Egyenlőség, 1905. július-december (24. évfolyam, 27-53. szám)
1905-07-02 / 27. szám
ÉG2 EGYENLŐS 1905. julius 2. De most? A nagy kereskedelmi város, az ő kincses városa nyalja lángnyelvekkel az eget és okád kormot, szikrát Peterhof felé. Az ő katonái feküsznek holtan a barrikádok alatt. Az ő katonái, kiket az ő hajósai lőttek halomra. És a cár fehér, a foga vacog s a haja szála égnek mered. Odessza távolabb van a pompás palotától és Miklós mégis jobban meghallja a haldoklók nyögését, mint akkor és reszket és keserves kamatokkal fizet meg embertelen nyugalmáért, mely elfogta őt akkor, midőn egész Európa zúgott a méltatlankodástól. Most viszont Európa nem méltatlankodik és a cár didereg az izgalomtól, úgy hogy az ellentétes értékek — mint a történelemben mindig — most is kiegyenlítik egymást. Igen, igen — ez már a forradalom! A trónfelfordító, emberevő forradalom, melynek van már hadihajója, vannak fegyverraktárai és legfőképpen vannak hősei és vakmerői. Nem az a báránytürelmű tömeg ez, mely pap vezetése alatt fegyvertelenül torlódik a puskacső elé, hogy onnan kétezer lélekkel megfogyottan fusson szerte, hanem a torlasz-építő, embertemberért, adó és néhány halott láttára el nem ülő forradalom. ׳ A zsidókat vádolták e forradalom előkészítésével. De nem vád ez, hanem dicsőség! És ha csakugyan megcsinálták a forradalmat, mint Lodzban és Varsóban látszik, akkor minden időkig büszkék vagyunk rájuk, mert az emberiség általános, egyetemesen szent ügyének tettek soha el nem évülő szolgálatot. Nem bélyeget kell sütni homlokukra, hanem a babér zöldjét kell fonni reá! Ez illeti meg azokat, akik aktíve működtek a nagy események elkövetkezésén. * De vannak más zsidók is, akiknek részük van a történelem e fordulatában. A mártírok azok, akik kinn feküsznek az oroszországi zsidó temetőkben. Azok a maguk passzív, kínos halálával szintén szereplői a véres színjátéknak. Mert az ő testük mellől indult meg a görgeteg, mely most a tiranhizmust söpri el, a tirannizmust, mely őket vetette martalékul a tomboló népdüh elé. Oh, hogyha elhallatszanék a mi gyönge szavünk a Szármata״ síkságokra, hra tüzelhetnék a hősöket, hogy most ne lankadjon karjuk, ne csökkenjen erejük, most harcolják végig egy- olytában a harcot, melyért örök élet jut osztályrészükül az emberiség emlékezetében! De a hangunk elhal, s mi is elfojtott lélegzettel lessük: dörögnek-e már a Potemkin ágyúi, és meghalljuk-e a tirannizmus zordon épületének dübörgő összeomlását?! Gábor Andor: Zsidó kertész-iskola. Olvassuk a hírt, (külön értesítést nem kaptunk róla), hogy az orsz. izr. kézmű- és földmivelési egyesület még ebben az évben ötven szegény és jórészben árva zsidó fiú számára megnyitja középfokú, de tisztán gyakorlati irányú kertészeti iskoláját, ahol ötven hold területen a konyha- és díszkertészet ismereteit tanulják meg. Rövid néhány sor, de sokat mondó, mintegy hatvan évi vajúdásnak konkrét eredménye. Mert a földmivelés-képzés, mint programra, rég megvolt. Annyira megvolt, hogy az egyesület előrelátó alapítói belefoglalták az intézmény címébe. Az egyesület ötven éves jubileumának idejéig azonban, amelyen a fölmivelésügyi minisztérium akkori képviselője, Lipthay István mint tanácsos is részt vett és a földmives-képzés nagyobb mérvű fölkarolásának szükséges voltára nyomatékosan mutatott rá, az egyesület munkálkodásából és anyagi erőiből igen kevés jutott e feladat teljesítésére. Azóta, mondhatni kizárólag a jelenlegi elnök fáradozásai folytán, körülbelül egy évtized alatt e részben több történt, mint a megelőző félszázad során. Az igaz, hogy az idő is kedvezett a változásnak. Az agrikultúra mivelőinek érvényesülése ebbe az utolsó évtizedbe esett. A föld életereje megduzzadt és más kenyérforrások hegyén-hátán keresztül törtetett előre a maga céljai felé. Balgaság lett volna a magyar zsidóság részéről, mely a nemzet törekvéseibe, munkájába való beolvadás eshetőségeit mindenkor készséggel ragadta meg, ha az időknek ezen járását nyomtalanul hagyja maga fölött elrepülni. Sőt egyenesen késztetve is volt arra, hogy alkalmazkodjék. Nem ugyan a szélsőségekben, melyel az átalakulás egyetlen munkájából sem hiányoznak, de a lényegben és az érdemben. Utalva volt a magyar zsidóság erre az alkalmazkodásra azért, mert az agrármozgalom sok jelszava és törekvése irányult azok ellen a keresetforrások ellen, melyek a magyar zsidóság széles rétegeinek nyújtottak kenyeret. Az existenciákat is romboló új iránynak új existenciák teremtésére kellett ösztökélni. Hitfeleink közül sokan mentek a földmives pályákra. Azonban elsősorban azok, akiknek ezt módjuk megengedte, akik földet szerezhettek és ha maguk földmivelők nem voltak is, de a gazdálkodásba sokszor saját kárukon is beletanultak. A tömegnek, a kisembereknek erre a térre való átáramlása már nehezebben megy. A bisemberek nem kísérletezhetnek, szakképzettség nélkül nem boldogulhatnak. Ezeket vezetni kell és szakképzettséggel kell fölszerelni. Mivel ily hivatásra az izr. kézmű- és földmivelési egyesü