Egyenlőség, 1898. január-június (17. évfolyam, 1-24. szám)
1898-01-02 / 1. szám
EGYENLŐSÉG. 1898. január 2.2 agráriusok. És valamenyien antiszemiták. A viszszahatás, a hanyatlás velük kezdődött. Nem titok többé, hogy a régi szeretet és türelem oszladozóban van Magyarországon. Antisemitáink nem oly vadak ugyan, mint a bécsi vagy a bukareszti zsidóüldözők; de elég baj az is, hogy lappangó kór gyanánt itt is, ott is mutatkozik már az irigység, a gyűlölet. Bécs, Prága, Bukareszt példája, úgy látszik, sokakat elbájolt mi közülünk. Tudják-e indokolni a külföldiek és mivel, hogy ők antisemiták, azt én nem keresem. De, hogy nálunk merőben indokolatlan, oktalan lárma lenne, az már bizonyos. A magyar zsidó hazafisága példaszerű, tevékenysége a hazának hasznos. A magyar kereskedelmet ők fejlesztették mai nívójára. Akik a merkantilizmus ellen sopánkodnak, bizonyára nem tudják, mit köszönhet az ország és maga a főváros a föllendült kereskedelmi szellemnek. A vállalkozási kedvet a zsidók sikerei ébresztették föl mi bennünk, keresztényekben, ők voltak az az élesztő, mely nélkül a mai, nagy arányú munkásság ki nem fejlődött volna, s Budapest nem lenne ma az a világváros, amivé velők lett. Hálátlanság volna nemzeti munkánk ily kitűnő társait üldözőbe venni, ostobaság lenne elriasztani. Hogy a zsidók meggazdagodnak, birtokot, házakat, vesznek, az nem indok a zsidóüldözésre, hanem ösztönző, jó példa kell, hogy legyen a megfeszített munkára. Az ő versenyük nem csak »nehéz,« hanem »tanulságos« is. De a zsidó nem csak meggazdagodni, hanem jót tenni is törekszik. Az elmúlt év legnagyobb szabású jótékony alapítványait zsidók tették. A dúsgazdag főpapok, a gazdag mágnások hol maradnak, mikor jót kell tenni felekezeti különbségtétel nélkül? A zsidó gyáros, aki életében ezer meg ezer keresztény munkásnak adott kenyeret, ha talán soványabbat is, mint amilyet megérdemelt volna munkája után ,öregségekre sem feledkezik meg róluk, betegségük, erőtlenségök idejére is gondol. Hol van az a keresztény gyáros, birtokos, tőkepénzes, akit Bródy Zsigmond mellé tudnánk állítani? Azt mondják erre a mi keresztény agráriusaink: »A zsidók tehetik, náluk van a pénz!« Eh! a keresztények még inkább tehetnék, mert, ők vannak többségben! — mondhatná erre a zsidó. És így egymásra hárulgatva a felebaráti kötelességeket, elpusztulna a szegény betegek kétharmada orvos nélkül és felekezeti különbség nélkül. Nem, nem lehet, nem szabad! tisztesség, lovagiasság, becsület és okosság egyaránt tiltja, hogy a keresztény magyarság antisemitává legyen. A jelennek szégyene, a jövőnek helyrehozhatlan kára lenne abból, ha itt prágai vagy bukaresti szabású elemek kerülnének a harczba. Hozza ránk a sors mindazt a butaságot, amit elszánt, amit irodalom, művészet és babona adhat, csak háromtól óvjon meg bennünket: az antisemitismustól, a felekezeti gyűlölködéstől és a papi uralomtól. És aki még hisz az örök világosságban, aki még szereti a műveltséget és a szabadságot: legyen résen, vigyázzon és imádkozzék, mert az éjszakában fosztogatók járnak, orgyilkosok kisér tenek. Nem szabad aludnunk, míg ki nem hajnalodik. Zempléni Árpád: A Machlup-alapítvány. A noblesse oblige-nak új változata van: az, hogy a tőkének kötelességei vannak. Ilyen kötelességteljesítésnek szánta volt Machlup Adolf azt a kétszázezer fontost, amelyet a szenvedő emberiségnek hagyott a. Ilyen kötelességteljesítés volt a Taub ,ן , ׳נ. rendelkezése is, amely egyszerre híressé egy csöndben elvonult és magányosságban reg al kereskedő nevét És mégis többnek látszanak nekünk ezek az alapítványok a puszta kölelességteljesítésnél. És többnek látja־ őket a világ, amely tisztelettel adózik értük. Az emberiesség örökkévalósága szólal meg ebben a jótékonyságban, az a vigasztalás, hogy a létért való küzdelemben nem föltétlenül a kíméletlenség a diadalmas. Éppen az a körülmény az, hogy a humanizmus a tőkének kötelessége, enyhítheti azoknak szürke kétségbeesését, akik a gyöngéket az erősektől féltik. A Machlup ־ féle alapítványok a kiegyenlítésre való törekvést szolgálják. A humanizmus kibékíti az ellentéteket vagy legalább jóvá teszi a gyötrelmeket. Ne nézzük a nemzetgazda szemeivel a »merkantilistákat,« hiszen azok sem gazdaságtan tudósai, akik a merkantilizmust a születés hibájának, a származás bűnének tartják. A merkantilizmust talán kevesebben szidnák, ha nem azt hinnék, hogy a szidalom eljut a helyes czímre. Nos, ez a merkantilista tábor, a humanizmus iránt való kötelességteljesítés terén elől jár. A Machlup alapítványok egyre sűrűbben következnek egymás után. A legtöbbjük nem lesz híressé, mert talán nem olyan fejedelmi összegről szólanak, de hiszen a jótékonyság sem adhat többet, csak annyit, amennyije van. A nagy alapítványok csak figyelmeztetők, csak hírmondók a becsületes kötelességtudásról. Taub Salamon és Machrim Adolf rendelkezései, a Bródy kórház r megnyitás , évben a híradók és emlékeztető rany״