Egri Népujság, 1922. július-december (29-39. évfolyam, 146-283. szám)

1922-07-01 / 146. szám

1!$£ m«*b1 éljak p*%Uä uáUitásssi Siáse és félévi ai«ta«%ést bab logsdoal­ dl. a?«sí$«n évre 170 *. — E«ns hér» 60 K. — POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő­ BREZNAT IMRE. Ssetk&sifdség i Eger, Lieezie^ &is £ 6Mv&tali Licenmi mg»mám felelős «zias II. Az Egri Diákszövetség. Megalakult a Ciszterci Diákszövetség Egri Osztálya. — Eger, 1922. június 30. Pár évvel ezelőtt, mikor a tekintélyek rombolása virágjában volt, erős kiroha­nások hangzottak el az «öregek” ellen. Azt követelték a fiatal törtetők, hogy a Beöthy Zsoltok, az Eötvös Lórántok stb. stb. álljanak félre s adják át helyüket a fiatal óriásoknak. Nem gondolta meg ez a szerénytelen mozgalom, hogy mily roppant értékeket képviselnek az «öregek» a magyar tudo­mány, művészet, politika, társadalom, ipar, kereskedelem terén. Nem gondolták meg, hogy a bőséges tapasztalattal párosult tu­dás mily dúsan kamatozó tőkéje a nem­zetnek s hogy ezt a tőkét nem lehet, nem szabad gyümölcsözetlenül hagyni. Örömmel láthattuk ennek az igazság­nak igazolását a Ciszterci Diákok Szövet­sége egri osztályának csütörtöki alakuló gyűlésén, amikor a sok öreg diák beözön­lött az alma mater falai közé. Bevonult a tornaterembe nem a magyar múlt, hanem a magyar jelen, mindjárt azután, hogy — egy munkás esztendő végeztével — szü­netre széledt onnét a magyar jövő. S ezt a magyar jövőt, a ma diákjait, megnyugtathatjuk, hogy csak a testben­­,lélekben erős, egészséges öregek tiszta vi­lágnézete s a becsületes munka lehet az az alap, amelyre Magyarországot újra föl­építhetik.* Mintegy 120 régi diák kereste föl az alakulás alkalmából az alma matert. So­kan jelentek meg a vidékről is és többen levélben mentették ki elmaradásukat, Böck Géza földbirtokos pedig, Babocsay Sán­dornak, a Diákszövetség egri osztálya el­nökének talán egyetlen élő iskolatársa, (59 évvel ezelőtt érettségiztek,) táviratban fejezte ki sajnálkozását, hogy ígérete el­lenére nem jelenhetett meg, de szíve sze­rint a jelenlévők közé sorozza magát is. A megjelenteket Cseke Gábor prelá­­tus nagyprépost üdvözölte a testvéri együtt­érzés keresetlen szavával, meleg szeretet­tel S miután Isten bőséges áldását kérte a ciszt. rend egri főgimnáziumának régi diákjaira s azok nemes célú szövetkezé­sére , az elnökségre Babocsay Sándort ajánlotta. Tartós, szívből fakadó éljenzés kö­zött foglalta el az elnöki széket városunk­nak és vármegyénknek ez a kiváló köz­életi férfia s kedves hangulatú beszédé­ben többek között ezeket mondotta: Kedves öreg­ és fiatal diáktársaim! Madách szerint az ördög is jogcímet idéz, hogyan ne keresnék tehát én, a meg­csontosodott turista, jogcímet felszólalá­somhoz. Nem tekintve azt, hogy éppen most tiszteltek meg az elnöki állással, én egyi­ke vagyok a legöregebb egri ciszterci diá­koknak. Mintegy zárójel között megjegyzem mégis, hogy az öreg szót, önmagamra al­kalmazva, talán most használom először, mert én még most sem akarok engedni a 48-ból. De a félreértések kikerülése végett azt is kijelentem, hogy a 48-as számot nem politikai értelemben használtam, mert a sokszor átkos és rút politikát annyira ki kell zárni a mi kedves Diákszövetsé­günkből, hogy azt még a kulcslyukon se bocsássuk be. Hanem értettem ezalatt a kornak még mindig munkabíró 48-ik esz­tendejét. De a már eddig mondottnál van ne­kem erősebb jogcímem is a felszólaláshoz. Három olyan tulajdonsággal rendelkezem, melyek együtt egyik egri ciszterci diák­társamnál sincsenek meg. Először: Legyen az illető 77 éves, de annál idősebb is lehet. Másodszor : Én mind a nyolc osztályt az egri főgimnáziumban végeztem és itt tettem le (egy­ hián hatvan évvel ezelőtt) az érettségi vizsgálatot is. Harmadszor pedig: Már engedelmet kérek, de kérkedés ide, kérkedés oda, minthogy én erre egész életemben büszke voltam és mert akkor az érettségi bizo­nyítványt latin nyelven adták ki, «eximio modo maturus!» lettem, kitűnő osztályza­tú érettségi bizonyítványt kaptam. Ez az együtt lévő három körülmény — úgy vélem — nekem kellő jogcímet biztosít a mostani fölszólalásomhoz . . . A beszédet többször szakította meg a szívből jövő éljenzés, a végén pedig szeretettel ünnepelték a kéthetes (7+7 + 77 év) elnököt, kinek javaslatára a legtel­jesebb együttérzéssel választották meg al­­elnökökké Werner Adolf dr. kir. tank. c. főigazgatót s Lipcsey Péter dr. kir. köz­jegyzőt, titkárrá Breznay Imre tanítókép­ző tanárt és pénztárossá Pölöskey Kornél ciszt­r. főgimn. tanárt. Ezután Breznay Imre titkár terjesz­tette elő az ötventagú választmány név­sorát, melyet az előkészítő bizottság állí­tott össze s melyet a közgyűlés teljes e­­gészében elfogadott. A szervezkedés megtörténte után, elnök indítványára az Osztály védnöksé­gére egyakaratú, lelkes elhatározással Szmrecsányi Lajos dr. érseket és Cseke Gábor prelátus-nagyprépostot választot­ták meg. Breznay Imre titkár ismertette az előmunkálatok eddigi eredményeit, beje­lentvén, hogy az egri osztálynak eddig 7 örökitő, 63 alapító és 200 rendes tagja van. Miután javasolta, hogy a tagok és jelen voltak minél több új tagot nyerjenek meg. Bayer Sándor dr. (Bpest) indítvá­nyára fölolvasta az eddigi tagok névso­rát. (Ez idő alatt ismét 28 régi diák irat­kozott be tagnak.) Békefi Remig dr. zirczi apátot, a C. D. Sz.-nek fővédnökét meleghangú tele­gramjában üdvözölték s jegyzőkönyvi kö­szönetet szavaztak az eddigi pénztárosnak, — az időközben Pécsre kinevezett — Braun Jácint ciszt. r. főgimn. tanárnak, aki lelkes kitartással buzgólkodott az osz­tály megalakítása érdekében. Bárdos Jó­zsef ciszt. r. főgimn. tanár felszólalására a volt diáktársak közül azokat, kik ez idő­­szerint főiskolai hallgatók, szintén belé­pésre buzdították. Babocsay Sándor elnök a következő beszéddel zárta be a közgyűlést: Kedves öreg és fiatal diáktársaim! Némelyek azt tartják, hogy a hála olyan tartozás, amelyet az örökösök rit­kán vesznek föl a leltárba. Ámde mi, a nagy tiszteletre méltó alma materünk nagy tudományának legalább részben örökösei, a mi dicső alma mate­rünk iránt — bizonyára mindannyian — örök hálát érzünk. Kossuth Lajosnak van egy bölcseleti társadalmi aforizmája, mely így szól: Az emberi természet­ szerencsétlensége, hogy a kiállott szenvedéseket sohasem felejti el, míg azokat a kedves emlékeket, ame­lyekre szívesen szeretne visszaemlékezni könnyen felejti. Ez az aforizma reám, de úgy hiszem, diáktársaim egyikére sem talál. Például nem rövid már az az idő, amióta én az egri főgimnáziumban mintegy 70 évvel ezelőtt jártam iskolába, mégis ehhez a fő­gimnáziumhoz fűződő kedves emlékeim ma is olyan élénkek, olyan üdék, emléke­zésem ma is olyan világos, mintha tegnap­előtt hagytam volna el a nyolcadik osz­tály padját. Van egy ó-zsidó legenda, amely sze­rint aki az Ígéret földjén járt, negyven napig a ruháján hordozza az ottani illa­tot. Én pedig ebben a gimnáziumban szer­zett lélekemelő érzést ma is a keblemben hordozom. Ez a kellemes érzés — mint a francia találóan mondja — ce n’ est pas cerit, c’ est buriné, ez az érzés lelkemben még most is mintegy elpusztíthatatlan kő­be van vésve. Volt nekem egy harminc esztendős tollkésem, melyet húsz évvel ezelőtt egyik faragcsáló, de fájdalom a borzalmas világ­háborúban elpusztult, hősi halált halt — még akkor kis fiam veszített el. Ennek a tollkésnek már akkor más volt a nye­le, de mások voltak a pengéi is, de azért a tolikés ugyanaz volt. Amióta én az egri főgimnáziumban jártam iskolába, azóta már ennek más az épülete, a palotája, egytől egyig mások annak a tanárai is, de azért ez a jó hazafiakat, vallásos és derék férfiakat nevelő jeles tanító­intézet és annak nemes szelleme ma is ugyanaz. Éppen ezért az egri főgimnázium iránt a mi hálánk is csak annyiban válto­zott, hogy amint egy másik, egy spanyol

Next