Egyenlőség, 1894. július-december (13. évfolyam, 27-51. szám)
1894-07-06 / 27. szám
S EGYENLŐSÉG. _____1894. julius 6. (innen fuj tán a szél, professor úr!) és kiről Ön bizonyára jobban szeretné, ha zálogra pénzt kölcsönözne. Másrészt, mint magyar, szégyellem, hogy ilyen szemrehányást tehet magyar egyetemi tanár. A kereskedelem és pénzügy alapja az ország jólétének, az ami a vérkeringés a testben. A zsidók, kik megteremtették, örök hálára kötelezték a nemzetet. Szemére lobbantja Herczeg Mihály a zsidóknak, hogy összetartanak. És teszi ezt ő, ki »egynémelyek« szemtelenségéért mindnyájunkat tesz felelőssé. Im’ mit hirdet erre nézve Herczeg Mihály. Az is baj, hogy zsidóságunk egy némelyikének társadalmi föllépése és szereplése nem illemes, nem tisztességes ; inkább vakmerő, nyegle, tolakodó és ficzánkodó. Az ügyvédeknél itt-ott határa számító, érdekhajhászó, mely a gyakorlatban olyan szellemben és fogásokkal működik, melyek más élethivatáshoz sem volnának illők. Hát nem nagyobb esztelenség, ezt az egész zsidóságnak tudni be, mint a zsidók összetartása, ha ugyan igaz, hogy összetartanak? A szemrehányást pláne, hogy összetartunk ,olyanokban is, amik nem tartoznak a megengedett cselekmények közéi lelkünk mélyéből felháborodva, s alávaló ráfogásnak kell kijelentenünk, mely emlékeztet Schneider és Ahlwardt legvilágosabb rágalmaira. A rabbinus, kinek tanulására a tanár úr hivatkozik, nem létezik. Az, ki ebben az értelemben Németországban felszólalt, egy antiszemitává lett kikeresztelkedett zsidó, kit a banda jobb bevételek kedvéért (előadásait 20 fillérnyi beléptidíj mellett tartja) rabbinusnak hazud. Hogy a zsidóság többet áldozzon a közjóra, az irodalomra és művészetre, azt mi is óhajtjuk, mert a jót folyton kell fokozni; de hogy eddig nem felelt volna meg ebbeli kötelességeinek, egyszerűen nem áll. Egy pillantás a jótékony intézetek kimutatásaira, Jókai munkáinak, a Kossuth-szobornak, és mindenféle felekezeti és nem felekezeti czélokra szolgáló gyűjtőívekre, árvák, éhinségesek, víz- és tűzkárosultak részére és sok másnemű nyomor enyhítése czéljából — és meggyőződik Herczeg Mihály úr, hogy a zsidók legalább is tízszer annyit áldoznak közczélokra, mint amennyi őket számuknál fogva megilletné. Csak egy adat. Két év lefolyása alatt fővárosi nagylelkű zsidók 1.300,000 frtot adományoztak, illetve hagyományoztak jótékony és kulturális czélokra. Ebből esik 400,000 frt tisztán zsidó felekezeti, 840,000 frt nem felekezeti és 60,000 frt egyenesen keresztény felekezeti nemes czélokra. De hisz Herczeg Mihály nem akart mást,mint örömünk alkalmából emlékeztetésül egy kis hamut hinteni fejünkre. Ím, nyugtázzuk: vettük. • Szabolcs Miksa., A nemzetközi bécsi gabonavásár. Ezelőtt mintegy három évvel, amidőn az antiszemita vakandok először kezdtek az ő ismeretes álláspontjukról áskálódni a bécsi nemzetközi gabonavásár ellen; amidőn a dummer Kerl von Wien, ez a modern jelképe az okot nem kereső és azért minden gyűlölködést vakon követő bornírtságnak, tapsolt az antisemita államboldogítóknak; amidőn a bécsi nemzetközi gabonavásár kalamitásától akarták megszabadítani Bécs városát. Dr. Löw Tivadar e lapok hasábjain intézte először szavát a magyar zsidósághoz, hogy tartózkodjanak Bécsnek látogatásától, ahol nemcsak minden tetteiket őrült gyanakodással kisérik, hanem esetleg az ott tényleg uralkodó antisemita vezérek insultusainak vannak kitéve. Dr. Löw Tivadar szózata annak idején kétségtelenül visszhangra talált számos zsidó lelkében, de a bécsi gabonavásár mégis megtartatott a magyar zsidóság jelentékeny részvéte mellett. A magyar zsidóságnak és a zsidóságnak egyáltalán régi hibája, nem hibája, hanem bűne volt, hogy a támadásokkal, insultusokkal szemben túlságosan passiv magatartást tanúsított. Ha egyik felén arczul ütötték, tartotta a másikat, udvariasan felhíva az ütlegelőt, hogy még a másik 0l- dalra is üthet. És talán nem is fektetett súlyt az antisemita vezérek lármájára; talán kötelességének tartotta a magyar zsidóság Magyarországot, a par excellence gabonatermő országot azon gyülekezeten, ahol a gabonatermő és gabonakonzumáló országok képviselői megjelennek, szintén képviselni. Elmentek tehát a magyar kereskedelmi kamarák, a magyar gabonacsarnokok képviselői Bécsbe, daczára annak, hogy úton-útfélen felhangzottak az insultusok, daczára annak, hogy a legkíméletlenebb megsértésével a vendégjognak, egyik pirulásból a másikba estek. De azóta Magyarországon megváltoztak a viszonyok. Mindjobban bizonyosabbnak látszott, hogy a magyar nemzet el van határozva, lerontani a válaszfalakat, melyek e hazában keresztényt és zsidót még elválasztották. A vallás különféleségén gyökerezett még eddig minden elhatárolás, minden elkülönítés. A zsidóknak maguknak már régen megadták a polgárjogokat; a jogegyenlőtlenség, az inferioritás a vallás inferioritásában mutatkozott. Ezt a középkori szégyensorsot a magyar nemzet azóta fényesre mosta. És a zsidóság kezdette menni, amit lelke mélyében rejtegetett. De megváltoztak a viszonyok Bécsben is. Az antiszemita kolomposok nem nyugodtak. Amit ők a sör mellett kieszeltek és megdönthetetlen igazságnak proklamáltak, bevitték újra és újra a kép-