Eger, 1932. január-június (43. évfolyam, 1-145. szám)
1932-01-01 / 1. szám
2 Al#é&fiSMMs £ EGER Február elsejével úból üzembe helyezik a parádi üveggyárat 13 hónapi szünetelés után megindul a munka. A munkások nagy megnyugvással fogadták a hírt. Parád, december 31. (Az Eger tudósítójától.) A múlt év november elsején állították le a parádi üveggyár üzemét s azóta, 13 hónapon keresztül a gyár két munkásai leírhatatlan nélkülözés és nyomorúság közepette éltek. Minden reményük csak a néha elhangzó biztatás volt, hogy az üzemet megint elindítják. Több mint egy esztendeig kellett várniok, míg ez a remény eljutott a teljesülésig. Eddig az ideig a fővárosi lapok, de kivált az Eger be ható cikkekben mutatott rá, hogy milyen nagy szociális érdekek követelik a gyár üzembe helyezését. A királyi kincstár, amelynek tulajdona a gyár, házilag nem volt hajlandó kezelni, bérbe sem adta az üzemet. Most aztán Ivády Béla minisztersége óta a kincstár tárgyalásokat kezdett a gyár bérbeadására vonatkuhinka hozólag. Gyula gyárossal folytak ezek a tárgyalások, aki előbb is már társbérlője volt az üzemnek , akit a munkások is szerettek szociális gondolkodásmódja és jószívűsége miatt. A tárgyalások eredményre vezettek s már a bérleti szerződést is megkötötték, úgyhogy csak formalitások vannak hátra, hogy az üzem megindulhasson. A munkások között, akik több, mint egy évi nélkülözés és nyomoruság után ismét kereseti lehetőséghez jutnak, nagy örömet okozott ez a hír. Mint értesülünk, az üzemet február elsején indítják meg és alkalmazás: nyer ismét a gyár pgész régi személysnte. 1932. január 1. „Kérek nem lőni golyók dum-dum“ Eger, december 31. Őszi szánkáskor régi csatázások helyein felvet az eke egy darab csontot, csorba kardot, sarkantyúkat, amin elmerenghet a barázdát járó ember. Késői emlékeztetők ezek a semmi-holmik, mégis megelevenítik a régmúlt dolgokat. Mennyivel inkább felnyitják hát az emlékezést azok a reliquiák, amelyek nem kétháromszáz esztendő mélységéből, hanem a tegnapből valók, a négyéves világilfordulás idejéből. Mint az a furcsa, botladozó magyar nyelvű plakát például amiről most szándékozunk írni egy-két szót. Galíciából került Egerbe, valahonnan Lamberg alól, 1915 tavaszán verekedtek ahol és gyötrődtek a ruszka sereggel Ferenc József király és császár bakái. Köztük persze a kevély és vitéz hatvanasok is, hetyke, akkor még jobba dán standbéli legények, akik hatalmas nótaszóval vonatoztak röviddel előbb Grcsföldre. Ahogy feküdtek volna a dekkungban, úgy húsvét táján, a szakálas ruszkik mindenféle csalafinta módon röpcédulákat hajigáltak át hozzájuk, (mert tudnivaló, hogy akkor alig 70—80 lépésre voltak egymástól az árkok) Ezeken alpokon németül, meg nevetnivalóan kitekert magyar nyelven a következő figyelmeztetés olvasható: »Kérek nem lőni golyók dum-dum. Katonák! Vezéreink kenyszeritenek ' golyók dum dum * am tudtak milyen nagy büntetés kapni fogtok. A mindenak orosz katonáért golyó dumdumok megsebni vagy megfalőni két magyar katonák agyon lőni fognak. Tessék a töltésnek elvetni, ezt n embertelen, akkor az élet pajtásak bisztos fogtak. Intés vezéreink, a mindenért megjelönt katonaitok fognak felöni két katonáink eredmény nem adt, ekkor a mi nagyveszerünk parancsolt: négy magyar katonák jeleni. Ez a dadogás azt akarja jelenti, hogy a mieink ne lőjjenek dum-dum golyóval, ha vezéreink kényszerítik őket, mert minden orosz katonáért, akit megsebesít, vagy megöl a dum-dum golyó, két magyar foglyot lőnek agyon ökelmek. Ha pedig ez sem használ, akkor nagyvezérük parancsára négy magyar katonát lőnek agyon minden oroszért. Hát persze ezen csak nevettek a mi bakáink, mert hiszen a ruszik akkor is hátrafelé loholtak, ha meglátták a hetyke legények sipkáját. Ám egy ilyen röpcédulát, örök emléknek magával hozott a 60 as bakák egyik hadnagya, Deutsch Simon, aki rokkantan került vissza a próbamezőkről. A történelmi ereklyét, amiből nem igen sok van szerte az országban, most juttatta el hozzánk azzal, hogy a 60-asok utódjának, a 14 Dobó István gyalogezrednek ajándékozza, ahol is bizonyára az ezredmúzeumban helyezik el a becses röpcédulát. Az a felfogás, mely szerint a népviseleteket csak évszázadok képesek megváltoztatni, úgy látszik nem egészen helytálló. Legalábbis az egri népviseletre ezt nem lehet mondani. Mert, ha összehasonlítást teszünk a mai és a világháború előtti évek egri népviselete között, oly nagy változást látunk, hogy bizony alig tudunk hasonlóságot találni közötte. Az egri népviselet fénykorát a háború előtti években élte. Azóta évről évre változik a az egykor híres festői szépségű viselet mindjobban eltávolodik a népies motívumoktól e kezd beolvadni a nemzetközie« öltözködés formáiba. Ma már a múlt emlékei : a gyönyörű, kékes árnyalatú, művésziesen rácsba szedett >16 szelet« suhogó (Tisset francia etnográfus szerint: »villogó») hófehér gyolcs »bőgatyúk« ; a lobogós ujjú fehérgyolcs siegelt ingek s a szivárvány színeiben játszó selyemlajbik; a pörga szálú kis fekete selyem kalapok, csüngő brosstűkkel mellészúrva a sokszínű műbokréta és a két szál lengő göndör darutól), amely egyszersmind megkülömböztető jelvényük is volt az igazi legényeknek; a magyaros kivágású csizmák, melyeknek ragyogó lakkszárára rozmaringok és nem ritka esetben a magyar kettős címer volt fehér cérnával kivarrva — amit a legények és a fiatal nős emberek viseltek. A mai leányok és menyecskék öltözködésén még fel lehet ismerni valamit a régi viseletből, de már erre is erősen rányomta bélyegét a »korszellem«. Nem viselik már a szép rózsás hajfonatot és a keskeny fekete bársony szalagot, amivel szépen simára fésült hajukat bekötötték, amely az eladósorba lépett, 15— 18 éves lányokat feltűnően megkülömböztette a »kislányok«-tól. A siigolt gyolcling, a selyem kislujbi és a hosszt rojta nagy selyem kendő helyét elfoglalta az úrinőktől ellesett combico és grenadin blúz, meg a hosszú fekete sima, vagy »macskanyalott« bársony kabát, melyet hűvös időkben szoktak viselni. A cúgos szárú fekete cipő is kiment már a divatból, a pamutból készült körbecskos strimflivel együtt; ma már a szintén csak az úrinőktől ellesett színes, betétes félcipők és vékony selyem átlátszó harisnyák kellenek a földmíves, különösen a dohánygyári lányoknak. Valami hasonlatot csak e szoknya viseletnél lehet megállapítani azzal a kötömbséggel, hogy akkor a festő, rendszerint selyem, vagy szövet szoknyát az alatta lévő keménybe vasalt szoknya ráncaiba szedték, azután gömbölyű fancsű teknőre kötözték, hogy csinos karika formáját megtartsa. Az új menyecskék »aranyos faketét« viseltek, ami 20—25 cm. magas művirágokkal,üveggyöngyökkel, apró kerek rézlemezekkel, düegős brossokkal dúsan díszített süvegszerű készítmény volt, amelynek hálsó részéről sok színes, aranyrojokban végződő pántlika omlott le, egészen a szoknya alsó szegélyéig. Mi már legfeljebb egykorú fényképeken lehet gyönyörködni, hogy milyen is volt az egri népviselet. Az utóbbi időben szinte járványszerűen divatba jött a kivetkőzés, különösen a nőkné). Csinos szép lányok (a földmíve a ruhába csinos!) máról holnapra egyszerűen eldobják paraszti viseletüket s »divathölgyek«-kő vedlenek. Ám az ilyen »hölgyek« igen könnyen megkülömböztethetők a született iparos, vagy úrinőktől, — öltözzenek akár a legújabb párizsi divat szerint is,— mert amíg a megszokott szép paraszti öltözékében természetes testtartással biztosan mozgott, addig a szokatlan modern testhez álló divatos viganóban félszegen, esetlenül csetlik-botlik. S ha az ilyen kivetkőzött leány abban a hiú reményben ringatja magát, hogy ily módon előnyösebben férhez mehet, keservesen csalódik, mint ahogy már annyian csalódtak is. Mert az magától értetődik, hogy földmíves legény többé rá se néz, mert neki nem finom nagyságára, hanem dolgos asszonyra van szüksége, aki az urának minden munkában segítségére van, így a nóta: . . . Nékem pedig sese hat dologra kell az asszony, A kend lánya bukj fel szoknyás kisasszony ! Iparos, vagy épen úri fiú pedig szintén nem valószínű, hogy bele kapaszkodjék. És ha akad is romantikus szellemű úrfi, ki nem törődve rang és származáskülönbséggel, a nép lányai közül választ magának élettársat, egész bizonyosan nem »kivetkőzött« parasztlányra fog szemet vetni, mert közöttük legalábbis annyi a különbség, mint igaz és hamis gyöngy között. Például szolgálhat erre a szép Néhány szó a régi és a mai egri népviseletről Minek köszönheti Leiszner Mária, hogy grófné lett? — Az Eger riportpályázatára beküldött írás. —