Egri Egyházmegyei Közlöny, 1871 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1871-05-16 / 10. szám
74 zérlete alatt állnak — képezni, azon fölöttébb egyszerű oknál fogva, mert a fiatal emberek még nem teljesen kiképzettek, és magukat egyedül ki nem képezhetik. A nevelés terén mindenütt, s így a lelkészkedésnél is fordulnak elő dolgok, melyeket meg kell mondani; némely ifjú munkatárs soha sem tette azt, mit tennie kellett volna, mert soha sem szóltak neki róla úgy, mint szólani kellett volna. És ez nagy felelősséggel járó dolog a plébánosra nézve, és nem csupán csak a hivatalos teendőkre terjed ki, hanem magára az egyéni életre is, melytől a papi élet áldásos eredménye nagy részben függ. „Ha az elöljáró azt hinné, hogy kötelessége csakis a ház növendékeire terjed ki és nem egyszersmind a tanítókra is, kötelességét csak félig fogná fö s egyik lényeges részét elhanyagolná. És ez áll nem csupán egy nevelőintézet elöljáróiról, de mindazokról, kik ifjú papok fölött tekintéllyel bírnak.“ Kétségkivüli sz. kötelessége a plébánosnak káplánjára képzőleg hatni ; és e kötelesség oly fontos, hogy bátran mondhatjuk egynek a legfontosabbak közöl. Azonban hogyan eszközölhető? A nagy püspök így szól : A lelki elüljáró be fogja tölteni e tisztét, ha maga teljesen bírván a lelkipásztorság művészetét, ifjú munkatársát a művészetek e művészetébe mind jobban és jobban bevezetni igyekszik ; ha tanítani fogja őt; mit és hogyan kell tennie; ha megmutatja, mennyire gyakorlott képességek kívántatnak azon nagy műhöz, melyre mindketten hivatják ; ha szava és példája által beleönti, fejleszti, ápolja a megfelelő szellemet, majd serkenti, majd ismét mérsékli őt a körülmények szerint. E szavak meglehetős általánosan hangzanak. Részletezzük egy kissé. Ha a plébános káplánjára képzőleg akar hatni, legelső feltétel, hogy ismerje őt jól. Nem szabad az első benyomások után indulnia, mert ezek könnyen és gyakran csalnak. Hogy munkatársát biztosan, alaposan kiismerhesse, gyakran kell vele találkoznia, mely találkozásnak hivatásbeli, komoly értekezés, beszélgetés a czélja; s innét megkívántatik az is, hogy munkatársával barátságos, bizalmas viszonyba lépjen. Ne féljen, hogy ez által talán tekintélye csorbulni fog, sőt ellenkezőleg : a hidegség, a közöny, a tekintély gőgös oszentatlója hatnak bénítólag! A hiú ürügy méltóságunkat körülsánczolni akarni, nem egyéb silány fátyolnál, mely alatt mindig gyöngeség rejlik. Ha a plébános káplánja iránt a szükséges fölényt megszerezni óhajtja, mely nélkül irányzólag hatni nem képes , mindenekelőtt szivét kell megnyernie; ez azonban csak úgy sikerül, ha ő maga is bensőséggel szeret. S vajjon nem tarthat-e e szeretetre a munkatárs igényt , hiszen együtt működnek, egy és ugyanazon szent hivatás szolgái: nem elég szoros kötelék-e ez a szivekre nézve? A jó, becsületes plébános munkatársában testvért és barátot ismer, kit hozzá Isten küldött; papot, ki azért jött, hogy az Úr napszámosaként tehetségeit, egész lényét magasztos hivatásának szentelje s életének legszebb, legfogékonyabb éveit nála töltse közreműködőleg azon sáfárkodásban, melyről ő fog számolni egykor. A jó, becsületes plébános atyja lesz káplánjának, s mint ilyen atyailag fog szorgoskodni munkatársa érdekeiről ; kötelmi működései, reményei, jövője, sőt lakása, élelmezése stb. sem lesznek előtte közönyös dolgok, jól tudván, hogy a kisszerűeknek látszó dolgok is nagy következménynek sokszor, mint tudja azt bárki, ha van némi emberismerete. Az ember mindig ember marad, s ha akarjuk, hogy ne hűljön meg a szívélyes viszony, figyelmünknek minden oldalra ki kell terjednie, és itt annyival inkább, mert fiatal ember vezetéséről van szó, ami föltételezi, hogy nem oly egyénnel van dolgunk, kinek hiányai, fogyatkozásai, számos gyengéi nincsenek,ki a hitvány anyagon jóval fölülemelkedve — „medica non curat.“ Nagyon szükséges, hogy a plébános valódi bizalommal viseltessék segédje iránt. Ezt a káplánnak éreznie és tőle áthatva kell lennie. A bizalom bizalmat szül, és nagy igazságtalanság lenne kivárni, hogy valaki bizalommal legyen irántunk, ha mi ridegek, zárkózottak leszünk, mint a koporsó. Ha a káplánnak más utakon jó tudomására, mit tudnia kell, és ha ez nemcsak egy esetben, de rendszeresen így megy : szülhet-e ez kivánatos bizalmat ? Ha a káplánok baráti, atyai bánásmódban részesülnek , a plébános oldala mellett otthon érzendik magukat. És ezzel már sok vagyon nyelve. A különös eszközök közöl, melyekkel a plébános káplánjára hathat, legkiválóbbak : a jó házi és szolgálati rend , a lelkipásztori szakhoz tartozó sokféle tárgyak megbeszélése, az üdvös eszmecserék. „Qui ordini servit, Deo servit !“ E rend azonban csak azon egyházi szabályok által érhető el, melyek mindent meghatároznak, s mind a plébános, mind a káplán önkényének, változékony szeszélyének gátat vetnek. Mit képes eszközölni a nagy valláserkölcsi társadalomban a liturgiának hasonlíthatlanul szép tökélye és öszhangzó egyformasága? a körülmény, hogy az egyház mindent, a legkisebb részletig, előírt szabályok által rendez? Mi által érték el tökélyök magas fokát a leghíresebb egyházi rendek ? Mert minden ténykedésük