Egyenlőség, 1922. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1922-01-07 / 1. szám
A EGYENLŐSÉG Ha vér forraszt lélekhez lelket, * Egymáshoz, lassan mind áthasonul ' És önfeláldozó honszerelmet Egyik majd a másiktól megtanul. Tietek az erő, a hatalom tiétek, . Mi tőletek tanulni akarunk. A sápadt árnyak arról regélnek, Hogy nem méltatlan bajtársak vagyunk. (Irta halálos - י‘ -יل י • ־ P$)en Jetek isten békéjében Ivó hősök, sápadt katonák, Emléketek kisér majd nyomon, lépten, Évszázadok adják majd tovább. Pihenjetek Isten békéjében, Ha rongyos baka, hogyha közhuszár, Mi enyészünk az elmúlás ködébe, A ti hazátok örök fénysugárágyán, 1921 októberben.) Elégtételt Kiss József szellemének írta: Benóczi József Kiss Józseffel a nagy magyar költők egyike hűlt ki, a legnagyobb, akit a magyar zsidóság a nemzetnek adott. S ha meggondoljuk, hogy a zsidók általános részvéte hazai kultúránkban csak az emancipációval kezdődik, tehát nem sokkal több, mint félszázaddal ezelőtt, akkor méltárs büszkék lehetünk az eredményre. Kétségtelen ugyan, hogy a költői tehetség feltűnése független az időtől, de az elnyomatás és üldözés rabláncra fűzi az elméket és csak a szabad fejlődés lehetősége ad szárnyat és irányt a géniusznak. Ha Kiss József harminc évvel előbb születik, megmarad falusi zsidó tanítónak. Az ország minden faja, az ezer év folyamán szaporította a magyarság nagyjait. Horvát, oláh, tót, német eredetűek népesítik be a magyar Helikont ,Zrínyi Miklóstól Herczeg Ferencig. S ez minden kulturnépnél igy van. Napoleon és Zola franciák, Ca▼our olasz, Iucardo angol, Pestalozzi és Beethoven németek. Éppen a kiválók asszimilálása jele az ural- íródó faj életrevalóságának, így mutatja Kiss Jó■séf magyar volta a magyarság erejét. Mutatja és egyben fokozza. Nyelvének zengzetessége, fantáziájának ereje, ritka formaérzéke és művészi gondja a magyar poézis maradandó nyeresége. Ezt mind értjük magyar és költő voltából. De már az ״ Uj Ahasvér״ ״,Az én imádságom“, ״ Az ár ellen, s némely mások tisztán a kétezer éven át hajszolt és ezért érzékeny zsidó lélek m3,״ nyilatkozómi. Csak zsidó költő írhatta negyven évvel ezelőtt e sorokat, melyek — mindnyájunk nagy fájdalmára * ma is aktuálisak : )••••• Ha védekezel — ingerelsz, Ha szóban tűröd — gyávaság ! Feljajdulsz, érzékenykedel, S •a néma jaj is vail reád. A Dal a szegény Arjeről, a Simon Judit, a Szép Batárié, a Kincses Lázár leánya, a Jehova , mind a zsidó lélért hajtásai, új tárgyakat és motívumokat vittek bele a magyar poézisbe, s mert emellett tisztán emberiek, mindenki előtt egyaránt érthetők. Ez magyarázza azt is, hogy az egész magyar közönség osztatlan elismeréssel és hódolattal nézett túl rá ; élvezte Múzsája ritka adományait s tudta, érezte, hogy vates-szel áll szemben. Mi zsidók sem adhattunk neki ennél többet — amíg élt. De most, hogy elköltözött a halhatatlanságba, talán a pesti izr. hitközség visszaemlékezhetnék anya, hogy Kiss József valamikor régen az Ünnepnapokat az ő egyenes megbízatására irta és elfogadásuk azon múlt — magam is jelen voltam e biváló ülésen —, hogy a vallásos kritika némely költői képen és hasonlaton fönnakadt. A protestánsok közel háromszáz év óta Szenczi Molnár Albert zsoltárait éneklik istentiszteleteiken. Nem tudom, nem lehetne-e Kiss József verseit eredeti rendeltetésüknek visszaadni. Bizonyára az egész magyar zsidóság hálával venné a pesti izr. hitközség ily irányu elhatározását. Egyaránt méltó volna ő hozzá és Kiss Józsefhez.* * A magyar zsidó irodalom nagy mesterének, Bánóczi Józsefnek nemes óhama teljesült. A pesti izr. hitközség elhatározta, hogy templomaiba beviszi az ,,Ünnepnapok“ halhatatlan zsoltárait. A szerk. emléksorok Lajos. Bár maradhattál volna még sokáig, Vagy bdr mehettél válna messze régih De költő, vágyak napja, jót csak dhit,,$tp Maradnod kellett napunk elmúltáig, V $tt félve és hajnalt nem érve még, a. Solü msftárteik végre ünnepeltek, Majd félrelöktek, — beteg agg• “־ De, halott kőké, mégit *tggeBelL Mod győzelmit sírig hitte telked, í telkedből ékig 4M fakadt, _ m. .Ha Így válhatnék tőled, párom, Te ne tudnád meg a halálom, S én ne tudnám meg a te véged És mindörökké együtt véled. IV. A ragyogó világot hogy szeretted, A fényt, a szint szemeddel kieregettéd, Szépséget látni vágytál végtelen. — Sirassanak csak.. .de úgy sejti hived ! Szemed két vedre oly sokat merített, Hogy fut neked fény, a nagy éjjelen. 1922. január 7.