Egri Újság, 1989 (1. évfolyam, 1-19. szám)

1989-04-28 / 1. szám

Üdvözlet az olvasónak Köszöntjük Önt, kedves olvasónk. Legyen bár egri vagy Eger környéki patrióta, vagy ép­penséggel e szép városban néhány napot eltölteni szándékozó idegen. Újságunk célja, hogy olvasnivalóval, információkkal szolgáljunk Önnek. Szándékunk szerint segíteni akarunk abban, hogy érezze jól magát egyaránt e tájon, aki itt lakik s aki erre jár. Szeres­se meg szeresse jobban környezetét. Vegye észre a szépet s örüljön annak. Haragudjon, ha visszásságra lel és akarjon tenni ellene. Mindezt a célt ki lehet egy szóval is fejezni: tele­püléspolitika. A mi eszközünk ehhez a toll és az újságpapiros, de úgy hisszük, nem jelen­téktelen eszközök ezek akkor, ha tisztességgel igyekszünk bemutatni szűkebb hazánk életét, örömeit, gondjait. Frissen, pontosan, őszintén. Mi nem akarjuk címünkben használni ezt a jelzőt: független. Úgy gondoljuk, hogy né­hány kezdeti, igazán jó szándékú vállalkozás után, manapság túl sokan koptatják e szót, divatot csinálva, miközben igazán nem is gondolják végig szándékukat, miért s mi­től is függetlenek. Mi e hasábokon elkötelezettjévé szeretnénk válni a történelmi város és Észak-Heves lakói érdekeinek. Olyan módon, hogy ezeket az érdekeket olvasóink segítsé­gével akarjuk feltárni, bemutatni s információink révén akár formálni is. Valljuk: nem szűkíthetjük le mondanivalónkat egy-egy réteg politizáló csoport érdekeinek favorzá­­lására, s nem leszünk szolgai üzenetközvetítői senkinek. Igyekszünk meggyőzni a lap tá­mogatóit is arról, hosszú távon mindenképpen ez a kifizetődé­s egyformán hasznos mindannyiunknak. Tudjuk, persze, akadnak a mindennapi életben más szempontok, rövid távú célok, al­kalomszerűen jelentkező szubjektív felfogások, s talán magunk sem leszünk mindig mentesek ettől. Mindenesetre ezektől védeni akarjuk újságunkat, vitatkozunk illő sze­rénységgel és nem a tévedhetetlenség önhitt hangján. Amit igaznak hiszünk, azért — re­méljük — ki is tudunk állni, lesz hozzá erőnk és bátorságunk is. Tudjuk, nem egyszerű vállalkozásba fogtunk. A mindennapok forgatagában, kön­­­nyen elkaphatja az embert a hév, s hamar feledkezhet túlzásokba már csak az érdekes­ség netán a szenzáció kedvéért is. E hálóba keveredni nekünk különösen kockázatos, hiszen kéthetenként ott leszünk az utcán, időről időre szembe találjuk magunkat olva­sóinkkal. Nem mondhatunk „nagyot” egyszer itt, aztán meg az ország másik végében: mi érdekes olvasmányt akarunk nyújtani s egyúttal hiteles tájékoztatást. Ebben sok segítséget kaphatunk Önöktől, akik kézbe véve a lapot, talán nem sajnálják tőlünk véleményüket, jobbító ötletüket sem. Büszkék vagyunk arra, hogy itt élhetünk s szeretnénk, ha ezzel az érzésünkkel hatni tudnánk szűkebb pátriánkban. Miért ne lehetnénk büszkék egri magyarságunkra vagy magyar egriségünkre, amikor az ország e csodás szegletébe, mint a hazafiság példaadó városába zarándokolnak évről évre milliónyian?Meggyőződésünk, hogy csak a hazájá­ra, lakóhelyére büszke, egyéniségében, gondolkodásában szabad személyiség képes tu­dása legjavát adni, dolgozzon akár munkapadnál vagy éppen íróasztal mögött. Hitünk szerint csak az ilyen ember tudja becsülni mások értékeit, tisztelni az egyéniséget ember­társaiban, bizalommal tekinteni a szomszéd utcában lakóra, s barátként örülni a köze­li városból érkezőnek. A folyton megalázott, csak félni tanított ember nem képes megte­remteni a manapság annyira áhított őszinte közmegegyezést. Mi e néhány újságoldallal egy ilyen közmegegyezést igyekszünk szolgálni. Azért fog­tunk hozzá, mert hiszünk benne, nem maradunk magunkra. REVÍZIÓ 2011. REVÍZIÓ yn ,w3s­­iga­?_________n­ Ü-HWK „RUBENS ÉS RÉZMETSZŐ MŰHELYE”, EGERBEN. . . Az NSZK siegeni múzeumának gyűjteményéből nyílt kiállítás az egri Dobó István Vármúzeum­ban, „Rubens és rézmetsző mű­helye” címmel. A képzőművészet eme ágának kedvelői 66 grafikát láthatnak. Bibliai jelenetet ábrázoló grafika.. Egri Újság Eger város és környéke településpolitikai lapja Megjelenik kéthetenként, szerkeszti a szerkesztőbizottság. Elnöke: Csathó Emil. Felelős szerkesztő: Hekeli Sándor Szerkesztőség: 3300 Eger Vincellériskola utca 3. Telefon:13-699­1 Kiadja az Egri Nyomda. Felelős kiadó: Kopka László igazgató Készült az Egri Nyomdában Felelős vezető Kopka László. Eng.­szám: lll/PHF /172 /He/1989 * * * Előfizethető a kiadónál (Eger, Vincellériskola u. 3.) és a terjesztőknél Előfizetési díj: negyedévre: 87,— Ft, fél évre: 174,— Ft, egy évre: 348,— Ft. * * * Alapítók: Eger Város Tanácsa Egri Dohánygyár Egri Nyomda Javaslat az új sajtótörvényhez „Deák Ferenc gyakran mondogatta bizalmas körben: — Ha tőlem függne, a sajtótörvénynek csak ez az egy pa­ragrafusa lenne: hazudni nem sza­bad!” A Tóth Béla által kötetbe szerkesztett magyar anekdotakincsből. Lapunk legközelebb 1989. május 12-én jelenik meg. Eger bemutatkozik Budapesten Magyar—Szovjet Barátsági Napok kezdődtek Az Eger bemutatkozik Budapesten című kiállítás megnyitásával megkezdődtek a Magyar—Szovjet Barátsági Napok Heves megyéről képet adó programjai a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Házá­ban. A kiállítást, s egyúttal a május 2-ig tartó, egy időben a fővárosban és Egerben zajló rendezvénysorozatot Németh László, az MSZMP Eger Városi Bizottságának első titkára nyitotta meg. Részt vett az ün­nepségen Bíró Gyula, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára és Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Az egyik legrégebbi történelmi városunknak és környékének gaz­daságát, iparát és kultúráját bemutató kiállításon hét vállalat, a Mátra­­vidéki Fémművek, a Finomszerelvénygyár, az EGERVIN Eger-Mátra­­vidéki Borgazdasági Kombinát, az AGRIA Bútorgyár, a Parádi Üveg­gyár, az Egri Áfész és a Heves Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat ter­mékeit vonultatták fel. Külön teremben válogatást tettek közzé a me­gyében élő szobrász-, képző- és fotóművészek alkotásaiból, vala­mint az egri Dobó István Vármúzeum népművészeti anyagából is.

Next