Látlelet, 1996 (40. évfolyam, 1-11. szám)
1996 / 1. szám
2 „Marx meghalt, Engels meghalt, Lenin is meghalt. De én sem érzem magam jól.” (Graffity szótár) Kérjük a hiányzó részt! Fogakat adni a pénzbehajtó szervezetnek írok, mert úgy érzem, igencsak megsűrűsödött a mondanivalóm, és valahogy ki kell magamból engednem, mert úgy vagyok mint ama beteg, aki megkönnyebbül, ha csak már meghallgatják is. Amiért tollat ragadtam, az utóbbi napok-hónapok eseményei, amelyek igazolni látszanak balsejtelmeimet. Ez az én szerencsém: el kezdek harcolni az egyéni érvényesülésemért, s aztán mikor megtalálni látom azt a fórumot, amely segítségemre leszen, kitör az országos csőd és káosz, hogy mégse menjenek simán a dolgok. Pilátusként a Credoba, de akkor csináljuk már tisztességesen végig! Megkaptuk tehát a Bokros-csomagot, amely egyre inkább nem az, mint aminek titulálták, vagyis egy százötven milliárdos kis költségvetési hiánypótló megszorítás-csomag, hanem egyre inkább egy nagy horderejű változást, szemléletváltást igazoló határkő (próbakő) a gazdaságpolitikában. Szemmel látható - érzékelhető - a legfelső vezetés azon elszánása, hogy hozzáidomítsák a magyar gazdaságot valamiféle nyugati elvárásokhoz, mert szent meggyőződése, hogy így és csak így mehetünk a hőn áhított Európába. Csakhogy az a műtét, ami most a társadalmon történik, előzetes műtéti beleegyezés és narkózis nélkül megy, már-már vivisectionak nevezhető. S a bajt, fájdalmat még tetézi az, hogy egy-két, ember kénye-kedve szerint szabják át most a „bőrünket”, régi reflexeket, beideg-Ebben a helyzetben óriási a felelőssége, de a lehetősége is az orvostársadalom szószólóinak, a MOK-nak, a FAKOOSZ-nak is, mert történelmi esélyt szalasztunk el, ha az orvostársadalom nem lobbyzik sikeresen azniszter úr, hogy „már most el kell gondolkozni azon, hogy kell-e ennyi orvos az országban", barátkozzunk meg az orvosmunkanélküliség gondozási és moalitási adatokat, nem ennyi, de másfélszer ennyi orvos is kevés lenne ennyi feladathoz.L A „mi mennyi” vicce jut az ember eszébe, amikor ezekről és hasonló dolgokról, például a felsőoktatás oktatói létszámáról és annak leépítéséről hall. A dolgban az az érdekes, hogy mindezt egy piaci szakember akarja megmondani, és nem veszi észre, hogy ezeket a dolgokat a piac ősi törvényei szerint lehet önszabályzó módon megoldani, a kereslet-kínálat, a munka- és a bérlehetőségek maguk kell, hogy megszabják, hányan tudnak megélni ezen a területen. Felülről, tervutasításos módon megszabni, hogy hány orvosa lehet széles e hazának? Ha viszont csak financiális gondok húzódnak meg a háttérben, akkor nem tudom, hogy például ennyi bankárra szükség van-e az országban. Hallani, hogy micsoda pénzeket vesznek föl legálisan derék bankárjaink, akik már élvezik a piacgazdaság áldásait is, tudniillik a nyugati béreket, hát akkor egy-egy bankszakmában dolgozó fizetésével hány orvos jövedelmét lehetne kiváltani? Ja, vagy az egészségügy nem termelő, nonprofit ágazat? Hát a bankszféra mióta az? És aki a munkaerőt, vagyis a termelőt termeli újjá, adja vissza, az vajon nem termel? Azt mondják, azt mondjuk, hittel valljuk, hogy az egészség érték. Az egészség olyan érték, amely lehetővé teszi, hogy az egészséges munkaerő értéket termeljen, hozzon létre. Tehát az orvos, aki visszaadja az egészséget és a munkaerőt, az, ha közvetve is, maga is termelőerő, értéket teremtő, ha kell, számokban kifejezhető értéket. Nem tudom, van-e értelme eljátszani azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha egyszerre kihalna az egész orvostársadalom egy titkos, halálos kór következtében. Vajon a többiekkel mi lenne? A világvégét már sokan megpróbálták elképzelni, de így még tudomásom szerint talán senki minden vízióban ott volt az orvos, aki kétségbeesett heroikus küzdelmet folytat, másokért. Azt csak mi tudjuk, hogy ez a küzdelem önemésztő és önmegsemmisítő is egyben. Minden betegségbe egy kicsit mi is belebetegszünk, minden halálba egy keveset mi is belehalunk, hogy aztán egyszer végleg belehaljunk. Tudjuk, hogy megfizethetetlen a munkánk, ezért aztán hamar belefáradunk a győzködésbe, nem is nagyon értünk hozzá, hogy jól el tudjuk adni magunkat, munkánkat. Tudjuk azt, hogy Nyugaton az átlagkereset három-ötszörösét keresi meg az átlagorvos, itt pedig jó ha ugyanannyi a havi bérünk, mint egy jól kereső szakmunkásé. Persze, a bérünkbe belekalkulálták már eleve a paraszolvenciát, amelyet, mármint a tényt, el kellett fogadnunk, s amely egyszerre megalázó és demoralizáló, az igazi orvos-beteg kapcsolat megakadályozója, beárnyékolója. Az orvost leginkább azzal az örökölt ex lex állapottal lehet revolverezni, sakkban tartani, sarokba szorítani. Ha tényleg Európába készülünk, oda nem lehet magunkkal vinni ezt a lelki, morális terhet. Mi van, ha nem fogadjuk el ezt a kormányzat számára enyhén szólva kényelmes, de mindenki más számára (orvos és beteg) dehonesztáló helyzetet, és azt mondjuk: kérjük a hiányzó részt, a jövőben legálisan szeretnénk megkeresni azt az összeget, amit az orvosi munka tudásszintje, felelőssége és társadalmi presztízse megkíván. Az elsők között leszek, aki kiírja a rendelője falára: nem szorulok rá a hálapénzre, nem kell hogy adjanak. Mennyivel őszintébb lenne a betegek köszönete, hálája - anyagias szempontok nélkül. S ha már az anyagiaknál tartok. Tudjuk, hogy az egészségügy finanszírozásában kulcsszerepe a társadalombiztosításnak van. Már régóta foglalkoztat (többek között) az a gondolat, hogy vajon mennyi pénz folyhat be tb-járulék formájában a büdzsébe, s ez a pénz vajon miért nem elég az egészségügyi kiadások fedezésére. Egyáltalán, mennyire önállóak az önkormányzatok, anyagilag, lettlégyen a tb-önkormányzat, vagy egy kis falusi önkormányzat. Aztán miért kellett olyan drámai hirtelenséggel rádöbbenteni az országot arra, hogy a gazdaság nem bír el ennyi szociális kiadást, miért kellett kitalálni a „koraszülött jóléti állam” teóriáját. Az igazi válasszal még adós a kormány, hogy mi volt az a hirtelen pénzügyi katasztrófa, amely tavasszal megrázta az államháztartást, amely ilyen drasztikus ellenlépéseket tett szükségessé. Mi csak azt látjuk, hogy a pénzforgalmat egyirányúsították, a pénzügyi váltókat sorra a kincstár felé állították át. Hova folyik ez a rengeteg pénz? Maszek számításaim szerint csak a tbjárulékokból befolyó pénz nyolc-kilencszázmilliárd forint körül lehet éves szinten, ezt támasztja alá miniszterünk elszólása, mely szerint minden egyes százaléka a tb-járulékoknak tizenötmilliárdot jelent. Ez szép summa, ehhez képest a Bokros-csomag százötvenmilliárdja zsebpénznek tűnik. Én eddig azt hittem, hogy az állami költségvetés dotálja a szociális kiadásokat a tb-n keresztül, holott a dolog fordítva áll: a TB (s ezen keresztül a polgár) finanszírozza a túlköltekező államot. „Fogakat kell adni a pénzbehajtó szervezetnek” - mondta szélesen mosolyogva Bokros Lajos a tv-híradóban, miközben elővillantak vámpírfogai. S mi meg majd visszamosolygunk rá egyre foghíjasabban, vagy jogtalanul, ha egyáltalán lesz majd kedvünk mosolyogni. Amit ma az egészségüggyel és a benne dolgozókkal csinálnak különféle koncepciók ürügyén, az minden, csak nem egészségügyi reform. Egyébként is reformnak nevezni a puszta leépítést és egy működő szociálpolitikai rendszer szétrombolását - enyhén szólva nagyfokú cinizmus. Sttj : ha tényleg fogakat kapnak, meg nyomozati jogkört, s tetejébe nekünk kellene bizonyítani az ártatlanságunkat, akkor vajon kiket kapnának el? Félek, hogy azokat, akik eddig csak úgy tudtak valahogy megélni, hogy a legális fizetést kipótolták egy kis svarccal. Tisztességesen lehet-e boldogulni ma Magyarországon (a bankárok természetesen kivételek), és hol a határ a tisztességes és tisztességtelen között? Amit a kormány most a társadalommal, az egyes emberekkel, de még a tőle függő alrendszerekkel (TB, önkormányzatok) tesz, az nem más, mint cserbenhagyásos gázolás. Rongyos, nincstelen, anyagilag és morálisan tönkrement emberek tömkelegével kellünk-e Európának, vagy pedig Hegyeshalomnál végleg lezárul a lehetőségek és a „ jóvilág” kapuja? Mert a drámában lehet, hogy ott feszül a Nyugat cserbenhagyása is. Én csak egyet tudok, egyben vagyok bizonyos: én már mást nem tudnék csinálni, képtelen lennék valami másba belevágni, nekem egész életembe, sőt a hozzám tartozók életébe, életmódjába beleivódott az a sajátos létforma, amit körzeti orvoslásnak hívnak. Nem tudom, mit termék, ha jönne egyszer a felmondólevél. Valószínű belerokkannék egy kissé. Vajon mit érezhetnek azok a kollégák, akik becsülettel itt maradtak, vállalták a magyar létet, ezt a nyomorúságos, de nehézségeiben is szépséges életet, akiket nem szédített meg a Nyugat csillogása, jóléte, s akik csinálják velem együtt az önmegvalósításnak ezt a korántsem irigylésre méltó módját, s akiknek szintén ott lebeg a fejük fölött az a bizonyos Demoklész-kard. Az alapkérdés végül is az: jó-e a kormánynak, az IMF-nek vagy a Nyugatnak, hogy ebbe a nagy átalakításba, mundér átszabásba az ország egyszercsak belerokkan. S végülis ki van kiért: a kormány, Horn Gyula, Bokros Lajos az országért, vagy mi vagyunk őérettük. Az állampolgár, az alattvaló mennyire köteles akceptálni, meddig köteles elfogadni vezetői elképzeléseit, netán felelőtlenségét, önkényét? De ezek már eretnek gondolatok. Úgyhogy be is fejezem ezt a hosszúra sikeredett eszmefuttatást. Dr. Kanyó János Imre k.v. Viszák MUZSLA PANZIÓ Mátrafüred központjától 400 méterre, a Mátra erdővel borított vonulatának oldalán fekszik. A hegyekbe vezető turistautak a panzió közvetlen szomszédságából indulnak. A háromszintes panzió modern kivitelezésű, jó állagú, korszerűen felszerelt épület, 12 üdülőszobájában 1-2-3 ágyas elhelyezésre van mód, szétnyitható heverőkkel, pótágyazási lehetőséggel. A szállás félpanziós ellátással felnőtteknek 1400 forint, diákoknak 1100 forint naponta, személyenként. Csak szállás esetén napi 800 forint egy személynek. A környék kirándulóhelyei, nevezetességei lehetőséget adnak a szabadidő tartalmas eltöltésére. Családos üdülésre kifejezetten ajánlott! A panzió télen - nyáron üzemel! Cím: Mátrafüred, Muzsla út 3. Telefon: 06 (37) 320-141 HÍRINFO LÁTLELET 1996. 1. szám Tisztelt Szerkesztőség! A Látlelet 1995/11-12-es számában Önök által megjelentetett, Granuflex hidrokolloid kötszerről szóló anyag több tévedést tartalmaz, ezért kérnénk a következő helyreigazítás megjelentetését: Cégünk neve nem Conva Tec Kft., hanem Bristol-Myers Squibb Kft. Conva Tec Divízió. A szakmai konzultáns neve egy 1994-es szórólapról került bele anyagukba. Nem értünk egyet nevének közlésével. A kötszer felhasználóinak tapasztalatairól és a költséghatékonyságról szóló részt úgy szignálták, mintha azt Dr. Molnár László nemrégen írta volna, holott ez egy, általa 1994. október 20-án írt szakvéleményből származik, és ennek részleteit vették át pontos forrásmegjelölés nélkül. A megjelent árak és egyéb adatok 1994-re vonatkoznak. Kérjük a fentiek megjelentetését. Jókai Zsolt igazgató Bristol-Myers Squibb Kft. In memóriam Prof. Dr. SCHWEIGER OTTÓ 1926. július 14 - 1996. január 10. Kőrösmezőn született - az egykor magyar, később csehszlovák, majd szovjet és ukrán település jól szimbolizálja közép-európai létünk változékonyságát, ingatag bizonytalanságát - és egy szirénázó mentőautóban, az életéért küzdők gyűrűjében távozott közülünk. Ő, aki plebejus őseitől a folyton tevékenykedő szorgalmat örökölte, most pihen, Jézus Krisztus szép hasonlatával aluszik. Mi itt maradtunk, egy igaz emberrel szegényebben. Tüdőgyógyász volt, annak a generációnak a tagja, amelyik a morbus hungaricust, a tüdővészt legyőzte. Nem elméleti tudós volt, hanem gyakorlati szakember, akiből a fájdalom egyre kevesebb van. A klinikai tüdőgyógyászat kérdéseit kutatta, a gümőkórt és a különböző tüdőbetegségek epidemiológiai vonatkozásait, így találkozott a dohányzás kérdésével. Felismerte pusztító hatását, és mivel soha nem tartozott a „néma cinkosok” közé, kereste és megtalálta azokat, akik példaadással, fáradságos munkával tehetnek valamit azért, hogy ennek a szenvedélynek gátat vessünk. Nem tudott soha napirendre térni afelett, hogy kis - egyre fogyó - országunkban egy kisvárosnyi (több mint harmincháromezer) ember pusztul el évente a dohányzás következtében. Életének utolsó hónapjaiban a passzív dohányzás legfélelmetesebb következménye, a magzatokat fenyegető dohányfüst okozta károsodás foglalkoztatta. 1961-ben az orvostudományok kandidátusa, 1972-től doktora lett, 1974-ben kiváló orvosi címmel tüntették ki, majd 1976- ban ő kapta a Korányi Emlékérmet. 1978- tól 1992-ig az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főigazgatója volt, ezt az időszakot az országos jelentőségű gyógyintézet virágkoraként emlegetik. 1988-tól a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára volt. Több fontos monográfia, sok száz közlemény szerkesztője, 1986-tól ő volt a Korányi Frigyes TBC és Tüdőgyógyász Társaság elnöke, valamint tagja a Pneumatológica Hungarica szerkesztőbizottságának. Három évvel ezelőtt az Országos Dohányfüstmentes Egyesület elnökévé választották. Mint gyógyító orvos s egyben kutató jól tudta, hogy a helyes életmód, az egészség nem magától van. Szövetkezni kell minden becsületes, jóra törekvő embernek az emberért. Dr. Schweiger Ottó professzor úr, szeretett elnökünk - elment közülünk. Űrt hagyott maga után. Csendes, halk szavú tanácsait végrendeletként magunkkal visszük és igyekszünk példaadása nyomán tenni valamit az emberekért. Dr. Szigeti Jenő lelkész, az Országos Dohányfüstmentes Egyesület ügyvezető alelnöke