Egyenlőség, 1909. július-december (28. évfolyam, 26-50. szám)

1909-07-04 / 26. szám

26. szám Budapest, 1909. julius 4. XXVIII. évfolyam. EGYENLŐSÉG POLITIKAI JELLEGŰ. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Budapest, 110, lövölde-tér 2/8.82. zsidó felekezeti és társadalmi hetilap. Szerkeszti: SZABOLCSI MIKSA. Telefonszám: 95—28. Előfizetési feltételek: Egész évre házhoz küldve 18 K Fél évre.............................9 ״ Negyed évre ...................45״ III. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. A küszöb előtt. A politika levegőjében hosszú és kövér kérdőjelek lógnak. A Royal-klubtól a bécsi R­ingig mindenki és minden csupa izgalom. Az összes­ bölcseség kimerül a várakozásban és egy pillanatra úgy rémlik, hogy az elvek megint hajlásra készen állanak. Az egyöntetűségben hatalmas erő ágas­­kodik, de a hírlap­mentes szobák mélyén elvekkel tusakodik az egyéni érvényesülés és a szétnézi marakodás. Káosz, az van, de senki sem tud semmit. Annyit mindenki sejt, hogy megint vékony padlóra kerültünk. A lépésekre vigyázni kell, mert milliméteres hibázásoktól függ, egyensúlyban mara­­dunk-e, vagy lefelé zuhanunk-e? Nehéz rebellisnek lenni és nehéz bölcsnek maradni; nehéz kockáztatni és nehéz vívmányok nélkül behódolni. Az ország nyugalma áll szemben az ország becsületével és elszánt legyen, aki egyiket fel meri áldozni a másikért. A helyzet nehezebb, mint valaha s az itt előre épp oly veszedelmes, mint hátra. Néhány momentum azonban kidomborodik ebből a bizonytalanságból. A függetlenségi párt egyedül áll a színen, a hatvanhetes pártok teljesen eltűntek. E pillanatban bajos még meghatározni, kénytelenség-e ez, vagy óvatos taktikázás , hogy a játék az ország bőrére megy-e, vagy csak a függetlenségi pártéra. De teljes és nyilvánvaló igazság, hogy a koalíció teteme felett folyik a hajsza a hatalomért. És ez maga elégséges arra, hogy ezt a küzdelmet egészséges kibontakozás jelének tekintsük. Ki hitte volna az idők rohamos változását? Alig néhány hete még teljes garral hetvenkedett a koalíciós önérzet és ma ebből a lehetetlen alaku­­lásból nincsen egyéb, mint a szomorú emlékezés. Koalíciós pártok, koalíciós programmok: minden a múlté és a koalíció után nem maradt más, csak az undor, ami hangosan tör ki ma a függetlenségi pártból, mely szomorúan és mellét verve tekint vissza egykor dicsőített, most gyalázott koalíciós idejére. Ki hitte volna? Ilyen hamar és ilyen gyökeresen csak hatalmas erők változtathatnak szilárd állapotokat. A függetlenségi­­párt öntudatát sem bécsi rúgások keltegethették és a m­ai erő nem egyedül a hatalmi tülekedést szolgálja. A reakció reakciója­­ez és talán, — nagyon talán, a függetlenségi párt sok bűne­ hibája után kétel­­kedik benne, — de talán mégis megérjük a porából élemedő főnix valóságát. Nincs okunk tagadni, hogy a koalíció kimúlása öröm nekünk és hogy amint az ország romlását a koalíció bű­néül tudjuk be, a javulást attól várjuk, hogy ez a politikailag erkölcstelen szövet­­kezés végképp felbomlott. Oda a néppárt, a híres, a hepciáskodó, a klerikális — s ezzel felszabadult a Kossuthék — vagy inkább a Justhék — pártja is a nyomástól, mely annyi végzetes hibába kergette. A lázongás Apponyi fejét követeli, akinek ismét sikerült pártját végveszélybe hajtani és az átalakulás a néppárt legázolt seregén rohan keresztül. Szebb és biztatóbb trofeum­okat nem lelhetett volna, mint a néppárt legutóbbi párthatározata, mely valósággal könyörög, hogy tartsák meg őt a szent szövet­­ségben. De nem kellenek. Áldott legyen az ébrúd, melyen most kihajigálják őket, és áldott a kéz, mely salaktól sepreget. Micsoda gaudium Így nézni a klerikálisokat, kik a bakról lefordulva kalimpáló lábbal henteregnek az utón és nyelvüket öltögetve ordítanak a hatalom tovagördülő szekere után. Heute roth­ — morgen todt — kicsit hama­­rabb halott, mint gondoltuk, de olyan alaposan, ahogy mi kívántuk. A levegő tisztul, hihetetlen, de úgy van, hogy a legnagyobb nyavalyánk gyógyulófélben vagyon: addig cimboráit a nép­­párt az ördöggel, amíg el nem vitte. Ez a körülmény pedig nagyon megnyugtató. A legveszedelmesebb helyzet sem olyan vesze­­delm­es, ha a néppárt kellően le van szerelve. Intrikálhat, törhet az ország érdekére — de ereje nincs. Az erő ma a Kossuth-párté, mely addig volt gyönge, míg a néppárt volt erős — és azóta erős, mióta a néppártot lerázta a nyakáról. Nem hisszük, hogy kedve legyen még egyszer magára 11 apunk mai száma 24. oldal.

Next