Egyenlőség, 1933. január-június (53. évfolyam, 13-35. szám)

1933-01-07 / 13. szám

r■ «, o­dul kormányelnökük választását Székely Fe­­renc intézte. 1905-ben a szabadelvű párt megbukott, de Tiszát, Andrássyval szem­­ben, Székely győzelemre segítette. Azelőtt is, azóta is meleg barátság fűzte Tisza Istvánhoz és egyike volt annak a néhány hívének, aki a forradalom üldözéses ide­­jén, ott volt Tisza István szomorú teme­­tésén. 1910-ben Khuen-Héderváryt segí­­tette a belvárosi mandátumhoz, aki szom­­batonként kedélyesen mulatozni szeretett a Belvárosi Körben. Az összeomlás után, Friedrich-hel szemben, Székely állította fel ellenjelöltként Wekerle Sándort, de akkor általános szavazat volt, amely sok­­szor nemlétező személyekre is kiterjedt... Nagy szerepe volt a főváros életében is, melynek huszas pénzügyi bizottságá­­ban is benne volt, a háború alatt pedig a­­ legfontosabb helyen, a közélelmezési bi­­zottságban érvényesítette nagy tudását és tapasztalatait. A ״ Borsszem Jankó” pénzügyeit ő ״ ve­­zette(­­legtöbbször a magáéból adta), de a szerkesztésben is részt vett. Mihuszna András és Sei­ff­ensterner Salamon alakjait ő teremtette meg és sokáig írta. Utóbbi népszerű alakja után a ״ Rugói“-ban, Ágai Adolf irodalmi asztaltársaságában, Sala­­mon néven nevezték. Székely adta évekig a témákat Homicskónak, Bérnek, Garay Ákosnak, Lipcsey Ádámnak, a Jankó írói­­nak és rajzolóinak, ötvenéves születés­­napján a lap ünnepi címlapja trónoló ״ Salamon királynak“ ábrázolja, aki oszto­­gatja a téma­kincseket ... Leányfalun háromtagú vadásztársasága van Benes József vezérigazgatóval és dr. Jleiler Lajos ügyvéddel. Vadászlakába és svábhegyi villájába vonul el pihenni a munka és alkotás szim­ótáiban. Maga mondja tréfásan, hogy életéhez tartozik sok rokona is, akik mindig meg­­találják, ha szükségük van rá. — Az elnök úr — mondja Alapi Béla, hűséges földije, munkatársa és bankja ügyvezető­ igazgatója — nem tartozik azok közé, aki a rokonság tartását rábízza a távoli rokonokra, ő maga pedig csak a­­ távolságot tartja ... Külön büszkesége Székely Ferencnek a zsidó közéletben kifejtett munkássága. A Patronázs-egyletben, Imitben, Magyar­­Zsidó Múzeumban, szemináriumban ve­­zetőszerepe van, a forradalmak alatt vi­­selt hitközségi elnöki méltóságával (mely ׳ nemcsak méltóság, de harc és munka is volt) örök hálára kötelezte a magyar zsidóságot. Mikor 1919-ben felvételi vizs­­gát kértek az elemi iskolát végzett zsidó diákoktól és egyik szín jeles rokonát sem vették fel a gimnáziumba, ő volt az, aki elnökhelyettesével, Feleki Bélával, a zsidó gimnáziumot megteremtette... Sok ״ meg nem írható״ részlet van Szé­­kely Ferencnek az ellenforradalmi idők­­ben viselt bátor és férfias szerepében, me­­lyek közé tartozik, hogy a véres antisze­­m­ita plakátoknak a főváros falairól, való hirtelen letűnése is Székely Ferenc ér­­deme, aki József főhercegnél, Schnetzer tábornoknál, Friedrich miniszterelnöknél is eljárt a zsidóság érdekében, sőt még a . .f . ! rendőrség előtt is megjelent, mikor a Jog­­védő Iroda vezetőjét, dr. Dombóváry Gé­­zát megidézték. A két főtemplomban pe­­dig a szószékről nyugtatta meg a híveket. Az ő elnöklete alatt ülésez­­t az az előd­­járóság is, melyet a román megszállás idején széjjelkergettek. Székely Ferenc hívta össze még békében az unifikációs kongresszust, a kisenevi vérvád ellen til­­takozó, nagygyűlést, melyen Khuen-Sléder­­váry Károly gróf és Károlyi Mihály gróf, az akkori pártvezérek is megjelentek. A háború után pedig a külföldi zsidósághoz a revízió érdekében az általa összehívott nagygyűlés fordult, később pedig szemé­­lyesen is kiment Amerikába. Székely Ferenc igazi, meleg zsidó érzése a széderestéb­en bontakozott ki, melyeket Szabolcséknál vagy Alapi Béláé­ál ál­t­öl­­tött. Ilyenkor mélységes áhítattal imádko­­zott és énekelte az ősi dallamokat. A kom­­mün alatt Szabolcsi Lajosnál tartott szé­­derestén az ő higgadtsága, bölcsessége és nyugodtsága öntött mindenkibe erőt. Né­­hány nappal később a vendégek nagy része a gyűjtőfogházban volt túsz, magának az elnöknek is bujkálnia kellett... Az Alapi­­féle szédereken a Székely-család és leg­­szűkebb baráti kör vett részt. De legutóbb érdekes vendég is részt vett rajta: Lehmann nak, a newyorki főkormányzónak unoka­­húga, a Lehmann Brothers bankcég társ­főnökének, leánya, akinek nagyapja Gug­­genheim, az amerikai acélkirály volt... A régebbi Alapi-féle széderek az Uri-utcá­­ban voltak s a pápai nuncius, hercegpriz­mási palota, Mátyás templom exkluzív kör­­zetében alighanem mi voltunk az egyetlen széderező társaság. Ezekről a széderesték­­ről a Vár és Várkert csendes útjain gya­­log kísértük haza Székely Ferencet az Apponyi-térre, mert nem akarta megszegni az ünnepet ő, aki mindig tudta, hogy a nobilitás mire obligál... A antiszemitizmusról ezt mondja a ju­­biláns Székely Ferenc: — Mindenkinek joga van, hogy anti­­szemita legyen. A butaságot nem tiltha­­tom meg senkinek. De az állam, hatóság, bíróság, legyen pártatlan és tisztelje a tör­­vényt, mely egyformán jogot ad minden zsidónak, akiket nem lehet cenzúrázni ״ becsületes, jóravaló“ és más zsidókra... — A zsidóságnak, politikai és gazdasági téren, össze kellene fognia — üzeni Szé­­kely Ferenc a magyar zsidóságnak —, a gazdasági téren pedig a mezőgazdaságnak az a belterjes és nagy­ intelligenciát kívánó része, mely Dániában és Hollandiában vi­­rágzik, nálunk a magyar zsidóság szorgal­­mára és vállalkozókedv­ére vár... A töretlen zsidó optimizmus szólal meg a 75 éves Székely Ferenc szavából is .. Ballag­ Ernő EDVENLÖS mik Megkezdődött a munka az Országos Irodában A pestmegyei községkerület elöljárósági ülést fertett Néhány nappal azután, hogy Stern Samu személyében új elnököt kapott az Országos Iroda, megkezdődött az inten­­zív munka a kongresszusi zsidóság ve­­zetőségében. Alapvető tanácskozások in­­dultak meg a tavasszal egybehívandó or­­szágos nagygyűlésről, melynek feladata lesz a kongresszusi zsidóság új szerve­­zetét a legsürgősebben megalkotni. Mint értesülünk, a felekezet közjogászai és szakértői hozzá is fogtak a statútumok szerkesztéséhez, ami január végére ké­­szen lesz. Magába­n a pest megyei község kerület­­ben is hosszú szünet után megkezdődött az alkotmányos élet. Stern Samu elnök ülésre hívta össze a kerület elöljárósá­­gát, melyben bejelentette, hogy ezentúl havonta fog kerületi elöljárósági ülést tartani, hogy a felmerülő kérdéseket megbeszéljék. A pest megyei kerület költ­­ségvetését 2000 pengőben állapították meg, melyhez 1000 pengővel járul a pesti hitközség, 1000 pengővel a kerület többi nagy hitközségei. Első dolga lesz a ke­­rület vezetőségének, hogy a rabbik és istentisztelet nélkül, szű­­kölködő vidéki hitközségekben ván­­dorrabbikat és vándortanítókat küldjön a vallásos élet fellendíté­­sének céljából. Általános elismerés és helyeslés fo­­gadta Stern elnök bejelentését, majd Endrei Henrik dr., a kerület alelnöke, jelentette be az elmúlt hónapok esemé­­nyeit. Megállapítást, nyert, hogy az elek­­tor-választás a kerület minden községé­­ben folyamatban van. 1933 márciusában meglesz a tisztújító közgyűlés, melyen a kerület vezetőségét megválasztják. Határozatba ment, hogy a kerületi köz­­gyűlés számára új ügyrendet szer­keszt­et­nek, mely a közgyűlés lefolyását fogja szabályozni és melynek előkészítésével szakbizottságot bíznak meg. Ennek az ügyrendnek tárgyalása lesz a márciusi közgyűlés első pontja. Endrei Henrik dr. javaslatait a kerületi közgyűlés hatá­­rozattá emelte. Kálmán Ödön dr. kőbányai főrabbi elégtétellel állapította meg, hogy amint Stern Samu átvette az Országos Iroda vezetését, azonnal praktikus és­­ szak­­szerű munka­­veszi­ kezdetét a kerületben és elcsitulnak a választási küzdelmek, melyek teljesen felesleges módon kavar­­ták fel a magyar zsidóság egységét. Ha­­sonló értelemben szólalt fel dr. Kiss Arnold budai vezető főrabbi, Bolchán Artúr kőbányai és Arányi Adolf újpesti hitközségi elnökök szakszerű észrevéte­­lekkel járultak a tanácskozás nívójának emeléséhez. Endrei Henrik dr. ezután a Pest megyé­­ben előfordult néhány vitás hitközségi ügyről referált, mire Stern Samu elnök az ülést berekesztette. Tokay ú­gy agyaszt, szőlőbirtokosoknál !firma (Tokejhegyalja). 1 édes, 4 félliteres postacsomag 10 - 40 fillér, ingyen ládában, bérmentetlen. m3

Next