Egyenlőség, 1897. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1897-01-03 / 1. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal. Budapest, V., József tér 10, 05 ־/1' fß ;S #) f L1 ° A ti 1. szám. Budapest, 1897. január 3. /f XVI. évfolyam. EGYENLŐSÉG Zsidó felekezeti és társadalmi hetilap. SZERKESZTI: SZABOLCSI MIKSA. Előfizetési feltételek: Egész évre házhoz küldve.. . írt Fél évre............................... 4 . Negyedévre......................... 2 » Egyes szám ára 16 kr. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP, hová minden küldemény intézendő. Tartalom: A polgár­i évfordulóra. Irta :Szabolcsi Miksa.׳— Újabb adat a szervezet szükségességéhez. Irta: Dr. N­á­d­a­i G­y­u­l­a. — A pofon logikája. Irta: Dr. Fleischmann Sándor. — Új év-új jel­szó. Irta :Dr. Silberstein Adolf. — Gyöngyszemek a talmudból és midrásból. — Képek a zsidók történetéből. — Ref­­lexiók. Irta: Dr. Löwy Ferencz. — Még egy indítvány. Irta: Dr. Flesch Ármin. — Egy négerfiu története. — Egy vallás, két vallás. Eredeti regény. Irta: Haber Samu. — Az *Egyen­­lő­ség« szózata. — Guillott. — Ösztöndíjak. — Hirek. — Pályá­zatok —Hirdetések. Naptár: Vasárnap (1896. január 8.) 5656. Tévész־ hó 29־ ike. (Délben: jómkipur-kotón.) Hétfő: Levat-hó 1-je. Ros­chodes-félünnepe. Kedd 2-ika. Szerda 3-ika. Csütörtök 4-ike. Péntek 5-ike. Szombat 6-ika. Hetiszidra: Bő-el- Paróh. (Mózes II. könyve 10. fejezete kezdetétől a 13. fejezet 16. verséig). Haftora: »Haddovor aser diber Hassen el-Jirm’john hannovi...« (Jeremiás 46. fejezete 12. versétől a fejezet végéig.) A polgári évfordulóra, Borús téli napon volt, mikor nyolczezer, gyászt öltött férfi és nő vonult be a pesti nagy zsidó templomba, mely maga is feketébe öltöz­­ködött. Nyolczezer azért, mert több nem talált helyet a roppant csarnokban. A künnrekedtek egy darabig ott állottak a templom udvarában, azután szétoszottak és elmentek más, kisebb zsina­­gógákba, melyeknek oltárai, frigyszekrényei és szószékei szintén feketélettek a gyásztól. És gyá­­szoltak Izrael imaházai, Izrael községei máshol is, mindenütt e nagy magyar hazában. Hogy a párját kereső gyászistentisztelet a dohány utczai templomban befejeződött, egy hír­­neves tudós, patrióta és országgyűlési képviselő egyik mellette álló fiatal kollegájához mély meg­­hatottságra valló hangon ily szavakkal fordult: — »Barátom, én ezt nem tudtam, nekem erről fogalmam sem volt, pedig itt élek köztetek. Nem tudtam, mily­en nagy erőre tett szert a magyar nemzet bennetek, zsidókban. Hisz magyar ez a nép minden ízében! Csak magyar szív, csak igazi hazafias érzés tudja így gyászolni Kossuth Lajost s akik erre képesek, kell, hogy máskülönben és egyek legyenek velünk: munká­­ban, törekvésben, minden aspirácziónkban.« Fiatal kollegája egy megjegyzésére, a Rákóczy­­kor történetírója, — mert ő volt, az öreg Thaly Kálmán — pattogva vágta oda, hogy a jövőben ez nem úgy lesz. »Én fogom kijelenteni, ־״־ szólt , hogy hazája ellen tör, ki a hazafias magyar zsidó­­ságot támadja és tudni fognak erről a Kossuth­­gyászról a képviselőházban, csak kerüljön sorra a recepció.« Visontai Somának (a fiatalabb kollega ő volt) tett ígéretét Thaly Kálmán az utolsó betűig beváltotta, de igazolta a zsidóság is, már azóta is, a kiváló hazafi várakozását. Ha a nemzettel •*. — •-י ׳ együtt őszinte szívből gyászolta a magyar haza fölszabadí­tójának halálát, ha papjaink a nyitott szentláda előtt zokogták el érette azt az imát, melyet a kegyeletes fiú wi vel az elhunyt, drága szülőért; örült is és ünnepet is ült a magyar zsidóság, hogy eljött a nemzeti örömnek, a nem­­zeti ünnepnek az ideje. Nincs a zsidóhitü ma­­gyarságnak imaháza, melyben szívből fakadó forró imákat ne küldtek volna az Úr trónusa elé, hogy tegye virulóvá, nagygyá és irigyeltté e hazát, mely a mi hazánk is és a hol zsolozsmák és hálaimák ne zengtek volna, hogy a népek és nemzetek örökkévaló királya mind e mai napig fenntartotta, óvta, védte a magyar nemzetet, mely­­hez immár mi is egész szívvel, egész lélekkel, egész szeretetünkkel, egész odaadásunkkal tartozunk. De nem csak az örömben és ünneplésben voltunk egyek a magyar nemzettel, hanem azok voltunk — lehetetlen erről meg nem emlékez­­nünk, hogy a nagy jóbelévtől búcsút­ vettünk — a munkában is. Örök büszkeségünkre fog szolgálni, hogy ahoz a dicsőséghez, melyet a haladás és a תיר םירמו ימאלה

Next