Egri Népujság, 1922. július-december (29-39. évfolyam, 146-283. szám)
1922-10-07 / 228. szám
t Ä*a 6 korona. Eger, 1922 október 7. szombat XXXIX. évi 228 sz, rmirifi ■ mrimi rwwwWBSB—wbbmbhbmbwbmbmb—miawiimi«wwn»—fTBnfiin- r Előfizetési dijak postai szállítással Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Segyed évre £ 09 K. — Egy hóra 140 K. POLITIKAI NFILIP. Felelős saukestfe: BREZNHY IJSELRE. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefonszám 11. ■ ~^«asMMi«winMWCTH^^ Tffiniwrmi Október 6. ünneplése a Eger, 1922. október 6. Kegyeletes lélekkel és ünnepi szívvel ünnepelte meg Eger város hazafias közönsége a Koszorús Dalkör, a Jogakadémiai Kör és a Közigazgatási Tanfolyam hallgatóinak támogatásával október 6 át. Méltó volt ez az ünnep Eger városához. Ilyen impozáns méretekben még sohasem nyilatkozott meg a fájdalom lelkesedése a magyar vértanúk iránt, mint most, amikor összekapcsolódik az ő máruromságuk a mi vértanúságunkkal. S a gyászoló visszaemlékezésben fölcsillant a reménység, hogy a magyar őserő, mely évszázadokon át dacolt azokkal az elemekkel, amelyek életére törtek, megváltja a reánk szakadt vértanúságot! Az Egri Népújság munkatársa a hazafias ünnepségről a következőket írja: Gyászmise a felinoritáktemplomában. Tíz órakor ünnepélyes gyászmise volt a Minoriták-templomában, amelyet Nagy János dr. nemzetgyűlési képviselő celebrált. A misén megjelent a vármegye, a város, a pénzügyigazgatóság, a törvényszék, valamint a járásbíróság tisztviselő-kara, a honvéd-tisztikar, a csendőrség és az áll. rendőrség, a Jogakadémiai Kör, a Közigazgatási tanfolyam, a középiskolák pedig zászlók alatt és nagyszámú gyászoló közönség. Mise alatt a Koszorús Dalkör énekelt. A «Dies iap» és a «Libera» fájdalmas zsolozsmái körül lengték a ravatalt a mint egy nemzet keserű könnyei perme- Knezich-emléktábla előtt é reztek a 13, illetve 14 aradi vértanú koporsójára. Az emléktábla előtt. A közönség a templomból a Knézichutcában lévő emléktábla elé vonult. Szótalan, csöndes gyászmenet volt az útja, mely a múltak temetőibe vitt. A Koszorús Dalkör Himnusza után Breznay Imre mondotta el emlékbeszédét Knézich Károlyról. S ez az emlékbeszéd kétszeresen ünneppé avatta ezt a napot. Évtizedeknek kellett elmúlniok, míg az egri közönség megtudhatta, hogy ki volt Knézich Károly, miért hirdeti a Grőber-házon az aradi vértanúk közül Knézich Károly emlékezetét a márványtábla.. . ? Mint ő maga is mondotta, aggódva vállalta ezt a föladatot, mert, mint e szerencsétlen kor gyarló gyermeke, nem tudta, hogy beszélhet-e méltóképen Knézich Károlyról. Kétségei voltak afelől, hogy eléri-e célját, azt a célt, hogy mindenki emeljen kalapot az előtt a hás előtt, amelyet ez az emléktábla jelöl s ahol Knézich Károly pár boldog évet töltött s melyet az ő vértanú-halála gyászba borított. Mert nem az élettelen köveknek szól a tisztelet, hanem a hazának. S ezután ismertette Knézichet, a kötelességteljesítő katonát, a szabadságharcok hősét, akinek hazaszeretete vallásosságából lángolt Olyan volt, mint macedóniai Nagy Sándor volt katonái iránt, aki a sisakjába hozott vizet kiöntötte, mert harcosai is szomjaztak. Szomorú valóság, hogy Knézich Károly is úgy járt, mint Rákóczi Ferenc. Idegen hatalom parancsszava alá került földben alussza az örök álmot. Maga előtt látja őt az összeomláskor, amikor így kiálthatott föl Széchenyivel: «Sír, nemzetem sírja! Isten, mielőtt ez valóra válnék, bocsásd szememre az örök álmot!* S azt hisszük, hogy Breznay Imre emlékbeszéde elérte célját Ma már legalább mindenki tudja, ki volt Knézich és megemeli kalapját az emléktábla előtt, mely egy önfeláldozó nemzet kálváriájának állomása. Az Egri Népújság egyébként Breznay Imrének Knézichről írt tárcáját közli, melyre ez úton is felhívjuk olvasóink figyelmét. A beszéd és a történeti tanulmány hű rajzát adja Knézich Károly életének és egyéniségének. Az ünnepi beszéd elhangzása után Kádár László ajkán csendültek föl lelkesen Jakab József versének, a «Leng még a zászló!» nak rapszodikus sorai: «Leng még a zászló! Nincsen veszve semmi! Leng még a zászló! Győzelemre vár. A szabadságot hogy tudná feledni ?! Láncokba verve is keblére zár. Halott hősök szivéből szőtte Isten S a villámok lelkét csókolta rá. «Bátorság halhatatlan őseidben, Bátorság!» Mintha ezt sikoltaná! Majd a Koszorú« Dalkör énekelte el fohászszerűen a Hiszekegyet. S lélekben mindenki vele imádkozott, mintha templomban állana, Magyarország kifosztott templomában, a vértanúk oltára előtt. Palik Tibor jogász-elnök áldozott ezután a vértanúk emlékezetének, sok költői képpel átszőtt beszédében. Lincz József közig, tanfolyam-hallgató Ábrányi Emil «Október 6-án» c. köl- KNEZIC KÁROLY, írta: Breznay Imre. II. Számtalan csatában vett részt. Majdnem hét hónapig tartó bácskai táborozása alatt, a Szent Tamás körül vívott harcok, csatározások mindenikében részt vett s zászlóaljának legénységére és tisztjeire roppant hatással volt. Mikor a bácskai sereg, a volt aktív tisztek elpártolása miatt majdnem felbomlott, a 3. zászlóaljból egyetlen tiszt, egyetlen katona sem hagyta el szeretett parancsnokát és a magyarság ügyét. A bácskai sereg 1849. január 20-án Verbászról Szegedre vonult, onnét pedig a Közép Tiszához, Törökszentmiklósra, hol már dandárparancsnok. 1849. már 1. 5 én reggel átkelt a Tiszán Sejővárkony mellett és egyesült Damjaniccsal, akit akkor látott először. Találkozásuk megható volt. Mikor jelentkezett az óriás termetű vezérnél, ez keblére ölelte s így szólt: — «Örömtől reszketek, hogy szemem végre ismét egy szlávot s még hozzá granicsáv*) férfit lát, ki jobban fél az Istentől, amit a világ hatalmasaitól. . .» *) A régi határőrvidéki katonák népies neve. — «Igen, felelte Knezic, mindennél jobban szeretem az igazságot és mert önérzetes és erkölcsös ember vagyok, halálomig megtartom azt az esküt, melyet uram, királyom a magyarok alkotmányára tenni parancsolt.» A szolnoki csatában a Kneziő dandárja a jobb középen volt a innét Pest felé haladt a Mezőkövesd gyöngyösi útvonalon március utolsó napjaiban és ápr. elején. 1849. ápr. 4-én a tápióbicskei csatában már mint ezredes vett részt s a 8. és 9. zászlóalj dandárparancsnoka. A hidat szörnyű golyózápor között foglalták el. A rohamot maga Knezic vezette és a magyar zászlót is ő tűzte ki a hídra. Harmadnap, ápr. 6 án (nagypénteken), az isaszegi csatában a balszárnyon viaskodott két dandárával rettenetes gránászáporban. Jelentékeny szerepe volt a nagysallói ütközetben is, melyet a debreczeni trónfosztó nyilatkozat után diadalmasan vívtak meg honvédeink. E hősi tettekben mind részes volt. Knezicet ezután nevezték ki tábornokká 1849. ápr. 29 én s tüntették ki a II. oszt hadiárammal. Mivel pedig Damjanich lábát torta, az ő nagyhírű seregének vezényletét vette át így a Budavár visszavételére induló sereg III. hadtestének (6700 gyalogos, 1500 huszár, 43 ágyú) parancsnoka volt. A Knezic Károly lovascsapatai az ostrom folyamán a Svábhegytől a Zsigmond utcáig terjedő fronton operáltak. Tőle balról a Dunáig Kmetty, jobbra pedig (szintén a Dunáig) Nagy Sándor és Aulich seregei ostromoltak. Mivel azonban a Knezic Károly testvérbátyja a császári hadakban, Hentziárat szolgált, mint kapitány, hogy öz embe se kerüljön vele, félreállott és gróf Lüiningen Westerburg Károly tábornok (Bobik Gusztáv szerint Czillich Edd hídoszt. parancsnok) vezette az ostromot a fentemlített vonalon. Szükségesnek tartom itt megjegyezni, hogy még ezt is kihasználta e dlene az aradi vésztörvényszék. Avval is magvádolták, hogy Knezic Budavár bevétele után kivégeztette volna a testvérét, holott az még a kilencvenes évek elején is élt, mint nyugalmazott tiszt. Az aradi vésztörvényszék iratai, a béécs. és kir. udvari levéltárban mind olvashatók. S eléje vágok ugyan az eseményeknek de mégis megemlítem, hogy a kihallgatási jegyzőkönyveket oly aljas módon fogalmazták ás szövegezték, mintha i