Egyenlőség, 1895. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1895-01-18 / 3. szám
_________ EGYENLŐSÉG . 7 1895. január 18. könnyelműen elpazaroltatok Beöthy Zsolt mellett Silbersteinnak is kijutott. Ők ketten szolgálták az eszményt lelkesedésük egész hevével s 1ia Silberstein egy európai hirü német lap hasábjain cselekedtek, nem kevésbbé volt magyar az érzése, mint annak az ő finom szépprózájában. Mert Silberstein magyar maradt és az fog lenni mindenkor bármiféle nyelven Írjon is. Azzá teszik az írásain elömlő hév, melyekben magyar dolgokat tárgyal, azzá gondolkodása, mely nemzeti eszményekben finomult. A munkái gyűjteményét befejező imént megjelent három kötet nagy részben magyar dolgokat tárgyal, magyar érdekeket szolgál. Ketteje az »Im Strome der Zeit« feliratú ciklusnak III. és IV-ik, harmadika a magyar »Dramaturgiai dolgozatok«■ -nak második bezáró kötete. Micsoda változatossága a tárgyaknak, a tárgyalt eszméknek; csak egy állandó bennük : az író nemes, finom egyénisége, mely mindig és mindenben a maga arisztotelészi eszménye mellett egyéni tud maradni. Mert Silberstein, mint az Arisztoteles poétikájának magyar fordítása és magyarázása elé csatolt bevezetőben maga írja, esztétikai elveiben teljesen a nagy görög filozófus tanítványa. »Beismerem — írja — hogy magam is mindvégig az ő hatása alatt állok. De hitem nem vak. A nagy dialektikus ellen néha saját fegyverét használom.« S tovább érdekesen fűzi belé a maga egyéniségének jellemzését, mikor aztmondja: Vajha sikerülne Arisztotelész legjavát a magyar irodalomba, mint éltető magvat átültetni! Nincs nagyobb gondolkodó nálánál és nincs más, kinek géniusza jobban megférne a magyarral.« Nem a száraz tudós módján veszi ő sorra a nagy sztagirita eszmét, hogy azoknak puszta értelmét kihüvelyezze. Arisztotelész esztétikai és bölcsészeti szelleme az, melynek átültetését megkísérli. Homályos fogalmait tisztázni, hézagait kipótolni, dialektikáját továbbfűzni: Íme a czél, mely előtte lebegett, s melyet jobban elért, mint a világirodalom ama nagyszámú eszthetikusai, akik Arisztotelész tanainak terjesztésében buzgólkodtak. Ez az ő sajátos egyéni módja az övét a világirodalom egyik legjelesebb Arisztotelész magyarázatává teszi. Bizonyára több szót érdemelne e nagy munka mint a mennyiben ez ideig az illetékes körök részesítették. Sőra én magam is ily röviden jellemzem, ne akaratom hiányának tudassák be az, hanem annak a föladatnak, mely e lapoktól nem kritikai behatolást, amihez sem tere sem iránya nincsen, hanem elsősorban ismertetést követel. Ennek során haladva, még itt legyen megemlítve a magyar kötet másik jelentős munkája »A természet bibliája«, mely az ő nagy, régibb német munkájának mai álláspontját hirdető foglalata. Sehol, egyetlen munkájában sem ismerjük meg anynyira Silbersteint, mint ebben. Szellemes dialektikája, ötletessége, a legmélységesebb dolgoknak is bámulatosan könnyed tárgyalása: páratlanná teszik e művet a maga nemében. Bizonyára sokan emlékeznek még e lapok olvasói közül is e munkának annak idején való nagy feltűnésére. Európa legnevesebb filozófusai üdvözölték szerzőjét, aki egy új nevet vindikált ezzel magának az istentagadók, atheisták és agnosztikusok mellett: az isten■ keresőt. A két német kötet a modern regény alakulásának vázolása mellett és a Büchnerrel folytatott híres poron kívül az új magyar képző és alakító művészet s az irodalom képét adja. itt találjuk a nemzeti színház történetét megírva, mely első a maga nemében. .Jókai és Mikszáth, Beniczkyné és Ábrányi Kornélnak nem olvastuk sikerültebb jellemzését. Az »Ungarns junge Garde« cz. sorozat pedig a legifjabb Magyarország jeleseinek fotográfiája : Bródy Sándor és Rákosi Viktor, Justh Zsigmond A zsidók része Amerika fölfedezésében. Dr. Kayserling M. könyvéből. (Folytatás.) Ki pillantotta meg legelőször a földet ? Columbus beismeri hajós naplójában, hogy a földet legelőször egy matróz látta meg, de pénzvágya folytán nem tudott ellenállani annak a kísértésnek, hogy a királyi díjat a tízezer maravedit a maga részére igényelje, és így a szegény matrózt megfosztotta a díjtól és a neki ígért, selyem zubbonytól. Ki volt a boldog reményeiben csalódott hajós? Gonçalo Hernandez de Oviedo, aki a zsidók kivonulásan. Spanyolországból végignézte és hallotta keserves panaszukat, azt állítja, hogy Vicente Pinzontól a »Nini׳ parancsnokától és Herman Perez Malheos hajóstól hallotta volna, hogy egy lepel ember lett volna, aki legelőször pillantotta meg a világosságot és »földet« kiállott volna ; mivel, azonban a díj tekintetében megcsalatottnak látta magát, búcsút vett, Afrikába ment és keresztény hitét élt korábbi vallására változtatta. Várjon a zsidóra-e? Arról hallgat a krónikás. Mások szerint Rodrigo de Triana, a »Pinta« matróza, kiáltott legelőször »földdel, a Watling-szigetről, mások nézete szerint az Acklin szigetről volt szó, melyet a benszülöttek Guanahaninak neveztek. És Guanahani állítólag a »Pinta«-11 volt spanyol zsidóktól kapta nevét, sőt mi több, Guanahani állítólag héber szavak összetétele ! A keleti nyelveknek egy tanára Tacubayaban, aki a minorcai szigetbeli Mahónból származik és őseként don Isaak Abravanelt nevezi meg, azt állítja, hogy egy spanyol románcz vezette erre a fölfedezésre, melyet, mint ő mondja, Berberiában spanyol zsidók közöltek vele. Rodrigo de Triana. Így mondja el ez a héber és arabs szavakkal kevert románcz, mihelyt földet pillantott meg, egy vele utazó hitfeleelé ezt a héber szót kiabálta »I ! I.!« (sziget! sziget!) Erre ugyanazon nyelven kérdezték tőle: Vannak ? (És hol?) Amire Triana ezt felelte: »Heni!« (ott a sziget!) E szó: »uanaheni« vagy ..Guanahani« állítólag így származott. Ez játék a szavakkal, amit nem érdemes komolyan venni. Rodrigo de Triana nem volt zsidó, héberül sem beszélt és Guanahani, amint köztudomású, indiai eredetű szó. Guanahamból, melyet Columbus Kaszilia királynője számára elfoglalt, délnyugatra vitorlázott Fernandna felé, fölfedezte a szigetet, melyet királynője tiszteletére Izabellának nevezett, és mindig az aranyban és fűszerekben mesés gazdagságú Cipangu szigetet keresve, október végén elérte Kuba szigetét. Azt hitte, hogy a nagy khan birodalmának közvetlen közelébe jutott és elhatározta, hogy innen kémeket küld az ország belsejébe, megtudandó, amint Luis de Santangdhez intézett levelében írja, hogy van-e ott király vagy nagy városok. Ezt a feladatot Luis de Torresre bízta, aki ,mellé kísérőül , Ayamonteból való Rodrigo de Jerezt rendelte, és Herczeg Ferencz, Kozma Andor és Palágyi Lajos, szeretettel teljes bemutatóra találnak. Igen becsesek a negyedik kötet művtárlat-recensiói, melyek sorában a magyar képzőművészet történetének képét nyújtja. Silberstein munkái, melyeket a Wiener Izidor kiadó nagyon szépen jelentetett meg, ott kell, hogy legyenek minden művelt ember könyves polczán tanulságul és szórakozásul, mint egy fényes־ eszthetikai elme megnyilatkozása׳. Róna Béla.