Egyenlőség, 1907. júllius-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1907-07-07 / 27. szám
— Anéppártnak szabad szövetkeznie mindenki-•vel, de nem szabad betartania a szövetkezés feltételeit senkivel szemben sem. A néppártnak állandóan a nép felé kell kacsintania, de folyton az udvar felé kell meggörnyednie és igyekeznie kell azon, hogy miután népet, szövetségeseket és mindenkit becsapott, végül még az udvart is becsaphassa, mert a néppárt amilyen rossz a nép gyámolának, politikai küzdőnek, éppen olyan rossz lesz az udvar szolgájának is. — Ez a néppárt? — Ha nem tévedek, ez. Mert az események engem igazolnak. Nézzen csak vissza egykicsit. A néppárt ígérte annak idején a legtüzetesebben az általános választói jogot és most a néppárt igyekszik a legtüzesebben agyoncsapni a reform eszméjét. A néppárt örült legjobban a negyvennyolcas párttal való szövetkezésnek, amelyet például a szintén szövetkező alkotmánypártiak meglehetősen savanyú képpel fogadtak, s azóta a néppárt köpött bele a legerélyesebben a negyvennyolcasok levesébe, sőt azt a hyperszemtelenséget is elkövette néhányszor, hogy miután beleköpött, még ő mutatott rá — a közvélemény számára, — hogy nini, nem egészen tiszta ám a leves. — Hogy tartozik ez a mostani esetre? Ez egyszerűen egy kis királyhűség és semmi egyéb. A néppártot mindig a dinasztikus érzések jellemezték. — Mindig, valahányszor hasznot remélt belőle. Ellenben annak idején Rakovszky énekelte legharsányabban és leghamisabban a Kossuth-nótát, amely némileg tüntetés volt a király személye ellen. Most ellenben a király személye mellett és a fegyvertársak ellen jó tüntetni. Tudja, én hajlandó vagyok a legmesszebbmenő következtetésekre is. — Melyek azok ? Én meg vagyok győződve arról, hogy Rakovszky, még mielőtt tárgyalásra került volna ez a kis törvényjavaslat, már tudta, hogy nem a királyra esküsznek benne, de azért senkit sem figyelmeztetett rá, hogy jó volna pótolni a hiányt. Mert azt hiszi ön, hogy Rakovszkynak az a tény fontos, hogy mire esküsznek a Ház tisztviselői ? — Az indítványából azt kell hinnem. — Dehogy. Rakovszkynak a felszólalás kellett. Ha ő csendben és nyilvánosság nélkül elolvassa a javaslatot és konstatálja, hogy hiba van benne és csendben kijavíttatja — így kellett volna tenni, mert kellemetlen kérdésről volt szó —, akkor nem állhatott volna fel, nem hozhatta volna más párton levő kenyeres pajtásait, akik a miniszteri székeken ülnek, a legkínosabb helyzetben főként nem értesíthette volna az udvart arról, hogy szemben azokkal, akik nem akarnak a király személyére esketni, itt van ám egy másik párt, amely, bár barátságban van amazokkal, nem engedi el a királyhűséget. ' ׳ — És mit gondol, az udvar észreveszi ezt az ajánlkozást és van a néppártnak jövője ?ל- Nem gondolom. A politikai szélhámosoknak csak pillanatnyi karrierjeik vannak. Szegényudvar ugyanis már nem tudhatja, mit széthámol Rakovszky: a kurucságot, vagy az aulikus érzelmeket s valószínűleg abban állapodik meg, hogy mind a kettőt széthámolja és fütyül reá is, érzelmeire is. — Tudja ön. ..hogy a portugál királyi családnak mi a vezeték és a keresztneve? — Nem tudom, mert a királyi családoknak rendesen a legágasbogasabb családfáik vannak és a mostani portugál királyról csak annyit tudok, hogy egy kicsit Kóburg-Koháry, egy kicsit braganzai. — Tehát egy kicsit braganzai is ? — Feltétlenül az, mert különben nem kerülhetett volna a portugál trónra. De miért fontos ez? — Mert ha braganzai a portugál király, akkor igen jó érvet lehet a kezükbe adni mostani ellenfeleinek, akik forradalmat akarnak csinálni és igyekeznek megszabadulni a királyi családnak mind braganzai, mind Kóburg- Koháry ágazatától. — A portugál királyi család ereiben zsidó vér is csörgedez. __ 99 • • — Az, zsidó vér. — Ez roppant súlyos állítás, amit bizonyítás nélkül senkinek sem szabad az arcába vágni? — A bizonyíték benne van Portugália történetében. Ismeri ön Pombal márkit? — Nincs szerencsém. — Nem úgy értem, személyesen nem is lehetett hozzá szerencséje, mert ez a szépnevű ember 1772-ben elhunyt. De hallotta-e a nevét? — Nem is hallottam. — Nos, ez a Pombal márki igen nevezetes portugál államférfi volt a tizennyolcadik században és por-,rtugál Bismarcknak is nevezik, mert szintén vaskezű politikus volt. Elég, ha annyit mondok, hogy ő kergettette ki Portugáliából — gondolja el: Spanyolország tőszomszédságából! — a jezsuitákat. Ezzel a Pombal márkival kapcsolatban derül ki a portugál történetből, hogy a Lisszabonban uralkodó királyi család némi rokonságot tart a választott néppel. — Halljuk, hogyan? — Mindjárt kiderül, Pombal márki miniszterelnöke volt I. Jaime királynak, aki nem a világ legokosabb embere volt. Ez azonban annál kevésbbé mutatkozott szükségesnek, mert viszont Pombalról azt lehet mondani, hogy nálánál okosabb ember akkoriban alig volt Európában. Mindamellett a király is akart tenni valamit népe érdekében és pedig, ha már tenni akart, királyok szokása szerint, a főpapságon és a főnemességen szerette ׳ volna kezdeni. Magához hivatta tehát Pombalt és azt mondotta neki : ״ Dom Sebastiano, jól tudod, hogy főpapságom és főnemességem vére zsidó vérrel vagyon megmételyezve, még azokból az időkből, midőn élő