Egri Népujság, 1922. január-június (29. évfolyam, 1-145. szám)
1922-01-01 / 1. szám
óra: hétköznap 2 K, vasár és ünnepnap 3 K. Eger, 19 £2. január 1. vasárnap. OIX vl íssu fel»Ő*wié«*i díjaSi postai számllitássa %*ss és félévi előfizetést nem fogadnak el. Segyed évre 150 S. — Egy bőr» SOK. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: BREZNAY IMRE. Sicúefélékégi Eger, License. Eladóhivatali Líceumi nyomda. Telefon s*áco 11. Újesztendő, Eger, 1922. jan. 1. Ismét lepergett egy elsárgult levél a vén idő fájáról. Most, hogy az ijesztendő utolsó óráiban szorongó szívvel rovom e sorokat, eszembe jut a legnagyobb képzeletű magyar regényírónak egy mondása: t A haldokló arca többre tanít, mint az emberek minden beszéde és tudománya.*Erről a mondatról akarok elmélkedni. Hisz’ a haldokló ember és ez a haldokló esztendő annyira hasonlítanak egymáshoz. Ismét nyomorúságban, szenvedésben talál bennünket az új év, mint már jónáhány évforduló a nagy összeomlás után. Rongyos a ruhánk, rongyos a csizmánk, üres a kamránk. Akinek meg nem rongyos a gúnyája, a csizmája és nem üres a kamrája, annak a szíve élettelen, durva és üres. Sivár, kilátástalan volt majdnem minden napja az elmúlt esztendőnek. Sokan már reményüket is elvesztették s ettől az élettől nem várnak többé semmi jót, semmi örömet, csak keserűséget, nyomorúságot, szenvedést. De nem így volt a másik oldalon. Bőség minden elképzelhető jóban; muzsika, mulatság s minden más, amit gondtalan emberek élvezethajhászó őrülete megteremthet. A bűnös nagyváros, Budapest, járt és sír ma is elül a rossz példával. A jó életet élt, boldog, isteni és emberi törvényeknek mindenkor eleget tett haldokló ember arcának ráncai szépen elsimulnak. Az isteni szikra derűt varázsol a halovány arcra s az örök béke rózsái ütnek ki azon. És az elhidegült ajkak mintha mondanák: jól éltem! A haldokló esztendő utolsó órái a nemzet poklát tárják a szemlélő elé. Bernolák és Klebelsberg mutatja meg ezt a rettentő képet urbi et orbi: a rothadt, feslett élet, általános nyomorúság, szívtelenség vetítő vásznán. Bernolák felelős helyen, a nemzet színe előtt felelt a nunciusnak és külföldi misszióknak. A belügyminiszter pedig az elmúlt év utolsó óráiban adta ki rendeletét, amíy az őrületes dőzsölésnek, mulatozásnak akar gátat vetni. E két szomorú ténnyel múlt el fölöttünk 1921, és ez jellemzi azt a 365 napot, melynek mindegyike ólomsúly volt a becsületes magyar lelkeken. . . De elmúlt. Borítsunk fátyolt e szomorú esztendőre. És hintsünk hamut a fejünkre. Elmélkedjünk ! Aztán tegyünk róla, hogy többé ne legyen ilyen esztendőnk! az ipartörvény a nemzetgyűlés Bizottságai előtt. Nagy János úr. felszólalása. — A kereskedelmi miniszter válasza: 1921. december 31. A nemzetgyűlésnek közgazdasági, közoktatási és igazságügyi bizottságai dec. 28 án délután tárgyalták az ipartörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Az általános vitánál Nagy János dr. mindjárt elsőnek szólalt föl,, Örömének adott kifejezést, hogy az iparosok régi kívánsága tárgyalás alá kerül, de egyben szomorúságát is kifejezte, hogy a bizottság 100 tagja közül alig jött össze egy pár képviselő ennek a fontos ügynek a tárgyalására. A meddő politika, személyi érdek ugyanis jobban izgat, mint ez a fontos gazdasági kérdés. Különösen a nagyhangú politikusok hiányzanak az ilyen gazdasági tárgyalásokról. Rámutatott továbbá képviselőnk a német nemzetgyűlés példájára, amely minden idejét arra fordítja, hogy miképen gyógyítsa a vesztett háború által ütött sebeket, hogyan állítsa talpra gazdaságilag a kegyetlen béke által agyonnyomott német nemzetet. Ezek előrebocsátása után képviselőnk kiemelte a javaslat főbb pontjait,melyek az iparosság régi sérelmeit orvosolják. Közben elmondotta, hogy az egri iparossággal két ízben is tartott részletekbe menő eszmecserét, melynek eredményeként rámutatott arra, hogy az iparosok még messzebb menő intézkedéseket követelnek, mint ami a javaslatban van. Különösen követelik, hogy az ipartestületek ne csakvéleményező, hanem joghatósággal felruházott testületek legyenek. Nem elégszenek meg a segédvizsgával, hanem követelik a mestervizsga behozatalát is. A kontárok kiküszöbölése céljából kívánják a szigorú képesítéshez kötést. Követelik a háború és kommün alatt kiadott engedélyek felülvizsgálását; továbbá azt, hogy a jogi személyek ipart csak úgy űzhessenek, ha igazgatóságukban egy-két tag eleget tesz a képesítésnek; végül, hogy üzletvezetőt csak özvegy alkalmazhasson. Előterjesztette képviselőnk azt a ki Wohlmuth Ferenc: Falusi temetőben, ismeretlen sírok között járok. Halottak nyugosznak itt, akiket nem ismertem, akiket elfelejtettek ; halottak, akiknek emlékét könnyes szomorúsággal még őrzik az élők. Ahogy járok a néma sírok között, önkéntelenül megállok egy hant előtt. Elolvasom a felírást: Wohlmuth Ferenc. És egyszerre eltűnik körülöttem a temető, visszavisz az emlékezés, a rettegés, a vér, a szenny, a borzalmak felé, mert aki itt pihen a császári temető csendjében, áldozata, nem hőse, vértanúja volt a vörös rémuralomnak. Nevét ne csak ez a kis fakereszt őrizze, kitéve az enyészetnek, hanem őrizze egy nemzet kegyelete! Adjátok ezt a nevet szájról-szájra tovább, hogy amint vértanúsága messzebb és meszszebb tűnik majd a múlandóságban, alakja nőjjön mindig nagyobbra s legendába szövő a késő utódok előtt. A vörös uralom idején jártam már ebben a szép, módos faluban. A szekér sebesen vitt rajta keresztül s a kocsi gazdája suttogva beszélte nekem a vörös rémtettet, amely megrázta ezt a csendes, szunnyadó falut. Az arca, — szép, napbarnított magyar arca, — egy árnyalattal sötétebb lett, amikor ostorával rámutatott *) Ezt a cikket dr. Ágoston Gézáné, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének alelnöke irta. Fölemelő és meleghangú emlékezés ez Császár komárommegyei község érdemes plébánosára, kit a kommün terroristái 1919. jún. 5-én kivégeztek. egy telegráf oszlopra és villogó szemmel suttogta: dacos — Erre húzták fel a gazok! — S haragjában mélyen, alázatosan emelte meg kalapját az Isten háza előtt. S az emlékezés, a kegyelet csak azért hozott ide, hogy megállják a sírodnál hősök hőse, aki feláldoztad hanyatló éltedet, önként vitted bitó alá ősz fejedet, hogy megmentsed azt a sok sok magyar életet, amelynek van és lesz folytatása! Annyiszor vesztettük ti hitünket a sivár küzdelmes évek alatt! S most azért állok itt porladó hamvaid felett, Istennek hősi szolgája, hogy tettedből erőt merítsek, hogy mártír halálod borzalmas szépségét szétszórjam e csonka ország minden kétkedőjének lelkébe. Körülvesz a nyugalmas magyar falu csendje. Ezért a békéért, ezért a nyugalmas életért halt meg az, akinek sírja tövénél meghajtom a fejem s lehunyt szemmel álmodom vissza a feldúlt falut, a puskaropogást; hallom, hogy szennyes szavak . . . , bitó . . . s utána dermedt várakozás! . . .* Amikor a vörös uralom tombolt a fővárosban, a vidék, a falvak elszórtan, megmegújuló daccal próbáltak egy-egy izolált ellenforradalmat csinálni. Császár község már április 30-án betelt a diktatúrával, lerázta a munkástanácsot. De jött a terror. S a falura ráborult a hallgatás, a fenyegető várakozás. Június első napjaiban az egész Dunántúl lázas izgalomban élt. Faluról-falura adták tovább a hírt, hogy Szombathelyen a vasutasok sztrájkba léptek, a diktatúra a bukás szélén áll. A hírt megerősítik egy, a község határában leszállt, repülőgép utasai. Határtalan izgatottság fogja el a lelkeket. Végre itt a szabadulás ! Az emberek csoportokba verődnek, mialatt a munkástanács a bitorolt községházán tanácskozik. — Le kell zárni őket! — süvít egy éles hang a tömegen át. Ki mondta ki a szót? Ki tudná megmondani ? Sok barna kéz nyúl egyszerre a kulcs után. A munkástanács tagjai rabok. — Össze kell fogni a többit is, akik a vörös uralmat támogatták ! A felszabadulás percei ezek — vér és bosszú nélkül. Beszéd morajlik az utcán. Az éjszaka csendje elkerüli a falut. A szemekre nem borul álom, tettekre vágyik minden ember És már halványodnak a nyári égen a csillagok, fiajnalodik, amikor elhatározzák, hogy a nemzeti tanácsot visszaállítják, ősz napjuk ott van velük. Nagy lelke nem ismer bosszút s szelíd szavára szabadon engedik a munkástanács tagjait. Nem sejti, nem érzi, hogy a nagylelkű megbocsájtás milyen közel hozta vértanúságának beteljesülését ! — Mert a munkástanács kiszabadult tagjai felhasználják visszanyert szabadságukat és sietve értesítik Tatát, a terror főfészket.