hogy az állami és pártvezetés valamilyen módszer alkalmazásával védje meg azokat az egészségügyi dolgozókat — legyenek azok vezetők vagy beosztottak —, akiket névtelenül vagy megnevezve igazságtalanul vádolnak, s az igazságtalanság bebizonyosodik. Sokszor egy-egy ügy kapcsán különböző hivatalokhoz többrendbeli bejelentés érkezik, s ha annak vizsgálata bebizonyítja, hogy a megvádolt dolgozó vétlen, akkor számára az egyetlen vigasz, hogy valótlan tényeket nem tudtak rábizonyítani. A feljelentők pedig elégedetten veszik tudomásul, hogy egy egész apparátust „megmozgattak”. Amint dr. Csaja Klára OEB-elnök megállapította: a vásárhelyi Etikai Tanács az egyik legaktívabb, működése példaszerű. A színes, sokrétű, gazdag vitát jól egészítette ki a tanácskozás többi napirendi pontja, melyben a magángyakorlat országos helyzetéről és az orvosvédelemről esett szó, ez utóbbi dr. Martonyi Erzsébet OEB-titkár tolmácsolásában. Talán szerencsésebb lett volna kevesebb téma napirendre tűzése, hogy a valóban fontos, gondot okozó etikai problémák mélyebb, emberközpontúbb elemzésre kerülhessenek. Ez azért is sürgető, mert napjaink felgyorsult társadalmi változásai újabb és újabb, megoldásra váró gondokat adnak az etikai tanácsoknak. Dr. Függ Zsuzsa AZ INFORMÁCIÓK NYOMÁBAN CEGLÉDEN Munkaruhákról, védőeszközökről Aligha tévedek, ha úgy hiszem, az információs jelentéseket amolyan „hámozott luftballonnak” tartja a szakszervezeti tagság egy része. Ha mégis annak nyomán történik valami, természetesen megnő az ázsiója, s kezdik komolyan venni. Márpedig a jelzések, a közvélemény hangja, a dolgozók hangulata nem hagyhatja közömbösen sem az állami, sem a mozgalmi vezetést... S ha létezik fórum, amely teret kínál a hangulatjelentésben foglalt gondolatoknak, akkor lapunk leginkább ezek közé kíván tartozni. Ezúttal egy albertirsai vélemény nyomán indultunk útnak; idézünk belőle: „... igen alacsony a szabályzatban munkaruha-térítésként meghatározott összeg, egy táska kihordási ideje három év, fizethető érte öt-hatszáz forint (jelenlegi ára körülbelül 900 forint). A kórházi nagylabor dolgozói egy időszakra hat köpenyt kapnak, míg a minilaborban — noha az igénybevétel semmivel sem kisebb, mint amott — ugyanezen időszakra csak négy jár ...” Ergonómiai szerep — Korántsem panasznapot szeretnénk tartani az albertirsaiak nevében ... — kezdem a beszélgetést dr. Megyeri Lászlóval, az EDSZ Pest megyei szervezetének munkavédelmi bizottsága vezetőjével, aki egyben a Ceglédi Kórház sebészeti osztályvezető főorvosa is és Kiszel Istvánnéval, a kórház szb-titkárával. — Tudunk az említett észrevételről — mondják beszélgetőpartnereim —, de mi is helyesebbnek tartjuk, ha a hozzánk tartozó alapszervezet helyi gondjai mellett a kórház általános képét is megrajzoljuk. A munkaruha, a védőeszközök, a különböző feladatkörök színvonalas ellátásához szükséges felszerelések használatát jogszabályok, kollektív szerződés, munkaügyi szabályzat és megannyi más intézkedés részletesen körvonalazza. Betartásuk kötelező érvényű, ám annyiban rugalmas, hogy például szabad kezet ad ahhoz, hogy — a dolgozók személyes igényének, ízlésének is, ugyanakkor az anyagi fedezetet nyújtó intézmény büdzséjének is megfelelő minőségű — köpeny, cipő, táska stb. kerüljön a dolgozókhoz. Talán kissé tudományosan hangzik, de az említett eszközöknek ergonómiai szerepük is van, hiszen magyarán arról van szó: a munkahelyi közérzetre kedvezően hat a dolgozó kedvére való öltözék, s anyagilag sem érdektelen, hogy a fizetésből, saját pénztárcából kell-e pótolni a kötelezően járó holmikat, vagy sem. „Rendkívüli igény” — Miként teljesítik a rendkívüli kéréseket Pest megyében, illetve Cegléden? — Arra törekszünk, hogy minél kevesebb legyen az úgynevezett „rendkívüli igény”, hiszen azt pénzügyi és jogi oldalról is nehéz hirtelenében teljesíteni — mondja a megyei munkavédelmi bizottság vezetője, és az szb-titkár egyetért vele. — Az évente egy alkalommal megrendezett továbbképzésen rendszeresen napirendre tűzzük a munkaruha- éseszközellátást. Területi társadalmi munkatársaink tájékoztatást kapnak a rendeleti változásokról, s kiváló alkalom e konzultáció arra is, hogy praktikus érvrendszert alakítsanak ki aktivistáink a helyben, szűkebb pátriájukban olykor nélkülözhetetlen „csatározásaikhoz”. Sok múlik a vezetőkön — Ha jól értem, sok múlik a helyi vezetőkön, s a velük kapcsolatban álló szakszervezeti bizalmikon, érdekvédelmi felelősökön . . . — Pontosan erről van szó. Más-más taktikát kell követni egy kis alapszervezetben, s megint mást a nagy apparátusokban. Nagyon sok függ a tanácsi vezetőktől is, minthogy a pénzeszközök mozgatása többnyire az államigazgatás kezében összpontosul. Talán könnyebb a helyzet ott, ahol egy vezető és egy „szakszervezet is” ütközteti véleményét, s nem testületnek egy másik testületet kell meggyőznie a maga igazáról, majd a megállapodást adminisztratív formába önteni. Ahol csupán egy-két egészségügyi dolgozó munkaruhájának, -cipőjének, -köpenyének anyagi fedezetét kell előteremteni, vagy a ráfordítható összeget növelni, ott kisebb a gond, hamarább megtalálhatják a módját a költségátcsoportosításnak. Ahol azonban egy intézkedés tömegeket érint, ott nyilván jobban meggondolják a módosítást még akkor is, ha az ésszerűnek látszik, mert kétséges, vajon bírja-e majd a kassza. — Mi hát a megoldás kulcsa? „Önhatalmú” piackutatás — Sémát adni szinte lehetetlen. Változatlanul fenntartjuk, hogy a megalapozott kérésekkel érdemes a helybéli gazdasági és tanácsi vezetéshez fordulni. No persze indokolni is sokoldalúan kell az igényeket Albertirsán is, másutt is ... Naplószerűen nyomon követhető a kijárások száma. A körzeti ápolónők, védőnők, szociális gondozók munkaruha- és védőeszköztárának elhasználódása összehasonlítható adatok alapján is értékelhető és az így alátámasztott indoklás bizonyára meghallgatásra lel az intézkedésre jogosultaknál. A munkaügyi és munkavédelmi szabályzat újrafogalmazása, módosítása a következő lépés lehet. Más: maguk a szakszervezeti aktívák is végezhetnek „önhatalmú” piackutatást. Hiszen esőköpenyből, műbőrtáskából,cipőből is kapható sokfajta. A célszerű, ha a Munkaruházati Kereskedelmi Vállalat üzleteinek készletét rendre figyelemmel kísérjük, hiszen a tartósabb, s esztétikusabb felszerelés megvásárlása többnyire — főleg a kis alapszervezeteknél — magukra a dolgozókra hárul. S végül egy visszatérő gondolat: a gazdasági vezetők és a szakszervezet képviselőinek együttműködése mind a munkavédelem, az ellátás, mind más, egyéb területen a jó munkahelyi közérzet, s így a jobban végzett munka forrása. (gy. kárpáti) Az SOS gyermekfaluért Brigádok a kalocsai kórházban A kalocsai ének- és zeneiskola gyermekkórusa részt vett a Battonyán nemrégiben épült SOS gyermekfalu megnyitó ünnepségén. A gyerekeket a szülők is elkísérték, közülük többen a kalocsai kórház dolgozói, szocialista brigádtagok. Nagyon tetszett nekik a megvalósult nemes gondolat. Hazatérve elhatározták, megszervezik az anyagi hozzájárulást a gyermekfalu további bővítéséhez. Elsőnek a Balassa János szocialista brigád tagjai döntöttek úgy, egy napi munkabérüknek megfelelő összeget ajánlanak fel a nemes célra. Felhívást intéztek a kórház szocialista brigádjaihoz, csatlakozzanak vállalásukhoz. A szeptemberben elhangzott felhíváshoz már 5 brigád jelentette be csatlakozását. Több mint 100 ezer forintot fizettek be az említett célra. Papp Istvánné brigádvezető elmondta: " A 16 tagú közösségünk főként altatónővérekből és műtősnőkből áll. Komolyan veszszük a vállalások teljesítését, annál is inkább, hiszen mi kezdeményeztük a gyermekfalu bővítéséért indított mozgalmat. A kórház szakszervezetének titkára dr. Babarczy István sebész. — Tizenöt szocialista brigádunk van a kórházban összesen 360 taggal — mondja. — Vállalásaikat rendszeresen értékelik. Egyrészt a brigád ad le egy önértékelést, másrészt egy másik szocialista közösség minősíti a tevékenységüket. Gyakran élénk vitában döntik el, hogy egy adott brigád mennyire teljesítette vállalását. Ritkaság, hogy egészségügyi intézménynél ilyen mértékben bontakozzon ki a versenymozgalom. Laikusnak nehéz is elképzelni, hogy milyen vállalásokat tesznek itt a szocialista közösségek. Erről Istella Istvánné, a szakszervezeti biztottság szervezőtitkára ad felvilágosítást: " A kórház vonzáskörébe tartoznak a környező községekben lévő egészségügyi intézmények. A betegellátást hatékonyabbá lehet tenni egy-egy új műszer beszerzésével, alkalmazásával, újításokkal. Erre tesznek vállalásokat a brigádok. Konkrét példaként említi meg, hogy ily módon sikerült például a tüdőbelgyógyászatnál felére csökkenteni a pontos diagnózisnak megállapítási idejét és a kezelést is. K. S. Istella Istvánné 5