Egyenlőség, 1883 (2. évfolyam, 1-67. szám)

1883-04-22 / 16. szám

szám. Budapest, 1883. április 22. H. évfolyam. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Budapest, V. kerület, fü­rdő-utcza 4. sz. a hová minde­n küldemény intézendő. TÁRSADALMI HETILAP. SZERKESZTI - BOGDÁNYI MÓR. Előfizetési feltételek : Egész évre házhoz küldve . S­ort Felévre..................................... 4 . Negyedévre............................ . 2 . Egyes szám ára 16 ki*. Az Egyenlőség megjelenik minden vasárnap. Verhovay nincs többé. Á׳ ■ ■ .. . Egy temetésnek voltunk szemtanúi e héten, olyan­­ temetésnek, melynél a fájdalom nem facsart ki kö­­nyökét s a részvét nem tört ki szánakozó szavakban.­­ Egy temetést láttunk, melynél a nemzet géniusa meg- s­zönnyebülve fellélegzett és a bőszülő igazság tartá a­­ gyászbeszédet. Mélységes gödörbe szállott alá, ki más­­­­nak vermet ásott és a ki teljes életében szüntelenül mások becsületét rabolta a nélkül, hogy neki csak egy csepp is jutott volna belőle. Verhovay Gyula halt meg, eltemették. Ravatala mellett szebb jövő dereng a hazai hírlapirodalom egén, mert nincs többé, ki becsületes hírét oly ezudarul beszennyezte. Tönkre■ tet­­­­ték, lehetetlenné vált, megsemmisítették örökre. A­­ fi­zikai halál után van feltámadás, de az erkölcsi­­ halál minden katekizmus szerint végsemmisülést je­­lent. És Verhovay Gyula erkölcsi halállal múlt ki. Élő halott! ... ... Múltja alacsony atmoszférában mozgott, jövője nincs, és jelene mindenki előtt ismeretes. Néhány na­­pig, talán még hetekig, a­míg a jelen jart, beszélni fognak róla és aztán elfeledik, észre sem veszik, igno­­rálják és ha itt, amott feltűnik, csak úgy fog szere­­pelni, mint a börtönből kiszabadult fegyencz, kit a társadalom átka lépten nyomon kísér. Megvetve pol­­gártársai által, kitaszítva a tisztességes körökből, a társadalmon kívül fog bolyongni, mint elzüllött útszéli szegény legény. Élő hallott! Pártja mondta ki fölötte a halálos ítéletet, az a párt, melynek ő olyan sokat köszön, és a­melynek olyan véghetetlen perfidiával árulója lett. Irtózatos ítélet! Nem vetették a börtön fenekére, nem állították a puska csöve elé és mégis megsemmisítették gyá­­­szos exisztencziáját. Egy egyszerű nyilatkozatot tett közzé a független-­­­ségi párt, melyben Verhovayval és lapjával, a függet­­lenséggel minden szolidaritást megtagad. Ez az egész. De e nyilatkozatnak minden szava gyilok, élő méreg annak, kit illet. Milyen nagy lehetett ez ember bűne, hogy ilyen súlyos büntetést mértek reája! ’ Rágalmazott! Ez gaztettének a czime. Rágalma­­zott kormányt, osztályokat, felekezeteket, ellenséget, barátot egyaránt. Gonosz nyelve szegte a nyakát. ■A mások becsületében gázoló toll vájta ki a gödröt, melybe oly hirtelen belebukott.­­ ׳ A rágalom és botránycsinálás természete volt. Eredeti , bűne. A tisztességes­­embereket irigyelte, mert ösztönszerűl­eg sejtette a katasztrófát, mely a hazug­­ságot elmaradhatlanul éri, de azért ő nem javult, ha­­j­ltem ellenkezől­eg folyton mélyebben sülyedt a pocso- ן lyába, melyből menekülés többe nincsen.­­ " A lefolyt napokban a rágalmat, mely eddig lapjában ־ ölte orgiáit, a parlamenti térre snk­czolta. Polónyi Géza országgyűlési képviselőt, kinek tiszta jellemét a Függetlenség nem tudta szennyével be­­mocskolni, más után akarta befeketíteni. Addig ha­­zudott, addig intrikált, mig Füzesséry Géza ország­­gyűlési képviselő ősz fejét rávette, hogy Polónyit egy internaczionális tolvajbanda tagjaként mutatta be a magyar parlament előtt. A hazugság azonban csak­­hamar kitűnt és Füzesséry Géza férfias önmegalá­­zással vallotta be tévedését, mely rosszakaratú infor­­máczióból eredt.­­ . És e rosszakaratú informátor Verhovay Gyula volt. Az ő bemondásai képezték alapját a rágalmazó interpellácziónak. S midőn ez köztudomású lett, midőn a legkét­­ségtelenebb jelek, sőt megdönthetően bizonyítékok me­­rü­ltek fel a hitvány árulás mellett, akkor Verhovay felállt, és a leálerázott gazság hetvenkedő impertinenczi­­ájával kijelenté, hogy ő soha Füzesséryt nem infor­­málta. A hazugságot hazugsággal tetézte. A ti­­tokban áskálódás és orozva támadás a becsület el­­len, már régi kenyere. Ez senkit meg nem lepett­, de az a vérlázító impertinenczia, mely a magyar or­­szággyűlés színe előtt nyilvánvaló tényeket kérkedő önérzettel eltagad, az már több volt a soknál. A vá­­laszszal nem késtek, a párt nyomban megadta. H­e­r­­man Ottó, a­ki az értekezleten a párt rekriminá­­czióit ékesen szóló felháborodással tolmácsolta, ez alkalommal parlamenti tevékenységének egyik leg­­szebb diadalát ünnepelte. Legbensőbb meggyőződé­­séből fakadó szavai gyújtottak, mint a futó­tűz, és az értekezlet egyhangúlag elfogadta indítványát, mely Yerhovay Gyulát örökre kiközösítette a becsületes emberek köréből Yerhovayra lesújtólag hatott e tény. Még azon este tudta meg a párt határozatát. És a hatás elég jellemző azon emberre, a­kit sújtott. Yerhovay alig hallotta halálos ítéletét, midőn fűhöz fához szaladt kegyelmet és bocsánatot, elnézést esedezni. Rimán­­kod­ott, kórt, hunyorait, mint a csínyen kapott iskolás gyermek, és ígért jobb magaviseletet, tisztességet, becsületet, csak vonják vissza a szörnyű határozatot. De nem hittek esküd­özésein­ek, nem bíztak bűn­­bánó pityergéseiben. Nem adtak neki kegyelmet, mert teljes életében nincs olyan momentum, mely a kegyelemre érde­­messé tenné. Verhovayt kiutasították! Ez olyan ítélet, melyet emberi• fórum többé meg nem változtathat. Ha ezentúl is garázdálkodik, már csak bottal és korbácscsal lehet bíráskodni fölötte. Verhovay Gyula élő •halott! Bogdányi:­ Mai számunk 12 oldalra terjed.

Next