Egyenlőség, 1902. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1902-07-06 / 27. szám
1902. július 6 EGYENLŐSÉG K egészítője óhajtott lenni a Lee-féle nyilatkozat. A császár ez alkalommal az aachenieknek ajánlotta figyelmébe a vallásosságot és a két nagy keresztény felekezet együttműködéséről beszélt. Puszta eszmetársítást,az alkalom művét láttuk ugyan abban, hogy a császár a zsidókat kivette a haza javára való működés alól —־, de fájt, hogy az uralkodó eszméi nem találták meg ez alkalommal a német zsidókat, akikről tudvalevő, hogy hazafias lelkesedésük határt, megalkuvást nem ismer. Mi nem láttunk ebben a jelenségben egyebet, mint azt, hogy a zsidót még mindig nem kell megtalálni ott, ahol az igazságot osztogatják. A két nagy keresztény felekezet elvárta és joggal várhatta, hogy az uralkodó úgy és csakis úgy szólhatott, amint tényleg szólott — a zsidók örvendtek volna, ha róluk is megemlékezik a császár, de lemondással vették tudomásul, tudja Isten hányadszor, hogy a kereszt jelében állók prerogatívája, és így joga, ha igazságot szolgáltatnak nekik. A zsidóság prerogatívája, hogy föld urai megfeledkezzenek róla. Lee tábornok nyilván a császár tudomásával a zsidóknak szolgáltatott igazságot. Mindenesetre nagy jelentőségű szavai, amennyiben a zsidókra vonatkoztak, így hangzottak: »Mi, németek csak Istent féljük, egyéb semmit e földön. A nagy kanczellár e mondása ma is igaz, és igaz fog maradni, de csak ama feltétel mellett, hogy mi németek szabadulni tudnak eredendő hibánktól, a haszontalan felekezeti czivódásoktól és valamennyien felekezeti különbség nélkül híven összetartunk: protestánsok, katholikusok és izraeliták. Uraim, én szándékosan említettem e helyen az izraelitákat, mert tudom, hogy azzal szent vallásunk alapítójának szellemében beszélek, aki a türelmesség mintaképe; császári uram szellemében, aki gyönyörű beszédében hál’ Istennek a kereszt jelében állott; a szentatya szellemében, aki magasztos keresztény felfogással minden más vallását, aki becsületes, egyforma szeretettel és becsüléssel ölel magához. De én a zsidókat nemcsak mint keresztény ember neveztem itt meg, hanem mint katona is, mert én a katonai és keresztény katekizmus között különbséget nem tudok találni. Ebből a szempontból és ebben a szellemben beszéltem nemrég ugyane helyen az én régi huszárjaimhoz, protestánsok, katholikusok és izraelitákhoz egyaránt, mert ez utóbbiak is megjelentek itt nagy örömömre, az ezredhez való tartozásuk büszke tudatában , mert van közöttük egy bonni fiú, aki egyike volt a nagy hadjárat legvitézebb huszárjainak. Ő is a kereset jelében él, mert vitézségéért a vaskereszttel jön ékesítve és én mindig megszorítom kezét, ha találkozom vele, mert nagyrabecsülöm őt.« Hát mindenesetre szép szavak ezek és az igazság minden barátja nagy örömmel fog róluk tudomást venni. Azt kétségtelenül bizonyítják, hogy a német császár az ekszkluzív junker-felfogással szakítani óhajt, amely Németországnak az antisemitizmust adta. Hogy valami különös módon örüljünk e nyilvános elismerésnek, annak nem látjuk okát. Sőt ellenkezőleg a szomorúság érzetével halljuk dicséretünket harminc évvel a nagy hadjárat után, amelyben a zsidók együtt küzdöttek keresztény honfitársaikkal, mégpedig oly vitézül, hogy azon kevesek között, akik vitézségükért a vaskeresztet kapták, a zsidókat nem mellőzhették. Csakhamar elfelejtették azonban a vaskeresztet és a zsidó nem találtatott érdemesnek arra, hogy a tiszti bojtot viselje és még nem nagyon régen ugyanez a császár még úgy szólott, mintha megmételyezné a keresztény állam hadseregét, ha nem keresztény tisztek volnának abban. Hiszen a vaskereszt után a zsidókat germán pöffeszkedéssel csakhamar párbajképtelennek mondották, amit keresztény szolidaritással nálunk is követelnek. Attól tartunk, hogy Leé tábornok elismerése sem fog a dolgon változ tatni, mert ez épen azon igazság, melyhez rendkívüli alkalmakkor a zsidók irányában szoktak felemelkedni. Igazság felmondásra — igy lehetne tán nevezni. Ilyen volt körülbelül a nagy kanczellár viszonya Laskerhez. Amíg ez támogatta nagy tudásával, lánglelkével, lelkesedésével a kanczellárt,megbecsülte őt; mihelyt azonban Lasker merészelt más véleményen lenni, mint a keresztény államférfié, ez rögtön megvonta a zsidótól a jogot, hogy politizáljon, és a volt bajtársból arrogáns zsidó lett — sőt ellenszenvét szokásos módon generalizálva a Lasker elleni küzdelméből fejlesztette az antisemitizmust, mint speciális német kormányzati elvet, amely a gondolkodók népénél nemsokára tudományos mivelőkre talált. Hadd hajnalodjék hát, hiszen oly régen pitymalik már és soha sem lett nappal a zsidókra. Nem is lehet. Addig, míg vannak olyanok, kiknek előjoguk van az igazságra, és mások akiknek előjoguk van az elnyomatásra, az ily jelenségek mind csupán az igazság szárnypróbálgatásai. Egy darabig felszáll az igazság, azután szárnyszegetten hull a földre. A zsidó elszomorodik, tovább küzd, — a junker ezt természetesnek találja és nevet rajta. Dr. Fleischmann Sándor: Egy kis csetepaté. — A siófoki kongresszuson. — Sohsem tudtam, hogy az országos magyar gazdaági egyesületben, vagy ahogy összevonva nevezik, az OMGE-ben annyi a messzelátó. Rövid pár hét óta már a második kivándorlási kongresszust rendezte — a héten Siófokon — a nélkül, hogy észre vette volna vala