Eger, 1933. január-június (44. évfolyam, 1-130. szám)

1933-01-01 / 1. szám

ELŐFIZETÉSI DÍJ A POSTAI SZÁLLÍTÁS­SAL EGY HÓNAPRA: 2 PENGŐ —EGY NE­GYED ÉVRE 5 PENGŐ 40 FILLÉR. — EGYES SZÁM­ÁRA HÉTKÖZ­NAPON 8 FILLÉR. — VASÁRNAP 10 FILLÉR. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Dr. Urbán Gusztáv. SZERKESZTŐSÉG: EGER, LÍCEUM, FSZ. 3. — TELEFON: 11.—KI­ADÓHIVATAL: EGER, líceumi könyv­nyomda— TELEFON: 176. POSTATAKARÉK­PÉNZTÁRI CSEKK­­:: SZÁMLA: 54.558. .: XLIV. évfolyam 1. szám ♦ Vasárnap : Eger, 1933 január 1. Köszöntjük az új esztendő: • temetjük a régit. Temetjük a régit, mely sok csalódást, vereséget, gyötrelmet hozott s köszöntjük az újat: újra nekilendülő vágyak és álapok teljesülését. Emberi természetünk mindig rossznak tekinti azt, ami elmúlt s megcsalta reményeinket, de mindig telve van bíző optimiz­mussal a jövő iránt. Minden le­hetséges a jövőben. A lélek örö­kös sóvárgása a jobb, nemesebb, derűsebb, eszményibb iránt ki* irthatatlan. S ez az emberi nem végtelen szerencséje és­ isteni öröksége, mert csak igy nem pusztul ki az emberi lélekből az a felemelő hit, hogy az emberi­ség sorsa megpróbáltatásokon és küzdelmeken át ível egyre tisztultabb eszmények felé a ma­gasba. Elmúlt évünk a lelki szétesés tragikus képét mutatja. Minden­napos magyar életünk bonyo­lultabb és sivárabb lett, mint amilyen azelőtt volt. Közéletünk nem hozta meg a kivánt lelki megnyugvást. Gazdasági hely­zetünk egyre veszít a belső energiákból, teherbíró­ségünk elérte a mélypontot.képes­De bármilyen fájdalmas csaló­dás akkordjával temetjük is el az ó-esztendőt, számtalan jelből éreznünk kell, hogy az idők for­dulása nem lehet már messze. Minél mélyebbre sülyedünk a bajok áradatába, annál szívó­sabban kell kapaszkodnunk abba a gondolatba, hogy ennek a nem­zetnek élnie kell! Ennek a nép­nek Isten akaratából ezen a föl­dön, a Duna medencéjében, a Kárpátok ölén hivatása van! Ennek a nagy hivatásnak a je­gyében kell összefogni minden ma­gyarnak • lelkiismeretbeli táma­­dást készíteni az új esztendő for­dulásakor, hogy milyen hibát vet­kezhet le, ami a múltban e földhöz húzta s milyen kötelességet kell maga elé kitűzni, amivel bekap­csolódhat az egész nemzet mun­kaközösségének orchesterébe. Minden egyes ember, aki ki­­vonja magát kényelemszeretetből, önzésből vagy közönye miatt ebből a közösségből, mélyebbre dönti ismét a nemzetet a romlás szakadékába, ismét el fog telni egy hosszú, szenvedésteli eszten­dő és hiába siránkozunk a be­teljesült boldogságnak, a három halom és a négy folyó egybe­forrott klar­ódiumának annyira áhított újéve után. Miért jutott a fizetésképtelenség szélére a város egyetlen jövedelmező vállalata? Kritikai hozzászólás a városi gépüzemek szanálásához. Az üzemi vizsgálat eddig még nyilvánosságra nem került részletes. Fel kell emelni a városi pótadót?! Eger, december 31. Távol áll tőlünk a közönség szenzációéhségének kielégítése, amikor a városi gépüzemarc »le­építésének« eddig homállyal fe­dett adatait nyilvánosság elé hozzuk. Távol éli pedig azért, mert ebben a kérdésben a vá­ros vezető pozícióiban helyet foglaló embereket kell a kritika reflektorai elé állítanunk, akik lelkiismeretük szerint egyenes úton haladtak, azonban az volt a hibájuk, hogy nem vették ész­re, hogy ez utóbbi évek útjai ettől szinte homlokegyenest el­tértek, hogy ma már más kon­cepciókkal kell dolgozni, mint azelőtt; — hogy a csengő adó­­tallér és a bőr alól előkapart adógaras között nemcsak súly­­különbség van, hanem sok más egyéb is, ami megfontolást és figyelmet érdemel. Hogy ez milyen mértékben súlyos hiba, az egyéni mérlege­lés szempontjaitól függ, minden­­esetre az igazság mérlegének két serpenyője van és ha a jó súlyokkal rakott serpenyőt mél­tányoljuk, meg kell mutatnunk a másikat is, mert kötelez erre bennünket a közérdek és a saj­tónak közéletet irányító felelős­ségei hivatása. Hogy a városi gépüzemek ren­tabilitásának kérdése a szó szo­ros értelmében kérdés lett, az az idei ősz elején tűnt ki, amikor az üzemekben fizetési zavarok kezdtek mutatkozni. Akik hely­zetüknél fogva közelebbi bete­kintést nyerhettek az üzemek belső életébe, megállapították, hogy a zavart egyrészt a fék nélkül hajtott beruházások s az ezzel kapcsolatos terhek, más­részt pedig a takarékossági szem­­­­pontok mellőzése okozza, így­­ például Radi­ Károly városi kép­­­­viselő egyik őszi közgyűlésen kijelentette, hogy az üzemek költ­­­­ségvetésében évi 100 ezer pen­­­­gőt meg lehet takarítani. Ez az­­ összeg 30 ezer pengő híján meg­­­­felel a két Spayer-kölcsön félévi annuitásának. Az üzemek megroppant hely­zete szükségessé tette egy tár­gyilagos és helyi szempontokon felül álló szakértő meghívását s a képviselőtestület bizottságot küldött ki a szakértővel való együttes vizsgálatra, még a legjelentéktelenebbnek lát­szó dolgokat is a nyilvánosság elé kell vinni. Egy rövid és általánosságok­ban mozgó , nemrégiben közölt polgármesteri nyilatkozattól el­tekintve hosszas kutatás után sikerült csak hozzájutnunk a vizsgálat adataihoz, amelyek tel­jes fényt vetnek a gépüzemek nehéz helyzetének kialakulására. Túlméretezés és túlterhelés. Az üzemek eredendő hibája a túlméretezettség volt. A harminc­ezer lakosú városban egy fővá­rosi magán nagyüzem kereteit teremtették meg. Ha csak az idei leszorított költségvetést nézzük is, a gépüzemek költségvetése több mint fele az egész városi háztartás költségvetésének. (A háztartásé 1.718,627, az üzemeké 1.268,000 pengő.) Ez eredetileg nem lett volna katasztrofális baj, de időközban a túlméretezés vi­szonylag óriásit nőtt azzal, hogy a gazdasági helyzet s vele a polgárság teherbírása ijesztően leromlott. Ugyanakkor azonban az üzemek gazdálkodása semmi­féle törekvést nem mutatott a szűkebb keretek felé. Sőt. Már 1927-ben, a két Speyer kölcsön nagy terhének vállalása­kor meg kellett volna vizsgálni az üzemek teherbírő képességét s ha a város teljes jelentőségé­ben értékelte volna nagy jöve­delmet hajtó vállalatait, nem lett volna szabad akár magának, akár az üzemeknek megengedni a további terhelést. Még inkább intette erre a várost a gazdasági pingág, amely irreálissá tette a leghelytállóbb számításokat is. A közjövedelmek megcsappanása aláásta a városi költségvetést ■ kezdtek megnőni az üzemek kint­levőségei is. A városi háztartás azonban még mindig a biztos­ság illúziójával kezelte az üze­meket s ha megszorult, — ami mindig gyakrabban történt meg — az üzemi pénztárból, emelte ki a szükséges összegeket. Súlyosbbították a helyzetet a magas személyzeti kiadások. Az üzemi altiszteknek is magas havi fizetésük volt, az irodai alkal­mazottak számának megállapí­tásánál pedig mellőzték a reális üzleti szempontokat. A személy- Két hónap óta még nem tájékoztatták a képviselőtestületet a vizsgálat eredményéről. Vitéz Pétery István kereske­delemügyi minisztériumi műsza­ki tanácsos és a bizottság még október folyamán megej­tették a vizsgálatot. Soha még vizsgálat nagyobb titokban, zár­tabb ajtók mögött nem folyt. Ez érthető a vizsgálat folyama alatt, amíg egyes részletkérdések miatt az anyag még nem áll tisztán, sehogy sem tudjuk azonban meg­érteni, hogy jóllehet, lényegbe­­vágó közügyről van szó, a vá­ros vezetősége két hónap óta nem tartotta szükségesnek tájé­koztatni a város közönségének képviseletét, a közgyűlést, nem tűzte napirendre a vizsgálat eredményének tárgyalását, — akaratlanul is vállalva ezzel an­nak a gyanúnak a kockázatát, amely ilyen körülmények között érthetően tör fel a polgárság el­keseredett rétegeiből, hogy talán nem a nem akarás, hanem a nem mérés tartja vissza a vá­rost a nyílt tárgyalástól. Min­denesetre kárának könyvelheti el ezt a tényt a város vezetősé­ge és be kell látnia, hogy ma már nem lehet kabinet-titkokat csinálni a közügyekből, hanem

Next