Egri Népujság, 1873 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1873-01-02 / 1. szám
— 2 — S331 mondhatjuk, ha ennyi bába kézen még el nem veszett a gyermek. Igaz, nem veszett el, de beteg! Az ur, ha összeteremtettékt, sárral bemázolja az ellenkező pártot; a csizmadia, ha rész csizmát varr is: a földmives gazdának ha tönkre megy is a gazdasága, de ha a korteskedés ideje alatt jól viselte magát, egyik is másik is azt hiszi, hogy már megtette kötelességét, igyekezett megmenteni a hazát. Pedig csalódik az ilyen, mert semmit sem tett, minthogy polgári kötelességét nem teljesítette. Nagyon, de nagyon akadályoz minket az előre való haladásban a nagy politizálás. Hány ember van, aki nagy hazafinak tartja azt a férfiút, ki félrevágott tollas kalapja alól szidja az angolt, mert magának való nép, szidja az olaszt és spanyolt, mert nem elég tüzesek, szidja a németet, mert német. Pedig épen ez az, aki semmit sem tesz; ezek a nagyot ivó hazafiak, kikről Vörösmartyval fölsóhajthatunk. .„Csak már egyszer tennének is valamit. “ Míg a magyar ember mástól várja, hogy lendítsen valamit a haza állapotán s nem gondolja meg, hogy ő is egy polgár s ha ő és minden egyes ember teljesíti kötelességét, akkor lesz segítve a hazán; mondom, addig kevésre megyünk, jobb, boldogabb időket hasztalan várunk. Tegye meg minden ember kötelességét egyenként, külön-külön, akkor az egész nemzet megtette a magáét, s én biztosan mondom, kevesebb okunk lesz panaszkodni. Jó mindezt így újévkor meggondolni, polgártársak! mert amink van, azért adósai vagyunk azoknak, akik előttük éltek. A jövő nemzedék pedig azt fogja kapni, amit ráhagyunk. A jelenben kell tehát mindenkinek annyit tenni, amennyit tehet, hogy unokáinknak jó örökséget, boldog országot hagyjunk. Föl tehát polgártársak a haza javára! De ne csak szóval, hanem főképen polgári kötelességeink teljesítésével. Kevesebbet a szóból, többet a cselekedetből! Ne tegyünk úgy, mint a vendéglős szolgái, hogy még tűz sincs a konyhán s már teríteni kezdenek. Készítsük el először a haza javát, ezzel egyszersmind saját boldogságunk alapját is megvetettük. S nem mondom, hogy egy esztendő múlva, ez a jóra kevés, de két, három év után ha boldog új évet kívánunk egymásnak, bizonyosan megelégedetten mondjuk rá: megadja talán az Isten, hiszen magunk is siettünk erre nézve megtenni a magunkét. Egy kis tájékozó. A régi jó világban, mikor határdombot emeltek, mindig épületesen megnadrágoltak néhány embert, hogy jól megjegyezzék maguknak : honnan indul ki az új határ! Mi is ilyes formán tehetnénk most, midőn az ó év végén, s az új év határán áldogálunk, s előttünk egy nagy domb, a múlt év eseményeinek halmaza emelkedik, amelyen ugyancsak érdemes lenne megrakni egyik-másik világámitót, kik az édes haza és szegény magyar nyugalmát fölzavarni születtek valahol óperencziában! Más országokban jobban fülön csípik az ilyes izgágákat, s talán ez az oka, hogy a múlt évben valami nagyszerű eset alig történt, s valóságos Isten csudája , hogy mégcsak nem is háborúskodtak. Nagyon természetes, hogy nem a háborúsági kedv halt ki a világból, hanem a belső bajok mindenütt fölössé teszik úgyis az érvágást. Burkus uram csakúgy szűz alatt szorítja agyon az apró német országocskákat, és nagy han elnyeli, miért is nem csuda, ha néha REVÍZIÓ REVÍZIÓ 1997. REVÍZIÓ 20 Ít