Egyetemes Filológiai Közlöny – XXXIII. évfolyam – 1909.

II. Hazai irodalom - Stefanie József: Kisfaludy Károly és Bolyai Farkas. h.

310 VEGYESEK. Nikolaus Klauzál, eines armen Webers Solln.» — De az iskola anya­könyvéből kiderül, hogy atyja «Joannes Nep. Nobilis emeritus colonellus (ezredes); privatim institutus Pesthini (mielőtt a gimnáziumba lépett). Locus habitationis , Kecskeméthy-utcza 495.» — Az 1813/14-diki tanév II. felétől: stipendarius Ordinarius; a stipendium patrónusa: Rex, később pedig az esztergomi káptalan. Mindig eminens volt, csupán a II. human, első felében : class. I­ae­c­tus. Lenau sógora, Schurz, meséli (Lenaus Leben I. 21. 1.), hogy a költő Tokajban otthon tanult, de 1817. júl. 6. Sátorallja-Ujhelyben magán­vizsgálatot tett, még pedig a legkitűnőbb sikerrel. Nem tudom, hogy Schurz honnan vette ezt a feltűnően pontos adatot; tény, hogy Ujhelyben ismételt szorgos kutatások alapján sem sikerült sem Niembsch nevét, sem reá vonatkozó egyetlen adatot is fölfedezni. .. — Kisfaludy Károly és Bolyai Farkas czímmel Stefanie József doktori dissertatiót írt (Budapest, 1908. 58. 1.), mely voltakép két részből áll : az egyikben párhuzamos kimutatásban föltünteti szerző, hogy Kisfaludy mit vett át Bolyai színműveiből, a másikban pedig jellemzi a két írót és ítél egyes műveikről. Az első részben szemben állnak egymással «II. Mohamed» és «Irene», a két «Kemény Simon», «A virtus győzelme» és «Neszor és Amida». A kimutatás igen bő­­s, mint az ilyen dolgozatok­nál úgy látszik már kikerülhetetlen, felsorol oly helyeket is, melyekben a legfigyelmesebb olvasó sem tud nem hogy átvételt, de még hasonlatos­ságot sem fölfedezni. De ez nem nagy baj , a szakember mégis köszönettel veheti e szorgalmasan összeszedett anyagot. Kevésbbé örvendetes a dolgozatnak másik fele, melyben szerzőnek sokszor meglepően furcsa irodalomtörténeti és esztétikai nézeteit kapjuk, íme a sokból csak egy pár jellemző adat. Hogy Kisfaludy, a kit szerző méltán igen rokonszenves alaknak mond, «kiváló költő» és «nagy férfiú», ezt talán ma már kevesen fogják aláírni; de hogy Bolyai «egy igen nagy költői tehetség», «határozott (!) nagy költői tehetség», sőt «valóban láng­eszű költői tehetség», ezt bizonyára senki sem fogja szerzőnek elhinni (3. 1.), valamint azt sem, hogy Bolyai kedvezőbb viszonyok közt aligha­nem túlszárnyalta volna költői munkáival összes kortársait, vagy hogy «Pausanias» cz. drámája, «ha átdolgozza, versekbe foglalja», a «Bánk bán» méltó társává vált volna. Helyesebben szól (4.1.) «a lángeszű tudós Bolyai költői kísérleteiről». Helytelen az az állítása is, hogy «a nyelvújítás (csak) a szókban jelentkezett, de nem a nyelvben általában» (6. 1.), valamint az az állítása, hogy a magyar drámai nyelvet Vörösmarty teremtette meg (6. 1.). És mily irodalomtörténeti tájékozottságot árul el az ilyen mondat: «Kisfaludy egyetlen igazán eredeti és önálló forrása eleven és gazdag képzelete; találékonyságra, kifogyhatatlanságra páratlan» (6. 1.)! Az 56. lapon azon töpreng szerző, hogy Kisfaludy «milyen úton jött Bolyai darabjainak birtokába». — Istenem, hát megvette őket egy könyvkeres­kedésben ! Szerző esztétikájára csak azt az állítását emelem ki (56. 1.), hogy «Irene tragikai vétke nem válik elég teljessé», és hogy Kisfaludy

Next