Egyenlőség, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-01-04 / 1. szám
Az antiszemita pártnak öt tagból huszonkettőre való szaporodása szintén a lefolyt év egyik gyönyörűséges világa. Ez mindenkit meglepett, mert az antiszemitizmus olyan vakmerően űzte bújtogatásait, hogy ez eredmény inkább fiaszkónak tekinthető. ־ Ha hasonló eszközökkel más ügy mellett küzdenek vala, összehasonlíthatlanul nagyobb eredményeket vívnak ki. Ez a huszonkét antiszemita elég ugyan a nép állandó félrevezetésére és a reakció durva munkáinak elvégzésére, de kevés nagyobb rázkódtatások előidézésére, és mi valóban fájlaljuk, hogy legalább top antiszemita úr nem került a parlamentbe, mert akkor bizonyára korábban ütött volna szereplésük utolsó órája. . A zsidó felekezeti képviselők száma kettővel szaporodott. Kiváló férfiak, kik méltóan töltik be a helyet, melyet elfoglalnak. Az antiszemiták elleni küzdelmet nem vették fel eddig, mert a zsidó magyaroknak mindig akadt a szabadelvű párton nem zsidó védőjük Nem helyeseljük a zsidó képviselők ezen hallgatagságát, de rosszalni sem akarjuk, mert nagyon sok fontos ok harczol e hallgatás mellett. Várunk. A kerepesi-uti és zala- és somogymegyei lázadók perét a lefolyt évben tárgyalták le. Elütésre méltó esemény ez annál is inkább, mert sok tekintetben meggyőzött bennünket arról, hogy igazságszolgáltatásunk nemcsak egyes vidékeken, hanem az egész országban hiányos. Nemcsak Nyíregyházán, hanem Zala- és Somogy megyében is nagyon sok történik, aminek jogállamban megtörténnie nem volna szabad. Az első bíróságokra — tisztelet a kivételnek, — sokkal erősebben hat a vidék egyes száj hőseinek hangulata, mint a tör- t' vény szelleme, és nagyobb tért engednek a pilla׳ ״ natig uralkodó áramlatnak, mint amennyit az igazságszolgáltatás csarnokában engedni szabad volna. A felsőbb bíróságok, némileg korrigálták ezt a nagy hibát, de nem alaposan. Azok, kiknek igazság szerint elsőrendű vádlottakként kelmajd megmutatjuk neki, hogy már most mink is és ־merjük. — Akármibe fogadnék, hogy ha ma választás volna, megint csak Ő rá szavaznának — Abba már nagyon téved az úr. Eddig is csak azért választottuk meg, mert Kossuth ajánlja. — Hiszen ez már régen volt; azóta bizonyára nagy hazánkfia is megvonta tőle bizalmát. — Majd megkérdezzük. Hallottam, hogy tavaszszal a mi kormányzónknál ismét látogatást teszünk, akkor majd megválik. Amint e rövid párbeszédből látható, Verhovay úr népszerűségén számos rés van, amelyen át az ő szenynyes üzelmeinek visszataszító képe vigyorog. Minden esetre jellemző erre az egyénre nézve, hogy ő, aki lapjában az erkölcsbírót játsza és elnyűtt frázisainak tajtékával mindenkit beszennyez, hogy ez a tisztesség álarcza alatt hadonázó komédiás a saját választóit, kiknek annyi hálával tartozik, ahelyett, hogy anyagi jólétük emelésén fáradoznék, ellenkezőleg megkárosítja és kétezer forintot von el a szegény földmives nép elöl, mely gyakran éhezni kénytelen, holott ő úri módon a mások pénzén dorbézol. Árgus lett volna szerepelniük, egészen kivül maradtak. Csak a félrevezetettek kaptak büntetést, a félrevezetőknek hajaszála sem görbült meg. E szomorú ténynyel szemben némileg vigasztaló az, hogy a rituális vérvádról szóló mese, mely a közvéleményben immár mélyen meggyökerezett, más igazságosabb felfogásnak enged tért. Maga■Szálay Imre, kinek testvérbátyja Solymosyné vérvádját a nyíregyházi törvényszék előtt képviselte, olyan férfiú tehát, aki ezelőtt nemcsak hitte, hanem terjesztette is a mesét, e sorok írója előtt nemrég nyíltan kijelentette, hogy nem hisz többé a rituális vérvádban. Sajnos, hogy Szalay Imre képviselő úr ily későn látja át a tévedést, és még sajnosabb, hogy mások, kik már régebben átlátták, jobb meggyőződésük ellenére mégis hirdették. A zsidó magyarok felekezeti életében nem for■ dúlt elő egyetlen egy mozzanat sem, melyet feljegyezni érdemes volna. Hermann Ottó képviselő úr hitczikkelyeket követelt a zsidóktól, de mi azt hisszük, hogy e követelésétől, melyet a tiszaeszlári vérvád benyomása alatt formulált, ma, midőn már Szalay Imre úr is beismeri, hogy a rituális vérvétel nevetséges mesebeszéd, kétségtelenül elállt. A zsidó magyarok egyházi egyenjogúsításáról azonban a lefolyt évben sem szólt senki a Házban, maga a zsidóság pedig kerül minden alkalmat, hogy vele foglalkozzanak. Ki van merülve és erőtelen. Ő maga nem kezdeményez semmit. A zsidóságot, — fájdalom, — mindig ilyen állapotba sodorták az események. Alig, hogy enged- ték szabadon fellélegzeni, ismét az üldözés és zaklatás súlya nehezedett reá a mely megzsibbasztotta egész lényét és megakadályozta haladását. Az olasz-, a franczia-, az angol zsidó teljesen összeforrt a nemzet többi elemeivel, mert nem volt, aki az asszimiláczió processusát meg akadályozza. Engedték háborítatlanul fejlődni és befejeződni és eredmény gyanánt ott vannak a zsidó olaszok, a zsidó francziák és a zsidó angolok, kik nyelvben, öltözetben, hajlamokban, szokásban, szellemben és modorban tökéletesen hasonlók a többi honpolgárokkal. Engedjetek nekünk is szabad, akadálytalan, a jogegyenlőség alapján való fejlődést és mi zsidó magyarok leszünk — mindannyian. Bogdányi: A zsidó morál. A zsidóság máscajában, a színezet és irány különbsége nélkül, különösen a mostani korban annyira ki van téve a ferdítéseknek, hogy ha annak jellemzését az ellenesek irataiban nem zsidó körökben olvassuk, alig lehet ráismerni. A modern zsidóságot részben félreismeri, félremagyarázza, elferdíti maga a zsidóság egy része. A hagyományokhoz szívósan ragaszkodó konzervatív zsidók nagy tömege a modern zsidóságot csak töredékesen vagy egyes szembeötlő manifestátiói után ítéli meg. Mivel például a nyilvános isteni tiszteletet ízlésteljesebben, rövidebben, ünnepélyesebben, a szív és lélek szükségleteire való tekintettel, az áhitat emelésére akarja berendezni, ezt a tényt azáltal akarják karakterizálni, hogy az erre törekvőknek főczéljául a nyilvános isteni tisztelet reformját tűzik ki, és elnevezik reform zsidóságnak. Igazán, a modern zsidóság nagyon kicsinyes jelenség volna, ha másra nem törekednék, mint eltávolítani néhány liturgias darabját oly középkori költőknek, kiket megérteni kém-