Egyenlőség, 1901. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1901-01-06 / 1. szám
LEGYEN Széll Kálmán új esztendeje. »A szabadelvűség politikája legyen hát a mienk: az a politika, mely nem osztályhoz, vallás, származás, kereset, életmód, foglalkozás és hivatás szerint, hanem azt keresi, ki szereti és szolgálja a hazáját és a társadalmat, becsülettel.« Ezen szavakkal jellemezte Széll Kálmán újévi beszédében azon szabadelvű politikát, melynek szolgálatába szegődött ő maga és melynek győzedelmes harczaiba kívánja vezérelni ama nagy tábort, mely őt támogatni van hivatva, támogatni kész. Parlamentáris életünk azon új korszakában, melyről azt mondják, hogy Széll Kálmán kormányra jutásával kezdődött, alig múlt el nap, melyen a kormányelnök a leghatározottabban ne biztosította volna a törvényhozó testületet, az országot egyaránt arról, hogy ő liberális politikus. Talán szabad ebben olyan jelenséget látnunk, mely felhívja a figyelmet. Vájjon kétségbe vonta-e valaki Széll Kálmán liberalizmusát? Vagy talán ő maga vesz észre politikájában olyan mozzanatokat, melyek mellett az embert különösen figyelmeztetni kell a kormány politikájának szabadelvű voltára, nehogy valaki kétségbe vonja? Mert ha soha senki sem kételkedett Széll Kálmán szabadelvűségében és ő maga sem kételkedik abban, igazán feltűnőnek lehet tartani, hogy miért juttatja folyton annyi szivósággal és annyi szónoki hévvel eszünkbe, hogy az ő politikája a szabadelvűséget szolgálja? Az igazat megvallva, mi e szabadelvűséget igaznak, őszintének tartottuk és kételkedni, aggódni csak akkor kezdettünk, midőn a szabadelvűség legerélyesebb hangoztatása mellett azt láttuk, hogy az ország lakossága felekezetek, foglalkozások szerint kezd bomladozni, anélkül hogy a szabadelvűség, mely szavakban soha fényesebben nem jutott kifejezésre, ez ellen tettekben tiltakozott volna. Kételyeink erős támaszt nyertek éppen azon jelenségekben, melyek az újévi beszédek alkalmával jutottak felszínre. Dr Fáik Miksa abban a beszédben, melylvel a miniszterelnököt üdvözölte, megérintette a szabadelvű párt meggyarapodását Széll Kálmán vezérsége alatt. Hogy jelemezze a párt egyöntetűségét, kijelentette, hogy e gyarapodás által a párt meg nem változott, csupán tagjainak száma növekedett meg Ez oly természetes, ennek olyannyira igaznak kell lennie, hogy ismét csodálkoztunk azon, hogy ezt külön hangsúlyozni kellett. De mi történt? A volt nemzeti párt tagjai Falk Miksa ezen beszédében támadást láttak maguk ellen, a támadást azon kijelentésben látva, hogy :a pártban semmi nem változott. Márpedig ha e pártban valaminek változnia kellett azon ezélból, hogy a volt nemzeti pártiak abba beléphessenek, akkor e változás csak a szabadelvűség rovására történhetett. Volt idő, midőn a szabadelvűség Magyarországon—a Wekerle minisztérium alatt — valóságos diadalokat ült; midőn a külföld is mintául állította oda Magyarország kormányát, a nemzeti párt folytatta ellenzéki harczát. Tehát nema nemzeti pártnak kellett szabadelvűbbé lennie, hogy beléphessen a szabadelvű többségbe, hanem ezen többség szabadelvűségének kellett egy pár fokkal alább szállnia — legalább anemzeti párt véleménye szerint — avégből, hogy a rendszert eléggé megváltozódnak lássák a nemzeti párti kompleusok és csak e változás után határozták el magukat az új rendszer támogatására. Ezen változás állítólag Széll Kálmán alatt történt meg. Ha azonban meggondoljuk, hogy Széll Kálmán ma azon tábor vezetését vette át, mely tegnap Bálfffy Dezső bárót támogatta, kijelentvén, hogy ő ugyanazon programai alapján áll, mint elődjei, melyeket ő a maga részéről is támogatott, igazán szeretnék illetékes helyről hallani, hogy vájjon Széll Kálmán programmjának melyik pontjában közeledett annyira a különben nem éppen liberális nemzeti párt felé, hogy ez a Széll-féle programmban a saját magáét ismerhette fel ? Falk Miksa dr. a tények logikáján indult el. Ezen logika kényszerítő módon oda konkludál, hogy a szabadelvű párt új vezére lehetett csupán azon momentum, mely a nemzeti pártot fuzionálásra bírta; különben már régen nem volt olyan nemzeti aspiráczió, mely az Apponyipárt különállását indokolhatta volna. Márpedig ezen nemzeti aspirációk legnagyobb részét Bánffy Dezső báró valósította meg, úgy hogy a politikai korrektség szempontjából csakis a Fálk Miksa által kifejtett azon álláspontot szabad helyesnek elfogadni, hogy a régi szabadelvű gárda, mely új vezért választott, egy bizonyos számú taggal meggyarapodott. Ne csodálkozzék tehát Széll Kálmán azon, ha volt nemzeti párt ezen felszisszenésén az igazán szabadelvű körökben megütköznek. Keresik ugyanis a rendszerváltozást. Azt csak nem állíthatja senki, hogy a »jog, törvény, igazság uralma« Magyarországon azon a nagy napon kezdődött, amelyen Széll Kálmán beleült a miniszterelnöki székbe! Megengedjük, hogy a nemzeti párt joggal panaszkodott Bánffy Dezső választási harczmodora miatt. De ennek semmi köze sincsen a kormányzat általános elveihez és ha csak ez tartotta vissza a nemzeti pártot attól, hogy Széll Kálmán kormányrajutását megelőzőleg egy nappal fuzionáljon a kormánypárttal, akkor nem cselekedett logikusan, mert a .־-־״ד^~ ־ ׳!pót ’1;r-1 ■l’.. ;s.. l ___■j. .—■ — —.....■L 0 S £ G. 1901. január 6.