Egyetemes Filológiai Közlöny – XXXIII. évfolyam – 1909.
II. Hazai irodalom - Stefanie József: Kisfaludy Károly és Bolyai Farkas. h.
310 VEGYESEK. Nikolaus Klauzál, eines armen Webers Solln.» — De az iskola anyakönyvéből kiderül, hogy atyja «Joannes Nep. Nobilis emeritus colonellus (ezredes); privatim institutus Pesthini (mielőtt a gimnáziumba lépett). Locus habitationis , Kecskeméthy-utcza 495.» — Az 1813/14-diki tanév II. felétől: stipendarius Ordinarius; a stipendium patrónusa: Rex, később pedig az esztergomi káptalan. Mindig eminens volt, csupán a II. human, első felében : class. Iaectus. Lenau sógora, Schurz, meséli (Lenaus Leben I. 21. 1.), hogy a költő Tokajban otthon tanult, de 1817. júl. 6. Sátorallja-Ujhelyben magánvizsgálatot tett, még pedig a legkitűnőbb sikerrel. Nem tudom, hogy Schurz honnan vette ezt a feltűnően pontos adatot; tény, hogy Ujhelyben ismételt szorgos kutatások alapján sem sikerült sem Niembsch nevét, sem reá vonatkozó egyetlen adatot is fölfedezni. .. — Kisfaludy Károly és Bolyai Farkas czímmel Stefanie József doktori dissertatiót írt (Budapest, 1908. 58. 1.), mely voltakép két részből áll : az egyikben párhuzamos kimutatásban föltünteti szerző, hogy Kisfaludy mit vett át Bolyai színműveiből, a másikban pedig jellemzi a két írót és ítél egyes műveikről. Az első részben szemben állnak egymással «II. Mohamed» és «Irene», a két «Kemény Simon», «A virtus győzelme» és «Neszor és Amida». A kimutatás igen bős, mint az ilyen dolgozatoknál úgy látszik már kikerülhetetlen, felsorol oly helyeket is, melyekben a legfigyelmesebb olvasó sem tud nem hogy átvételt, de még hasonlatosságot sem fölfedezni. De ez nem nagy baj , a szakember mégis köszönettel veheti e szorgalmasan összeszedett anyagot. Kevésbbé örvendetes a dolgozatnak másik fele, melyben szerzőnek sokszor meglepően furcsa irodalomtörténeti és esztétikai nézeteit kapjuk, íme a sokból csak egy pár jellemző adat. Hogy Kisfaludy, a kit szerző méltán igen rokonszenves alaknak mond, «kiváló költő» és «nagy férfiú», ezt talán ma már kevesen fogják aláírni; de hogy Bolyai «egy igen nagy költői tehetség», «határozott (!) nagy költői tehetség», sőt «valóban lángeszű költői tehetség», ezt bizonyára senki sem fogja szerzőnek elhinni (3. 1.), valamint azt sem, hogy Bolyai kedvezőbb viszonyok közt alighanem túlszárnyalta volna költői munkáival összes kortársait, vagy hogy «Pausanias» cz. drámája, «ha átdolgozza, versekbe foglalja», a «Bánk bán» méltó társává vált volna. Helyesebben szól (4.1.) «a lángeszű tudós Bolyai költői kísérleteiről». Helytelen az az állítása is, hogy «a nyelvújítás (csak) a szókban jelentkezett, de nem a nyelvben általában» (6. 1.), valamint az az állítása, hogy a magyar drámai nyelvet Vörösmarty teremtette meg (6. 1.). És mily irodalomtörténeti tájékozottságot árul el az ilyen mondat: «Kisfaludy egyetlen igazán eredeti és önálló forrása eleven és gazdag képzelete; találékonyságra, kifogyhatatlanságra páratlan» (6. 1.)! Az 56. lapon azon töpreng szerző, hogy Kisfaludy «milyen úton jött Bolyai darabjainak birtokába». — Istenem, hát megvette őket egy könyvkereskedésben ! Szerző esztétikájára csak azt az állítását emelem ki (56. 1.), hogy «Irene tragikai vétke nem válik elég teljessé», és hogy Kisfaludy