Egyenlőség, 1915. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1915-01-03 / 1. szám
2• EGYENLŐSÉG 1915 január 23. nem fordíthatta szeretete jeleivel hittestvérei felé. Egész lelkével, minden tehetségével, erői teljességével a nemzeti ügy szolgálatába kellett szegődnie, hogy rajta túl senki se tehessen. És az Egyenlőség krónikásává szegődött. Történelmi forrásmunka lett belőle, amely följegyzi, összegyűjti s ahol kell, irányítja a magyar zsidóságnak azokat a dicső tetteit, melyekkel a népek világraszóló, minden időben emlékezetes nagy csatájának históriájában vérrel és áldozatkészsége révén hősiességgel és szeretete tanujeleivel monumentumot biztosít magának. Forrásmunka lettünk, amelyből lelkesedést tanul, példát merít a külföld zsidósága és amelyben fegyvertárát találja a honi Izrael ama bonyodalmak nyomán, miket a békét óvni ma sem tudó önző antiszemitizmus készül fölkényszeríteni reája. Egyéb normális munkaköréből az Egyenlőséget a nagy események sem tudták kizökkenteni. Csak az objektumokban esett változás, de nem a tendenciákban. Az emberszeretet érzéseit a hadbavonultak szűkölködő családtagjai, a menekülők és a foglyok felé fordították. Az áldozatkészséget a felekezet határvonalain túl a sokkal szélesebb területű nemzeti és emberi kötelességek teljesítésére serkentettük. Miként társadalmi, úgy szépirodalmi téren is beleilleszkedtünk a történelmi idők keretébe meg a hangulatába és a zsidó családi élet örökszép■ vonásait szintén ebben a keretben ápoltuk és erősítettük. Átalakultunk és mégis a régiek maradtunk. Az Egyenlőség nagy hivatását, valamint speciális készségeit meggyőzőbben semmi sem bizonyíthatja, mint az, hogy oly mélyreható változások közepette is, mindkét történelmi jelentőségű napjaink idéztek elő, megtalálta a maga munkakörét és azt a területet, amelyen a magyar Izraelnek szolgálatokat tehet. Evvel a tudattal és tettekre való készségünknek immár sokszorosan beigazolt bizonyságaival lépjük át a polgári év küszöbét. Szeretettel és lelkesedéssel fogjuk szolgálni ezentúl is a nemzet és alkotó egyik része,, a magyar Izrael ügyét. A munkatársak régi díszes gárdájának zöme és új meg új erők tartanak velünk. Amennyi tehetséget a háború elvon, annyi újat is ad helyébe. Megújulunk. Ily megújulást remélünk, kérünk és várunk olvasóinktól meg a jó embereinktől is. A nemzeti ügy hős áldozatainak helyét az Egyenlőség előfizetőinek, támogatóinak soraiban is pótolni kell. A lap csak így teljesítheti azt a hivatást, melyet vállalt és betölteni a jelen válságos időkben is eltökélt szándéka. Az Egyenlőség. Interpelláció Tisza István gróf miniszterelnök őexcellenciájához írta: Mezei Ernő. Ez a cím és a vele kapcsolatos név talán meglepi excellenciádat. Nem vagyok ma olyan állásban, amely számomra a miniszterek nyilvános interpellálásának közjogi kiváltságát biztosítaná. Nincsen rá más jogcímem, minthogy éppen az igazságot gondolom képviselni és nincsen hozzá más alapom, mint az a bizalom, hogy excellenciád méltányolja és elfogadja ezt a jogcímet egy egyszerű publcista részéről, bárha személyesen nem ismeri és eddigi nyilvános szereplése aligha tűnik fel rokonszenves színben excellenciák előtt. Elfogadja különösen akkor, ha oly válságos időkben, mint a mostaniak, a honpolgárok nagy részének méltatlan bántalmazása van szóban. Volt valaha amolyan mandátumos illetékességem is és noha semmi hivatottságot nem érezhettem a zsidó érdekek képviselésére, akkor is csak a közvetlen igazságérzet, a zsidó embernek személyes erkölcsi kötelezettsége indított arra, hogy a tiszaeszlári vérvád ügyében elég veszedelmesnek bizonyult interpellációs harcoimat végigvívjam. Persze tisztában vagyok azzal is, hogy excellenciád épen az ország sorsáért való, roppant gondja mellett és szemben annyira megnehezedett történelmi felelősségével, amelyek feketén tornyosulnak a hazánk fölött még feketébben vonuló vészfellegekig, ezt a speciális sérelmet, amelyet az ,,Egyenlőség“ már rendszeresen kényte len szóvátenni, figyelmére nem igen méltathatta. De éppen a háborús idők fokozott követelésével jár, hogy ma az állami hatóság nagyobb és kisebb dolgokat egyaránt diszkrecionárius hatalma körébe von, a kormány a ,,suprema necessitas“" kizárólagos szempontja szerint felel ma minden kicsiség helyes intézéséért, mert joggal úgy tartja, hogy látszólag mellékes dolgok is hát- ״ rányos befolyást gyakorolhatnak a nemzet létharcának előtömörítésére. Tehát térjünk a dolog velejére. Van-e excellenciádnak tudomása arról, hogy bizonyos újságok, amelyeknek békés időkben is kenyerük az állandó antiszemitikus izgatás, mint az Alkotmány napilap mellett — és ezt természetesen messze túllicitálva — néhány vidéki lap• — mindenféle heti ujságocskát nem is emntve, — a hazának nagy veszedelmében, világrengető események közepett akkor igyekeznek megfelelni újsághivatásuknak, hogy ádázabbul és gyűlölködőbben, éppen a közönség háborús érzékenységének kiaknázásával folytatják ezt az izgató mesterségüket? Ha van tudomása róla, vagy az itt történő felszólalás folytán tudomást venne róla, nem gondolja-e excellenciád, hogy a kormánynak ez izgatás megfékezésére a reáruházott kivételes