Egri Dohánygyár, 1981 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Befejeződött az 1980-as év, lezárult egy újabb beszámolási időszak Ha az egész év gazdasági, termelési eredményeit vizsgáljuk, általánosan kedvező képet kapunk. Vizsgáljuk meg részletesen ezeket az eredményeket. Filteres cigarettából összesen 7031 Mob-ot gyártottunk, és ezzel minden addigi év termelését felülmúltuk. Az Egri Dohánygyár történetében még egyik évben sem termeltünk 7 milliárdnál többet. Ezzel természetesen túlteljesítettük a tervet (4,9%-kal) és még a túlgyártásra tett vállalásunkat is. Ez a szép teljesítmény a gépek jobb karbantartásával, jobb munkaszervezéssel és magasabb munkafegyelemmel volt elérhető, amiért dicséret illeti a vállalat valamennyi dolgozóját. Szivartermelésünk is — a tavalyi visszaesés után — teljesítette a tervet, és a programot is. A 26 205 eubos termelés 16,1%-kal magasabb a bázisnál, de nem csekély mértékben haladja meg a tervet (9,2%-kal), és a programot (6,8%). Ez a termelés, ha még figyelembe vesszük mellette a 3542 q Hevesi dohány elválogatását (amely mennyiség szintén a bázis és a tervezett felett van) a szivarágazat dolgozóinak komoly teljesítményét jelenti. Készáru termelési értékünk 980 217 eFt-ot ért el. Ez az érték 4,5%-kal magasabb a tervnél és 2,2%-kal a programnál. Lényegesen meghaladja a bázis termelési értéket is 10,6%-kal. Eltérés figyelhető meg a naturális és az értékbeni mutatók alakulása között. Az eltérést az eltérő fajtaösszetétel indokolja. Terméksoros termelési értékünk 47 940 eFt-ra alakult. Ennek fejlődése a viszonyítási alaphoz közelítőleg megfelel a naturális mutatók fejlődésének. Létszámgazdálkodásunk egész évben tervszerű volt. A tavalyi 1062 fővel szemben a tervezett 1047 főre alakult, a vállalat átlagos összlétszáma. (Emellett a létszám strukturálisan, tehát részleteiben, állománycsoportonként is megfelel a tervnek.) Termelékenységi mutatóink egyaránt kedvezőek, akár az egy főre eső termelési értéket, akár az egy főre eső terméksoros termelést vizsgáljuk. Ez természetes is, hiszen a termelékenységi mutató mindkét összetevője — a termelési értékek és a létszám is — egyaránt javult. Néhány szóban szólnék a bérgazdálkodásunkról is, de rögtön előrebocsátva azt, hogy ezek még csak úgynevezett ,,várható” adatok, még akkor is ha ettől lényeges eltérés valószínűleg nem lesz. Vállalati összes béralapunk éves szinten 1,7%-kal haladja meg a bázist, és 0,7%-kal a tervezettet. Ebben már szerepel az az összeg is, amelyet bérpreferenciaként kaptunk a MÉM-től, és amelynek feltételeit végül is teljesítettük. Bérszínvonalunk a bázishoz 103%-ra alakult. Ennek forrása a létszámmegtakarítás, a bérpreferencia, a tröszttől (amíg volt) kapott előző évekről áthúzódó bérmegtakarítás, és részben adóköteles bérszínvonal, illetve bértömeg-emelkedés. Vállalati eredményünk éves szinten előreláthatólag 45,2 MFt lesz. Ez lényegesen meghaladja az év elején kidolgozott tervet, de elmarad attól az eredménytől, amire az I. féléves tényadatok alapján számítottunk. Munkaverseny-vállalásaink teljesítése is kedvező képet mutat. Nagy valószínűséggel minden vállalásunkat lényegesen túlteljesítettük. Az év közben vásárolt, Ausztriából származó használt cigaretta- és filterrúdgyártó, valamint csomagológépek, egy része beérkezett üzembe helyezésük folymatban van. 1981. éves tervünkben figyelembe vettük az új gépek által gyártott cigarettamennyiséget is. December második felében elkészítettük a vállalat 1981. évi tervét. Ebben 7078 millió db filteres cigaretta, 24 millió szivar termelésével számoltunk. Készáru termelési értékünk 1,1%-kal emelkedik majd. Létszámunkban további csökkenést terveztünk, amelynek alapját az új gépek nagyobb kapacitása, és jobb munkaszervezés teremti meg. 1981-re 1018 fő vállalati létszámmal számoltunk. 1981-től új bérszabályozási formában került vállalatunk, ettől az évtől kezdődően az úgynevezett „relativitással összekapcsolt központi bértömegszabályozás” érvényes ránk. Ez azt jelenti, hogy minden egyéb tényezőtől függetlenül minimálisan 3% bértömegfejlesztésre nyílik módunk. Tervünkben bértömeg vonatkozásában csak ezzel a 3%-kal számoltunk. Bérszínvonalunk kialakításánál a bértömeg emelkedése mellett még a létszámcsökkenést is figyelembe kell venni. E kettő eredményeként éves szinten a vállalat valamennyi dolgozóját tekintve 106%-os bérszínvonalfejlődést terveztünk. Termelékenységi mutatóinkban is emelkedést terveztünk. Vállalati eredménytervünk 47,2 MFt, amely az azonos áron számított báziseredménynél alacsonyabb. Ennek a csökkenésnek az oka, az év elején végrehajtott termelői és dohányármódosítás, amelynek hatása — termékstruktúránkat alapul véve — kedvezőtlen. Az év eleje a DH-munkában is, a brigádmozgalomban is az előző év lezárásának értékelésének, az új év indításának, vállalások megtételének időszaka. Jelentős tevékenységek ezek, hiszen termelési, gazdálkodási eredményeinknek mindig jelentős tényezője az üzemrészi és vállalati DH-akcióbizottságok tevékenysége és a szocialista brigádjaink termelő és termelést segítő munkája, amelyre mindig — és joggal — számít a vállalat politikai és gazdasági vezetése. Takács György 2 dohánygyár Emlékezés Mező Imrére Mező Imre születésének 75. évfordulója alkalmából nagy tisztelettel emlékezünk, aki 1956. november 1-én hősi halált halt a munkásmozgalom védelmében. Erre az alkalomra az MSZMP Budapesti Bizottsága emlékkiállítást nyitott, melyre brigádunk 1980. december 11-én meghívót kapott. A kiállításon és koszorúzási ünnepélyen Gyimesi János brigádvezetőnk vett részt, és koszorút helyezett el az Egri Dohánygyár Mező Imre Szocialista Brigád nevében. Ezen az ünnepélyen is többen szerettünk volna részt venni, de az itthon maradt feladatokat el kellett látnunk hiánytalanul és pontosan. Valamennyi brigádtársammal együtt olvastuk az újságok hasábjait, néztük a tv-ben a bensőséges megemlékezésről közvetített műsort, mely munkásságát, kitartását, emberbaráti szeretetét, tetteit illusztrálta. Mező Imre nevének viselése számunkra nagy felelősséget jelent, mint minden szabadságharcosé, aki az ország szabadságáért életét áldozta fel. Példaképünk, és tetteinkkel azon fáradozunk, hogy méltók lehessünk e név viselésére. — Tudjuk, hogy sokat kell tennünk, hiszen brigádtársaimmal együtt nem látványos, de értékben igen nagy volumenű munkát végzünk. Az Egri Dohánygyár cigarettaféleségei kelendők, a hazai piacon, de hogy időben eljusson a fogyasztókhoz, újra és újra kapcsolatokat teremtünk a szállító vállalatokkal és az elosztókkal, mert az igényeket maximálisan szeretnénk kielégíteni. Munkánkat segíti a vállalat vezetősége, mi pedig mindenkor szem előtt tartjuk a vállalatunk érdekeit, hogy munkánkkal az előbbrehaladást szolgáljuk. Mező Imréről még tudjuk, hogy nemcsak forradalmár volt, de a munkásosztállyal a néppel együtt a szocialista Magyarország építője. Örök hála Mező Imrének és a vele egy sorban küzdőknek. Fónad Péterné > Karácsony az új lakásban Mindenki várja a karácsonyt. Ajándékot adni és kapni egyaránt nagy öröm. Lehet-e hát annál nagyobb öröm, mint egy új lakást kapni karácsonyra? Országh Péter, a cigarettagyártás fiatal műszakvezetője számára aligha. Egy kétszoba-összkomfortos öröklakás újdonsült tulajdonosa. — Három nappal az ünnepek előtt kaptuk meg a kulcsot. Nagyon megörültünk. Eddig a szüleimnél laktunk. Lázas munkával fogtunk neki berendezni a szobákat. Bútoraink már vannak. Felvettük a fiatal házasok kölcsönét. 30 000 forintot. Igaz, havonta ezer forintot kell törleszteni három évig, de így minden fontosabb dolgot megvehettünk egyszerre. — Gondolom, a kisszobát a fiad birtokolja. — Persze, az Peti birodalma. Nagyon boldog. Nyugodtan hempereghet a szőnyegen. Egyenletes meleg van mindenhol. Nem kell féltenünk, hogy megfázik. Ahol laktunk, hagyományos fűtés volt. Mindig zárni kellett az ajtókat. — Hogy vagy megelégedve a kivitelezéssel? Bár tudom, az ember ilyenkor nem vizsgál meg alaposan mindent, örül, hogy végre benne lehet. — Egészen jól megcsinálták. Nagyobb hibákat nem fedeztünk fel. Tetszik a tapéta és a szőnyegpadló is. — mondja vidáman. — A gardróbszobát már bepolcoztam. Nagyon jól el lehet helyezni így a ruhákat, a tisztítószereket, egyéb limlomot. — Úgy tudom, vállalati támogatással kaptátok a lakást. Sokan kaptak még gyáriak? — Nem tudom. Valószínű. Csak a mi lépcsőházunkban négy dohánygyári lakik. Egymás fölött. Bizonyára továbbra is ragaszkodnak a vállalatunknál a régi szokáshoz, a lehetőségekhez mérten maximálisan támogatni a fiatal házasokat lakásszerzésükben. Ebben az évben is 23-an kapták meg a vállalati támogatást. Ez a tény a gyáron kívüliekben osztatlan elismerést vált ki. — Mennyibe kerül a lakás? — kérdezem. — Négyszázhatvanezerbe. De ebből elég sokat elengednek, és a befizetési összegnek is csak egyharmadát kellett nekünk fizetni, a többit a vállalat kölcsönözte. Búcsúzóul meghív magukhoz. Nézzem meg, feltétlenül hiszen ez már az ő lakásuk, otthonuk. Májusban jön a második baba is. Megkérdeztem, kisfiú lesz-e vagy kislány? — Természetesen kislány — válaszolta magabiztosan. — Kisfiúnk már van. T. S. Van-e szó, melyet többször hallani a dohánygyárban, mint azt, hogy „Garant”? Legfőbb szerszámunk, mint halászinak a háló, hentesnek a bárd. A Garantokat a hamburgi Hauni-gtépigyár gyártja. Elmentünk hát oda, ahol a Garantok — és a Maxok, a Cascade-ok, a vertikális kocsányozók — készülnek, azok a gépek, melyektől mi mindennapi kenyerünk függ. Sokrates Hamburg-Bergedorfban 1980 utolsó hónapjában, annak is a nyolcadik napján, havas téli napon szállt le a hamburgi repülőtéren a 250 személyes „légibusz”, fedélzetén az Egri Dohánygyár küldöttségével. Dr. Domán Lászlót, dr. Huszti Ferencet és Sándor Andrást gépkocsi szállította Hamburg egyik déli elővárosába, a Grimmmasa illusztrációkat idéző, igazi északnémet városkába, Bergedorfba, a Hauni Werke Körber és Társa gépgyárba. Szép, vonzó látvány, hangulatos, kertes-bokros területen, mint egy külön kis városnegyed, terül el a gyár. Távolról sem rontja a városképet, sőt, inkább emel rajta. Hanem ami első pillanatban meglepi a látogatót, az a messzire látszó felirat a homlokzaton: „SEMMIT SEM TUDNI NEM SZÉGYEN, ANNÁL INKÁBB AZ, HA VALAKI SEMMIT SEM AKAR TANULNI. — SOKRATES”. Sokrates-idézet egy gépgyáron? Itt mérnökök nem szégyellnek — és képesek — ókori görög filozófust idézni? No, lám! Két régi ismerős fogad, a külkapcsolatok két rokonszenves, vezetője: a szellemes, kifogyhatatlan humorú Berndt Spanier és Helmut Carstens, aki nevében a kancellárt és a köztársasági elnököt egyesíti (még pikánsabban: az SPD-t és a CDU-t). Heten kezdték A vállalat alapítója, dr. Kurt A. Körber, Drezdából költözött ide. Már ifjan ez volt az alapelve: „Fejlesztési célunk nem az, hogy a technika legkorszerűbb színvonalát elérjük, hanem az, hogy ezt mi diktáljuk”. Hat munkatársával együtt kezdte meg a munkát 1946-ban Bergedorfban; a gyár ma 2000 emberrel dolgozik és anyavállalata egy világszerte bevezetett ipari konszernnek, a Körber-csoportnak. öt vállalatot és hét fiókot foglal magában ez a csoport, az NSZK-ban, Londonban, az amerikai Richmondban, Rómában, Zürichben, Brazíliában és Közép-Amerikában. A bergedorfi anyavállalathoz 1979 óta egy szerszámgépgyár is tartozik, egy-két utcával távolabb, a Blohmgyár. A bergedorfi vállalat precíziós gépeket és főleg dohányipari gépi berendezéseket gyárt, újításaival mindig az élvonalban, állva a versenyt olyan óriásokkal, mint a Moliis és az AMF-Legg. Legújabb innovációja a KDF-Resy-Protos- Compass kombináció, teljesen automatizált, számítógépes vezérlésű filteres cigaretta-gyártósor, mely egyszerre gyártja a filtert és a cigarettát — percenként 6000-et — és mindjárt gyűjtőcsomagokba is rakja. A Hansa-város szelleme Dr. Körber merész és progresszív terveihez, jól kiválasztotta a várost, Hamburgot. Hamburg a német történelemben nagy jelentőségű szabad kereskedővárosok, a Hansa-városok egyike volt. Szabadságát megőrizte a választófejedelmekkel és a porosz királyokkal szemben. Hagyományai között legjelentősebb az, ami a szomszédos. Poroszországból olyannyira hiányzott: a demokrácia. Ma is a liberális baloldal egyik fellegvára, a kancellár, Helmut Schmidt és az SPD választókerülete, ahol Strausst, a mai „bajor királyt” — a mai német reakció eleven jelképét — viharos ellentüntetéssel fogadták. A falakon ma is látszanak a feliratok: „Állítsátok meg Strausst!” A hamburgi politikai éghajlat jól érezhető a Hauni — rövidítés: „Hamburger Universell” — belső mikroklímájában, is. Nemcsak az előcsarnok és az igazgatósági épület ragyogóan tiszta és elegáns. Az üzemcsarnokok is. A vállalat súlypontja, centruma, „szemefénye” a minden lehetséges segédeszközzel felszerelt FEJLESZTÉSI ÉS KONSTRUKCIÓS RÉSZLEG. Ez fontosságban mindent megelőz. Meglepő újdonsággal szolgálni — ez a vállalat létalapja. Akik itt dolgoznak, nemcsak kivételes szaktudásukkal, tehetségükkel, leleményességükkel és merészségükkel tűnnek ki, hanem világot átfogó látókörükkel is. Termelési programba csak olyan konstrukció kerülhet, mely a vevőnek jelentős ésszerűsítési és költségmegtakarítási előnyöket hoz, másrészt minden tekintetben jobb, mint amit abban a pillanatban a komkurrencia kínál a piacon. A fejlesztők nagyon sokat keresnek, de ezért nemcsak nagyon komoly munkákat, hanem világpiaci győzelmeket kell letenniük az asztalra. Nem csoda, ha a vállalat lelki egészségükre is vigyáz: magas színvonalú vállalati szociológusokat és pszichológusokat is alkalmaz. Nem véletlen, hogy a Hauni az egyik legbecsültebb beszerzési forrása a szovjet dohányiparnak is. Az ellenőrzés — munkaköri kötelesség A tervekből a tágas, világos, nagy rendben tartott üzemcsarnokokban lesz valóság: Garantok, Maxok, Protos-, illetve Compass-automaták, vágógépek. A csarnokok között utcák,, melyek a Hauni-telephelyek és piacok nevét viselik: van Indonézia utca, Brazília utca stb. (Öntirónikus sóhaj: vajon lesz-e valamikor Eger utca is?...) A gépek numerikus és általában számítógépes vezérlésűek. A kikerülő munkadarabok minőségét legelőször maga a gépkezelő munkás ellenőrzi. Az önellenőrzés dokumentuma a pecsét: mindenkinek van saját nevét tartalmazó pecsétje. Egy-egy termékre meghatározzák a mintavételi szabványt, mondjuk, minden tizedik darabot ellenőrizni kell. A gépkezelő elvégzi az ellenőrzést, és nevével lepecsételi az ellenőrzött darabot. Ez munkaköri kötelesség; nincs külön minőségi bérezés, önellenőrzés nélkül nem kap fizetést. Menet közben figyeli ezt, és hia kell, segít a „futóellenőr”; minden üzemrésznek van „minőségőre”, a szerelés, előtt a gyártásközi ellenőrzés, majd a végtermék-ellenőrzés. A csarnokokban az egyes részek fölött táblák lógnak a művezető nevével („felelősségi terület: Müller művezető”). A szerelőcsarnokokban, középütt, rács mögött a műszaki raktár. Az anyagnyilvántartás számítógépes, a kivételezés rendkívül gyors és egyszerű. A munkások kék ruhában vannak, a minősége fehéreik barnában, a művezetők fehér köpenyben. Egyműszakos az üzem, csak a fejlesztésnek „nincs munkaideje”, itt akár egész éjszaka is folyik a munka. A munkaidő kezdetét és végét (meg az ebédlőt) kedves harangjáték jelzi. Ezek a Haumin harangok, németül „Hauni-Glocken” — és ez a címe az üzemi lapnak is. A Garantok bölcsője: Bergedorf Látogatás a Hauninál (Eger—Hamburg 1980. december) Az oktatási központ A Hauni Werke vevőszolgálata kivételes: megfelel a homlokzaton olvasható idézetnek. Egy egész épület csupa tanterem és tanműhely; gépek és berendezések, mint a készáruraktárban, de itt — oktatási célra. Sorsuk, hogy örökösen szétszereljék és összerakják őket. Ez a vállalat oktatási központja. Itt a vevővállalatok szakemberei számára tartanak költségmentes tanfolyamokat, hogy ezeket a szakembereket a gépek szakszerű kezelésére, javítására és lehető legjobb kihasználására kiképezzék. Általában kéthetesek a tanfolyamok; Garant 4-, Compact-Cascade-, Max- és KDF- kurzusok, valamint elektrotechnikai, szabályozástechnikai és gyártógépadagolási tanfolyamok. Legújabban már a teljes Protos-Compass-rendszert is oktatják. A tanfolyamok elméletiek és gyakorlatiak: tartalmazzák a gépek felépítését, működésmódját, a funkcionális összefüggéseket, szét- és összeszerelést, zavarelemzést és zavarelhárítást, továbbá karbantartást. A tananyag sok nyelvre le van fordítva; most egyeztünk meg abban, hogy itt, az Egri Dohánygyárban, elkészítjük a magyar fordítást is. A tanárok valamennyien saját tapasztalataikat adják át, német és angol nyelven. Ahol nincs ilyen nyelvtudású személy, ott tolmács szerzésében is segítenek. Egy-egy kurzus maximális hallgatólétszáma hat. 1981-ben az Egri Dohánygyár szakemberei közül is részt vesznek néhányan egy ilyen Hauni-kurzuson, Bergedorfban, Sándor András