Egri Egyházmegyei Közlöny, 1920 (52. évfolyam, 1-18. szám)
1920-06-01 / 8. szám
Előfizetés: egész évre 8 kor., fél évre té korona. — Megjelenik minden hó 1.-én és 16.-án legalább egy ív terjedelemben. /////// EGRI EGYHÁZMEGYEI KÖZLÖNY Ötvenkettedik évfolyam. 8. szám. Eger, 1920. június 1. Cent: E. 256/1920. Laptulajdonos és kiadó : az Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesület. — Szerkesztőség és kiadóhivatal a liceumban. ////// Tartalom : Az egyházi vagyon és az uj kánonjog. — Tárca : A középiskolai és tanítóképzőintézeti tanárok szociális tanfolyama. — A katholikus tanítóképzéshez. — Irodalom: — Egyházmegyénk és hitélete köréből. Szerkesztő: KELE ISTVÁN dr. Az egyházi vagyon és az uj kánonjog. I. Nem ismeri a történelmet, nincs tisztában a gazdasági és társadalmi életet irányító tényezők, erők és eszmék természetével, aki az ötéves világháború után kaulináris elemek által támasztott forradalom s az ezt követő kommunizmus borzalmainak elmúltával azt hiszi, hogy most már magától bekövetkezett a restitutio in integrum ideje. Ez lehet egyeseknek vágya, forró óhaja, lehet az optimisták hiú ábrándja, lehet a délibáb tükrében jelentkező kép, de semmiesetre sem a dolgoknak valódi, régi rendje. Mikor a megáradt folyó zúgva-bőgve áttöri a gátat, és tönkreteszi a kultúra vívmányait, elsodorja szennyes hullámaival az emberek reménységét s ezer életet olt ki, kétségbeesve szemléljük a pusztulást. Miután az ár visszahúzódik a mederbe, fellélekzik az ember, mert véget ért a veszedelem. De minden józanul gondolkozó belátja, hogy ez nem elég, hanem a szeszélyes folyót meg kell szabályozni, nehogy az árvíz veszedelme megismétlődjék. Hatalmas gátakat emelnek, sőt, ami a legfőbb, itt-ott átvágásokat eszközölnek és új mederbe terelik a féktelen folyót, mert különben ő maga tör magának utat, ami újra pusztítást, rombolást jelenthet az emberek számára. Ez a természet világából vett hasonlat megmutatja számunkra az utat, megjelöli az irányeszmét, amelyet az újjáalkotás nagy munkájában szem előtt kell tartanunk. Az elavult, vagy különben is csak homokra épült intézmények menjenek veszendőbe, az erős alapokkal bírókat javítsuk ki, alakítsuk át, nehogy rést üssön rajtuk az idők vihara, de mindenekfelett létesítsünk új alkotásokat, amelyek a korviszonyoknak megfelelnek, s megmenthetnek bennünket újabb nagy rázkódtatásoktól. Az újjáépítés munkájában továbbá, mely a megbomlott gazdasági, jogi és erkölcsi rendet van hivatva hazánkban is helyreállítani, az abszolút érvényű eszméket, változhatatlan elveket kell követnünk, nem pedig azt a kárhozatos relativizmust, mely minden igazságot csak viszonylagosnak, ideiglenesnek, még az erkölcs és jog alapfogalmait is változóknak mondja. Tudjuk, hogy a nemzeti és társadalmi restauráció körül nagy harcok folynak a politikai élet mezején, a tudományban, sajtóban, irodalomban, s a szociális tevékenység terén egyaránt, különböző eszmék, elvek, sőt világnézetek is küzdenek egymással. De hitünk és szent meggyőződésünk, hogy végre mégis a tiszta keresztény világnézet fog győzedelmeskedni, melynek igazságai, tanai elévülhetetlenek. Hisz’ Krisztus Urunk azért alapította a keresztény vallást, hogy uralkodjék a lelkeken minden időben és mindenütt, megvilágítsa az elméket, megnemesítse a szíveket, zsinórmértéke legyen a tetteknek, jótékony kovász gyanánt átalakítsa a társadalmat s boldogítsa az emberiséget ezen és a másvilágon. Ezzel megállapítottuk azokat a határokat, amelyek között a reánk váró nagy reformmunkának mozognia kell. Jaj annak, aki ezeket átlépve, merev konzervativizmusában minden újítástól visszaborzad, de százszorosán jaj annak, aki dőreségében a forradalmi eszmék, a mindent felforgató tanok szolgálatába állva, a radikalizmust vallja. Az egyik változatlanul, minden hibájával vissza akarja idézni azt a letűnt múltat, amelynek záróköve a nagy világháború, a másik pedig ismét ránk akarja zúdítani azt a temérdek bajt, szerencsétlenséget, amelyeken a közelmúltban átestünk. Azt mondhatná valaki, hogy messze elkalandoztunk tételünktől, mikor ezeket a bevezető sorokat előrebocsátottuk. Mi köze egymáshoz a nemzeti, keresztény újjászületésnek és az egyházi vagyonnak ? Nem diszparát fogalmak ezek, amelyek logikailag nem tartoznak össze ? Bizony nem. De azért, mikor reformokról és egyházi vagyonról beszélünk, nem akarunk szekularizációt, sem azt nem kívánjuk, hogy az egyháziak között vagyonbeli egyformaság létesüljön, mert ez épen olyan lehetetlenség, mint a kommunizmus. Legfeljebb az a kívánságunk, vajha mindig az osztó