Egyenlőség, 1888 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1888-01-01 / 1. szám
JANUÁK 1.B&IMINŐSÉG2 a század szelleme nem fogná megakadályozni, hogy az istenítélet villámai az antiszemitizmus alakjában vagy más alakban reájuk leszakadjanak. Vagy talán évezredek iszonyatos vértanúsága, századok kimondhatlan üldözései között mi tartotta fenn a zsidóságot? Mi adta neki azt a végtelen életerőt, mely a világtörténelem egyetlen csodájává avatta a nemzetek között ? Mi teszi előttünk érthetővé, hogy itt élünk és évezredek szolgasága a szabad polgárok legszebb hivatásáért küzdhetünk ? Nem-e a szenvedésnek határtalan képessége, az a hősies önmegtagadás, mely egy nagy eszme szolgálatában gyönyörrel áldozott fel minden egyéni törekvést ? Váljon nem maradt-e fenn semmi számunkra abból az erkölcsi erőből, melyhez foghatót a földön többé nem láttak? Vagy azt hisszük, hogy az egyenjogúsítás után semmi szükségünk az olyan erényekre, melyek a társadalmak örök erejét alkotják! Végzetes csere volna, ha hazánkban a mai zsidó nemzedék az egyenjogúság árát mindazokkal a tulajdonságokkal fizette volna meg, melyek a zsidóságnak örök eszményi jelentőségét, magasabb erkölcsi lényét alkották! Kik nyitva tartják szemeiket, egy pillanatig sem zárkózhatnak el a meggyőződés elől, hogy talán sehol sem vár hitfelekezetünkre oly nagy feladatoknak teljesítése, mint épen itt , a mi drága hazánkban. Emlékezzünk meg ! mindnyájan e magasztos szóról, a legmagasztosabbról, melyet írásunk tanít: ״ Jaj azoknak, kik s kényelmesen ülnek Zionban.“ / Mezei Ernő, Z zsidó tanárok német egyetemeken. Rendkívül csalatkoznak azok, kik — pedig nálunk szélben még ez a fölfogás van elterjedve — azt hiszik, hogy a zsidó felekezet hívei a német birodalomban, főleg ennek óriási fővárosában, Berlinben azon idő alatt, vagy óta, mely az úgynevezett ״ antiszemita“ áramlat keletkezésével a németeknél összeesik, az egyenjogúsítás gyakorlati érvényesítése tekintetében valami érezhetőleg szenvedtek, vagy hogy ez utóbbi a legújabb évek alatt csak megakadt vagy pangott volna is. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy az egész német „antisemitikus “ mozgalmat (német alatt e czikkben mindig a német birodalmat értem) nálunk különféle itt közelebbről nem részletezhető okokból, fölfútták nagyították, elfelejtve azt a sarkalatos tényt, hogy az uj, tudományosabban hangzó szóval csak ama többé-kevésbbé bizonyos rétegekben mindenütt divó régi zsidó- gyűlöletre adták az uj elnevezés csillogóbb köpenyét, mely minden ország s nemzet klerikális vagy hyperconservativ rétegeiben mindenkor nyilvánulni szokott, s mely ép úgy föltalálható például a franczia monarchico-clericális pártban, mint az olasz ultramontánoknál, a német Muckereknél, a bécsi foederalistáknál, a muszka pánszlávoknál stb. stb A lényeg : a zsidók, mint szabadelvűek perhorrestálása, mindeme pártokat gyöngéd kötelékkel egyesíti, csak a nevük más-más. Wahrmann Mór, érdemes képviselő az országgyűlésen, néhány évvel ezelőtt helyesen fejtegette, hogy a német birodalom־ ban akkor is, midőn a ״ Stöcker-korszak“ úgyszólván orgiáit ülte (pedig mik voltak még ezek az ״ orgiák“ is a mi egy Tiszaeszlárunkhoz képest!), a zsidókban sem a fajt, sem a felekezetet, hanem — erős reakcziós szellő fúrán akkor a Spree partjain — a legalább a belső politikát illetőleg, Bismarkellenes szabadelvű párt hiveit akarták moráliter ütlengelni, egy kicsikét megijeszteni stb. Ezt nálunk vagy nem akarják érteni, vagy csakugyan nem értik, pedig a különbség így ég és föld. Nálunk tudvalevőleg már maholnap negyed század óta szakadatlanul ״ szabadelvű“ korszakot élünk. Hogy mennyire áll az, amit fönnebb előrebocsátottam a németországi zsidók viszonyaira nézve, bizonyítja ama tény, hogy mindenütt, hol a német birodalomban zsidóhitű ember kiválik bármely téren, (igaz, hogy kiválónak kell lennie), megnyíltak és megnyílnak ma is — a ״ reaktionárius“ aera daczára — a legelőkelőbb állások sorompói a tanügy terén, épúgy mint a politikában, művészetben, irodalomban, községi életben, szóval mindenütt (talán az egy katonai pályát kivéve, minek külön okait azonban talán egyszer e helyen részletesen fogom előadni), anélkül, hogy az illető kiváló egyénnek oda kellene tartani a fejét a keresztvíz alá. Jellemző e tekintetben a németországi állapotokra, Hogy épen akkor, midőn a német ״ antiszemiták“ fennen dicsekedtek agitácziójuk ״ nagy eredményeivel“ (valahol ott Hátsó-Pommerániában, akkoriban csakugyan bedobták néhány zsidó ablakát, de a rend csakhamar helyreállt), épen akkor — Stöcker és társai majd megpukkadtak miatta dühükben — történt amaz addig hallatlan eset, hogy egy előkelő német egyetemen zsidó vallású tanárt választottak először ez egyetem rector magnificiusává. Jól emlékszem amaz emberfölötti erőlködésekre, melyeket akkor a német ״ Mucker-párt“ a lapok közlése szerint tett fánél-fánál, Bismarcknál és még felsőbb helyen, hogy e ״ szégyent“ elhárítsák (kérem: egy zsidó rector magnificus keresztény államban!!), vagyis a választást, ne erősítse meg a kormány, illetőleg a fejedelem. De bizony nem hallgattak a sötétség